"A magyarság külföldi arcképéről" és annak történet változásairól Eckhardt Sándor, hatalmas irodalmat áttekintő munkát írt 1939-ben, a Szekfű Gyula szerkesztette 'Mi a magyar?'-ban. Igaz ennek a rendkívül alapos műnek az első mondata megtévesztő, ugyanis azt írja: "a magyarság nyugati rossz hírnevét a honfoglalás utáni hadjáratok alapozták meg."

Utána lévő mondatában már helyre is igazítja: "De ez az arckép sajnálatos módon, nem tapasztalaton, hanem tudálékos írói véleményeken nyugszik" - olvasható e vélekedés Andrásfalvy Bertalan most megjelent vékony, ám annál érdekesebb kötetében.

"A magyarságkép torzulásai a világban és bennünk" című kötetében a néprajztudós azt a kérdést feszegeti: vajon miért állították be negatív színben a magyarságot? Kinek, vagy kiknek állt ez érdekében évszázadokon át? S hogy milyen (negatív) képet vetítettek elődeinkre? Ime a bőséges felsorolás: "szörnyűek, iszonyatosak, harcban cselt vetnek, hűtlenek, ígéreteiket, szerződéseiket nem tartják meg, lázongók, pompaszeretők, pártoskodók, az emberek, lovak, farkasok, kutyák, macskák nyers húsát eszik, az ellenség vérét isszák, szívét kitépik és felszeletelve megeszik, hogy bátorságukat ezzel erősítsék, levágták az ellenség fejét, a koponyájából kupát készítettek és ebből ittak…"

Mindezekből a szörnyűségekből sok például bekerült a XX. század román tankönyveibe is - írja Andrásfalvy, megtoldva külsőjük leírásával: "Testalkatuk zömök, fejük nagy, szemük kicsiny, orruk tömpe, karjuk lelógó, mint a majmoké. Mindig lovon ülnek, rövid görbe kardot viselnek, és úgy ordítanak, mint a vadállatok."

Ebben a gyűlöletes, torzképben kedves kis fénylő gyöngy Szent Erzsébet alakja. (Akit ugyan a németek kisajátítottak thüringiainak.) Legendája Európa-szerte elterjedt, így kerülhetett bele a mesekincsbe is alakja: sok esetben az igaztalanul üldözött mesebeli szépséges királyleány - magyar királyleány lesz… A néprajztudományok doktora elemzésében így folytatja: - 1995-ben a Honfoglalás 1100. évfordulójára megjelent pompázatos kiadású Magyarok krónikája (előtte német nyelven is megjelent), néhány szerencsétlen megfogalmazása egyenesen tovább táplálja szomszédaink előítéletét arról, hogy a nomád, rabló, civilizálatlan magyarok annakidején kiirtották a békés szláv lakosságot, hogy helyére telepedhessenek… Werbőczy István (az 1514-es Dózsa György vezette 'parasztlázadás' egyik vérbefojtója, akinek történeti-jogi munkáját, a Tripartitum-ot századokon át szinte magyar alkotmányként tisztelte és használta az ország vezetése és jogszolgáltatása) szerint a honfoglaló magyarok utódai a nemesek, ők alkotják a magyar nemzetet. Rá hivatkoztak a XIX. század történészei is. "A pórosztály Magyarországon azon bennszülöttekből származott, kiket a győzedelmes magyarok meghódoltatván szolgaságra kárhoztattak…" Ezt a képet, hogy a magyarok voltak az urak és az ország népe pedig nem magyar jobbágy vagy szolga volt, megjelent az első világháborút lezáró Trianoni Béketárgyaláson is - folytatja tovább eszmefuttatását Andrásfalvy Bertalan. Egy francia küldött javasolta a Magyar Királyság teljes felszámolását és maradéktalan fölosztását, mert szerinte nincs magyar nép, csak magyar urak voltak, a nép szlovák, román, német, horvát, szerb volt a magyar királyságban.

Ezzel a képtelen gondolattal 70 év múlva találkozott a kötet szerzője, amikor 1989-ben a Taizé-i szellemben megtartott ökumenikus ifjúsági világtalálkozón, melyet Pécsett tartottak, lakásán két francia, két szlovén, két lengyel és két szlovák fiatalnak adott szállást három napon át. "Búcsúzáskor a két Bártfa környékéről jött fiatalember a lengyelek tolmácsolásával elnézést kért tőlünk, amiért nem ültek le közénk. 'Mert mikor eljöttünk - mondották -, öregjeink arra figyelmeztettek minket, hogy most abba az országba utazunk, ahol azok a nagyurak, grófok, és bárók élnek, akik minket ezer esztendőn át elnyomtak és gyilkoltak. De mostmár látjuk, hogy maguk (én és a feleségem) nem grófok."

Pogányságunkról és kereszténységünkről meglepő adatokat hoz nyilvánosságra Andrásfalvy Bertalan: "Az iskolában úgy tanultuk, de mintegy 10 évvel ezelőtt elhangzott Szent István napi ünnepi beszédben is ezt hallottam: Szent István politikai zseni volt, aki felismerte, hogy ha a magyarok nem veszik fel a kereszténységet, akkor a keresztény Európa elsöpör minket és mi is a hunok és avarok sorsára jutunk. Éppen ezért a király 'karddal és kereszttel', tehát erőszakkal is, főként felesége, Gizella közbenjárására behívott bajor papok segítségével megkeresztelte a vad, nomád és pogány magyarokat, akik azután a népet megtanították az európai, keresztény letelepült életformára. Gizella boldoggá avatásának indokai között szerepel, hogy az ő segítségével sikerült a pogány magyarokat megszelídíteni. Értékes művészeti és irodalmi alkotások is születtek ebben a szellemiségben, például Sík Sándor Szent Istvánról írt drámája." Mindez nem felel meg a valóságnak! - írja a néprajztudományok doktora. Majd így folytatja: - Régóta ismert tény, hogy az erdélyi részek élén álló Gyula, Szent István nagyapja, 953-ban Bizáncban ünnepélyesen/tehát bizánci rítus szerint formálisan/ megkeresztelkedett és egy Hierotheosz nevű püspököt hozott onnan magával. Géza, István apja és Sarolta édesanyja is tehát keresztény volt! 961-ben a pápa püspököt szentelt fel Rómában a magyarok részére, Zacheust, akit azonban Ottó császár nem engedett belépni Magyarországba, mint ahogy nem engedte be oda tíz évvel később az einsiedelni bencés szerzetest, Szent Wolfgangot sem, mert a császár akarta a magyar egyházat megszervezni híveivel, és egyben a magyar királyt is vazallusává tenni.

Andrásfalvy elemzésében rámutat: - Mi tudjuk, nem lehet hitet, eszmét erőszakkal egy népnek adni, sem karddal, sem géppisztollyal. Nincsenek történeti adatok arra, hogy a király tömeges erőszakkal keresztelt volna vagy a kereszténységnek ellenállókat végzett volna ki.

Majd felhívja figyelmünket egy másik érdekes történelmi tényre: - Történetírásunk érthetetlen módon nem tartja lényegesnek azt a tényt, hogy a honfoglalók sírjaiban nem egy keresztet találtunk. Az 1996-ban a Nemzeti Múzeumban bemutatott "in situ" honfoglaláskori sírleletegyüttesekben magam számoltam meg 12 keresztet. Akadt közte nagyméretű mellkereszt, olyan is, melyben kis zárható ereklye-tartó üreg volt kiképezve, a másikon Krisztus testének ábrázolása is feltűnt, de volt ezüst tarsolylemezre poncolt kereszt is/ a bezdédi tarsolylemezen. Mindezek száz évvel Szent István trónra lépte előtt kerültek a földbe… Vagyis mire hívja fel figyelmünket Andrásfalvy professzor? Arra az eddig megdönthetetlen történelmi tényre, melyet cáfol, hogy kereszténységünk felvétele nem Szent István, és Gizella hatására történt, hanem őseink már keresztények voltak Szent István király trónra lépése előtt is!

"A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá… Ha azonban csak európaiságra törekszünk, lehetünk nagyműveltségű népek, de minél hamarabb megszűnünk magyarnak lenni. Beolvadunk abba a nagy nyugati nemzetbe, melynek műveltséghatását legkönnyebben elfogadjuk" - idézi Győrffy István 1939-ben papírra vetett gondolatát a kötet szerzője. Majd Kodály Zoltánra hivatkozik, aki hasonlóan látja ezt a kérdést. Ő a néptől gyűjtött, eltanult zenei kultúrát akarta beemelni a felsőbb osztályok zenei műveltségébe, azért, hogy megmaradhassunk…

Andrásfalvy Bertalan etnográfus, a néprajztudományok doktorának most megjelent könyvét jó szívvel ajánlom olvasóink figyelmébe, mely a Szent György Kiadó által gondozott sorozat hatodik köteteként látott napvilágot.

írta Frigyesy Ágnes
forrás: HUNSOR.se





[HUNSOR medencefigyelő - ® HUNSOR -]

» vissza a HUNSOR honlapjára