A baloldali koalíció kezdettôl két párt szövetsége MSZP-SZDSZ, akár kormányon voltak, akár ellenzékben. Ez politikai stabilitásra vall. A jobboldalon ennek az ellenkezôjét láttuk - ne részletezzük most -, ott több párt indult, egyre kevesebb jutott be a parlamentbe, végülis a mostani választáson a jobboldalon már csak egy pártot látunk. Ez politikai labilitásra vall. Ingoványos talaj a jobboldal.

A politikához alapvetôen két dolog kell: ideológia és anyagi erô. A jobboldalon van idológia, de gyenge az anyagi erô. A baloldalon gyenge az ideológia, de mindent pótol az anyagiak bôsége. Ne firtassuk most az egyik vagy a másik ideológia erkölcsi tartalmát, mert minden esetben annak van könnyebb érvényesülése, amelyik nagyobb anyagi fedezettel indul és halad. A különbség a tájékoztatás terén mutatkozik élesen, ami a közvéleményt létrehozza. A jelenlegi választás eredményében benne foglaltatik a mérhetetlen különbség a bal és a jobb anyagi, és annak értelmében befolyásolási képessége. Ezen arányok ismeretében nem tekinthetjük a választáson vesztes nemzeti oldalt erôtlennek, még kevésbé szétvertnek.

A Fidesznek nem sikerült fordítania a második fordulóban az egyéni körzetekben, sôt, még elônyét sem tudta mindenütt mandátumra váltani. Így az MSZP-SZDSZ koalíció még növelte is parlamenti többségét, aminek egyébként különösebb jelentôsége nincs, hiszen az elmúlt négy évet igen csekély többséggel is könnyedén végigkormányozta. A 386 fôs magyar országgyűlésben 194 mandátum kell a többséghez, az MSZP egyedül szerzett 190-et, az SZDSZ ehhez még hozzátesz 20-at. A Fidesznek 164 képviselôje lesz, az MDF-nek 11, egy hely pedig a Somogyért nevű kezdeményezés képviselôjéé. Ennek megfelelôen létre fog jönni a második Gyurcsány-kormány, immár választói legalitással és a törvény által biztosított hatalommal.

A magyar választási törvény kormányalakítási rendelkezésével módot ad a többségi egypárturalomra és a miniszterelnöki diktatúrára. Szocialistáink ebben a közegben egészen otthon érzik magukat. Ilyen módon az ellenzék csak a demokrácia dekorációját adja. Ez a lehetôsége elvileg adva volt Orbán Viktornak is, az ô esetében azonban működött a sajtóhatalom ellenôrzô, feltáró és elrettentô szerepe, és nagyon is eredményesen működött, mert jó intézkedéseit is helytelennek, károsnak hirdették meg, a baloldal négy éven keresztül csámcsogott a Fidesz-kormány állítólagos kártételein.

Az MSZP-gyôzelem Gyurcsány személyes érdeme is. A politikatervezôk Orbánnal összemérhetô személyt kerestek, és találtak. Gyurcsány minden összecsapásnál alulmaradt ugyan intellektuális vonalon, de ennek érzékelése a televíziós mutatványokban inkább kevesek képessége, hiszen Orbán mondatainak megértéséhez is kell megfelelô intellektuális szint, végülis a nagyközönségnek a tájékoztató ipar pontozása a mérvadó. Orbánnak az a hibája ebben a műfajban, hogy mindenre komoly, felkészült választ ad. Gyurcsány ezt mással pótolja, általános, tartalom nélküli szólamokat dob be, ezt önti egymás után, nem is vár rá választ, már nyomja a következôt, ahogy betanulta, karjai lengedeznek és jól kezeli az arcmimikát. Tudja, hogy most nem a vitatárs érveivel kell megbirkózni, hanem a hallgatóságnak kell a gyors beszédbôl kiragadható, megjegyezhetô stancákat ismételgetni. Ehhez nyújt nagy segítséget a média, amikor méltó válasznak hirdeti a silány ömleteget.

Számunkra meglepô volt a vörös szín túlságosan kihangsúlyozott alkalmazása. Arra is gondolhattunk, hogy alapos melléfogás lesz ez, hiszen a múlt rendszer embereitôl a múlt rendszer színpompájával űzött kérkedés egészséges ellenszenvet vált ki. Ezt a várakozást nem látszott igazolni az eredmény. Nem keltett kellô ellenszenvet a maoi, sztálini szobrok és képek méreteit utánzó húszemeletes Gyurcsány-kép sem, amirôl olvasott embernek a mindent látó és ellenôrzô Big Brother jut eszébe.

Ennek a magyarországi parlamenti demokráciának amúgyis nagyon vörös alapszíne van. Talán abban is van valamellyes jelzés, hogy az angol labour-miniszterelnök szemmel láthatóan jól érezte magát a nagy vörös szônyegen és drapériák között. Megjelenésének volt kampányidôszaki üzenete, amihez felsorakozott Putyin elvtárs is. Gyurcsány piszokul jól érzi magát a Blairhez hasonlítgatáskor, amiben a külföldi sajtó részelteti. A Népszabadság tudatja, hogy:

"Gyurcsányt a Financial Times nemrégiben a »magyar Tony Blair«-ként aposztrofálta. Blair politikáját három pontban szokás összefoglalni. Az új baloldaliságot formailag a legmodernebb píártechnikák tudatos alkalmazása és heveny médiajelenlét jellemzi (ideértve a bulvársajtó nyújtotta lehetôség kihasználását is), valamint a döntéshozatali hatékonyság és a politikai siker érdekében centralizált pártvezetés. E kettôt Gyurcsánynál is kipipálhatjuk."

Helyben vagyunk ezzel az "újbalol-dalisággal", ami az angliai politikai térségben azt tartalmazza, és azért új, mert a Labour Party, ami ugyebár munkáspárt lenne, legalábbis neve után következtetve, immár a neoilberális eszmerendszer elvét vallja. Ami pedig mindenben azonos a globalista nemzetköziséggel, a tôke terjeszkedése elôtti minden korlát lebontásával. Tony Blair Népszabadságban említett "médiajelenléte" arra utal, hogy az angol média népszerűsíti, amire nagy szüksége van, mert szocialista pártja szocializmust komolyan valló elvtársai a munkásosztály árulójának tartják. Helyben vagyunk - "e kettôt Gyurcsánynál is kipipálhatjuk", vagyis Gyurcsány is élvezi a "legmodernebb piártechnikák tudatos alkalmazását és a heveny médiajelenlétet, valamint a döntéshozatali hatékonyság és a politikai siker érdekében centralizált pártvezetést". Ha ez így mind megvan, tessék már mondani, mi hiányzik neki, ennek a blairi Gyurcsánynak abból, amivel negyven éven át bôvelkedett Kádár János a hatalom csúcsán? Az a többlet sem megvetendô, hogy a New York-i gazdák bôkezűbbek és fôleg kesztyűs kezűbbek, mint a moszkvaiak voltak.

A Népszabadság cikkírója örül annak, hogy az MSZP nem szerzett abszolut többséget a parlamentben, így fennáll "a koalíciós partnerrel való programegyezkedés kényszere". Érthetôbben: a koalíciós kormányban ismét az SZDSZ programja fog érvényesülni, azon túl is, hogy Gyurcsány, mint szabadjára eresztett üzletember, vérbeli neoliberálista. Nocsak, ki ne mondjam, hogy Magyarországnak SZDSZ-kormánya leend. Ebben pedig az a lényeg, hogy így kell megfelelni a külföldi elvárásoknak.

A XX. század arról szólt, hogy a világ nagyhatalmi felépítésében változás következett be. Megszűnt az a világrend, amelyben méretes hatalmak összefogtak egy vagy több másik hatalom ellen, majd ismét szövetkeztek más fölállásban. Kis országok szenvedtek ettôl rendszerint akár függetlenségük, akár vesztes oldalon viselt szövetség miatt. Volt részünk benne. Egyre nagyobb háborúk egyre nagyobb hatalmi koncentrációt hoztak létre, kiterjesztve befolyásukat a világ minden országára. Mind ennek következtében hasonulni kell minden országnak a "politikailag korrekt" minta szerint politikai és gazdasági szerkezetében. Nyugaton már régen kialakult politikai téren a két párt (pártkoalíció) egymást váltó rendszere, amely két oldal egyazon gazdasági filozófia szolgálatában áll. Az pedig a szabad piac elve, a liberalizmus. Kellô nagyhatalmi vezérlés mellett vették fel ezt az irányzatot a szovjet ellenôrzés alól mentesített közép-kelet-európai országok az egypártdiktatúra önvégezte átalakulásával.

Magyarországon az átalakulást elvégzô párt mellett szívesen lát a nagyhatalmi akarat egy másik pártot, a minta lehet az, ami Nyugat-Európában szokásos. Elôbb a Magyar Demokrata Fórum ígérkezett erre a szerepre, de kormányzati ideje sikertelenségei miatt megbukott. 1998-ban a Fidesz jelentkezett, jó nagyhatalmi fogadtatást kapott, és a honi liberális kapitalista média is támogatta. A Fidesz azonban nem felelt meg a követelményeknek. Elfogadta és magáévá tette támogató táborának nemzeti érzésű, részben keresztény szellemű, nagy részben a kommunizmust ellenzô, a kizsákmányoló nemzetközi kapitalizmus érdekében történt privatizációt elítélô magatartását. Négy éves eredményes és népszerű kormányzás után éppencsak sikerült a baloldalnak leváltania, attól kezdve ami erô és ármány bevethetô volt, azt a Fidesz és Orbán Viktor ellen fordították. A liberálbolsevista kormányzat négy éve más egyébrôl vajmi keveset szólt, minden megmozdult a nemzeti oldal ellen.

Gondoskodni kellett egy másik ellenzéki pártról, amely nem hajlik jobboldali "szélsôségek" felé. Elôbb próbálkoztak egy "centrum" párttal, Kupa Mihállyal, sikertelenül. Azután megkísértették a Magyar Demokrata Fórumot, Dávid Ibolyával, sikerrel. A sajtó népszerűségi listája elsô helyére kerül a kis párt jelentéktelen elnöknôje. A média kiemelten foglalkozik a pártjából a nemzetieket szorgalmasan kiszorító elnöknôvel.

Diadallal jelenti Bugyinszki György a Népszabadság április 25-i számában: "A magabiztos koalíciós gyôzelem ellenére a legtöbb értékelés az elsô forduló óta másról sem szól, mint Dávid Ibolya önérzetességérôl és a Fidesz abszurditásoktól sem mentes politikai agóniaféleségérôl."

Azután, hogy vitatható módon összejött neki a szükséges 5 százalék, így pártja negyedikként bekerült a parlamentbe. Kifizetôdött részére, hogy átkozta, gyalázta Orbán Viktort és pártját, éveken át. Két éve már, hogy feltettük neki a kérdést Sydneyben, amire a válasza most vált hazugsággá, átállt maradék híveivel a baloldalra, fizetségül 11 képviselôi helyet kapott pártja részére, és nagy jôvôbeli kilátásokat.

Ennek az MDF nevet viselô társaságnak lesz a feladata betölteni azt a szerepet, hogy váltópárja (lojális ellenfele) lesz a baloldali koalíciónak, hogy demokratikusnak nézzen ki a magyarországi pártpolitika. Dávid Ibolya már tudja, hogy "földindulásszerű változások várhatók a jobboldalon". Most már ômaga mondja el, hol áll. "Ezt a választást nem a koalíció nyerte meg, hanem az ellenzék vesztette el" - mondta egy televíziós műsorban Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Szerinte ennek fô oka a Fidesz elmúlt négy évi politizálása, "amely nem járható út". "A Fidesz messze került a magyar és az európai hagyományoktól, és olyan vakvágányra került, ahol nem voltak válaszok. Egy jobboldali párt nem lehet tôkeellenes, magántulajdonellenes, külföldellenes, nem kokettálhat a szélsôségekkel, nem lehet bankellenes" - mondta Dávid Ibolya. Mint valami rögeszmés, megbízói által összeállított nyolc pontba szedett pártprogramját, meg önmaga miniszterelnöki pozícióját akarta elfogadtatni a Fidesszel annak fejében, hogy leereszkedik hozzájuk. Ami a 8 pontot illeti, arról dr. Drábik Jánostól kapott szakvélemény olvasható a 13-ik oldalon.

A választási számmisztika és bolsevik politikai rafinéria következtében sorsdöntô, talán a nemzeti oldalra tartós idôre keserveket hozó szerepre tett szert Dávid Ibolya, aki, ha nem kapja meg az 5 százalékot, már csak rossz emlék lenne. Most bekerült a sikeresek táborába, ahol a legfôbb feladat Orbán kikészítése. "Orbán tűnjön el!" - mondja Kuncze, "Vége az orbanizmusnak" - írja Lengyel László, mint politikai szakértô. Persze ÁVH nélkül most nehezebb helyzetben vannak, de hogy mindent belevetnek ebbe a gyűlöletkampányba, abban biztosak lehetünk.

A nemzeti oldal nehéz idôk elôtt áll, és politikai vonalon védekezô erôt csak a Fidesztôl várhat. Lesz mellette még sok felbuzdulás, kezdeményezés, de ha avval indulnak, hogy a jobboldal szétrágásából akarnak fészket rakni, akkor - akarják-nemakarják - azt teszik, amit az ünnepelt hölgy oly szorgalmasan elkövet.

Ennél is többrôl van szó. A szoborpark örökkévalóságnak szánt ércalakjai megelevenedtek, és felkészültek megvalósítani a monetár-diktatúrát. És másságosak lesznek a magyarok saját hazájukban, a másságosoknak kijáró politikai elôjogok és sérthetetlenség nélkül.

» vissza a HUNSOR honlapjára