Demokrácia, diktatúra nem az állam mikéntjére utaló elnevezés, hanem minôségi jelzô. Bármely államképzôdmény kaphat demokratikus vagy diktatórius minôsítést, bár a demokrácia köztudati változata minden esetben csak utópia; minden hatalom ab ovo diktatórikus, amennyiben a társadalom egyik kis része valósítja meg az államot, határozza és valósítja meg az élet rendjét, harmóniáját, ami lehet rossz is, jó is, tűrhetetlen is, tűrhetô is. A probléma inkább ott van, hogy sokkal több az együvé tartozó kultúrközösség, mint ahány állam van. Ez idézi elô az elnyomást, a faji és vallási üldözést, és idônként a háborúskodást. Tartósan egyik állam sem jó, Madách óta tudjuk, hogy az önkényuralmat felváltó bármely új rendszer idôvel elnyomóvá válik, mert útját állja a fejlôdésnek hatalma megtartása érdekében.

A parlament kormány-ellenzék felállásnak és politizálásnak elvi lényege, hogy mindkettô az ország javát hivatott szolgálni, érdekeit védeni; a versengés közöttük arról szól, hogy melyik tudja ezt jobban megvalósítani. A választópolgárok szerepének lényege, hogy mérlegelje, mely párt vagy pártkoalíció szolgálja jobban az ország javát és védelmezi érdekeit. Magyarország politikai mezônyében azonban nem ez a fölállás. Az elválasztó vonal nem a hűség minôségét osztja, hanem annak hiányát illetve meglétét jelzi. A baj Magyarországon nemcsak egyes pártok nemzet iránti hűtlensége miatt van, de a választó polgárok nagy részénél is hiányzik az igény és képesség a pártok hűségének megkövetelése illetve elbírálása terén.

Magyarországon a hazaárulásnak sikkje van, megbecsült tisztes tekintélye van, különösen a jómódú elit szalonokban. Színészek, újságírók televíziós sorozatokban humorizálnak, anekdótáznak, mocskos megjegyzésekkel és lebecsülô gúnnyal illetnek minden nemzeti megnyilatkozást, bemutatva mint primitív érzést, idejét múlt idétlenséget.

Kell vele foglalkozni, hogyan is jött létre történelmileg olyan szemlélet, amelyben nem az ország iránti hűség ad alapot és igazolást közügyek intézésére, hanem valamely más szempont, ami többet jelent az egyénnek vagy a társadalom egy részének. Ez nem új jelenség a magyar történelemben, a királyság intézményével, illetve annak nemzetközi, nemzetek feletti családi hálózatával, továbbá a vallási kötôdésekkel együttjáróan mindig jelen volt a nezeti érdekekkel szembenálló szemlélet. Azután jött a francia forradalom, amely a nemzetállam-eszme népszerűsítése mellett, és szintén annak ellenében, szellemi mozgalmakat és politikai irányzatokat alkotott a nemzetköziség eszméjének (liberalizmus), és politikai pártokat hozott létre a "nagy francia forradalom" eszmei céljainak elôbbre vitelére (kommunizmus), nevezetesen olyan állapotok létrehozására, amelyben a nemzetek föladják szuverenitásukat mind nagyobb egységekbe soroltatás érdekében.

Magyar tragédia, hogy a nyugati hatalmak nemzetköziség-politikájában a vasfüggöny keleti oldalára kerültünk Európa keleti felével együtt fél évszázadra, mintegy átnevelés céljából. Ebben a kényszerű idôszakban a "ma-gyar" állam köteles hűséggel végezte a nemzetköziség-politika keleti szférájának helytartói (komprádori) feladatait Magyarország érdekei ellenében, és kínzókamrás, rabmunkás, akasztófás "államvédelemmel" saját honfitársai ellen.

A nyugati kapitalista szférával ellentétben - ahol a kommunizmusról sokáig azt tanították, hogy tisztes kísérlet egy emberibb társadalom megvalósítására - a keleti gyakorlat az országok történelmi elit rétegének részben kiirtása, egészében teljesen lehetetlenné tétele volt. A külsôségeiben demokratikus idôszak 1945 és 1948 között csak az átmenetet szolgálta, mert a szovjet megszállás idôpontjában nem volt olyan rétege a magyarországi elitnek, amely a kommunista állam létrehozására a számszerű követelményeknek megfelelt volna. Ez a három év arra is jó volt a kommunista geng részére, hogy tiszta képet kaptak a "reakciósokról", akiket azután folyamatosan eltávolítottak minden vezetô pozícióból. 1956-ban alkalom nyílt újabb felmérésre, a következô években végrehajtott likvidálásra és eltakarításra. A megélhetés ettôl kezdve az állam illetve párt iránti hűséget követelt, de legalábbis hallgatni és szolgálni kellett.

A magyar társadalom tehát átment az elitváltáson a múlt század derekán. A történelem folyamán kialakult szellemi és erkölcsi tartást, a történelmi alkotmányosságot, a haza iránti szeretetet és áldozatkészséget képviselô magyar elitréteget kiirtották, lehetetlenné tették, a társadalom aljára taszították. A hosszú Kádár-idôszak alatt konszolidálódott, illetve kialakult egy államapparátus, amely teljesen zavartalanul intézte az ország politikai és gazdasági irányítását, amely körül (óh nem a munkások, hanem) egy jól szituált, tehetôs, jó elômenetelű elitréteg alakult ki, amelynek a rendszer teljesen megfelelt.

Amikor a helyzet megérett a világpolitikában az egypártdiktatúrák leváltására, és az állami gazdálkodásról magángazdálkodásra áttérésre, Magyarországon sem állt rendelkezésre egy felváltó elit osztály, és bár számottevô volt az értelmiség körében a rendszerváltásra kész és képes réteg, döntési pozíciókba és az államvagyon magánosítási lehetôségeibe döntôen azok jutottak, akik a kommunista hatalom idején az ország anyagi és szellemi életét uralták.

A létrejött politikai pártok szinte ketté osztották elsôsorban az iskolázottabb réteget, így alapvetôen két politikai tábor jött létre, egyik a korábbi hatalom folytatásaként, míg a másik táborban csupán kísérletezés folyik létrehozni olyan hatalmi bázist, amely szembe tud szállni a bolsevista folyamatossággal.

A két tábornak egymással ellentétes elképzelése van az állam jellegérôl és az ország igazgatásának céljáról, mikéntjérôl.

A jelenlegi magyar állam bár nem azonos a Kádár-idôk államával, de számos lényeges szerepében nem is ellentéte annak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a jelenkori bármely állam kormányának hatalma csak része a valóságos hatalomnak. A legfôbbeket említve: mindennapi megnyilatkozó hatalmi tényezô a média (tájékoztató ipar) és a gazdasági életet irányító bankrendszer. Ideális állapot, amikor a hatalmi tényezôk szimbiózisban élnek, vagyis egy akaraton vannak. Magyarország azonban olyan sajátos körülmények uralkodnak, hogy ez az "ideális" állapot az ország népe számára valóságos tragédia. A magyarországi bankhálózat majd teljes egészében idegen bankok tulajdonában van. A magyarországi média ugyancsak jórészt külföldi vállalatok anyagi és tartalmi érdekeltségébe tartozik. És ha harmadiknak - mint jelenleg - olyan pártok kormánya van hatalmon, amelyek internacionalista elkötelezetségűek, akkor az ország kiszolgáltatottsága teljes körű.

A jelenlegi helyzet vésztjóslóan hasonlatos az 1948-as úgynevezett fordulat évéhez, amikor a szétdarált nemzeti ellenzék politikai szerepe végetért, érvényesült a külhatalom elnyomó akarata.

Ideje van a visszatekintésnek. A 80-as évek végére nyilvánvalóvá lett, hogy a szocializmus, mint gazdasági rend megbukott a Szovjetunióban, és következésképpen a fenntartására gyarmatként rendelt országokban is. Eladósodásuk, eladósításuk a nemzetközi bankhálózatnál úgy is feltételezhetô, hogy szándékos volt. Ha már nem felelt meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége a világot egy nagy szervezet alá tömörítô elgondolás feladatának, akkor fel kell számolni, és az adósság kötelékével a nemzetközi tôke kötelékébe kell vonni, európai csatlós-államait elsôsorban.

Pozsgay Imre, aki az akkori amerikai elnök, az idôsebb George Bush vendégeként értesült és tájékozódott a szovjet kötelék megszűnte utáni helyzetrôl, interjúkönyvében (A rendszer-váltás [k]ára) mondja: "Mi történt a kelet-európai rendszerváltások és a Szovjetunió bukása, felbomlása után? Nemcsak a világhatalmi egyensúly bomlott meg, hanem a tôke is elkezdett magához térni, és valódi természete szerint viselkedni. Megpróbálta lerázni a szociális piacgazdaság és a jóléti állam nyűgét. Kelet-európai terjeszkedését pedig eleve úgy irányította, hogy ilyen kötelezettségei ne is legyenek. Lesöpörte a munkavállalói érdekképviseleteket, megszerezte az adókedvezményket, és eleve olyan politikai erôket támogatott, amelyek vállalták az adósságterheket, a privatizáció akadálymentes lebonyolítását és az azonnali importliberalizálást. Látnivaló, hogy a felszabadult térségre rászabaduló globális tôkének már nem voltak társadalmi megfontolásai."

Klasszikus és tömör megfogalmazás. Minden mondatában ott remeg szerencsétlen országunk és népünk feltámadásának reménytelensége, újabb letaglózása. A két utóbbi képviselôválasztás során megtapasztaltuk, hogy a Pozsgay-említette tôke a legembertelenebb módszerét alkalmazva jelent meg hazánkban is, és támogatja olyan politikai erôk kormányhatalomra jutását a kezdetben már magáévá tett pénzügyi és tájékoztatási hatalmi eszközök mellé, amely politikai erôk végrehajtják az ország teljes kiszolgáltatását a nemzetközi tôke érdekeinek.

Magyarország esetében kiemelke-dôen sikeres a nemzetközi nagytôke földi hatalmát megszemélyesítô Egyesült Államok részére fenntartás nélkül kiszolgáló politikai vonulatot találni: a szovjetnevelte magyar pártelit teljes odaadással "szövetségesévé" vált - ezt büszkén vallja - a vezetô világhatalomnak, saját országa alapvetô érdekei ellenében. A komprádor-hadak a kádári hatalom ivadékai, politikai szervezetük az SZDSZ és az MSZP. Ez az a réteg, amely privilégiumaival eleve eltávolodott a dolgozók többségi társadalmától, ôk, akik korábban kedvezô lakáshoz, autóvásárláshoz jutottak, nyaralási üdülés lehetôségeket kaptak, az akkoriban kiváltságnak számító külföldi utazásokra, publikálási lehetôségre, a szakmai verseny kiiktatására, társadalmi elômenetelre esélyesek és jogosultak voltak. Már kádári életükben sem volt bennük szociális (ahogy ôk mondják, baloldali) érzés, kiváltságos helyzetüket természetesnek tartják, a hozzá szerzett privatizációs zsákmánnyal azonnal tôkés érzelműek lettek, és a parvenűk tôkés szolidaritásával fenntartás nélküli Amerika-barátokká váltak.

Mérhetetlen külföldi segítséggel elérkeztek odáig, hogy a nemzeti oldal sikeres félreszorítása után hozzáláthatnak a magyar államhatalom szerkezeti átalakításához. A feladat, amit vállaltak: átalakítani a magyar államot a globalizmusnak megfelelô szervezetté. Arra a kérdésre, hogy mi a megfelelô, David C. Korten megállapításaival válaszolunk. A neves amerikai közgazdász professzor könyvében (Tôkés társaságok világuralma, magyarul is megjelent a KAPU folyóirat kiadásában) találjuk az ide illô mondatokat:

"A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelôs kormányok kezébôl, és egy maroknyi tôkés társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, melyeket egyetlen kényszerítô erô mozgat - a rövid távú pénzbeli nyereségre való törekvés. Ez hatalmas gazdasági és politikai hatalmat összpontosított a kisszámú elit kezében, akiknek abszolút részesedése a természeti erôforrások csökkenô közös készletének termékeibôl jelentôs mértékben továbbra is egyre nô, s így megerôsíti ôket abban, hogy a rendszer tökéletesen jól működik."

"Azokat, akik a rendszer rendellenes működésének költségeit viselik, megfosztották a döntéshozatal lehetôségétôl, és gyötrelmeik okait illetôen a zavarodottság állapotában tartja ôket a tôkés társaságok által uralt média, amelyik a válságot illetôen szakadatlanul bombázza ôket a hatalom birtokosainak észlelésein nyugvó értelmezésekkel. A világ legnagyobb tôkés társaságai által ellenôrzött és irányított tevékeny propagandagépezet állandóan arról biztosít bennünket, hogy a konzumerizmus a boldogság útja, a piaci túlzások állami, kormányzati korlátozása a bajok oka, és a gazdasági globalizáció történelmileg elkerülhetetlen, s egyúttal jótétemény az emberiség számára. Valójában ezek mind mítoszok, melyeket a pazarló mohóság igazolására propagálnak, és annak leplezésére, hogy az emberi intézmények világméretű átalakítása egy szűk körű elit kitervelt, kitanult és szándékos beavatkozásának következménye, mely elit pénze lehetôvé teszi számunkra, hogy az illúziók világában éljenek, távol az emberiség többi részétôl." "Ezek az erôk a piaci zsarnokság eszközeivé alakították át az egykor jótékony hatású gazdálkodó szervezeteket és pénzügyi intézményeket, s ez az önkényuralom, miként a rák, egyre terjed Földünkön, egyre többet gyarmatosítva bolygónk életterébôl, tönkretéve az életlehetôségeket, elűzve az embereket, tehetetlensége kárhoztatva a demokratikus intézményeket, és a telhetetlen pénzhajszában kiszipolyozva az életet. Ahogy gazdasági rendszerünk elvált az ôt megilletô he-yétôl, és szerzett egyre nagyobb befolyást demokratikus intézményeink felett, még a világ leghatalmasabb vállalatai is a világméretű pénzügyi rendszer erôinek foglyaivá váltak, mely rendszer lekapcsolta a pénzteremtést a reálvagyon létrehozásától, és a kivonó, nem pedig a termelô beruházásokat méltányolja és jutalmazza. A nagy nyertesek a vállalatfosztogatók, akik a rövidtávú nyereség érdekében stabil vállalatokat forgatnak ki vagyonukból, és a spekulánsok, akik tôkét kovácsolnak a piac ingadozásaiból azáltal, hogy mintegy magánadót vonnak ki a termelô munkával és termelô beruházásokkal foglalkozóktól."

Ahogy a fentiekbôl következtethetô, lesz még e nyomulással szembeszegülés. Érzékelhetô, hogy Magyarország, úgy ahogy van, teljes egészében veszélyben van. A védekezés gátépítése helyett a Gyurcsány-kormány a védekezés lehetôségeit takarítja el a globalista nyomulás útjából. Sem nemzeti érdekek, sem szociális szempontok nem érvényesülnek ennek a kormánynak a programjában, amely teljes egészében liberalista, SZDSZ-politika.

Részletekkel következô hetekben foglalkozunk, most még csak annyit említünk, hogy kiváncsian várjuk, mit tesz az ellenzék ezekkel szemben a nemzet érdekében. A veszély olyan nagy, hogy annak teljes feltárása szükséges az ellenzék részérôl, és a kormány államátszervezô tevékenységének megállítása, a kormány megbuktatása, új választások kikényszerítése.

» vissza a HUNSOR honlapjára