(Gondolkodási panelek, logikai csapdák)

Nemzetben gondolkodó, a jobboldalt aktívan támogató kunsági barátomtól hallom, hogy a Magyar Gárda még azok szemében is veszélyt képvisel, akik saját bőrükön érzékelik a cigányproblémát. Az embereket nem a tények mozgatják, hanem a tényekről szóló szavak, mondja egy klasszikus. A szavakat pedig a magyar nemzeti érdekekkel szemben álló ballib média adja a többség szájába. Bemegy az ember egy szent helyen borászkodó gazda pincéjébe, aki piros-fehér-zöld szalaggal köti át a borait, s mit lát? Kádár János nosztalgia-bort, munkásőrös nosztalgia-fényképet, s a bivalytoszogatói asztalostelep vezetőjének Szent Jobb-ból gúnyt űző "szent balját" (fakéz, haha, hű de jó póén). Sokan nem képesek a legegyszerűbb tanulságokat levonni a társadalmi történésekből, még ma is képtelenek átlátni, hogy Magyarországon a piros-fehér-zöld, a nemzeti gondolkodás, a nemzeti felelősség, egyszerűen összeegyeztethetetlen - no nem a baloldalisággal - de a magukat baloldalnak hazudó pártok támogatásával. S ennek oka bizony a rejtett premisszákban keresendő.

(A rendszerváltás korszakának ködképei)

A rendszerváltás idején teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a demokrácián túl a liberalizmus, a modernizáció, európaiság, euro-integráció pozitív konnotációjú, mi több, irányt, sőt stratégiát körvonalzó fogalmak. S ez szépen bele is ivódott milliók tudatába, a rejtett premisszák közé. Ma mindezek közül egyedül a demokrácia az, ami még valamelyest védhető, ami pozitív szerepet tölthet be ideig-óráig, de az is inkább csak azért, mert pajzsként használható az MSZP-SZDSZ kormányzat erősödő diktatoriális törekvéseivel, az állami intézmények, az adóhatóság, a rendőrség, a titkos rendőrség, az ügyészség politikai célú működtetésével, nem ritkán megfélemlítő eszközként való használatával szemben. De az a puszta tény, hogy a büntetőtörvénykönyv előírásainak áthágásával, "ezernyi trükkel" - magyarán adatok meghamisításával - hatalomra jutó bűnszövetkezettől nem lehet megszabadulni, annak dacára, hogy a választói bázisnak legalább kétharmada ezt szeretné, a demokratikus intézményrendszerrel szemben is jogos kételyeket ébreszt sokakban.

A demokráciával szemben, mely a kételyek dacára még hordoz társadalmilag hasznos üzenetet, a történelmi szerepét eljátszott, semmiféle pozitív, előremutató mondanivalóval nem rendelkező liberalizmus immáron szembefordul saját eszmei hagyományával is, pontosabban szellemi gyökérzetének egyik legjelentősebb részével, az utilitarizmussal. Mind annak Bentham-i, mind pedig a finomított John Stuart Mill-i változatával. Bentham azt mondja: utilitárius szempontból az a társadalmi intézkedés, az a politika helyeslendő és követendő, mely alkalmas legtöbb ember legnagyobb boldogságát megteremteni, vagyis a társadalmi szintű boldogság-optimatizálás követelményének megfelel. A liberális büntetőjog-politika, mely nem az áldozatokkal, hanem a bűnözőkkel szolidáris, elveti a halálbüntetést, a kényszermunkát, sőt lassan a tényleges életfogytiglant is, szembefut a benthami alapelvvel: a boldogság maximalizálását nyilván a közbiztonság növelése biztosítaná s nem egy deviáns kisebbség, a bűnözői réteg favorizálása az emberi jogokra való álságos hivatkozással megspékelve. De érvényes ez a liberálisok megengedő drogpolitikájára, a homoszexuálisok házasságának engedélyezésére, a liberális cigánypolitikára s még sorolhatnám.

John Stuart Mill finomított a benthami elveken, ő úgy véli, hogy vannak boldogságszintek, s a magasabb rendű boldogság minél szélesebb rétegek általi elérése kell a kormányok célja legyen. A legmagasabbrendű boldogság pedig tudás, mondja Mill, arra alapozva, hogy aki egyszer megízlelte a tudás gyümölcsét, az szerinte azt tartja a legmagasabbrendűnek. Márpedig a liberálisok által szorgalmazott piacelvű tájékoztatás, a kereskedelmi rádiók és tévék nemhogy nem szolgálják a tudásterjesztést, de éppenséggel lefelé nivellálnak s már a gyermekek agyában is a tudás szeretete helyett az erőszakot, gátlástalanságot, mindenáron való érvényesülni akarást ültetik el, a felnőtteket pedig szabályos debilitásba süllyesztik. A kereskedelmi csatornák világában a "Mátrix" című film "társadalomképlete", melyben a felső hatalom által csak az energiájukért tenyésztett emberek látszatvilágban élnek, nem metafora, nem negatív utópia, hanem fájdalmas valóság.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a liberalizmus, mint ideológiai irányzat magában kódolva hordozta a kezdet kezdetétől mai destruktív szerepét. Benne volt mindez már akkor, amikor megfogalmazóinak szándéka szerint egy élhetőbb világ megteremtését hirdette meg az "ancien regime"-mel szemben. A liberalizmus univerzalizmusa életidegen, a társadalommérnökség, a hagyományok semmibe vétele irányába mutat. Az individualizmus értékelvi szinten éppen az egyént nyomorítja meg azzal, hogy kivetkőzteti saját szerves környezetéből, metodológiai szinten pedig hamis premissza, hiszen a működőképes társadalmak alapegysége nem az egyén absztrakt fogalma, hanem a nagyon is létező család. Az antropológiai optimizmus, az ember eredendő jóságába, erkölcsösségébe vetett hit, (amiből következik, hogy az egyént nem irányítani kell, hanem "szabaddá tenni"), nemcsak a keresztény tanítással ütközik, hanem a valósággal is. Tőkéczki László igen frappánsan fogalmazta meg pár évvel ezelőtt, hogy: "A "szabaddá tett", törvények, rend, hagyomány, stb. "kényszerei" alól "felszabadított" ember ön- és közveszélyes is lehet! Ezt a kockázatot nem igazolhatja semmi - ennél az is jobb, ha az "elrettentés" törvényi hatásai működnek. A rosszra felhasznált "szabadság" ugyanis általában az ártatlanok "számlájára" működik. Nem jelent tehát felszabadulást az emberiségnek, ha a rossz egyéni hajlamok, ösztönök, vágyak szabaddá lesznek. (Tőkéczki László: A konzervativizmus "lényege", Confessio, 2005/4) Hasonló a helyzet a "modernizációval", mely karöltve jár a globalizációval. Mondhatni történelmileg az előbbi ágyazott meg az utóbbinak. A modernizációnak esett áldozatul a vidéki létforma, a hagyomány-kötötte érték- és világszemlélet, a modernizációval függ össze az európai nemzetek történelmi dimenziójú öntudatvesztése, a mai totális dezorientáltság, talajvesztettség. S akkor nem szóltunk a fenyegető ökológiai katasztrófáról s annak lehetőségéről, hogy az ember saját kezével pusztítsa el rövid úton saját létkeretét, saját bolygóját egy atomháborúban.

A bizony az euro-integráció is lassan nem más, mint a globalizáció terjedésének eszköze. Az Európai Unió bástya lehetett volna az amerikai kultúrmocsok beözönlésével szemben, védhette volna megfelelő bevándorlás-politikával és gazdasági önkorlátozással a kontinens keresztény jellegét s alkotó részeinek nemzeti-kulturális identitását. Sajnos mindennek a fordítottját tapasztaljuk. A fenntartható fejlődés, a környezettudatosság, a nemzetek identitásőrzése s egyáltalában a távlatos gondolkodás messze esik a brüsszeli bürokraták orr-hossz-politikájától.

(Modernizáció-vita Erdélyben)

Mivel Erdélyben a Markóék által működtetett és/vagy támogatott médiában a lényegről, az autonómiáról folyó vita előnytelen helyzetbe hozza az autonómia-politikát tettekben következetesen megtagadó, szólamokban is csak hébe-hóba képviselő vezetést, a Transindex műhely a modernizáció gumicsontját kísérelte meg témává tenni az erdélyi értelmiség körében. Pontosabban azok körében, akiket ők a main stream értelmiséghez sorolnak. A főszerkesztő, az ál-elfogulatlan Kelemen Attila Ármin igen hosszú vitaindítót írt az erdélyi magyar tárdalom "modernizációjáról", melyből nem sok derül ki. Az minden esetre igen, hogy szerinte a modernizáció kívánatos dolog, öncél, a kozmopolitizmus erény, míg a nemzeti felelősség által áthatott megszólalásmód ellenszenves és kigúnyolandó, nemzeti értelmiség pedig lényegében nincs is. Lehet választani a szerep-centrikus 1.0-s modell és a 2.0-ás, "probléma-érzékeny" Ármin-féle locsogás között. Cikke végén Kelemen Attila Ármin felkéri a szerinte arra érdemeseket, hogy reflektáljanak írására.

Ha szórakoztató bon mot-kat gyűjtögetnék a téma kapcsán összegyűlt anyagból, elsőnek Székely István politológus egy mondatát illeszteném be a kollekció élére. "Emlékszem Schöpflin professzorra, aki a különböző liberalizmus-elméleteknél végighallgatván a különböző altípusokat, csak annyit mondott: köznapi értelemben liberális az, amit szeretsz. Valahogy úgy vagyunk a modernizációval is." Első olvasatra ez optikai csalódásnak tűnik. Az ember hajlamos saját véleményét, saját értékválasztásait, jobb esetben a környezete által is megerősített érték-opciókat kivetíteni az egész társadalomra. A "liberális" az lenne, amit szeretünk? A liberális pártok még a globalizált Európában sem képesek komoly támogatottságot szerezni, s egyébként is minden, a társadalomról felelős gondolkodó értelmiségi számára evidens, hogy a liberalizmus a legjobb esetben is egy szerepét betöltött történelmi relikvia. Rosszabb esetben a mai kor erkölcsi válságának nyitánya, afféle eszmei Pandora szelencéje. (Nem véletlenül mondotta Márton Áron, hogy a kommunizmus következetesen végiggondolt liberalizmus .) S ugyanez vonatkozik a "modernizációra", ami nemcsak és nem elsősorban az életkörülmények javulását jelenti, hanem egy sor olyan társadalmi jelenséget, mi több betegséget, aminek épeszű, ép erkölcsű ember aligha örvendhet. De ki tudja, talán mégis Székelynek van igaza, s a modernizáció, ha nem is a felelős gondolkodók, de a választók szintjén még ma is vonzó fogalom.

(Egy nem várt fordulat: Magyari az RMDSZ klientúraépítéséről)

Külön csemege, hogy Kelemen Attila és az RMDSZ pont attól az embertől kapja meg a vita során a magáét, aki egyébként az erdélyi magyar közélet egyik legkártékonyabb alakja, aki részese volt az autonómia-ellenes média-offenzívának 1992 őszén, a Bolyai egyetem elleni bal-lib támadásnak 1997-ben és a státustörvény-ellenes, az Élet és Irodalom által indított liberális hecckampánynak 2001/2002 fordulóján. Magyari Nándor László SZDSZ-közeli szociológusról van szó, aki balszerencsénkre tanár is . Az ő perspektívájában Kelemen Attila Ármin posztkádári jelenség, fizetett agent provocateur, az aczéli kultúrpolitika híve, az írás pedig "nyílt támadás a liberalizmus ellen a politikai establishment ideológiai és kultúrpolitikai elvárásainak nézőpontjából. A nemrég markós-borbélyos-kelemenes politikai hatalom fő ideológusává előléptetett szerző új kultúrpolitikai krédójának megvallása." Amiben egyetértenek az a K.A.Á. által használt (kreált?), magyar fülnek és szívnek egyaránt visszataszító "rommagyar" meghatározás az erdélyi magyarság vonatkozásában s általában a nemzetileg elkötelezett oldal semmibe vétele. ("Aki nincs velünk, az nincs.") Kelemen és Magyari vitájának rekonstrukciója egyrészt érdektelen és idegtépő lenne folyóiratunk olvasói számára, másrészt pedig szétfeszítené ezen írás kereteit. Ugyanakkor Magyaritól érdemes még néhány leleplezéssel felérő passzust idézni, elsőként azt, mely a Kelemen által reflexióra felkértek listáját kommentálja: "Olvassuk el figyelmesen - mondja Magyari írása végén - itt egy kivétellel (mellesleg ő magyarországi) a "támogatandó" - értsd (egzisztenciálisan) lekötelezett klientúra -, a biztos kontroll alatt állók listája áll. (N.Zs. ex-pártvezér, K.H. aktív pártvezér, K.T ex-alkalmazott, Sz.K. aktív alkalmazott, H.R., ex-alkalmazott, S.M.L. aktív bizalmi). Kiegészítve egy, az "elítélendő"/ "megtűrt" kategória határára sorolt szenátorral." Azok kedvéért, akik nem olvasták az eredeti Kelemen-féle szöveget, mely teljes neveket ír ki: N.Zs.: Nagy Zsolt, volt Ügyvezető Alelnök, majd RMDSZ-es miniszter, K.H. Kelemen Hunor volt államtitkár, jelenleg Ügyvezető Elnök (az ő nevéhez fűződik az RMDSZ első komoly kormányzati "sikere", tételesen az, hogy sikerült kirúgni Kincses Elemért színházigazgatói állásából 1997 első felében, mert az érintett be merte mutatni az előzetes RMDSZ-es figyelmeztetés ellenére a Kisbereki Böszörmények című Szőcs Géza-darabot, mely a kisebbségi vezetők politikai prostitúciójáról és önfeladásáról szól) K.T.: Kiss Tamás szociológus - számomra teljes új név. H.R.: Horváth Réka szociológus, blogger, új arc ő is. Salamon Márton László SZDSZ-közeli sajtómunkás, az RMDSZ és az MSZP közös szellemi vállalkozásának, az Új Magyar Szó elnevezésű, Népszava-stílusú országos terjesztésű romániai napilapnak a főszerkesztője, a megtűrt szenátor pedig Eckstein Kovács Péter. (Érdekes, hogy Magyari nem említette a szintén felkért Székely István politológust, korábbi munkatársát, aki a többiekhez hasonlóan RMDSZ-zsoldban dolgozott évtizedes távlatban, vagy tán még most is ezt teszi. Talán azért, mert Székely közismerten jó kapcsolatokat ápol a Tőkés vonal némely prominensével, így például Toró T. Tiborral s így talán nem illik a képbe? Vagy azért, mert évekig együtt szolgálták Markóékat?)

Magyari a tavaly ősszel hirtelen észrevette, hogy az RMDSZ klientúrát épít. Hát igen, a bal-liberális, nemzetsemleges és/vagy nemzetellenes elemek akkor szokták ezt észrevenni, amikor kimaradnak a klientúrából. Ezt a szöveget, melyre egyébként Magyari találóan hivatkozik a Transindexnek küldött reflexiójában, érdemes górcső alá venni, mert igencsak tanulságos gondolatokat tartalmaz. A szerző önmagát idézi, egy nem sokkal korábban írott cikkéből. Az idézet lényeglátó és pontos: "A politikai klientúrák (és ezzel szoros kapcsolatban a gazdaságiak) kialakításának előfeltétele éppen a választás, a reális pluralizmus hiánya, az erőforrások tökéletes uralása. A patrónusi/vazallusi viszony szinte tökéletes, hiszen - alternatíva hiányában - a főnökök hatalma nemcsak a párthűségre, hanem a kliens életének minden aspektusára kiterjed, egyszerre személyes és pártjellegű. 'Megbízható' kliensek vezetik nemcsak a közösség számára elvben elérhető hazai pénzek redisztribúcióját, hanem a külföldi/magyarországi elérhető források elosztását végző alapítványi konstrukciókat is." Soha nem hittem volna, hogy valaha Magyar Nándor Lászlót fogom hosszan és egyetértőleg idézni, de a szellemi teljesítményt akkor is el kell ismerni, ha az a másik oldalon artikulálódik, s az sem kell zavarjon senkit, hogy Magyari minden bizonnyal önnön mellőzöttsége miatt sértődött meg s állt neki a következő revelatív sorok megfogalmazásának. Itt és most nem az a fontos, hogy ki és miért írta meg a következőket, hanem az, hogy maga a gondolatsor milyen fájdalmasan fedi a valóságot: "A rendszer korrupt jellegét az adja, hogy a jutalmak és előnyök nem a patrónus saját vagyonából származnak, hanem a közösségi erőforrásokkal való visszaélésből: a közösségi források parazitálásából, illetve rendeltetésük megváltoztatásából. A patrónus-rendszer sajátja, hogy igyekszik rejtve maradni, ebben a legfontosabb segítőtársa a politikai pluralizmus kibontakozásának akadályozása, a nyilvánosság (szélsőséges esetben a szólásszabadság) hiánya, a manipulált kommunikáció. A kitörés a bűvös rendszerből hallatlan nehéz, a hálózat leleplezése - a nyilvánosság oly sokat emlegetett "hatalma" - viszont esetenként elősegítheti a rendszer lebontását. (Kiemelés az eredeti szövegben, megjegyzés tőlem, BZSA) Az RMDSz-utódpárt hűség-alapú szerveződése, a patrónusi rendszer kiépülése nem mai jelenség. Hosszú, mondhatni évtizedes hagyománya van, olyan kiemelt területeken, mint az apparátus kiválasztása/előléptetése, az adminisztratív állások és pozíciók szétosztása, az (ál)civil szféra megszállása és az ezen a téren elérhető források, valamint pozíciók szétosztása, illetve a médiabeli klientúra kiépítése, fenntartása, kiterjesztése, stb. Külön fejezetet érdemelnének a gazdasági összefonódások, az ezen a területen működő patrónus-rendszer kiépítésének elemzése, ezt talán közgazdászok, piacelemzők tehetnék meg." Még többedszer újraolvasva sem akarok hinni a szememnek. Aligha írhatta volna ezt meg bárki ennél pontosabban. Minden itt van, mi szem-szájnak s főleg igazság- és igazságosságérzetnek ingere. Rendkívül fontos a rámutatás arra, hogy az RMDSZ főurai nem a maguk ebül vagy netán tisztességesen szerzett vagyonával sáfárkodnak, s fizetik le a klientúrát, hanem a közösségi források igénybevételével, sőt, eltérítésével. A nyilvánosság is kétségkívül utolsó mentsvár, s az is igaz, hogy az egész perverz konstrukció a múltban gyökerezik, helyénvaló az utódpárti jelleg említése, a kontraszelekció, a civil szféra megszállásának diagnózisa. Lám-lám, az ember abbahagyja mentálhigiéniás okokból a bal-lib média fogyasztását s mit ád Isten, az utódpárti, klientúra-építő RMDSZ korábbi kegyeltje rántja le a leplet egykori kenyéradó gazdáiról. Ezt a gyönyörűséget kár lett volna kihagyni szellemi és/vagy morális finnyásságból. Ilyen értelemben kifejezetten örülhetünk ennek a modernizáció-vitának, hisz társadalmi hatása (mely nyilván negatív lenne, ha a vita széles olvasottságnak örvendene) elhanyagolható, viszont alkalmat adott egy kis táboron belüli torzsalkodásra a bal-lib oldalon.

(Tiszta víz a pohárban)

A modernizáció-vita másik erénye, hogy világos fogalmazásra késztet egyeseket. Hadd idézzem Salat Leventét, aki a modernizáció témájában megtartott kerekasztal keretében a következőket mondotta: "Az RMDSZ versenypártként való viselkedésének a logikáját én nem vitatom. Azt hiszem, ez egy nagyon okos átlényegülés volt, és rengeteg fontos, korábban elérhetetlennek tűnő vívmány vált lehetővé ennek köszönhetően. Pénz, pozíciószerzés, közpolitikai döntések befolyásolása: én a történetnek ezt a felét nagy elismeréssel és tisztelettel figyelem. Még azt is hozzá szoktam tenni, ami az én perspektívámból külön jelentőséget ad a dolognak, hogy ennek a szerepvállalásnak rendkívül fontos bizalomerősítő szerepe volt a többség fele." No hát igen. Az olyan pókhálós, avítt, poros eszméktől, mint a nemzet, hagyomány, szakralitás nem befolyásolt kozmopolita karrierértelmiségi nem is láthatja másként. Nem az a fontos, hogy az erdélyi magyarság mit gondol önmagáról, hogy a magyar történelem oktatásának hiánya és egy hamisított, a magyarsággal szemben kifejezetten ellenséges történelemoktatási program következtében az erdélyi magyar közösség identitásának legfontosabb fogódzói lazulnak s hullanak alá a mélybe, nem az a probléma, hogy fogyunk, hogy a románság már a Székelyföldet veszi ostrom alá, hanem az a fontos, hogy növekszik a románok irántunk táplált bizalma. Tragikomédia. Hát persze, hogy növekszik a bizalom, önfeladásunkkal nagyjából egyenes arányban. "A baj ott van - mondja Salat - hogy eközben a diskurzus a régi maradt. Az RMDSZ belement abba a csapdába, hogy az érdekképviselet, a politikai jelenlét önérdekké vált. Annyira önérdek, hogy a mobilizáltságot akár a célok ellenében is fenn kell tartani: a célokat folyamatosan úgy kell megfogalmazni, hogy azok sose teljesüljenek. Mert ha teljesültek, akkor már nem lehet mobilizálni." Ennek a passzusnak csak részigazsága van. Mert igaz ugyan és igencsak sajnálatos, hogy a "politikai jelenlét önérdekké vált", az viszont nem, hogy a diskurzus a régi maradt. 1996-ban az autonómia-centrikus diskurzus az államelvű önépítkezéssel együtt leállt, helyette jött az apró-cseprő engedményekre fókuszáló eredményesség-retorika, amit egy rövid ideig, a 2004-es kampányban felváltott a naftalinból előhúzott autonomista szólam-rendszer. Viszont az RMDSZ amióta a román partnerek visszautasították a számukra semmilyen veszéllyel nem járó s magyarság helyzetében semmilyen érdemi változást nem indukáló kisebbségi törvényt, nem él a céltételezés eszközével. Az autonómia megmarad, mint szükség esetén alkalmazható jelszó, de az érdemi közösségi céltételezés megszűnt, az RMDSZ-es elit elvegetál, elkormányoz, a csúcsvezetés távlatokban legfeljebb otthoni magányában gondolkodik, ha még megengedi magának a lelkiismeretvizsgálat, az önreflexió luxusát. Salat vélhetőleg észre sem veszi, mennyire igazat mond, sőt, a nemzeti radikális politika kiindulópontját fogalmazza meg, amikor leszögezi: "ha megnézzük a történelmet, látható, hogy rengeteg politikai közösség tűnt el a korok süllyesztőjében. Egyik sem úgy tűnt el, mint a dinoszauruszok, hanem úgy, hogy a politikai elit nem hozta meg időben azokat a döntéseket, amelyeket meg kellett volna hozni." Salat persze mindezt a modernizáció kontextusában értelmezi, de e meglátás akkor nyer valódi értelmet, ha az európai példák s az autonómia fényében vizsgáljuk.

Közel húsz esztendőt elvesztegettünk, időnk véges, a megoldás pedig aligha a "modernizáció" gondolatkörében keresendő. Sokkal inkább a nemzeti önrendelkezés tárgykörében. A felelősség pedig kétségkívül a politikai elité.



1.Mondhatnám, hogy: sőt. A gazdasági értelemben vett baloldaliság, az állami beavatkozás, a szociális felel?sségtudat szükségszer? része kell legyen mindenféle nemzetpolitikának. Csakhogy ma Magyarországon azt látjuk, hogy a "baloldali" pártok a legkíméletlenebb jobboldali gazdaságpolitikát folytatják, s a baloldali gazdaságpolitika sokkal inkább jellemzi a jobboldali önbesorolású pártokat.
2.Szó nincs arról, hogy a jobboldal minden politikusát a nemzeti gondolat mozgatná. Viszont a miniszterelnökjelölt Orbán Viktor számára a nemzeti felelősség elsőrendű kategória, ebben mindenki egyetért, aki vele dolgozott valaha, másrészt a vezet?k között többen is vannak, akik a magyarság szolgálatát tekintik elsőrendű célnak. Ha ezt összevetjük az MSZP-vel s az SZDSZ-szel, melyek nyíltan nemzetellenes politikát folytatnak s alig akad magyarul gondolkodó ember közöttük, akkor a különbség igencsak szembetűnő.
3.A kormánykoalíció felbomlása műbalhé. Ha az SZDSZ komolyan venné a szakítást, megbuktatná a kormányt. A koalíció formális felszámolása arra volt jó, hogy mindkét párt a következetesség látszatát keltve megkísérelje visszahódítani elpártolt szavazóit, s tulajdonképpen nem más, mint egy jól mediatizált megtévesztési manőver.
4.Székely ezt egyébként egy kerekasztal keretében mondotta volt, mely beszélgetés a Transindex modernizáció-vitájának "törzsanyaga".
5.Márton Áron gondolatát annyiban finomítanám, hogy a liberalizmus egyes premisszáiból, a szekularizációból, a túlhajszolt individualizmusból, a boldogság-optimizáló haszonelvűségből el lehet jutni a kommunizmusig, különösen akkor, ha magunkévá tesszük a liberálisok társadalom-megváltó, a racionalizmust túlhajszoló messianisztikus dühét.
6.Magyari cikkének névtelen "comment"-jeiből úgy tűnik, hogy nem túl jó tanár, többen is úgy aposztrofálják, mint a felületes, felkészületlen oktató ideáltípusát. "Tünde" nevű hozzászóló szerint "nem tartja meg az óráit vagy ha megtartja, akkor felkészületlenül megy be és sértő poénokat sütöget el normál okfejtések helyett".
7.Akit mégis érdekel, megtalálja Kelemen szövegét a http://kelemen.transindex.ro/?cikk=399 címen, Magyariét pedig itt: http://reply.transindex.ro/?cikk=71.
8.Evvel az egy mondattal lenne némi vitám, hiszen a kliensrendszer nemcsak azokat a rendszereket jellemzi, melyekben a pluralizmus hiánya és az erőforrások teljes eluralása diagnosztizálható. A modern demokrácia valójában oligarchiák versenye, pártokrácia s a kliensrendszer kiépítése számára kiváló társadalmi környezet. Ott, ahol a parlamenti küszöb olyan magas, mint térségünkben, így új szereplők belépésével nemigen lehet számolni, inkább egyes szereplők kiesésével, ott bizony nem sok választása van a polgárnak, ha netán kibabrálnak vele a pártvezetők: a kilépés nem ritkán a politikai karrier végét jelenti, a renegátokat csak kivételes esetekben fogadják jó szívvel a másik oldalon.
Mindazonáltal az is igaz, hogy a kliensrendszer kiépülése a pluralizmus hiányában egyenesen szükségszerű s a köznapi polgár számára megváltoztathatatlan adottságként jelenik meg.

» vissza a HUNSOR honlapjára