150 éves török megszállás okozta elnéptelenedés hozta létre Magyarország többnemzetiségű, többkultúrájú jellegét, befogadó lett, mert talpra kellett állni, a földeket meg kellett munkálni. Az élet értelme elrendelte az egymás iránti türelmet, még fôvárosunk körül is létrejöttek szerb és német települések, falvak.

A Balkán körülményei ennek ellenkezôjét termelték ki. "A félhold hajdani európai birodalma Európa viharsarka maradt. A nacionalizmus fergetegétôl elkapott kis balkánnépek erjedése-forrása és izzása egy minden percben kitörésre kész vulkánt teremtett, melynek erupciója a délszláv probléma neve alatt hozta már annyiszor rengésbe Európát." - írta egy magyar történész, a Balkán-szakértô Nádasdy Béla, érdemes kicsit tovább is olvasni: "A Párizs környéki békék óta most már a harmadik nemzedék is remegve szegzi szemét Európa eme viharszögletére; ösztönösen onnan várja a mindent lángba borító kirobbanást. A »miért« állandóan foglalkoztatja a közvéleményt, és keresi eme hallatlan feszítô, amellett romboló erô forrását. Letűnt nemzedékek és a jelen meggyötört, siralmakban didergô nemzedékei csak a felszíni jelenségeket látták, érezték és szenvedték át, s nem kutattak a mélyen fekvô okok, az eredendô bűn után. Minden egyes morajnál, készülô kitörésnél, kirobbanásnál kerestük eme egész Európát megremegtetô hatalmas erôt, s amit találtunk, semmiképpen sem magyarázta meg a veszély óriási horderejét és következményeit. A közvélemény talán sohasem gondolt arra, hogy az óriási kitörések hétterében, mint feszítô erô, tisztán és egyedül egy számszerűleg jelentéktelennek tűnô, azonban lelkében egymásba olvadt, izzó haza- és fajszeretettôl túlfűtött, elhivatottságában vakon bízó és hallatlanul fantasztikus célkitűzésektôl áthatott, a szeszélyes szerencse által még megaláztatásában is levett süveggel kísért, európai viszonylatban törpe nép áll - a szerb!"

Pedig akkor még - amikor ez a jellemzés papírra került - hátra voltak "eme hallatlan romboló erô" további kitörései, amelyek a területekkel együtt kezükre adott magyarokat érték - falvak egész népének halomra gyilkolása - és érik azóta is minden adódó alkalommal.

A szerb nép ilyen tulajdonságai, ahelyett hogy elborzasztanák, tiszteletet keltenek iránta az európai történelmet alakító nagyhatalmakban. A "levett süveg" erre utal. Már a törököket is szövetség kötésére késztette a szerbek öntudatos nacionalizmusa, ami a szerb egyház kezdeményezésére történt 1557-ben. Ettôl kezdve a török uralom végéig kiváltságos helyzetet élvezett a szerb népet összefogó egyetlen szervezet, az újból életre hívott ipeki pátriárkátus. Török megegyezéssel helyreállt a külön szerb nemzeti egyház, mely valóságos hűbéri viszonnyal, mint állam az államban szolgálta a szerb nemzeti törekvéseket. "Az oszmán hatalom és a pravoszláv egyház kötötte paktum lényege az, hogy míg a szerb nemzet az államhűségrôl biztosította a hatalmat, a másik oldalról a pravoszláv egyháznak nemcsak egyházi, hanem belsô igazgatási téren is oly kiváltságos jogokat biztosított, melyekkel a török hódoltságban sinylôdô többi keresztény egyházak nem rendelkeztek. A belsô közigazgatás részbeni átengedése révén a pátriárkátus a pravoszláv egyház követôi felett szinte politikai hatalmat gyakorolt, sôt még a pénzügyi igazgatás terén is közreműködött. Ezen felül saját céljaira adót vethetett ki, s a török állam teljes asszisztenciája mellett szedhetett be. A török hódoltság alatt uralkodott közigazgatási viszonyok mellett úgyszólván csak a pravoszláv egyház szerveitôl függött, hogy a pátriárkátus területeinek egyéb nem mohamedán lakosságára milyen mérvben s mily eszközökkel viszi át és bitorolja ezen hatalmat. Az oszmán államhatalom nem igen törôdött a pravoszláv egyház íly túlkapásaival. A pátriárkátusnak a hatalom gyakorlá-sára egyenesen ajándékozott terület - a szerb történetíró, Sztanojevics szerint »a török hódoltságban lévô majdnem valamennyi szerb ország« - majdnem összeesik a mai [1935] jugoszláv királyság területével, azon különbséggel, hogy a jelenlegi szlovén, és a török hódoltság alá nem került horvátországi részek kivételével a pátriárkátus hatalmi körzete majdnem az egész magyar Alföldet is - Budát bezárólag - magában foglalta. Ugyancsak a szerb történetíró szerint: »Íly módon az ipeki pátriárkátus a szerbek lakta összes országokban igen nagy hatalommal rendelkezett Buda vidékétôl le egészen Szkopljeig.«"

Amíg a magyar nép a török idôk alatt 4 millióról 1,25 millióra töpörödött a keresztény Nyugat védelmében, az iszlám szolgálatába lépett pravoszláv nemzeti vallást követô szerbek gyarapodtak, majd a Balkán iránt érdeklôdô további nagyhatalmak (Franciaország, Anglia, Oroszország, Szovjetunió, Egyesült Államok) vazallusává válva világra szóló történelmi szerepet kaptak. Tito Jugoszláviája megkapta a nyugati hatalmak tiszteletét és nagyon bôséges anyagi támogatását azon szerepéért, hogy felmutatta, szemben a sztalini kommunizmussal, az ideális kommunista állam képét, és annak terjesztése érdekében megkapta a szerepet a kétpólusú világ mellé elképzelt "Harmadik Világ" vezetésére.

A címben Trianont említettük. Az a terv, amely Közép-Európa teljes átrendezését célozta, a Balkán átrendezését már tartalmazta jóval a végrehajtás érdekében kirobbantott világháború elôtt. A Balkán Federáció megvalósításához közelített a délszláv államok federációja, ami létre is jött az elsô világháború befejeztével, a gyôztes hatalmak akaratából és a francia haderô biztosító jelenlétében. Ennek történetét Olvasóinknak nem kell részletezni, csak annyit jegyeznénk meg, hogy az elképzelés és a megvalósulás két kölönbözô dolog.

A Balkán és a tôle északra elterülô terület, a földrajzi Európa középsô harmada, tarka népességű, nem alkalmas nemzetállami felosztásra. Ha a népek jólétét, biztonságát és az általános békét többre értékeljük, mint amit a nemzetállamra osztás eredményezett Trianonban, akkor azt kell látni, hogy a Monarchia feldarabolása hiba volt. Nehéz követni azt a nagyhatalmi logikát, hogy lerombolunk egy létezô vegyes lakosságú államot, amely működött, és mellette létrehozunk egy új vegyes lakosságú államot, amely nem működik, többféle kíséletezés (királyság, köztársaság, kommunista diktatúra) folyamán sem. Hogy azután belülrôl robbanjon szét faji, vallási, nyelvi, történelmi törésvonalak mentén.

Ennek az írásnak a hitelét nem a távollevô okoskodása, hanem jelenvoltak vallomásai kell, hogy megadják. Bácskay Zoltán (a délvidéki Napló 1992. jún. 10-iki számában) összegezi a bomlás folyamatát: "Mellesleg azért nem ártana azt is kimondanunk, hogy nemrégen még semmi akadálya sem volt annak, hogy valamilyen formában megôrizzük azt az államformát, aminek keretében nem csak a szerbek, hanem a horvátok, az albánok és a muzulmánok, sôt az itteni magyarok egy államban élhettek volna. Csak azokat az elképzeléseket kellett volna komolyan venni, hogy a szilárdan központosított föderációt asszimetrikus föderációvá vagy éppen konföderációvá kell átalakítani. Amikor még ezek az opciók voltak forgalomban, sem Szlovénia, sem Horvátország nem ragaszkodott a kiváláshoz, az elszakadáshoz a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságtól. Ezt a lehetôséget azonban a lehetô legerélyesebben visszautasította Szerbia, természtesen Crna Gora támogatásával és a Jugoszláv Néphadsereg segédletével, kialakítva azt a jelszót - Minden szerb egy államban éljen! - ami igen gyorsan lángba borította az egész országot."

A képlet egyszerű, és mondhatjuk, primitív ez a szerb hozzáállás. De, nyújthattak-e mást, mint lényegük? És ebben jelen van a népakarat, ha úgy tetszik: a demokrácia.

Crna Gora, nemzetközibb nevén Montenegró, ezév május 21-iki népszavazása révén a figyelem középpontjába került, bár az 1992-ben megtartott népszavazásával bűnrészese volt a szerb ôrületnek, mert akkor megszavazta az együtt maradást Szerbiával. Akkor ez azt jelentette, hogy helyesli és támogatja a bosnyákországi tömegmészárlásokat. Ennek értelmében társállamként szerepelt, és így is kezeltetett a nyugati hatalmak részérôl. Most ebbôl a felelôsségbôl akar kibújni a különválással.

Ismerkedjünk a néppel, az országgal. A 2003-as népszámlálás alapján Montenegró 670 ezres lakosságának, 43 százaléka montenegrói, 32 százaléka szerb, 14 százaléka muzulmán szláv, 7 százaléka albán, 1százaléka horvát és 1 százaléka cigány. Ebbôl a hivatalos és közkeletű összegezésbôl nem érzékelôdik, hogy a felsorolt népi elemek közötti eltérés faji és nyelvi tekintetben nagyon kevés. A "montenegrói" földrajzi fogalom, a "muzulmán szláv" vallási megjelölés. Mint nép inkább azonos Szerbia népével. Ennek a szerbektôl alig különbözô népességű tartománynak az elszakadása élesen mutatja, hogy nem akar senki együtt élni a szerbekkel, mai politikájuk vagy inkább természetük miatt. Lehetetlen viselkedésük okozza a magyarok nyugtalanságát is, hiszen aggasztó jelek utalnak arra, hogy mindezek után még erôsebb lesz a törekvés a tiszta nemzetállam megteremtésére. Most már igazán nem kell tekintettel lenniük államszövetségi meggondolásokra, Vajdaság csak valamiféle autonóm hatásköröket tudott kiharcolni a múltban, a Milosevics-rezsim azt is elvette.

Hegyvidéken a völgyek és medencék országot, kantonokat képezô tájegységek. A mai Montenegró helyén már a szlávok megjelenése elôtt állam képzôdött. A IX. században különült el elôször Zéta területe, amelyet az ókori Diokleia név után gyakran Duklja néven emlegettek a korabeli krónikák. A "Crna Gora" név "fekete hegy"-et jelent, vagyis "a fekete hegyek országa". Európa nagy részén Montenegrónak hívják. 1077-ben VII. Gergely pápa független állammá nyilvánította a fejedelemséget. Ám ezt késôbb a Bizánci Császárság elfoglalta, és a területen több megyét hozott létre. Ezek a megyék együtt alkották a Zeta nevű provinciát. Késôbb a Török Birodalom elfoglalta a terület nagy részét. A török megszállás megszűntével, 1878-ban, a Berlini Kongresszus döntése alapján Montenegró állam jogilag függetlenné vált. Az uralkodó, Nikola Petrovics Njegos 1910. augusztus 28-án kiáltotta ki királlyá magát, de királysága és országa függetlensége nem volt tartós, 1918-ban besoroltatott a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba, azaz Jugoszláviába.

1992-ben egy népszavazás még a Szerbiával való államszövetség fenntartása mellett döntött, egy 2003-as egyezmény viszont lehetôvé tette a 2006-os, kiválásról szóló népszavazást. Kiválásával Szerbia elveszíti tengeri kijáratát. Szerbiában Draskovics, a megszűnôben levô államközösségi kormány tagja volt az egyik elsô szerbiai politikus, aki véleményt nyilvánított. A május 21-i választási eredményhirdetést történelmi pillanatnak nevezte, amivel - mint mondta - Szerbia is visszatérhet történelmi gyökereihez, gyôztes alapjaihoz, vagyis a királyság alapjaihoz.

Montenegró elszakadásával Szerbia független állam, és mint az államszövetség jogi örököse (miután Montenegró kivált a szövetségbôl) Szerbia tartozéka lesz a Vajdaság és a jelenleg jórészt ENSZ-ellenôrzés alatt álló Koszovó. Az elválást követôen Montenegróban 200 ezer szerb él, míg Szerbiában 260 ezer montenegrói, akik a különválással automatikusan kisebbségek lesznek. Szerbiában a montenegrói lesz a legnépesebb kisebbség a magyarok után.

A délvidéki napilapban Kókai Péter így fogalmaz: "Az élet megy tovább a maga útján. Ami számunkra, az immáron új országban élô magyarok számára érdekes lehet - akik eddig is jobb esetben néma szemlélôi, a rosszabbik esetben szenvedô alanyai voltunk a nagy történéseknek -, az az, hogy mindez hogyan csapódhat le ránk, magyarokra. Ezt viszont nehéz megjósolni. Az ország kisebb lett, kevesebb lakossal, a józan logika tehát azt diktálná, hogy ezáltal a változatlan számú vajdasági magyarság relatív politikai súlya növekedett. Ugyanakkor mindezek után - és mindazok elôtt, ami még bekövetkezhet - Belgrádban nyilván csak fokozódni fog a fóbiás félelem minden olyan kezdeményezéstôl, amely nagyobb önállóságot, elkülönülést, azaz autonómiát jelent. Nyilván politikusaink helyzetfelismerésétôl és döntéseitôl is függ, hogy mit tudnak kezdeni ezzel az új helyzettel."

Kasza József, a VMSZ elnöke a függetlenségnek "szurkolt", hiszen most már Szerbia saját magával foglalkozhat, és nem foghatja másra saját hülyeségeit. Az eredmény Kaszát nem érte meglepetésként, azoknak pedig, akik a függetlenségért harcoltak, gratulált. - Montenegró gyorsabban fog közeledni Európa felé, minket meg, sajnos, itt hagytak, hogy süljünk saját zsírunkban - mondta.

A Vajdasági Tartományi Képviselôházban tanácskozást rendeztek az autonómia-modellekrôl. Itt is felbukkant a nagy szerb álom: - Elképzelésem szerint az egész Balkánnak gazdaságilag erôs, stabil régióvá és az Európai Unió részévé kell válnia, ahol nincsenek határok, ahol megvalósulhat az emberek, az áru és a gondolatok szabad áramlása - áll egyebek között a szerb államfô, Boris Tadics levelében, amelyet a konferencia elején olvastak fel. Bojan Pajtics, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke tartott beszámolót Vajdaság Autonóm Tartományról mint szerbiai régióról. Kiemelte a tartomány többnemzetiségű, többhitvallású és multikulturális jelentôségét, továbbá azt, hogy Vajdaság községeinek 80 százaléka etnikailag heterogén összetételű. - Ez a tény cáfolja azokat a törekvéseket, amelyek szerint autonómiára lenne szükség az autonómián belül. Ha ez megtörténne, akkor egy adott nemzeti közösség egyik fele, amely viszonylagos tömböt képez egy összefüggô területen, lényegében diszkriminálná nemzettársainak azt a részét, amely a tartományban szétszórtan él. Egy ilyen megoldás hiteltelenítené törekvéseinket és szétforgácsolná azt az energiát, amelyet Vajdaság Szerbián belüli nagyobb autonómiájáért való küzdelmünkbe fektettünk - mondta a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke, és hozzátette - minden gettósítás anti-európai törekvést képvisel.

Ez világos üzenet a magyarok nemzeti autonómia-törekvéseire. Pedig olyankor kell kikényszeríteni jogokat, amikor változás történik. A Trianonban összetákolt műállamok darabjaikra estek szét, már csak Romániára vár hasonló esemény, hiszen abban a csodálatosan gazdag országban megállt az idô, és csak a korrupció virágzik.

Elgondolkodunk egy olyan lehetôségen - Trianon évfordulóján -, hogy a montenegrói példán alapulva létrejöhetne egy független Erdély, amelynek egyensúlyosabb nemzetiségi arányai lennének, mint mai romániai helyzetében. E lap hasábjain már fölvetettük a multinacionális Transylvania létrehozásának gondolatát, amelyhez hozzá kellene csatlakoztatni Bácska és Bánát vegyes lakosságú részeit, és Kárpátalja egészét, amivel oldódna Szerbia és Ukrajna nemzetiség-terhelése. Egy olyan terület, amely történelmileg évszázadokon át több népnek volt közös hazája, egyetlen állami keretben békét és stabilitást hozna a térségre, mert a szabadabb határokon Erdély magyar népe Magyarországgal, Erdély román népe Romániával gazdaságilag és kulturálisan egy maradhatna, magyar és román viszonylatban egy tranzitív relációban feloldódna a kisebbségi kérdés.

A politika és az élet reális mezején azonban nem az ésszerűség és a logikus megoldás érvényesül. Erôk és érdekek működnek minden változásban. Ha volt erô és elhatározás szétszedni azt, ami jól működött, kellene legyen erô újat és jó építeni. Erdélyben ehhez a megoldáshoz feltételezhetô magyar szándék mellé legfôképpen szükséges lenne az erdélyi románság egyetértô akarata. Van ilyen, de annak egységesnek kellene lennie. Ez pedig nincs meg, errôl Ceausescu gondoskodott, amikor milliókat telepített be Erdélybe. Így ennél a pontnál leállhatunk az álmokkal, hogy annál erôteljesebben foglalkozzunk az autonómia kérdésével - mert azt sem adják ajándékba.

» vissza a HUNSOR honlapjára