Az RMDSZ és a magyarországi baloldal

Ezzel párhuzamosan a szervezet sajtóholdudvara egyfajta konszolidált, finoman nemzeti hangvételt ütött meg alaphangon, amibe belefért például Antall József által adott interjú közlése a Romániai Magyar Szó által, mely Horthy Miklós történelmi jelentőségét ecsetelte az áldott emlékezetű kormányzó újratemetésének idején. Mindez nagyon is érthető, hiszen a szervezet választói bázisa túlnyomórészt nemzetben gondolkodik és idegen tőle az anyaországi balliberális fröcsögés minden ellen, ami hagyomány, érték és erkölcs.

Az RMDSZ szemérmeskedése megszűnőfélben van, amire azt is mondatnánk, hogy legalább lelepleződik az álképviselet s a szervezet megmutatja igazi arcát, de félő, hogy nem ez fog történni. A választók nagy része nem affinis a burkolt üzenetekre s csak az olyan direkt kitételek sokkolják igazán, mint mondjuk Szent István jobbjának tetemcafatként való említése, vagy esetleg a Szent Korona tökfödőnek csúfolása. (Lásd a Majsai Tamás nevet viselő sejthalmaz egykori agymenését a Mancsban). Másrészt egyre kevesebben olvasnak írott sajtót. E helyzetben az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó vagy a nagymúltú, de szellemileg teljesen lepusztított A Hét nem egy esetben az Élet és Irodalomra, Mozgó Világra vagy a 168 órára emlékeztető balos szövegei a jövendő elit ideológiai indoktrinációját szolgálják. A majdani vélemény-multiplikátorokét. Kinevelnek sok kis Czika Tihamért, akik esetében merő véletlen már, hogy magyarul beszélnek, primér értékiránytűik teljesen függetlenek a magyar nemzeti értékrendtől. Mindeközben az RMDSZ egyre nyíltabban kokettál az SZDSZ-szel és az MSZP-vel.

Nyakó és Újhelyi Nagyváradon: a sikerrecept

E jelenségkörnek egyik, az átlagnál nagyobb nyilvánosságot kapott epizódja volt, amikor Nyakó István és Újhelyi István a Magyar Ifjúsági Értekezlet meghívására előadást tartott Nagyváradon, ahol az ifjú politikusok meglehetősen elengedték magukat és meglepően őszintén beszéltek arról, hogy miképpen kell szerintük a választási kampányt megszervezni, a politikai üzeneteket pozícionálni és a kommunikációs stratégiát kialakítani. Érdemes egy kicsit szemezgetni a nyilvánosságra került és több internetes portálon is közölt aranyköpésekből "Lényegében mindig két tábor van, az egyik lehülyéz és lopással vádol, a másik a te táborod. Nos, csak az utóbbit kell figyelembe venni, nekik kommunikálunk, őket kell megtartani, a másik oldalt úgysem lehet soha meggyőzni.". "Az újságíróval egymásra vagyunk utalva. Vagy adsz neki hírt, vagy kitalál ő valami hülyeséget. Nos, akkor meg tálalj inkább te valami hülyeséget neki. Ha politikát akarunk eladni és mozgósítani, azt sajnos a bulvársajtóban lehet leginkább, mégpedig rövid üzenetekkel" "Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki." "ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni". Nos, íme az MSZP-s sikerrecept, aminek segítségével már két választást is megnyertek. Kellett persze ehhez a suttogó propaganda-apparátus (nyíltan ugye nem lehet Orbán Viktort cigányozni), kellett az infrastrukturális háttér, amit az MSZMP-től örököltek, kellett a gazdasági hatalom, amit politikai kapcsolatrendszerüket kamatoztatva szereztek meg abban az időben, amikor még sok minden cseppfolyós volt s kellett az ideológiai baloldal (értsd: kozmopolitizmus, hagyomány- és vallásellenesség) eszmei mondanivalójára vevő balliberális médiatúlsúly. Az is érdekes, hogy a két fiatal politikus szerint az MSZP sokat segítette az RMDSZ-t, de az RMDSZ-esek mindig az kérték, hogy a dolog maradjon titokban.

Feltalálták a spanyolviaszt

Tulajdonképpen semmi újat nem tudtunk meg, az RMDSZ az utóbbi tíz esztendőben e recept szerint kommunikál, legfeljebb annyi különbséggel, hogy Tőkés Lászlót nem támadják olyan intenzitással, mint ahogy Orbán Viktort a ballib média. De ennek sem az ő méltányosságuk az oka, hanem az, hogy vélhetően tisztában vannak vele, hogy vehemencia visszaütne. A református püspököt "mindössze" szekus-gyanúba igyekeztek keverni (és Nagy Benedek után több mint fél tizeddel vajon ki tette ezt? - nos, éppen az a Szatmári Tibor, akkoron még Markó Béla munkatársa, aki egy tényleges ügynökbotrányba keveredett, ami Mucuska-ügyként híresült el a kétezres évek elején), Etikai Bizottság elé állították, Markó lehazugozta, a kereszténydemokrata frakció (melynek egyébként Szatmári is tagja volt) az SZKT-n belül keményen kitámadta s még sorolhatnám. Mindemellett a Magyar Polgári Párt is kiválóan megfelel az ellenségkép szerepre, itt is annyi különbséggel, hogy a támadások intenzitása a választópolgárok érzékenységére való tekintettel kisebb, mint az anyaországban. Itt egyelőre nincs még fasisztázás, nácizás, antiszemitázás és rasszistázás, szélsőjobboldalizás is csak módjával. Persze politikai rágalmazás, az akad, s előfordul, hogy a tolvaj kiált fogdmegért.

Talán a legdemagógabb, de egyben a leghatékonyabb kampányüzenet az volt, amikor négy esztendővel ezelőtt Székelyföldet az RMDSZ-esek teleragasztották a piros-fekete "magyar párt magyar érdek / román párt román érdek" feliratú plakátokkal. Ők ugyebár a Népi Akció listán induló Magyar Polgári Szövetségre céloztak román pártot emlegetve. S ők maguk lettek volna "természetesen" az előbbiekkel szemben a "magyar" érdeket képviselő "magyar" párt. Világos, rövid s persze hamis üzenet, cáfolni nem lehet hasonló rövidséggel. A plakát demagógiájának felismeréséhez már előismeretek kellenek, stratégiai gondolkodás, logikai kapcsolatok. Nem lehet a választópolgárnak egyetlen csattanós mondatban elmagyarázni, hogy miként puskázta el az RMDSZ Románia EU-csatlakozása előtt azt, hogy a magyar diplomáciával összefogva az erdélyi magyar autonómiát csatlakozási feltétellé tegyék. Az RMDSZ azzal, hogy Markó által is bevallottan lemondott a külpolitikai nyomásgyakorlás lehetőségéről, amikor kormányra ment, hitelesítette a továbbra is magyarellenes ento-diszkriminatív román kisebbségpolitikát s így de facto román érdeket szolgált.

Markóék azt is tudják, hogy a sajátjaikkal kell elsősorban kommunikálni, hiszen azokat nehéz meggyőzni, akik ismerik belülről az RMDSZ-vezetés igazi természetét és elkötelezettségeit. Újhelyiék őszintesége kínos lehetett Markónak is, mert a legutóbbi SZKT ülésen kitért az MSZP-s politikusok kampányügyben megfogalmazott tanácsaira és nagyon határozottan visszautasította őket. Attól még tudhatjuk, hogy egyrészt a választási kampánytechnikák tekintetében az RMDSZ Újhelyiéktől függetlenül követte a most nyilvánosságra került receptúrát, másrészt azt is tudhatjuk, hogy az MSZP a színfalak mögött támogatja az RMDSZ-t, akkor is, ha ezt Markó tagadja. Nyilván tagadja, mert úgy járna az MSZP-vel, mint Rejtő Jenő emlékezetes regényében Vöröskarom Piszkos Fred szeretetével. Akit az MSZP hangsúlyozottan támogat Erdélyben, annak túl sok esélye nincs. Markóék ugyanakkor finoman muzsikálnak a magyarországi baloldalnak s ezzel hálálják meg a támogatást.

Markó Béla írása az Élet és Irodalomban

Azon túl, hogy az RMDSZ-médiában egyre hangsúlyosabb a nemzetellenes hangvétel, figyelemre méltó s cseppet sem örömteli, hogy Markó Béla az Élet és Irodalomba írta meg a maga választások előtti vallomását az RMDSZ és az MPP viszonyrendszeréről. (Markó Béla: Egy elmaradt egyezség története, ÉS, 2008/38) Az említett eszmefuttatásban az RMDSZ elnöke megpróbálja egyrészt igazolni saját önfeladó politikáját, másrészt pedig megmagyarázni a magyarázhatatlant, azt, hogy az RMDSZ saját javaslatától visszatáncolt, s politikai ellenőrzést kívánt gyakorolni az MPP közös "listán" bejutott képviselői fölött, sőt a jelöltválasztásba is bele akart szólni.

Markó szokás szerint mellébeszél, ködösít, összemos és tudatosan torzul értelmez: "ahogy telt az idő, egyre apadt a parlamenti politizálást, a románokkal való közös kormányzást, a lépésenkénti, lassú, de szívós előrehaladást ellenzők tábora. Nagyjából azzal arányosan apadtak ők, ahogy duzzadt a tál lencse (utalás arra, hogy Markóék politikájának vonatkozásában többen rámutattunk arra, hogy úgymond eladták az örökséget egy tál lencséért), kétnyelvű feliratok, magyar iskolák és óvodák, magyar nyelvű egyetemi szakok, erdélyi utak, gázvezetékek lettek a lencseszemekből." Markó ezúttal is kikerüli azt az alapvető kérdést, hogy a jelenlegi "stratégia" nem oldja meg az erdélyi magyarság vészes fogyásának problémáját, azon belül nem csökkenti asszimilációt (Sőt. Meg merném kockáztatni, hogy egy konfrontatív politikai diskurzus inkább csökkentené a magyarság asszimilációját, mint a jelenlegi hamis premisszákon, pontosabban a magyar fél önfeladásán nyugvó konszenzusos politika.) s hogy az a néhány engedménymorzsa, amit a hatalom lehullajtott az asztalról az RMDSZ elé, soha nem vezet el az autonómiáig, vagyis egy olyan létkeret kiépítéséig, mely hosszú távon szavatolja az erdélyi magyarság fennmaradását és gyarapodását. Más szóval a markói "stratégia" jövőkép nélküli, épp a legfontosabb kérdésre nem ad választ, azt egyszerűen megkerüli.

Ahhoz meg különös cinizmus kell, hogy a saját maga és párttársai által elvégzett politikai tisztogatást spontán apadásnak állítsa be. A Magyar Polgári Párt éppen azokból alakult, akiknek elege lett a magyar érdekek RMDSZ általi kiárusításából, akik már nem akarták nevüket adni a választópolgárok e gigantikus megtévesztési manőveréhez, az RMDSZ-es komprádor-politikához. S mindez nem elég, Markó még erkölcsi piedesztált is próbál ácsolni maga alá: "értem a tradicionális etnikai küzdelem híveit, az ökölrázókat is, de egyetérteni nem tudok velük. Egyelőre, kételyek ide vagy oda, az általunk választott út az erkölcsösebb." No íme az Újhelyi-recept. Az ellenfél démonizálása és megbélyegzése. Mit is nevez Markó "ökölrázásnak"? A Székely Nemzeti Tanács népszavazási kezdeményezését a székelység autonómia-igényének kinyilvánítására? Tőkés László brüsszeli lobbizást a magyar ügyben? Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Európa Parlamenti képviselőket és rangos, nemzetközi szinten elismert autonómia-szakértőket felvonultató autonómia-konferenciáit? Mitől lenne erkölcsösebb kihagyni történelmi helyzetek sorát néhány miniszteri, államtitkári és igazgatói pozícióért és jó, megengedem: leaszfaltozott útért, kétnyelvű feliratért, mint következetesen, tántoríthatatlanul, egységben küzdeni jogos történelmi jussunkért, a mellesleg még a románság által is Gyulafehérváron megígért közösségi önigazgatásért, autonómiáért? Hisz még Markó is elismerni látszik, hogy "a román politikát etnikai problémák megoldására csak úgy lehet rákényszeríteni, ha mögöttünk ott látják mind a másfélmillió magyart". De ehhez fel kellene vállalni egy konfliktusos politikai vonalvezetést, fel kell lármázni a nemzetközi közvéleményt, el kell ismerni, hogy mindeddig az RMDSZ hamis látszatot teremtett, amikor a koalíciós együttműködésekkel (Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az RMDSZ éppen formális kormánytag volt, mint 1996 és 2000, majd 2004 és 2008 között vagy pedig kívülről támogatta a kormányt az ún. protokollumok mentén. A protokollum is egyfajta koalíciós együttműködés volt, mely tovább blokkolta az RMDSZ külpolitikai tevékenységét.) azt üzente a nagyvilágnak, hogy Erdélyben a magyarok problémái megoldhatók külső segítség nélkül, sőt, még a megoldás is folyamatban van. Holott ezek a problémák nem oldhatók meg önerőből, itthon. Éppen azért nem, mint amit az autonómiaprogram ellenzői hangoztattak s hangoztatnak mindmáig, tételesen, hogy az autonómia gondolatával minden román politikai erő hadilábon áll. Olyan fórumot kell tehát keresni, mely felette áll a román szuverenitásnak. Az ország nemzetközi megítélésének, a külföldi presztízsének befolyásolása az erdélyi magyarság egyetlen komoly eszköze az autonómiáért folytatott közdelemben, melyet 1996 óta nemcsak, hogy nem használtak az RMDSZ vezetői, hanem saját létesélyeink csökkentésére használtak a modell-értékű román kisebbségpolitika hazug mítoszának megteremtésével és táplálásával.

"Megtudhatjuk" Markótól azt is, hogy Tőkés Lászlóval azért nem jött létre a megegyezés, mert az ő lételeme az ellenkezés, ami bizony igencsak gyenge szöveg. Talán akad még néhány ember az erdélyi magyar közéletben, aki emlékszik arra, hogy mindaddig, amíg az RMDSZ az autonómia építésének útján haladt, addig Tőkés László és Markó Béla együttműködése kifogástalan volt. Az oly sokat emlegetett Neptun-ügyben sem ők feszültek egymásnak, a hivatalos RMDSZ vezetés akkor még nem állt a partizánkodók mellé, az Ügyvezető Elnökség pedig felháborodott nyilatkozatot adott ki e tárgyban. Az autonómia építésének első két évében a két vezető közötti viszony egyszerűen feszültségmentes volt. Azután jött Nagy Benedek mocskos támadása a tiszteletbeli elnök ellen, amit a hivatalos vezetés hátulról fedezett, majd Markóék balfordulata s a kormánykoalíciós szerepvállalás illetőleg az autómiaprogram naftalinba tétele. Hogy is állunk akkor az ellenkezéssel? Markó állításának pont a fordítottja felel meg a tényeknek: Tőkés László az autonómia markói tagadására mondott csak mindkoron nemet, épp az autonómia igenlésének jegyében.

Végül az RMDSZ elnökének megmulattatóbb fordulata az, amikor azt próbálja igazolni, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen nem is a magyar egységet, hanem valójában a magyar széthúzást kívánta elősegíteni, amikor arra intette az MPP-t, hogy állapodjon meg az RMDSZ-szel: "Orbán Viktor világosította meg az elmémet: együtt akarjuk húzni a szekeret, csakhogy más-más irányba. Lenne Brüsszelben MPP, hangos vagy halk, pillanatnyi érdek szerint, és lenne Budapesten is, akárhányszor szükséges. Hiszen: parlamenti párt! Az pedig távolról igazán mindegy, hogy harmincketten vagy csak ketten vannak-e ott a parlamentben." Hosszan lehetne ecsetelni, hogy ez mennyire belemagyarázás, spekuláció, alaptalan rágalmazás. Hogy Orbán Viktor a közhiedelemmel ellentétben nem sürgette, hanem késleltetni próbálta az erdélyi magyar politikai paletta kettészakadását, hogy még tusnád beszédei alkalmával is mennyire kerülte, hogy beavatkozzon az erdélyi magyar "belpolitikába" s csak akkor állt oda a kampányban az MPP mellé, amikor már eldőlt, hogy mégiscsak két párt lesz Erdélyben. (Más kérdés, hogy a Magyar Polgári Párt azzal a döntésével, hogy nem indul az országos választásokon saját párt-mivoltát kérdőjelezi meg. Ezt viszont nem lehetett előre tudni az önkormányzati választások idején.) Idézzünk fel inkább egy időtlen politikai viccet, mely lassan beivódott a mindennapi szófordulatok szövevényébe is. A Hofi Géza által is népszerűsített - vagy általa kitalált? - viccre gondolok a nyuszikáról, akit a farkas meg a róka akkor is megver, ha van sapka rajta s akkor is, ha nem.

Ha Orbán Viktor azt mondta volna, hogy az MPP feladja önmagát, hiteltelenné válik, ha lepaktál az RMDSZ-szel és semmiképp ne állapodjon meg, akkor az lett volna a baj, így, hogy a megegyezést szorgalmazta, Markó siet ebbe is negatív motivációt belelátni. E belemagyarázás viszont alighanem arra a kérdésre is választ ad, hogy Markó Béla miért az Élet és Irodalomban s nem a Heti Válaszban közölte haloványra sikeredett pamfletjét. Borbély Zsolt Attila

» vissza a HUNSOR honlapjára