Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) létértelme és feladata az, hogy a Trianonban román uralom alá kényszerített magyarlakta területek lakossága számára kiharcolja a három szintű autonómiát: területi autonómiát a Székelyföld számára, személyelvű autonómiát a teljes közösség részére (ezen autonómiaforma része a kulturális autonómia is) továbbá sajátos státusú önkormányzatok működjenek ott, ahol kisebb magyar szigetek vannak. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kifejezetten a székely területi autonómia képviselete és kivívása érdekében alakult. Mindkét testület parlamentszerű, jogi személyiséggel nem rendelkező fórum, mely nem vesz részt a választásokon.

A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ, majd MPP) célja az volt, hogy az önkormányzati valamint a parlamenti választásokon az RMDSZ-szel szemben képviseljen alternatívát. A Magyar Polgári Szövetséget bejegyezték ugyan, de a választásokon való indulását 2004-ben az RMDSZ megakadályozta, ezért döntöttek úgy a szervezet vezetői, hogy pártként jegyeztetik be magukat, ami 2008 márciusában történt csak meg. Egy szó, mint száz, mindhárom szervezet meglelheti az erdélyi magyar közéletben az értelmes cselekvési teret.

Mindazonáltal az egyes szervezetek egymáshoz fűződő viszonya mindig is kusza volt egy kicsit. Az utóbbi fél év történései bizonyos fokig egyszerűsítették a képletet. Az egyébként önálló SZNT korábban része volt az EMNT-nek, de ezt az előbbi vezetői kezdettől nehezményezték, sőt többségük nem is járt el az EMNT elnökségének gyűléseire. A Tőkés László és Markó Béla kiegyezése az Európa Parlamenti választások előtt, más szóval az EMNT RMDSZ "koalíció" jó ürügy volt az SZNT vezetőségének a formális szakításra. Ráadásul úgy tehették meg ezt a (megítélésem szerint káros) lépést, hogy az erkölcsi alapon politizálók szerepében tetszeleghettek. Annál is furcsább volt ez a hozzáállás, mivel a 2008-as választások idején az SZNT új elnöke, Izsák Balázs több ízben látványosan középre helyezkedett nyilatkozataiban az MPP és az RMDSZ között és azt hangsúlyozta, hogy minden szervezettel együttműködik, mely az autonómiát felvállalja. Az SZNT nem vett részt az RMDSZ valamint az autonomista tábor közös tanácskozó testületének, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak a megalakításában, sőt közleményben szögezte le, hogy azt kampánycélból megalakított szervezetnek tartja. Holott épp a részvétellel csökkenthette volna az általa feltételezett kampánycélúságot s erősíthette volna az autonómia-centrikus tartalmi dimenziót.

Az EMNT választási koalíciót illeti, időközben ismertté váltak a jelöltek is. Az EMNT listáján egytől-egyik elhivatott, nemzetben gondolkodó autonomista politikusok és közszereplők neveit olvashatjuk. (A lista két helye biztos befutó, de esélyes a harmadik és negyedik hely is nagyobb magyar választási aktivitás esetében. A listán az első valamint a negyedik helyet az EMNT töltheti be, onnan minden három RMDSZ-es jelölt után következik egy EMNT-s.) Az EMNT felajánlotta a Magyar Polgári Pártnak a lista általa betöltendő negyedik helyét. A Magyar Polgári Párt ezt elutasította, aminek oka sokkal inkább a sértődöttség lehetett (afelett, hogy a koalíciót nem ők kötötték az RMDSZ-szel, hanem egy másik szervezet) s nem a józan politikai kalkulus. A Magyar Polgári Párt ugyanis soha nem volt olyan rossz helyzetben, mint most, soha nem hiányzott neki annyira a formális legimitiás szintjén a megerősödés, mint most. Egy MPP-s Európa Parlamenti képviselő sokat segíthetett volna nekik a tekintély visszaszerzésében. Érdemes a Magyar Polgári Párt helyzetét szélesebb kontextusban vizsgálni, annál is inkább, hogy a párt története az önsorsrontás mintapéldája. Megtudhatjuk belőle, hogy egy akarnok, kizárólag saját hatalmi szempontjai által mozgatott mini-diktátor miként tehet tönkre egy jobb sorsra érdemes szervezetet. A kályhától indulva szögezzük le, hogy politikai mozgás, politikai "logika" fő mögöttesei az érték és az érdek. Az első címszó mögé sorolandó mindaz, ami az emberben nemes: hit, felelősség, kockázatvállalás a közös ügyért, elmenően az egyéni önfeláldozásig. A második címszót nem lehet egyetlen mondatban elintézni, annál is inkább, hogy kapcsolódik az értékek világához. Külön értelmezéstani problémát jelenthet, hogy az egyéni ambíciók és a közösségi érdekek képviselete egyaránt ide soroltatik a közfelfogásban és a szakmában egyaránt. Egy adott nemzet, egy adott társadalmi közösség érdekképviseletének felvállalása maga is értékválasztás. Az egyéni ambíciók hajszolása a közösségi érdekek ellenére viszont az értékelvű politika szöges ellentéte. Az Adam Smith-i láthatatlan kéz, mely az egyéni törekvéseket közösségi, társadalmi harmóniává alakítja, liberális kitaláció, az elmúlt háromszáz év erre épp elegendő bizonyítékkal szolgált. Más szóval az egyéni érdekek összeadva sem feltétlenül konvergensek a közösségi érdekekkel.

Különböző nemzetek hősei, karizmatikus és jövőt formáló vezetői, ha rendelkeztek is egyéni ambíciókkal, de tevékenységükkel a közösséget szolgálták. Különösen igaz ez a magyar történelemre, melynek utóbbi félezer éve szabadságharcok sorozataként is felfogható s minden forradalmi vezér a fejével játszott, amikor az elégedetlenek élére állt.

Mai széttöredezettségünkben is a magyar szabadság gondolata az, mely összekapcsolhat gondolkodásban és cselekvésben minden magyart. Szűkebb hazánkban, a Trianonban román uralom alá kényszerített területeken élő másfél milliós magyarság politikai arénájában az elmúlt húsz évben az egyéni érdekek mentén megfogalmazódó politikai vonalvezetés fokozatosan eluralkodott az értékelvű politizálás fölött. A megalkuvók, a zsoldosok, a megvásárolhatók, a karrierépítők szépen lassan kiszorították az erdélyi magyarság 1989-ben megalapított közös érdekvédelmi szövetségéből azokat, akiknek a nemzet ügye, a magyar szabadság mindenek előtt való volt s a szervezetet magyar nemzeti önkormányzatból román versenypárttá alakították.
Már minden remény elveszni látszott, amikor Tőkés László 2007-es győzelme az Európa Parlamenti választáson - Temesvár hőse egymaga több szavazatot nyert a Székelyföldön, mint az RMDSZ - új lendületet adott az értékelvű, autonómiaközpontú politikának. Újabb kedvező fordulat volt a Magyar Polgári Párt bejegyzése. Nem kétséges: az MPP-t a román etnokratikus hatalom nem emberbaráti szeretetből vagy demokratikus elhivatottságból törvényesítette, hanem számításból. Ezzel együtt az MPP egy elhivatott, értékelvű és nemzeti felelősségtől áthatott vezetéssel történelmet írhatott volna. Mi történt ehelyett? Az önkormányzati választásokon szerény eredményt ért el a párt, ami nem róható fel a párton belül senkinek. A parlamenti választásokon való indulás leszabotálása a vezetőség részéről annál inkább. S az a politikai tragikomédia, amit a párt elnöke, Szász Jenő eljátszott az önkormányzati választások óta, a hatalommegőrzést célzó sületlen nyilatkozataival (a vezetőség "bejegyzés-adta legitimitása" stb.), a tisztségválasztó közgyűlés összehívásának elodázásával, a megyei elnökök aláírásának meghamisításával, a sztálini időkre emlékeztető, RMDSZ-ügynököző nyílt és burkolt propagandával s a most lezajlott küldöttgyűléssel, az MPP-t súlyos válságba sodorta.

Mi is történt március 14-én? A Magyar Polgári Párt első kongresszusán küldötti kitűzőt kaptak azok a meghívottak., akiknek nem volt küldötti státusuk a hatályos törvények és a párt alapszabályzata alapján. Nem lehet tudni, kik szavaztak arról, hogy a meghívottak szavazati jogot kapjanak. Még az eleve kétséges szavazásnál sem volt korrekt s szavazatszámlálás. Mindezek után a kisstílű balkáni játékokat megelégelő s szabályszerűséghez ragaszkodó kisebbség kivonult a teremből s most újabb, tisztességesen megszervezett és levezetett gyűlés összehívását szorgalmazza.
Érdemes végiggondolni, hogy a Szász Jenő által koreografált botrány, a küldöttgyűlés népgyűléssé alakítása s az elnökválasztási színjáték milyen következményekkel járt, más szóval mi mindent volt érdemes Szász Jenő szerint megkockáztatni, csak azért, hogy ő elnök maradjon. A párt, mely azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy tisztább, korrektebb, nemzetelvűbb és demokratikusabb lesz, mint az RMDSZ, ahonnan a párt megalapítóinak többsége érkezett, súlyosabban sértette meg saját alapszabályzatát, mint az RMDSZ SZKT vagy Kongresszus valaha. (A március 14-i botránnyal csak a Domokos- Verestóy-klikk 1992-es Hargita megyei listahamisítás rokonítható). Ezzel éppen azok erkölcsi és politikai támogatását veszítheti el, akik az RMDSZ-ből kiábrándulva azt remélték, hogy jön egy becsületes és magyar politikai szervezet, mely nemcsak beszél a demokráciáról és az autonómiáról, hanem tesz is érte.

Bárki joggal mondhatja immár az MPP és az RMDSZ vonatkozásában, hogy egyik kutya, másik eb, s igencsak nehéz lesz érvelni ez ellen. Mert nem kétséges, hogy az MPP Szász Jenőstől is jobb az RMDSZ-nél, ha a politikai irányultságát, nemzeti elkötelezettségét nézzük, de ezt nagyon keveseknek lehet megmagyarázni a március 14-én történtek után. Az átlagszavazó úgyis azt olvasta már jó ideje, hogy az MPP Szász Jenő zsebpártja, most ahelyett, hogy az első kongresszuson csattanós cáfolatot adtunk volna erre a vélekedésre, éppenséggel muníciót szolgáltattunk az ellenséges erők számára. A párt elvesztette a magyar nemzeti közvélemény szemében hitelességüket mindmáig megőrző, szimbólumerejű politikusoknak a támogatását. A történtek után Tőkés László és Orbán Viktor aligha fog egy törvénytelenül megválasztott, hatalombitorló, aláírásokat hamisító elnök által vezetett pártot támogatni. A párt elvesztette a baráti valamint a többé-kevésbé semleges média rokonszenvét. Az a néhány nemzeti sajtóorgánum, melyet az RMDSZ-nek nem sikerült bedarálni, a Krónika, az Erdélyi Napló, a Háromszék, az Erdely.ma és a Reggel aligha fog úgy tapsolni a történteknek, mint ahogy anno dacumál a Szász Jenő politikai reflexeivel rendelkező kommunista vezetőket ajnározta saját médiájuk. Hogy az RMDSZ-es sajtótótól mit várhat az MPP, azt már tudjuk a korábbi választásoknak köszönhetően. Médiatámogatottság nélkül egy média-uralta világban elég nehéz érvényesülni egy politikai erőnek, különösképpen, ha törekvései ellentétesek az etnokratikus állami akarattal.

A párton szórakozik az ellenséges sajtó, az RMDSZ lakájmédia. Kellett ez nekünk? Amikor méltóságot, erőt, tartást kellene sugallnunk, akkor úgy tűnjünk fel a közvélemény előtt, mint az anyaországi botránypártok, melyeknek tragikus történetét ismerjük? (Csurka-féle MIÉP, Torgyán-féle Kisgazdapárt, Giczy-féle KDNP). Végletekig feszült az ellentét a szabályszerűséghez ragaszkodók és az elnök sleppje között. Ez megmérgezi a párton belüli légkört s a további munkát, bárki is vezesse pártot.

Mindez előre látható, könnyedén extrapolálható volt akkor, amikor valahol valakik eldöntötték, hogy Szász Jenő mandátummegőrzését azzal garantálják, hogy szavazati jogot adnak a meghívottaknak. Akik ebben a döntésben s annak kivitelezésében részt vettek, nyugodtan önvizsgálatot tarthatnak. Nem szeretnék a helyükben lenni, rossz érzés lehet nekik reggelente tükörbe nézni. S mindezek után még akadnak, aki magyarázzák a magyarázhatatlant, lyukat beszélnek a másik ember hasába, elbeszélnek a tények mellett, mint az RMDSZ vezetői, amikor az egykori autonomista vonal képviselői a belső választásokról, belső demokráciáról, nemzeti kataszterről és az autonómia-statutumokról kérdezték őket. Amiként az elnök is teszi, aki előszeretettel nevezi a törvényességhez és belső demokratikus játékszabályokhoz ragaszkodókat "belső ellenzéknek" és "hangos kisebbségnek". Szász Jenő megfeledkezik arról, hogy a választóközönség nem vesz be mindent s főleg akkor nem, ha csak egyetlen hitelét vesztett politikus s annak néhány vazallusa szajkózza a valósággal szöges ellentétben levő állításokat.

Mi lehet hát a kiút? Nincs más lehetőség, mint az újabb, de immár szabályszerű Országos Tanács összehívása. A párt maradék hitelét csak így lehet megőrizni s jó esetben gyarapítani, ezt lassan minden elfogulatlan szemlélő látja. Ebbe az irányba mutatnak azok a nyilatkozatok és nyílt levelek is, melyek a párt középvezetői részéről nyilvánosságot láttak az elmúlt időszakban. A belső egyeztetéseken az álláspontok nem közeledtek, a felek egyetértettek abban, hogy a bíróság hivatott eldönteni, hogy kell-e újabb kongresszus vagy sem. Szász Jenő nyilván arra játszik, hogy a párt közvéleménye előtt lejárathatja azokat, akik úgymond román bíróság előtt keresik igazukat s (a számára) legrosszabb esetben is - tételesen, ha a bíróság megtagadja a törvénytelen küldöttgyűlés határozatainak bejegyzését - egy újabb küldöttgyűlésen elsöprő sikert arat majd. A fő probléma tulajdonképpen az, hogy Szász Jenőnek nincs esélyes ellenfele. Csinta Samu, aki a törvényességet, tiszta belső viszonyokat követelők táborának legerősebb figurája, a március 14-i gyűlés előtt közvetlenül visszalépett a jelöltségtől. Más székelyföldi jelölt nem akadt, a kolozsvári Gergely Balázs indult volna Szász ellen egy törvényes gyűlésen, bevallottan azért, mert más nem akadt, aki vállalja ezt a hálátlan szerepet. Nem tudhatjuk, hogy ha a március 14-i gyűlés törvényesen zajlik le, akkor a Szász Jenő tevékenységével elégedetlen székely küldöttek közül hányan adták volna voksukat Gergely Balázsra, s hányan szavaztak volna Szász Jenőre azon az alapon, hogy ő "mégiscsak székely". Összefoglalva, bármiként is alakul a helyzet, a legvalószínűbb az, hogy továbbra is Szász Jenő lesz az MPP elnöke, akár egy új küldöttgyűlés által megválasztva, akár nem. Ebben az esetben pedig az MPP tovább halad az elszigetelődés, a számbeli fogyatkozás, az elhiteltelenedés és eljelentéktelenedés útján. Ami szomorú.

Hogy mit lehet remélni az EMNT RMDSZ közeledéstől, az még a jövő zenéje. Ha nem tudnánk az RMDSZ-ről mindazt, amit tudunk (hogy mekkora befolyása van ennek keretén belül a román hatalom embereinek, hogy hányszor voltak képesek történelmi lehetőségeket kihagyni pozícionális érdekből, hogy miféle kontraszelekció eredményeképpen alakult ki a jelenlegi vezető elit s az mennyire be van betonozódva stb.), akkor akár reménytelinek is mondhatnánk a jelenlegi helyzetet. A hatalom berkeiből kikerülve nagyobb az esély az autonómia-centrikus politizálásra, mint 1996 óta bármikor. Ennek elő lépése az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrejötte. Továbbá az RMDSZ egy meglepő gesztussal az eddigi EP képviselőit jelölte a listára, tételesen Sógor Csabát és Winkler Gyulát. Sógor Csaba az elmúlt időben mindig kiállt a magyar ügy mellett amikor erre szükség volt, s az autonómia iránti elkötelezettsége egyébként is közismert. Úgy tudjuk, hogy Winkler sem tett eddig keresztbe, ami egy RMDSZ-es képviselőtől, különösen mondjuk a fő autonómia-szabotőrrel, Frunda Györggyel összehasonlítva, önmagában szép teljesítmény. Ha Sógor és Winkler jelölését összevetjük mondjuk Kelemen "Kempinsky" Atilla és Czika Tihamér jelölésének lehetőségével meg kell állapítsuk, hogy az RMDSZ neptuni lobbija 1994 óta alighanem először gyakorolt önkorlátozást.

A probléma az, hogy mihelyt a román hatalom számára kényelmetlenné válik az EMNT RMDSZ összefogás s jól bevált módszerrel kifizetik az RMDSZ-t néhány apró gesztussal, akkor bír-e majd elégséges tekintéllyel az EMEF arra, hogy megakadályozza az újabb nemzetárulást. De ne vágjunk a dolgok elébe, egyelőre előttünk az EP választás, s a fő kérdés az, hogy az összefogás mobilizáló vagy demobilizáló erővel hat-e. A bejutásra esélyes politikusok Tőkés László, Winkler Gyula, Sógor Csaba és Szilágyi Zsolt jó csapatot alkothatnak az EP-n belül, jómagam- aki 1992 óta nem szavaztam az RMDSZ-re - úgy vélem, hogy a legkeményebb ellenzékiek, a legkövetkezetesebb autonomisták és Markóék legádázabb ellenfelei is lelkiismeret-furdalás nélkül adhatják e listára voksukat. Az egyetlen érv, ami a távolmaradásra ösztökélhet az az RMDSZ legitimitás erősödése. Az RMDSZ viszont akkor is domináns szerepben marad az erdélyi magyar közéletben, hogyha - horribile dictu - nem éri el az Európa Parlamenti választásokon a küszöböt. Vagyis a távolmaradástól közvetlen politikai hasznot nem lehet remélni, közvetlen kárt - Szilágyi Zsolt kimaradását az Európa Parlamentből - igen.


1 Azért beszélhetünk csak idézőjelben a két szervezet közötti koalícióról, mert az EMNT nem bejegyzett szervezet, ráadásul nem is feladata a választásokon való indulás. Sőt, a román jog szempontjából e "koalíció" nem is létezik, hiszen az RMDSZ választási jele alatt indulnak az RMDSZ és az EMNT jelöltjei.

2 Az "EMNT - RMDSZ koalícióval" kapcsolatos autonomista fenntartásokról már beszámoltam "RMDSZ - EMNT koalíció: Új kezdet?" című írásomban (Kapu, 2009/3) Nem kétséges, létezhetnek jogos aggályok. Az viszont nehezen elfogadható, hogy e fenntartások annyira súlyosak lennének, hogy indokolják a Székely Nemzeti Tanács kiválását, amennyiben erre nem lett volna egyébként is már korábban létező szándék. Ezért kockáztatható meg az a kijelentés, hogy a "koalíció" inkább ürügy volt, mint ok az SZNT függetlenedésére.

3 Nincs is semmi baj ezzel az alapállással. De akkor mi a probléma azzal, hogy az EMNT az autonómia ügyében együttműködik az RMDSZ-szel?

4 A Kempinsky szállóban a román és magyar (poszt)kommunista vezetőkkel Erdély elszakítására koccintgató Kelemen az autonomista oldal legnagyobb árulója, akkor állt át Markóékhoz, amikor még volt esély az RMDSZ jobb útra térítésére. Nem sok jót remélhettünk volna tőle, ha bejut az EP-be.

5 Czika előszeretettel szélsőségesezi a nemzeti oldalt, retorikája érdemben azonos a magyarországi SZDSZ-es médiáéval.

» vissza a HUNSOR honlapjára