Ellentétben az 1996-os koalíciós szerepvállalással, a 2000 és 2004 közötti paktumosdival, valamint az EU csatlakozást is felölelő 2004 és 2008 közötti időszakkal. Az RMDSZ végrehajtó hatalomba való bevonásának funkciója az volt a román nemzetstratégia szempontjából, hogy szalonképessé tegye az országot a Nyugat előtt, hogy formálisan igazolja azt, ami szubsztantíve igazolhatatlan, tételesen, hogy az erdélyi magyarság problémái itt példást rendezést nyertek. Az RMDSZ csúcsvezetése el is látta ezt a feladatot, katonás fegyelmezettséggel politizált 1998-tól kezdve, nem sok fejfájást okozott a román partnereknek olyan igényekkel, mint a magyar önrendelkezés és az autonómia.

1998 volt a töréspont. Ebben az évben szeptember 5-én az SZKT elfogadott egy ultimátumot, mely világosan leszögezte, hogy ha nem teremtik meg az állami magyar egyetem létrehozásának jogi feltételeit 1998. szeptember 30-ig, akkor a szervezet kilép a koalícióból. Ez az időszak szerencsés véletlen folytán épp egybeesett Radu Vasile akkori román miniszterelnök amerikai látogatásának előkészületeivel. Ergo ha pont ekkor az RMDSZ elhagyja a koalíciót, arra a világ első nagyhatalma kénytelen lett volna odafigyelni és aligha alakulhatott volna ki az amerikai diplomácia körében is az a tévhit, amit Bill Clinton emlékezetes kijelentése is tanúsít, miszerint Romániában modellértékűen megoldották a kisebbségi kérdést. A román fél abban bízott, hogy Markóékban győz a hatalom-megőrzési reflex és nem fogják feladni kormánypozícióikat. Vagyis az ultimátum ellenére továbbra is ellenálltak a közel évtizedes történetre visszatekintő jogos magyar igénynek. A maguk etnokrata, szűklátókörű szempontjukból igazuk volt. Mert eltelt a határidő, az RMDSZ csúcsnómenklatúrának pedig nem akarózott a bársonyszékeket feladni.

Igen ám, de akkor mi lesz azzal az ominózus SZKT határozattal? - kérdezhették egymást Markóék. Akkor még nem olyan viszonyok voltak az SZKT-n belül, mint ma, amikor vezényszóra bármit megszavaz a testület, akár saját feloszlatását is. Erre találták ki az RMDSZ szürkeeminenciásai, nem kis cinizmussal, a Petőfi-Schiller egyetemet, feladva korábbi elutasító álláspontjukat a multikulturális egyetemmel kapcsolatban. Tokay György javaslatára a román kormány elfogadta a kétnyelvű magyar-német egyetem létrehozásáról szóló kormányhatározatot, amire való hivatkozással az SZKT-n elő lehetett jönni egy olyan igénnyel, hogy a testület vonja vissza egy hónappal korábbi határozatát. Ami meg is történt, sőt egy füst alatt azt is megszavaztatták a testülettel, hogy az SZKT átruházza a továbbiakra nézve a koalíciós kérdések eldöntésének jogkörét RMDSZ "Politikai bizottságára", a Neptun-lobby által dominált Operatív Tanácsra. (Az már csak hab a tortán, hogy az RMDSZ alapszabályzatával ellentétben e határozatnak nem volt meg a kétharmados többsége. A Markóék által kézben tartott Szabályzatfelügyelő Bizottság nehéz kérdés előtt állt. A testület végül egy elvi döntést hozott, miszerint érvénytelen egy kétharmados többséget igénylő SZKT határozat abban az esetben, ha a termet nem figyelmeztették a kérdés kétharmados mivoltára. Így lehetett érvényteleníteni az ultimátum visszavonásával együtt magát az ultimátumot is. Külön pikantériája eme szabályzatfelügyelő bizottsági döntésnek, hogy az 1996-os kormánykoalíciós szerepvállalásról szóló döntés idején sem figyelmeztették a testületet a kérdés kétharmados mivoltára, tehát az RMDSZ úgy kormányzott végig négy évet, hogy nem volt a saját normarendszerének megfelelő testületi döntés erre vonatkozólag. Ráadásul az RMDSZ a továbbiakban úgy működött, mintha az SZKT kompetenciaátruházó határozata érvényes lett volna, vagyis, addig is, amíg a kongresszus de iure át nem utalta a legfontosabb jogköröket az Operatív Tanácsnak, az OT de facto már élt ezekkel a jogkörökkel. Az SZKT a továbbiakban csak utólag legitimálta az OT vonatkozó határozatait.) Nem meglepő, hogy 1998 óta nem volt több ultimátum, az RMDSZ szépen, engedelmesen megszavazta 1999-ben az etnodiszkriminatív oktatási törvényt és minden olyan jogszabályt, amit a román fél fontosnak ítélt. Az is külön kihangsúlyozást érdemel, hogy a Petőfi-Schiller egyetem létrehozását senki nem vette komolyan, az RMDSZ nem küzdött a kormányhatározat gyakorlatba ültetéséért, ez a kormányhatározat tényleg csak azt az egyetlen célt szolgálta, hogy a segítségével megtévesszék az SZKT jóhiszemű tagjait s rávegyék őket az ultimátum visszavonásának és az SZKT kompetencia-átruházásának megszavazására.

Most Markóék, miután útilaput kötöttek a talpukra, frusztráltak és becsapottnak érzik magukat. Markó egyenesen azzal próbált riogatni, hogy romlani fognak az etnikumközi viszonyok. Ami mellesleg elképzelhető, de ennek oka nem az, hogy az RMDSZ nincs kormányon, hanem az, ami miatt nincs kormányon. A román diplomácia leküzdötte integrációs hátrányát Magyarországgal szemben, most egyenjogú félként aligha helyezhető nyomás alá. Ha a románok úgy ítélik, az egyébként igencsak hatékony finom módszerekkel történő etnikai tisztogatást, a hagymakupolás honfoglalást, a román nyelvhasználat ráerőltetését a magyar közösségekre felválthatják a nyílt diszkrimináció, mesterséges hangulatkeltés, az uszítás eszközeivel. Kétségkívül, előállhatnak nálunk is olyan állapotok, mint a Délvidéken vagy a Felvidéken. De nem azért, mert Markóék nincsenek kormányon. Kormányon vagy kormányon kívül, az RMDSZ-nek soha nem voltak tényleges hatalmi eszközei. A románok azért szoríthatnak egyet kalodánk srófján, mert hacsak patakvér nem folyik, az európai fórumok legfeljebb ejnye-bejnyéznek egy kicsit, de nem avatkoznak közbe.

A nemzeti összefogásról az EP választás kapcsán

Apropo, európai fórumok. Nyakunkon az Európa Parlamenti választás. Az RMDSZ azzal a sokak számára talán meglepő ajánlattal jött elő, hogy Tőkés László foglalja el az RMDSZ lista első helyét. Hogy ők ettől mit remélnek az evidens: morális megerősödést és a legfőbb rivális gyengülését a saját tábor szemében. Jól rávilágít az ajánlat mögötteseire Tőkés László e kérdésben 2009. február 5-én kiadott írásbeli nyilatkozata, melyben a református püspök elmondja, hogy az RMDSZ - akárcsak a tavalyelőtti választás idején - a listáról hajlandó tárgyalni, de az erdélyi magyar konszenzuális politizálás formájáról, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumról kevésbé. "Mindezeket szem előtt tartva - írja Tőkés László -, megítélésem szerint nehéz választás elé állít, már-már csapdahelyzetet teremt számomra az RMDSZ.

a. Hogyha a listavezetői helyet feltétel nélkül elfogadnám - elveim feladásával, a közös listában is megnyilvánuló nemzeti összefogás személyi érdekből való elárulásával volnék vádolható.

b. Ezzel szemben viszont, hogyha a nagyvonalú és igen megtisztelő felajánlást visszautasítanám - a mindenki által áhított magyar összefogás meghiúsításának és a megegyezés szándékos elmulasztásának az ódiumát kellene magamra vennem. Döntésem mindkét esetben az RMDSZ-t látszana igazolni, és akarva-akaratlanul az ő pozícióit erősítené." Az erdélyi magyarok európai képviselője a továbbiakban leszögezi, továbbra is a nemzeti összefogás listáját tartja célravezetőnek s pártlistára fellépni nem kíván.

Az ügy kapcsán Szász Jenő, a Magyar Polgár Párt elnöke nyílt levelet intézett Markó Bélához, melyben elmondta, hogy az általa vezetett párt is felkínálta EP listájának első helyét Tőkés Lászlónak, s örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ ugyanezt tette. Rámutatott arra is, hogy az EP választásokon a küszöb pártkoalíciók esetében nem magasabb, mint az egyes pártok esetében, így szorgalmazzák "egy Magyar Nemzeti Lista felállítását, amelyhez az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt választási koalíciója adná meg a szükséges jogi keretet. Egy szervezet listája nem tud nemzeti lista lenni, egy nemzeti listának jogi és intézményes keretet csak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt közötti magyar koalíció tud biztosítani!" Szász azt javasolta, hogy a lista élére kerüljön Tőkés László, ami megfelel mindkét párt szándékainak, majd két RMDSZ képviselőjelölt után következzék egy MPP-s. Gáláns ajánlat, tekintve, hogy három befutó hellyel lehet nagyjából számolni. Viszont, miként arra Szász a továbbiakban rámutat, elképzelhető, hogy ha nagyfokú magyar aktivitás és román demobilizáció mellett zajlanak a választások, akkor igen jó eredményt ér el a magyar összefogás: "A jelenlegi romániai politikai helyzetben, amikor a kormányalakítás érdekében egy olyan nagykoalíció jött létre, amely akár logikusnak is tekinthető, de amelyik minden bizonnyal nem vívta ki sem a jobboldali, sem a baloldali szavazók tetszését, az Európai Parlamenti választásokon a csalódott román választópolgárok gyenge részvételére lehet számítani. Meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyarság számára most megadatott többletmozgósítási lehetőséggel az RMDSZ-nek nem visszaélnie, hanem élnie kellene!" Persze Markó Béláék reakciója sejthető. Ahogy egy évvel ezelőtt sem volt fontos nekik Marosvásárhelyi polgármesteri szék visszaszerzése, ha annak az az ára, hogy közös jelöltjük legyen a Magyar Polgári Párttal, úgy most sem fogadják majd el Szászék ajánlatát. (Emlékezzünk: a mindenki által biztos befutónak tartott Bölöni László vállalta volna a megmérettetést, ha mindkét magyar párt támogatja, de az RMDSZ kitartott a neptunista Borbély László jelöltsége mellett, aki a várakozásoknak megfelelően megbukott.) Kelemen Hunor az RMDSZ ügyvezető elnöke pökhendiségben odáig megy a kérdés kapcsán, hogy kijelenti, hogy az egyetlen jogi lehetőség az RMDSZ EP listája, s hogy az MPP-vel nem fognak koalícióra lépni, mert "még az sem tudhatjuk, hogy ki és meddig fogja vezetni a pártot". Íme, miként lehet egy mondatban több logikai bakugrást is elkövetni. Ha egyszer létezik az MPP-vel való közös indulás elméleti lehetősége, akkor aligha jelenthető ki, hogy az egyetlen jogi lehetőség a nemzeti listaállításra az RMDSZ listája. Másrészt a demokrácia már olyan - még ez a romániai "eredeti" demokrácia is -, hogy a pártvezetők bizony időnként megméretnek. Többes jelöléssel, nem úgy, mint Markó Béla a legutóbbi két alkalommal. Attól, hogy az MPP-n belül ez év március 14-én tisztújítás várható, még az illető párt éppoly koalícióképes, mintha még négy éve lenne a hivatalban levő elnöknek a következő belső megmérettetésig. De hát ez legyen Kelemen Hunor problémája, mi elég ha azzal maradunk, hogy az RMDSZ szűklátókörű pártérdekből a végsőkig el fogja utasítani az MPP-vel való közös indulást.

Toró T. Tibor, Tőkés László tanácsadóinak egyike, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, korábbi Temes megyei parlamenti képviselő elképzelhetőnek tartja, hogy az összefogás listájának mégis az RMDSZ ad majd jogi keretet, ugyanakkor hangsúlyozza Tőkés Lászlóhoz hasonlóan a megegyezés tartalmi részének fontosságát: "Végül az sem mellékes, hogy milyen program köré szervezzük ezt a magyar összefogást. Ha csak esetlegesen néhány nevet felteszünk egy listára, és ezek a személyek a szekeret nem ugyanabba az irányba tolják, az autonómia felé, akkor gyakorlatilag nem valósítottuk meg a magyar összefogást. Ha a fenti feltételeket teljesíteni tudjuk, illetve közelíteni tudjuk az álláspontjainkat, akkor pusztán technikai kérdés, hogy milyen jogi keretben indul a magyar összefogás listája. A törvény szerint koalíciós keret is elképzelhető, ugyanis a jelenleg érvényben levő EP választási törvény nem emeli meg a küszöböt a pártkoalíciók esetében sem, mint a parlament választási törvény tette. Az sem elképzelhetetlen, hogy a parlamenti választásokon a szavazatok többségét megszerzett RMDSZ jogi keretét használjuk fel a magyar összefogás listájára. Az RMDSZ logója, a tulipán szimbóluma, amit az erdélyi magyar politikai elit épített fel közösen közel 20 éven keresztül, jóval erősebb húzóerő, mint ha ettől eltérnénk, ez komoly érv volt ezeken a tárgyalásokon az RMDSZ részéről." (Nyugati Jelen, Pataki Zoltán interjúja, 2009. február 6.) Sem Markó, sem Toró nem beszél arról, hogy a fenyő (az MPP szimbóluma) és a tulipán (az RMDSZ szimbóluma) együtt éppenséggel integrálja a választáson az erőket és kihasználja a tulipán megmaradt mozgósító erejét. Bár az is lehetséges, hogy egy új szimbólum még nagyobb hatékonysággal szólíthatná meg a kiábrándult szavazókat.

Hogy végül is létrejön-e az oly szépen hangzó nemzeti összefogás, azt egyelőre még nem tudni. Fontos leszögezni, hogy a hangzatos név mögött tulajdonképpen egy, a román hatalom által mozgatott komprádor-párt, az RMDSZ valamint a nemzeti oldal kényszerkoalíciója húzódik meg. Az elmúlt húsz év erdélyi magyar belpolitikájának lényegét mindenkoron az adta meg, hogy a román hatalom kiszolgálóit milyen mértékben sikerült rászorítani arra, hogy a magyar érdekek mellett vonakodva bár, de síkraszálljanak. A mostani összefogás is erre a logikára épül, legalábbis nemzeti szempontból. Az RMDSZ van, működik, komoly források felett diszponál, s ebből kifolyólag tetszik vagy nem, de megkerülhetetlen. Az úgynevezett összefogás egyetlen nemzetpolitikai célja az lehet, hogy az RMDSZ-t rákényszerítse a magyarabb politizálásra. Hogy ennek mekkora az esélye, azt különböző idézetekkel és politikai gesztusokkal lehetne illusztrálni, melyek közül talán elég itt és most Kelemen "Kempinsky" Atillát idéznem aki "egy kicsit alávalónak" nevezte azokat, akik a székelyföldi autonómia ügyében kiírandó helyi népszavazásokat szorgalmazzák.

Visszatérve a közös erdélyi magyar nemzeti listára: jelen pillanatban csak annyit lehet tudni, hogy a választások 2009. június 7-én lesznek. Addig azonban a kormány módosítani akarja a választási törvényt. Vélhető, hogy kevés időt hagynak aláírásgyűjtésre, ami szűkíti a kisebb pártok és a független jelöltek mozgásterét. A jelenleg érvényben levő, de módosításra váró törvény szerint 60 nappal a választás előtt kell a listákat leadni az illetékes fórumokon. Eszerint április 7-ig legkésőbb el kellene dőljön a kérdés. Viszont nem tudhatjuk, hogy mit akar a kormány. Egyelőre marad a további tárgyalgatás, melyeknek következő fordulóját épp a lapzárta idején tartják.

Basescu: elefánt a porcelánboltban vagy cinikus számító

Sokan felkapták a fejüket, amikor Basescu elnök a diplomáciában szokatlan stílusban kerek perec kijelentette a nemrégiben lezajlott budapesti látogatása alkalmával, hogy márpedig Székelyföldön soha nem lesz területi autonómia. Ez lehetett részéről egy zsigeri válasz, hisz tudjuk, hogy Basescu tulajdonképpen egy etatista centralista és nacionalista román politikus, de éppen úgy lehetett a kijelentés mögött cinikus számítás is. Basescu úgy vélhette, hogy ezzel többet nyer a románság szavazataiból pártja számára, mint amennyit veszít majd Székelyföldön, a következő elnökválasztás alkalmával. Akár így áll a helyzet akár úgy, ismét bebizonyult az, amit előre tudni lehetett, s ami megfogalmazást is nyert sokunk részéről, hogy az erdélyi magyarság sorskérdései nemzetközi segítség nélkül megoldhatatlanok a román fél ellenségessége és ellenérdekeltsége okán. Ezen az sem segít, ha az elnöknek az újdonsült kisebbségügyi tanácsosa, korábbi Kolozs megyei szenátor, Eckstein Kovács Péter, az SZDSZ erdélyi testvérszervezetének az RMDSZ-en belül tevékenykedő Szabadelvű Körnek az elnöke megpróbálta magyarázni a magyarázhatatlant: "Az államfő hirtelen kérdésre hirtelen választ adott, és nagyon szűkszavúan azt mondta, hogy soha. Gyakorlatilag a válasz élessége volt az, ami sokakat irritált és irritál most is. Való igaz, hogy jóval árnyaltabban kellett volna az államelnöknek válaszolnia - mondta Eckstein, aki azt is hozzátette, hogy "önmagában nem ez volt a leglényegesebb pillanata sem a látogatásnak, sem a két állam közötti viszonynak." (Szabadság, 2009 február 7.) Hát persze. Hiszen a magyarnak nevezett diplomácia mosolypolitikát folytat 1994 óta s még véletlenül sem gyakorol nyomást a román félre a székely autonómia - az erdélyi magyarság első számú nemzetstratégiai célja - megvalósításának érdekében. Ez a határon túli magyar szervezetek feje felett, azok explicit tiltakozásának dacára megkötött alapszerződések eszmei öröksége, aminek legtragikusabb pillanata volt a 2005. szeptember 26-i budapesti szavazás, amikor a magyar törvényhozás áldását adta feltétel nélkül Románia Uniós csatlakozására. Ecksteinnak pedig, ha magyarul gondolkodna egy választása lehetne ezek után: lemondani.

Problémáink nemzetköziesítése szeptember 26 után sem lehetetlen, de sokkal nehezebb. Különösen azért, mert az RMDSZ kormányzati statisztálása az elmúlt 12 évben megerősítette nemzetközi szinten azt a hiedelmet, hogy Romániában valójában nincsenek problémák a nemzeti kisebbségek kérdésében. Most, hogy az RMDSZ kikerült a kormányból és sorra váltják le az embereit a megyei hivatalokból az a fő kérdés, hogy van-e az RMDSZ-ben még őszinte szándék a valódi autonómiapolitika folytatására. Aligha vádolhat bárki rosszindulattal, ha a két évtized tapasztalatainak birtokában ebben kételkedni merek. Borbély Zsolt Attila

» vissza a HUNSOR honlapjára