Koszovó vasárnap kikiáltott függetlensége újabb fordulat az egykori Jugoszlávia több mint két évtizede tartó bomlásában. A balkáni népek szocialista szövetségi köztársaságának szétesése eddig majdnem tízévnyi háborúskodást, mintegy 300 ezer halottat, sok ezer eltűntet, etnikai tisztogatásokat eredményezett. Koszovóval együtt már hét új ország jött létre, melyek közül több területén ma is nemzetközi haderő és a világszervezetek megbízottai tartják fent a békét.

Joszip Broz Tito 1980-ban bekövetkezett halála után kezdett el erjedni a hat tagköztársaságból álló Jugoszlávia. A marsall halála utáni politikai válság felszínre hozta a "jugoszláv" népek közötti mély történelmi, etnikai-kulturális, vallási és gazdasági ellentéteket, melyeket a sajátos Tito-szocializmus néhány évtizedig a felszín alatt tudott tartani. A többi szocialista ország, köztük Magyarország szemében egyfajta szabadkai csempészfarmeros, tengerpartos szocialista paradicsommá válva ezzel.

A Szerbiához tartozó, autonóm Koszovó 1981-ben már tagköztársasággá akart válni, de a mozgalmat elfojtották. A gazdag Horvátország és Szlovénia a közös kasszába fizetés saját gazdaságukat lehúzó hatásai miatt szabadult volna a szövetségből. Szerbiában pedig egyre erősebbé vált a kirekesztő nacionalista "nagyszerb" eszme, mely a többi tagköztársaságban élő szerbek védelmében akarta tovább terjeszteni az amúgy is erős szerb dominanciát. Szószólója a gyorsan felívelő pályájú Slobodan Milosevic volt.

1991-ben becsődöltek a szövetség reformját célzó tárgyalások. Júniusban Horvátország és Szlovénia, szeptemberben Macedónia hirdetett függetlenséget, decemberben a krajinai szerbek kiáltottak ki önálló államot. 1992 áprilisában Bosznia-Hercegovina is az elszakadást választotta, és Koszovóban is kikiáltották a kvázi-önállóságot, megkezdve egy saját "árnyékállam" kiépítését. Ennek is köszönhető, hogy a vasárnap proklamált függetlenséghez képest Koszovó már a kilencvenes évektől kezdve szinte önálló életet élt Szerbián belül.

Délszláv háború

A háború 1991. június végén tört ki. A szerb dominanciájú Jugoszláv Néphadsereg (JNA) megszállta Szlovéniát, de a csekély áldozatot követelő "tíznapos háború" végén júliusban kivonulni kényszerültek. A szerbek ezután Horvátországot, majd Boszniát támadták meg. 1993-ra mindenki mindenkivel harcban állt. A hadi sikerek főképp a JNA-arzenált megöröklő szerbeknek kedveztek.

A nemzetközi szervezetek fellépése kezdetben nem sokat ért. A harcoló felek nem fogadták el a különféle békéltető javaslatokat, a fegyverembargót több ország, köztük a legendás "Kalasnyikov-üggyel" Magyarország is megszegte. A háborús övezetbe vezényelt kéksisakosok nem tudtak sokat tenni a harcok megakadályozásáért, és az etnikai mészárlások ellenében, melyek legszomorúbb fejezete a srebrenicai tömeggyilkosságot végignéző holland békefenntartók máig lezáratlan ügye.

1994-ben Washingtonban sikerült megegyezésre bírni a horvátokat és a bosnyákokat, miközben a Radovan Karadzic vezette krajinai szerbek szakítottak a belgrádi "nagyszerb" vezetéssel. A következő évben a horvátok és bosnyákok jelentős területeket foglaltak vissza a szerbektől. A NATO is légitámadást indított a nemzetközi nyomásnak ellenálló szerbek ellen, akik így tárgyalóasztalhoz kényszerültek. Az 1995 végén aláírt daytoni egyezmény rögzítette a békét, és ezzel Jugoszlávia részleteiben már elismert utódállamokra bomlását.

Koszovó úgy maradt

A maradék Kis-Jugoszlávia területén fennmaradt a nacionalista Milosevic-kurzus. Ezt jól jellemezte a háborúban feltűnt hírhedt és kegyetlen milíciavezérek, mint Zeljko Raznatovic "Arkan" és Milorad Ulemek "Legija" befolyásos személyekké, milliomos üzletemberekké és nemzeti hősökké avanzsálása. Ez egyenesen vezetett a szerb politikai élet következő évekbeli zűrzavarához, a politikus-gyilkosságokhoz és a koszovói helyzet elmérgesedéséhez.

Koszovót a béketárgyalások "úgy hagyták". A függetlenségre törekedő albán többség azonban a békés fellépésről 1996-97 tájékán a gerillaharcra váltott. Az UCK, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg - élén a most miniszterelnökként a függetlenséget deklaráló Hashim Thacival - támadásokat intézett a szerb állami-rendvédelmi szervek ellen. A szerbek nyílt etnikai tisztogatásai menekültáradatot eredményeztek: 1998 nyarától Macedónia és Albánia felé koszovói albánok százezrei menekültek.

Az ismét hiábavaló nemzetközi diplomáciai manőverek után a NATO a nemzetközi felhatalmazás hiánya ellenére 1999 márciusától bő két hónapon át bombázta Kis-Jugoszláviát. Milosevic meghátrált, az ENSZ határozata alapján pedig nemzetközi erők szállták meg Koszovót. A nemzetközi katonai jelenlét és a polgári irányítást felügyelő ENSZ-misszió újabb lökés volt a tartomány függetlenedése felé.

Bukás

A Milosevic-rezsim innentől kezdve fokozatosan vesztett a népszerűségéből. Az országszerte zajló tüntetéseket kezdetben leverték, és 2000 szeptemberében a választásokat is sikerült kétes körülmények között megnyerni. Októberben végül a folyamatos tüntetésekbe belebukott Milosevic, akit 2001 áprilisában letartóztattak és Hágában bíróság elé állítottak. 2006. március 11-én szívroham végzett vele a cellájában.

A hatalom az egykori ellenzéki vezetők kezébe került. Bár Zoran Djindjic miniszterelnököt 2003 márciusában meggyilkolták, a Vojislav Kostunica - Boris Tadic páros és pártjaik a továbbra is erős radikális-nacionalista erőkkel szemben kezükben tartják a politikai irányítást, és Kostunica miniszterelnök utóbbi időben megerősödő EU-szkepticizmusa ellenére ez európai integráció felé orientálódnak.

2006-ban Montenegró, a Szerbia mellett egyedüliként megmaradt (kis-) jugoszláv tagköztársaság is függetlenné vált. A két ország már 2003-ban államszövetséggé alakult, névleg ezzel szűnt meg Jugoszlávia. Ezután három év átmeneti időszak következett, közös köztársasági elnökkel Svetozar Marovic személyében, majd függetlenségi népszavazás Montenegróban. A referendumon szoros eredménnyel, de az elszakadás-pártiak nyertek, és mindkét állam nemzetközileg is elismert független országgá vált. Az első Montenegróba látogató államfő maga Tadic volt, aki barátságáról biztosította az új államot.

Utolsó forduló?

A mostani helyzet nem ígérkezik ilyen egyszerűnek. Szerbia két egykori autonóm területéből a Vajdaság visszaállítaná az autonómiát, Koszovó, a szerb "ősi föld" viszont hivatalosan is kikiáltotta évek óta létező függetlenségét. Bár létezik rendezési terv, a nemzetközi szervezetek álláspontja most sem egységes, a tartományban viszont nemzetközi haderő állomásozik. A függetlenedést és a nemzetközi beavatkozást a szerbek pártját fogó oroszok sem nézik jó szemmel.

A hetekben újraválasztott Boris Tadic Európa-orientált, de Koszovó megtartását többször kinyilvánította. A radikálisok pedig nem sokkal vannak kevesebben Tadic támogatóinál. A koszovói szerb ortodox püspök háborúba szólított, a szerb vezérkari főnök szerint viszont fegyverekkel nem lehet megvédeni Koszovót. A vajdasági magyarok aggódnak: a jugoszláv állam bomlásának kísérőjelenségei - hol a politikai mozgástér szűkülése, hol besorozás, hol magyarverés képében - eddig minden alkalommal hátrányosan érintették a magyar kisebbséget.




forrás: hirszerzo.hu






[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára