Ismerve a magyar népet, és fôleg történelmét, bizton állíthatjuk, hogy normális körülmények között a magyar szereti hazáját, magyarságában öntudatos, és mindig kész volt áldozatot hozni, ha megkövetelte a haza. Fel kell tenni tehát a kérdést: hogyan jön létre olyan választási eredmény, amely ezen alapelvekkel ellentétes jellegű politikai pártokat juttat hatalomra.

Mi történt azóta, hogy két évvel ezelôtt a jobboldalnak állt a zászló? Leegyszerűsítve három esemény köré tehetôk a változás okai.

Egyik esemény Gyurcsány Ferenc fellépése a magyar politika színpadján. Semmi nem bizonyítja élesebben a baloldali pártok vezetôinek kommunista mivoltát, mint az a fegyelem, amivel elfogadták a - vélhetôen valahonnan fentrôl érkezett - parancsot: kaptok egy új pártfôtitkárt és miniszterelnököt, akinek feltétlenül engedelmeskedtek.

A másik a népszavazás, amit a Magyarok Világszövetsége kezdeményezett. Megfelelô számú állampolgári aláírásra meg kellett tartani a népszavazást a határon túli magyarok részére adandó kettôs állampolgárság dolgában. A népszavazás sikertelen lett - hacsak nem tekintjük sikernek, hogy nyilvánvalóvá lett a baloldal ideges, elutasító álláspontja. Tanulság: kellô elôkészítés és propaganda, valamint a teljes jobboldali politikai tábor egyetértése és felkészülése nélkül nem szabad ilyen kérdést elindítani, mert ha nem jön össze a kívánt többségi szavazat, akkor az ügy is bukik vele.

Harmadiknak említhetô a Magyar Demokrata Fórum helyezkedése, ami miatt a Fideszt jobbról is elmarasztalják azzal, hogy el akarta nyelni ezt a pártot. Lehetett ilyen vetülete is a dolognak, ami ugyan ismert pártpolitikai gyakorlat, és talán igazolást kap a szándék olyan esetben, ha beigazolódik, hogy az MDF eloldódása a jobboldali nézetektôl, oda torkollik, hogy a vezetôk átviszik a pártot a másik táborba, alkalmasint a kommunisták szolgálatába.

Mindhárom eseménynek a jobboldal esélyeit rontó hatásában a döntô tényezô a magyarországi média volt. Gyurcsányt az ismeretlenségbôl üstöközte fel a média a magyar égboltra, bizonyítva, hogy - ha kell - működik még a személyi kultusz. Feltalálták az Anti-Orbánt, és az igazit attól kezdve kövezték ostorozták. Ragyogó páldája a média mindenhatóságának.

Ami a népszavazást illeti, a fiaskó korsóját a Fidesz fején törték szét. A baloldal egyik fô ideológusa, Lengyel László már mint Fidesz akciót említi, noha úgy kellett nekik, mint üveges tótnak a hanyattesés:

"Magyarországon az Orbán Viktor vezette jobboldali ellenzék 2004 ôszén és telén hasonló fordulatot próbált kikényszeríteni. Fölvállalta a népszavazást a határon túli magyarok kettôs állampolgárságának ügyében. Orbán arra számított, hogy szakításra viheti a kérdést: összetartozik-e az anyaországi és a határon kívüli magyarok tábora. A »nagymagyar« érzelmeket szerette volna felhasználni a válságban lévô szocialistákkal és liberálisokkal, az új, szorult helyzetben lévô Gyurcsány-kormánnyal szemben. Abban reménykedett, hogy egyetlen rohammal földre kényszerítheti ellenfeleit. A következmény: még a Fidesz törzsszavazókat sem sikerült Orbán Viktornak a népszavazási urnákhoz elvinnie. Az 1998 óta tartó »magyar viktorianizmus« építménye - nagynemzeti radikalizmus, gazdasági patriotizmus, vezérelvű politizálás, egyetlen jobboldali néppártba egyesített jobboldal, a magyar külön út - megroppant. Magyarország letért a kelet-európai nacionalista pályáról."

A sajtó tehát pártpolitikai vetélkedéssé tette a népszavazást, Orbán és pártja bukásaként hirdette meg az "igen" szavazatok lemaradását, és nem kevés diadallal hirdeti a nemzeti (nacionalista) egységtörekvés bukását.

Az MDF-árulásról ís szól Lengyel László: "Az MSZP elérte, hogy a nagyvárosi liberálisok támogatása mellett, közvetve maga mellé állította a vidéki konzervatív MDF-et is, s ezzel valamennyi parlamenti párt egységfrontra lépett a nemzeti radikális Orbán Viktorral szemben. Egyedül nem gyôzhetett az Orbán-vezette Fidesz."

A baloldal kampánya folyamatos volt a 2002-re szóló kampány óta, és központi témája és törekvése Orbán Viktor "kikészítése".

"Miért fog gyôzni az MSZP?" - Ez a címe egy elemzésnek a Gondola c. internet újságban, 2003. július 31-én, tehát három évvel ezelôtt:

"Van még egy vagyonelem Magyarországon, amit meg kell(ene) szerezni: ez a föld. A fô cél tehát: Magyarországon senki és semmi ne veszélyeztethesse többé az elit hatalmát. Ha lehetséges, az elit kezébe kell jutnia a magyar termôföldnek, mert ennek értéke nagyságrenddel fog nôni az EU-csatlakozáskor. ... A balos média tudatosan sulykolja egy éve, hogy minden rosszért Orbán meg a Fidesz felelôs. És jól számít, a kisember nem önmagára fog haragudni a közeljövôben elcsattanó gazdasági pofonokért, hanem Orbán Viktorra meg a Fideszre. Mindig kell egy bűnbak, és ezt a szerepet most Orbánra osztották ki a hatalmasok. A baloldali média ezért szidalmazza napi 24 órában, non stop Orbán Viktort és a Fideszt. Ez a politika - láttuk Nagy Imre, Antall József vagy oly sok más példáján - valószínűleg be fog jönni. Az emberek készségesen fogják gyűlölni Orbánt, elhiszik, amit a balmédia üvölt majd."

Be is következett a Gondola-elemzés jóslata, Orbán megvetett, gyűlölt figura lett sokak szemében, annak megfelelôen, ahogy azt a tájékoztató ipar eltervezte és végrehajtotta. Czakó Gábor így tekint vissza erre a gyűlölet-idôszakra:

"Az elmúlt négy esztendôben azért nem kormányoztak, mert minden eszközükkel gyűlöletet szítottak. A népszavazás idején a határon túli magyarok ellen, a különféle tüntetôk ellen alkalmazott törvénytelen rendôri eszközökkel »fasiszta lázadás« koholt rémképét vetítették az emberek lelkébe. 2002-ben az SZDSZ »Lop-Stop« táblákkal rágalmazott, majd külön államtitkárságot hoztak létre az Orbán-kormány közbűntényeinek föltárására. A Keller-akció vagy 38 büntetô följelentést és ugyanannyi fölmentô! ítéletet eredményezett. Ám multik tévécsatornái és sajtója, meg az áruló helyi írástudók jóvoltából, emberekben benne maradt a méreg: »ezek sem különbek, ezek is rablók«."

Egy régi rágcsáló, Kende Péter két könyvet is írt Orbán karaktergyilkolására. Tudatosan idôzítette a választások elé "Az igazi Orbán - A Viktor2" című könyvét, amirôl így nyilatkozott:

"Ugyanaz a célom [mint az elsô könyvvel]: a választók minél több információt kapjanak Orbán Viktor személyiségérôl és tevékenységérôl. Ugyanaz a véleményem: Orbán személyiségét, s abból adódóan politikai tevékenységségét mérhetetlen károsnak tartom. Ilyenfajta embernek nem lenne szabad a politikában megmaradnia. Orbán Viktor sok éve módszeresen gyilkolja a demokráciát; már miniszterelnökként is, az elmúlt négy évben pedig pártelnökként és »nagyvezérként« is. Amit művel, az hosszú távon, az emberek fejében a demokrácia ellen hat. A polgári demokrácia értékeit újra és újra a sárba tiporja. Személyisége ­ elemzésem szerint ­ labilis: a hihetetlen túlkompenzációs késztetései miatt állandó bizonyítási vágyban él. Ezért kell folyton a hatalomért küzdenie; ezért harcol folyton, ahelyett, hogy végre békén hagyná az embereket; ezért akar mindent megszerezni."

A hiszékenyebb emberekre is gondolt, elkészítette Orbán horoszkópját. Könyve - amikor a magyar szépirodalom a padló alatt van - 170 ezer példányban fogyott el.

Kuncze Gábor, a liberálisnak nevezett párt első embere kijelenti, hogy - Orbán Viktor tűnjön el a politikából!

Tamás Gáspár Miklós bolsevik filozófus vállalkozott ítéletmondásra:

"Az elsô forduló egy Orbán Viktor elleni népszavazás volt. Az ország többsége azt gondolja, hogy többé nem hajlandó elviselni Orbán Viktort. Azt gondolják róla, hogy erôszakos, diktatórikus, kiszámíthatatlan, és valamiféle demokratikus méltóság mégis csak van az emberekben, nem akarják, hogy egy kiszámíthatatlan ember és a barátai rángassák ôket, ki tudja hová. Ezúttal nem egy kormány ellen szavazott a többség, hanem egy ellenzéki párt ellen, és egy olyan politikai figura ellen, akit minden tehetsége ellenére a magyar nép többsége nem bír többé elviselni."

Egy jobboldali tévés műsorvezetô feltette a kérdést Orbán Viktornak: hogyan lehetséges, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ, mind az MDF egyik célja az, hogy ô személy szerint tűnjön el a politikai közéletbôl. Orbán erre azt válaszolta, hogy "ô egy plebejus képviselô, és útjában áll a pénzügyi, nagytôkés köröknek".

***

Érdekes, valamikor a kommunisták emlegették a pénzügyi, nagytôkés köröket, mint a tisztességes, dolgozó szocialista társadalom ellenségeit. Mi itt az igazság? De ne politikusok szóljanak e témához, inkább fordulunk tudományos válaszért a nagyon illetékes Berend T. Iván gazdaságtörténész professzorhoz, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, jelenleg a University of California, Los Angeles professzora. A Mindentudás Egyeteme 5. szemesztere "A globalizáció és hatása a centrum-periféria kapcsolatokra Európában" című értekezésre Budapestre érkeztekor újságírók kérdéseire válaszolt, ezekbôl idézünk.

"A neoliberális közgazdaságtan egyre nagyobb térhódítása figyelhetô meg, míg a társadalom viselkedésében a »laissez faire, laissez passer«-individualizmus (hadd menjenek a dolgok a maguk útján) és a posztmodern kulturális nihilizmus kerekedett felül. 1970-ben 7000 multinacionális vállalat volt, ma 44 000. ... Olyan cégek tehát, melyek legalább két vagy több országban rendelkeznek termelôüzemekkel, illetve kereskedelmi hálózattal. Az ipar egyharmadát, a kereskedelem háromnegyedét a multinacionális cégek képviselik, míg a kutatásra és fejlesztésre fordított pénzforrások hetven százalékát birtokolják. ... Az ideológiai globalizáció a ą70-es években indult, ez pedig a neoliberális konzervativizmus. Soros György is ellene van a piaci fundamentalizmusnak! Szükség van szabályozásra. A neoliberális konzervativizmus hatalmas térnyerésében a Ś80-as években Ronald Reagannek (USA) és Margaret Thatchernek (Nagy-Britannia) volt kiemelkedô szerepe. Ôk jelentôs politikai tevékenységükkel szélesítették, tették világméretűvé ezt a felfogást. Következtében a polarizáció folyamata felerôsödött, nôtt a szakadék a szegények és a gazdagok, a kárvallottak és a haszonélvezôk között. ... Ötven évvel ezelôtt a multinacionális vállalatok nagy része amerikai volt, ma: európai, amerikai és japán globális vállalatok egyaránt vannak. Kínából is lesz szuperhatalom. Ügyesen politizálnak. 1990-ben a kínai gazdaság a Szovjetunió és utódállamai gazdasági teljesítményének 60 százalékát adta. Ma az arány éppen fordított. ... Kínában úgy állnak át, hogy nem volt visszaesés. Hogy ôk »kireformálják« magukat a rendszerükbôl, az biztos, elôbb-utóbb. 1970-ben a leggazdagabb ország 29-szer volt gazdagabb, mint a legszegényebb. Ma 40-szer... Tehát, bár van felzárkózás - közben nagy tömegek leszakadnak; a különbség óriásira nôtt."

A professzor osztja azok nézeteit, akik világméretű szabályozást kívánnak, mert ma: "Van világgazdaság, de nincs világkormány". Egy kérdésre adott válaszát e mondattal nyitotta, majd bôvebben ki is fejtette, amit ez alatt ért: "Szimpatizálok az antiglobalista mozgalmakkal, mert fontos problémákra hívják fel a figyelmet".

A mi problémánk viszont az, hogy a pénzügyi, nagytôkés körök nem szimpatizálnak Orbán Viktorral, mert ô egy plebejus képviselô. Plebejus = a nép-bôl származó, a nép törekvéseit képviselô személy. A dolognak az a része, hogy a pénzügyi, nagytôkés körök nem szimpatizálnak Orbán Viktorral - ha csak ennyi - az még csak érzelmi viszonyulás. Magyarországon azonban félévszázados hagyománya van a politikai gyűlöletnek és üldözésnek. És bizony, az ávéhás szellemiség még él, hiszen működése nem nyilváníttatott törvénytelennek, módszereit erkölcsi elítélésre sem méltatták Magyarországon valamiféle hivatalos fórumon. A "Cég" még él, és dolgozik, változott körülmények között, változott módszerekkel.

Nem tudom, ki vala Osztrogorsky, de amit mondott, figyelemre méltó. Egy könyvben (Dr. Kray István, Rendszerváltás bekötött szemmel) olvasom: "Amint azt Osztrogorsky már 1902-ben kifejtette, a nyugati parlamentáris demokrácia jelenlegi formája kiválasztja, hatalomra hozza, a hatalom kulcspozícióba emeli és hatalmon tartja a pénz urait kiszolgáló korrupt opportunistákat. »Vissza kell állítani a legjellemesebbek és legtehetségesebbek vezetô szerepét a kormányzásban!» - írja."

Amit Osztrogorsky meglátott 104 évvel ezelôtt a nyugati politikai gyakorlatban, az megérkezett hozzánk a rendszerváltoztatással. Elég nagy kerülôvel érkezett: Közép-Európa szétverése (I. világháború) és bolsevizálása (II. világháború) goromba és barátságtalan módszer volt. A nyugati parlamentáris demokrácia országaiban a megállapodott rendszer valójában bankokrácia (a szótár szerint a finánctôke politikai és gazdasági hatalma). Az államkapitalizmus összeomlott rendje után Közép-Európa számára már nincs más út, mint a nemzetközi pénzvilág neoliberalizmus néven működô rendje, amely minden akadályt eltakarít maga elôl. Internacionalizmusa nem tűri a nemzeti kategóriákat.

Magyarországon a "pénz urait kiszolgáló korrupt opportunisták" - az egykori KB-hatalom folytatói (egykor Központi Bizottság, ma Komprádor Bizottság) mindent belevetettek a "veszély" elhárításába, mint Gyurcsány mondta: meg kell menteni a köztársaságot. Azt a köztársaságot - amit Orbán egyszer részvénytársaságnak nevezett - amit az egykori kommunisták valósítanak meg azzal a szándékkal, hogy "védekezésképtelenné tegyék azt, amit valaha magyar nemzetként is szokás volt említeni" - Bogár László szavaival élve, akinek ezen dolgok mélyére tekintô írása olvasható e lap 9-ik oldalán.

Nem olyan egyszerű tehát az otthoni helyzet, mint amilyennek igyekeznek bemutatni: egyik párt egy kicsit ilyen, a másik kicsit amolyan. Ég és föld, tűz és víz. Schöpflin György jól jellemzi a londoni Chatam House-ban megtartott elôadásában:

"Nem egy szokványos baloldalról és jobboldalról van szó, hanem két kibékíthetetlen világlátásról, két erkölcsi rendrôl, a jóról és rosszról alkotott kétféle elképzelésrôl, melyek »bal« és »jobb« megjelölést használnak. A választóvonal hihetetlenül mély. Családokat szakít szét, barátságokat tesz tönkre, és szinte nincs is nyelv, melyet mindkét oldal használna; Budapesten például addig fajult a dolog, hogy vannak beazonosítható baloldali és jobboldali vendéglôk. Nem túlzás azt mondani, hogy ez egy «hideg polgárháború«. A magyar szocialisták megváltoztathatták a márkajelzést, de nem változott gondolkodásmódjuk, mindenek elôtt a hatalomról vallott felfogásuk - mely szerint a hatalmat monopolisztikusan kell gyakorolni, önkorlátozás és erkölcsi gátlások nélkül."

Ezért írtuk a választási idôszakban, hogy baj lesz, ha a kommunisták gyôznek, mert a gyűlölet diktatúráját kell hogy alkalmazzák, ha meg akarják tartani hatalmukat olyan országban, ahol a választók közel fele egyre-másra nemzeti veszélynek érzi a baloldal országrontó politikáját.

» vissza a HUNSOR honlapjára