1988-ban Aradon Nicolae Ceauşescu alázta meg Grósz Károlyt, 1996-ban Temesváron az RMDSZ explicit tiltakozásának ellenére Ion Iliescu és Horn Gyula szignálta a magyar érdekek félreseprésével megfogalmazott magyar-román alapszerződést, 2002. december 1-jén Budapesten Adrian Năstase és Medgyessy Péter koccintott Erdély elcsatolására, míg a minap Szécsényben Bajnai Gordon írt alá Robert Ficoval egy olyan nyilatkozatot, melynek közös elfogadását Németh Zsolt joggal nevezte súlyos, megalázó diplomáciai kudarcnak.

A nyilatkozat éppen úgy a hamis szimmetria jegyében fogant, mint a marosvásárhelyi pogrom után aláírt magyar-román közös nyilatkozatok. A hamis szimmetria azt sugallja, hogy mind a két fél felelős a krízishelyzetért, miközben a felelősség egyértelműen lokalizálható a trianoni győzelmet megemészteni képtelen, magukat hazug módon nemzetállamnak deklaráló többnemzetű utódállamok oldalán.

A szlovák fél nem elégedett meg azzal, hogy de facto erőpozícióban van, a magyar közösség fokozatosan gyengül, és száz éves perspektívában nekik áll a zászló. Nem. Ők minden adandó alkalmat megragadnak a magyar fél megalázására, legyen az diplomáciai találkozó, focimeccs vagy Sólyom László tervezett révkomáromi utazása. S akkor még nem esett szó az egyébként is etno-diszkriminatív szlovák jogrendszer újabb gyöngyszeméről, a szlovák nyelvtörvényről.

A totális szlovák elpofátlanodás nagymértékben a magyar diplomácia erőtlenségének, illetve a felvidéki magyar érdekképviselet koncepciótlanságának, eseménykövetésének és gyávaságának az eredménye. A szlovákok addig fognak elmenni, amíg ellenállásba nem ütköznek. Akárcsak 90 évvel ezelőtt, 1919-ben. De milyen alapon várjunk diplomáciai ellenállást egy olyan kormánytól, mely mögött az országot kiárusító, katonailag védekezésképtelenné tevő, az idegen térhódítás előtt hajbókoló, a nemzeti öntudatot szántszándékkal roncsoló ál-baloldali politikai konglomerátum áll?

» vissza a HUNSOR honlapjára