A politikatudomány valamint a politikai publicisztika fogalomkészlete közötti átfedés igen nagy. Zavart többnyire az okoz, hogy a publicisztika sokszor értéktartalommal tölti fel a tudomány érték-semleges fogalmait, átértelmez, pongyolán használ egyes kategóriákat. Bizonyos esetekben ez a torzulás kifejezetten káros, mint például a nacionalizmus, mint eszmerendszer démonizálásának, a sovinizmussal való azonosításának esetében, máskor nincs különösebb jelentősége.

Így például teljesen ártalmatlan az, amikor a politikai csoport-ellentéteket politikai törésvonalként tálalják. Jómagam is ezt a metódust választottam, elsősorban azért, mert a "törésvonal" rendkívül kifejező szókép, mely a megfelelő szűkítésekkel bízvást használható, anélkül, hogy a szerzővel szemben a tudománytalanság vádja megálljon.

A politikai törésvonalakat a történelmi gyökerű társadalmi beágyazottság, az intézményi megjelenítettség valamint egyfajta eszmei motivációs háttér jellemzi. A politológia által tematizált klasszikus, város-vidék, munkaadó-munkavállaló, az egyház és a világi állam, a domináns kultúra és az alávetett kultúra közötti politikai törésvonalak az ipari forradalom valamint a nemzeti-kulturális forradalmak révén jöttek létre és évszázados távlatban is kimutatható a hatásuk.

Az erdélyi magyar közéletben az ellentétek elsősorban a közösség nemzeti alávetettségéből fakadnak és az alávetettség elfogadása/el nem fogadása illetve az elfogadás "mértéke" által meghatározottak. E "törésvonalakat" elsősorban az határozza meg, hogy miképpen viszonyulnak a szemben álló felek a román állami elnyomáshoz illetve, hogy mi módon és milyen mértékben kívánják azt enyhíteni. Az egyik oldalon sorakoznak fel azok, akik csoportérdekből a mindenkori hatalommal való kiegyezést tartják legfőbb célnak, akár annak árán is, hogy nem tudnak távlati perspektívát nyújtani a közösségnek. Az elmúlt húsz évben nevezték őket mérsékeltnek, megalkuvóknak, kollaboránsoknak, helyzetben gondolkodóknak, labancoknak s bizonyára van még egy-két deskriptív jelző, amit használtak már a vonatkozásukban, de ami nem került bele a felsorolásomba.

A másik oldalon a gyökeres megoldásokat keresők találhatók, akik arra kérdésre keresik a választ, hogy miképpen fogalmazható és teremthető meg egy olyan létkeret, mely biztosítja kisebbségi sorban is a magyar közösség fennmaradását és anyagi, számbeli valamint kulturális gyarapodását. (Vélhető, hogy a politikai realizmus az oka annak, hogy Erdélyben mindmáig nem jelent meg olyan szervezet, mely a kisebbségi státusz teljes felszámolását vagyis határmódosítás programját nyíltan felvállalta volna.1) Nevezték őket radikálisoknak, autonomistáknak, kurucoknak.

E "törésvonal" hosszú ideig latens volt a szavazók szempontjából, hiszen előbb az RMDSZ-en belül artikulálódott, majd miután 2003-ban a Magyar Polgári Szövetség megalakult, az RMDSZ sugallatára a román állam megakadályozta az új szervezet 2004-es választási részvételét. A 2007-es Európa Parlamenti választás volt az első alkalom, amikor az erdélyi magyar választópolgárnak nemcsak szavazni, de választani is lehetősége volt Tőkés László valamint az RMDSZ listája között.2 A második választási alkalmat a 2008-as önkormányzati megmérettetés szolgáltatta. A harmadik lett volna a 2008-as parlamenti választás, ám az MPP nem állt rajthoz, hanem néhány független jelöltet indított, akik rendre elbuktak. Ma minden esetre a látszat az, hogy egyik oldalon áll a számtalan történelmi lehetőséget elpuskázó RMDSZ, mint a labancok szervezete, a kurucok pedig az MPP-ben tömörülnek. Székelyföldön 2008-ban a két szervezet támogatottsága gyenge kétharmad- erős egyharmad arányban oszlott meg. Az MPP között elhelyezkedő következes autonómia-párti EMNT nem választási szervezet, de vélhetően voksokban is mérhető erőt jelent az elnök Tőkés László révén. 2009-es választási szövetsége az RMDSZ-szel sokakat megzavart, mint ahogy az is, hogy a választási együttműködés eredményeképpen létrejött Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban az SZNT nem hajlandó részt venni, az MPP pedig csak megfigyelői szinten képviselteti magát.

2. Hamis törésvonalak

Hamis törésvonalaknak nevezem azokat az erdélyi magyar politikai csoport-ellentéteket, melyeknek semmiféle eszmei alapja nincs, melyek nem politikai értékek, politikai ideológiák, a közösség életét meghatározó programok mentén artikulálódnak, hanem különböző személyekhez kötődő módszertani, stílusbeli sajátosságra visszavezethető személyes ellentétek mentén. Az erdélyi nemzeti oldal ellentétei meggyőződésem szerint ilyen természetűek. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által megrendezett ötödik nyári táborban sikerült egy asztalhoz ültetni azt a hat szervezetet, melynek összefogásaként került be 2007-ben az Európa Parlamentbe független jelöltként Tőkés László. A fő téma természetes az volt, hogy ki miként viszonyul a Nemzeti összefogásnak nevezett RMDSZ - EMNT (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács) szövetséghez, melynek gyümölcse az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF). Ezutóbbi egy paritásos szervezet, melynek felét az RMDSZ, másik felét az EMNT jelöli. Döntéseit konszenzussal hozza. Az EMNT a maga helyein be kívánta vinni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) küldötteit.

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy a hat szervezet hatféle álláspontot képviselt, de a kérdés van annyira fontos nemzetpolitikai szempontból, hogy legalább vázlatszerűen ismertessem a hat szervezet álláspontját. Az EMNT hozzáállása egyértelmű, e csoportosulás igyekszik az EMEF-ből kihozni a maximálisat. Az SZNT elutasítja az EMEF-ben való részvételt, ugyanakkor hangsúlyozza párbeszédkészségét akár az EMEF-fel, akár annak részvevőivel. Az MPP megfigyelőként jelen van az EMEF-ben. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az MPE (Magyar Polgári Egyesület) és az EMI részt vesz a testület munkájában. A hat szervezet közül a Nemzeti összefogás listáját támogatta a MIT, az MPE és értelemszerűen az EMNT. Az EMI és az SZNT kimaradt a választási csatározásból, az MPP kifejezetten felszólította a tagságát a választási kampányeseményektől való távolmaradásra.

3. Elvi és/vagy személyes konfliktusok

Az erdélyi nemzeti oldalon a legfőbb probléma az, hogy az EMNT - SZNT - MPP háromszögben nincs elvi egyetértés és cselekvési koordináció. A három szervezet viszonya még belülről is szövevényesnek látszik. A nézeteltéréseknek kettős forrása van. Az egyik az SZNT valamint az EMNT közötti torzsalkodás, melynek végpontja az volt, hogy az SZNT az EMNT-nek az RMDSZ-szel kötött választási megállapodásának hatására kilépett az EMNT-ből. Hogy korábban része volt-e, arra nézve igencsak eltérnek a vélekedések, tény azonban az, hogy ma már egyértelműen két független testületről van szó. A másik, talán súlyosabb probléma az MPP és az EMNT közötti egyre inkább elmérgesedő ellentét. Miként Toró T Tibor elmondotta az EMI táborban, az MPP a 2008-as választáson elutasította azt a javaslatot, hogy a román alkotmányjog formai előírásai szerint bejegyzett párt a Tőkés László körüli összefogás megjelenítője legyen a választásokon és jelöltjeit egyeztetések útján állítsa, aminek fejében az egyszer már működőképesnek bizonyult nemzeti szervezet-tömörülés részt vesz maximális bevetéssel az MPP kampányában. Szász Jenő nem kívánt egyeztetni senkivel a jelöltállítás során, aminek meg is lett az eredménye. Az egy évvel korábbi sikert nem tudták megismételni, elbukott Udvarhely, elbukott Szász Jenő is a tanácselnökségért folytatott harcban. A kettős kudarc után Szásznak nemhogy lemondani nem akarózott, de még tisztségválasztó kongresszust is csak azután hívott össze, hogy a párt megyei elnökeinek többsége ezt nyílt levében követelte tőle. A botrányos gyergyószentmiklósi első küldöttgyűlést követően3 ex lex állapot alakult ki a szervezetben, aminek vélhetően a román bíróság döntése fog véget vetni.

De bármiként is dönt majd a bíróság, az MPP nem lesz egyhamar az, ami volt: az RMDSZ méltó alternatívája, az igazak, önzetlenek, az ügyet saját érdekeik elé helyezők szervezete. Pontosabban, ha a középgárda, az alapítók nagy része e körből került is ki, az már mindenkinek világos, hogy Szász Jenőt elsősorban saját pozíciója motiválja és akár a párt presztízsének jelentős csorbulásának árán is, de mindent el fog követni, hogy elnök maradjon. S ez bizony nagyon nem tesz jót a párt megítélésnek. A cél az lett volna, hogy az MPP mobilizálja az RMDSZ-ből kiábrándult nemzeti elkötelezettségű értelmiséget, ehhez képest az elnök módszerei még azokat is eltávolították fizikailag és/vagy "csak" lélekben a párttól, akik pártagságot vállaltak. Szász előszeretettel tünteti fel úgy a gyergyói botrány után kivonultakat, mint zajos kisebbséget. De érdemes megnézni, kikből is áll ez a zajos kisebbség: zömmel olyan emberekből, akik ott voltak az MPP alapításakor, akik aláírásokat gyűjtöttek, akik éppen annyira alapemberei a pártnak, mint maga Szász. A gyergyói törvénytelenségek végképen elmérgesítették az EMNT elnöke, Tőkés László valamint az MPP elnök Szász Jenő közötti viszonyt. Olaj volt a tűzre az is, hogy az MPP elnöksége nemcsak hogy nem fogadta el az EMNT által nekik felkínált negyedik helyet, de egyesen demobilizáló szöveget tett közzé. A korábban közös érdekből elfedett nézeteltérések ma már sajtónyilvánosságot kaptak, a Polgári élet című MPP-s kiadvány rendszeresen támadja a Tőkés Lászlót, akinek a belső nyilvánosság számára írott, kétségkívül kemény hangvételű, de tényeken alapuló levelét a pártelnök Szász által is kifogásolt, minősíthetetlen kommentárral közölték le.

Mindebben a legfőbb probléma mindebben az, hogy hamis látszat keletkezik, aminek eredménye, hogy mindkét fél veszít. A látszat az, hogy Tőkés László távolodik az MPP-től és közeledik az RMDSZ-hez. A választói bázis kevéssé affinis a politikai nüansz-kérdésekre. Az emberek többsége egyszerű sémákban, sokszor fekete-fehérben gondolkodik. Elmagyarázni egymillió erdélyi magyar választónak, hogy az EMNT-nek az MPP-vel kapcsolatos ellentétei módszertaniak s a párt nemlétező belső demokráciájából, Szász Jenő diktátori hajlamaiból adódnak, miközben az RMDSZ-hez való közeledés merőben taktikai és az autonómia körüli erdélyi magyar konszenzus megteremtését célozza, igen nehéz, sőt szinte lehetetlen. A nemzetben gondolkodó választói bázis valamint világ magyar nemzeti közvéleményének tekintélyes része meg van zavarodva, amit jól példáznak a nemzeti radikális internetes portálok és fórumok cikkei és megnyilvánulásai éppen úgy, mint az EMI tábor politikai előadásainak közönségreakciói.

4. Az elnökválasztás kérdése

Romániában az ősz folyamán elnökválasztásra kerül sor. Az esélyesek között tartják számon Mircea Geoana Szociáldemokrata (posztkommunista) pártvezért, a Liberális Demokrata Párt által támogatott jelenlegi elnököt, Traian Basescut valamint a Nemzeti Liberális Párt jelöltjét Crin Antonescut, aki egyben a párt elnöke is.
Az RMDSZ a jelenlegi ügyvezető elnököt, Kelemen Hunor parlamenti képviselőt küldte harcba az államelnöki posztért. Kelemen Hunor messze nem alkalmas arra, hogy az erdélyi magyarság teljes egészében felsorakozzon mögötte. S nemcsak azért, mert sokan csak úgy emlékezünk rá, hogy ő volt az a kormányzati tisztségviselő, akinek köszönhetően első ízben lehetett érezni, hogy az RMDSZ kormányon van, 1997 első felében. Ti. Kelemen Hunor, akkori kulturális államtitkár mozdította el helyéről inkompetenciára való hivatkozással Kincses Elemért, a nemzetközi ismertségnek és elismertségnek örvendő drámaírót és rendezőt a marosvásárhelyi állami magyar színház éléről. A tényleges ok az volt, hogy Kincses az előzetes RMDSZ-es fenyegetés dacára be merte mutatni Szőcs Géza Kisbereki böszörmények című drámáját, mely a kisebbségi vezetők politikai prostitúcióját ábrázolta a szatíra eszközeivel. S nem is azért, mert Kelemen a legrosszabb újbeszélt használja, visszakézből leszélsőségesezi az EMI-seket és beáll a Borboly Csabát, az EMI tábort anyagilag és politikailag egyaránt megtámogató RMDSZ-es tanácselnököt támadók sorába. Kelemen egy középszerű pártember, ha úgy tetszik, átlagos karrierpolitikus. Ha az lett volna a cél, hogy a magyar jelölt minél több szavazatot gyűjtsön be, aligha esett volna rá a választás. Viszont a cél más. Már évekkel ezelőtt emlegették Kelement, mint Markó Béla lehetséges utódját, s két évvel ezelőtt, midőn ügyvezető elnöknek nevezték ki, beáldozva a Markóhoz mindkoron hű s e posztot 1993 óta ellátó Takács Csabát, már nyilvánvaló volt a dolog. Most az államelnökjelöltség is azt célozza, hogy Kelement megismerjék minél szélesebb körben, megmutathassa magát, bizonyíthasson.

Az EMNT még nem alakította ki álláspontját az elnökválasztással kapcsolatban, de nem kizárt, hogy felsőbb szempontok (az EMEF működőképességének megőrzése, a székelyföldi autonómia ügyében kialakítandó konszenzus tető alá hozása) alapján támogatni fogja az RMDSZ jelöltjét. A MIT és az MPE minden bizonnyal felsorakozik az EMNT mögött. Az EMI-t nem foglalkoztatja az elnökválasztás kérdése, ahogy az elnök Soós Sándor fogalmazott a gyergyószentmiklósi kerekasztalon, "mi közünk nekünk Bukaresthez?". A Székely Nemzeti Tanács elnöksége szoros többséggel, de úgy döntött, hogy a szavazócédulák érvénytelenítésére szólítja fel híveit. Az MPP pedig támogatja ebben az SZNT-t. Egységet teremteni e kérdésben szinte lehetetlen, de nem is feltétlen muszáj. Annál inkább konszenzusra kellene viszont jutni a másik aktuális probléma tekintetében, a székely önkormányzati nagygyűlés vonatkozásában.

5. A Székely Önkormányzati Tanács gyűlésének kérdése

A Székely Nemzeti tanács ez év elején meghirdette, hogy a székely önkormányzatoknak meg kellene alakítani egy közös testületet. (1994-ben volt egy ilyen jellegű gyűlés a Felvidéken, de ennek sajnos nem volt azóta sem folytatása, sőt, a felvidéki magyar politika azóta teljesen elfordult az autonómiától.) Az ötletet felkarolta az EMEF-en belül az EMNT delegációja és az SZNT-vel egyeztetve sikerült elérnie, hogy az RMDSZ partner legyen e gyűlés összehívásában és egy erős, a székelyföldi területi autonómiára vonatkozó elvi nyilatkozat elfogadásában. Izsák Balázs, az SZNT elnöke az ötletgazda jogán maga kívánta e gyűlés összehívni, aminek hangot is adott a sajtóban, mire az RMDSZ visszakozott. Egy ideális világban persze, hogy a Székely Nemzeti Tanács lenne hivatott keretet biztosítani a székely parlament funkciójának ellátásra is képes testületnek. S persze, hogy ez nem egy egyszeri gyűlés kellene legyen, hanem egy folytatólagosan ülésező testület, melyet akár havonta is egybe lehetne hívni. De ha most a voksok többségét egyelőre birtokló s mindeddig mindenféle helyzetteremtő autonomista lépést szabotáló RMDSZ ebbe presztízs-okokból nem hajlandó belemenni, akkor felvetődik a kérdés, hogy mi a cél: bebizonyítani az RMDSZ-ről, (melyről egyébként sokkal súlyosabb dolgok is bebizonyosultak az elmúlt húsz évben, de attól még választói törzsgárdája megmaradt), hogy presztízs-szempontokból képes az önkormányzati nagygyűlés projectjét sutba dobni, vagy az, hogy ország-világ előtt végre valahára egy közjogi relevanciájú testület kimondja: igenis Székelyföldnek joga és igénye van a területi autonómiára? Csak remélni lehet, hogy a szeptember 5-re tervezett gyűlés nem fog megbukni a csoport-taktikázgatáson. 6. Perspektívák

Ahhoz, hogy az erdélyi magyar autonómiának megvalósulási esélye legyen, mindenekelőtt a nemzeti oldalnak rendezni kellene sorait. Az MPP elnökének vissza kellene térni a törvényesség és az alapszabályzatszerűség útjára, az SZNT jó lenne, ha mobilizálna magában egy kis taktikai érzéket. Mert szép dolog az elvi intranzigencia, de néha kontra-produktív is lehet. Az EMNT-nek pedig rendezni kellene viszonyát az SZNT-vel s tetszik, nem tetszik, ha konszolidálódnak a román bíróság döntése nyomán az MPP-n belül viszonyok, akkor annak vezetésével is le kell ülni tárgyalni. Az RMDSZ további politizálásnak szempontjából döntő lehet az, hogy az elnökválasztás nyomán módosult politikai erőtérben meghívhatják a kormányba. A jelenlegi nagykoalíció minden bizonnyal borulni fog, ha a két nagy erőcsoport valamelyikének jelöltje, azaz Geoana vagy Basescu győz. Ebben az esetben pedig szükség lehet az RMDSZ voksaira a parlamenti többség megszilárdításához. Az RMDSZ pedig sajnos 1996 óta elég sokszor bizonyítékát adta annak, hogy a hatalomért elvi síkon lényegében bármire képes. Hitelesíteni nemzetközi szinten a magyarellenes hatalmat, egyetlen lépest sem tenni az autonomista önépítkezés terén, hallgatni, mint a csuka a parlamentben és nemzetközi porondon a legfontosabb követeléseink vonatkozásában. Az erdélyi magyar autonómia ügyében csak abban az esetben mutatkozik némi halvány remény a továbblépésre, ha az RMDSZ nem lesz ismét kormánytényező, és ha a nemzeti oldal szerveződései nem egymás ellen, hanem a közös célért dolgoznak eltüntetve a hamis törésvonalakat. Nem egy megvalósulással kecsegtető feltételrendszer, de mi másban bízhatunk?


1. Sajnálatos, de tényszerű: a katonai erőviszonyokat, a nemzetközi közgondolkodást és a magyarországi lakosság szellemi-lelki-gazdasági állapotát figyelembe véve a revízió kivitelezése lehetetlenebb tűnik ma, mint Trianon óta valaha. Ettől persze még helyeselhető a Jobbik azon elvi álláspontja, mely nem zárja ki egy esetleges szerencsés történelmi fordulat bekövetkezte esetén a határmódosítás lehetőségét. Az is helyeslendő, hogy a párt nem áll be a határmódosítást magyar oldalon is ördögtől valónak beállítók csaholó kórusába.
2. Szavazhatott az erdélyi magyar eddig is éppenséggel román pártra, de mivel az összes román párt az 1923-as román alkotmány elvi alapján áll, mely Románia egységes nemzetállamkénti meghatározásával implicit a nemzetnyi kisebbségek eltüntetését tűzi ki célul, a választás lehetősége egy magyar számára csak látszólagos volt.
3. A Gyergyóban történteket részletesen elemeztem az "Erdélyi helyzetkép rajt előtt" című írásomban. (Kapu, 2009/4)

» vissza a HUNSOR honlapjára