Most olyan miniszterelnök szabadult rá az országra, akibôl alkatilag hiányzanak az önmérséklet fékjei, mi több, diktatórikus hajlamaival túllépi az alkotmányadta kereteket is, és túllép a méltányosság határain is. Ez alkati kérdés is, de a nevelés, divatos szóval a szocializálódás a meghatározó. Gyurcsány Ferencet tulajdonságai alapján állította a Párt (az egyetlen, a folyamatos, az üdvözítô, a soha meg nem szűnt, most MSZP) vezetôi pályára a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) televényébôl. Mint ismeretes, a KISZ a Magyar Szocialista Munkáspárt ifjúsági szervezete, alapszabálya kimondja: „Hivatása, hogy egész tevékenységével közvetítse a marxizmus-leninizmus eszméjét, és annak szellemében nevelje tagjait, az ifjúság körében hirdesse és képviselje a párt politikáját, vállaljon részt annak alakításában és dolgozzon megvalósításáért, vegyen részt a párt utánpótlásának nevelésében, tagságát és az egész magyar ifjúságot mozgósítsa a fejlett szocialista társadalom építésére és védelmére, hazafias és internacionalista kötelezettségeinek teljesítésére, képviselje és védje a fiatalok érdekeit. Az ifjúsági szövetséget az illetékes pártszervek és szervezetek közvetlenül, politikai eszközökkel irányítják. A párthatározatok a KISZ szervei és szervezetei számára kötelezôk.”

A nagyközönség részére Gyurcsány ismeretlen ember volt 2002-ben, amikor megjelent a politikai porondon, de pártvonalon tekintélyes személyiség, akinek a pályáját a pártfôúri magas körökbe való belenôsülése a legfelsôbb rétegbe emeli. Nem ô az egyetlen a KISZ felsô vezetôi körébôl, valójában az ország jelenlegi vezetôsége a KISZ Központi Bizottságának tagjaiból állt össze. Ez a KISZ KB az MSZMP vezetô rétegének elôirányzott utánpótlása. Tehát egytôl egyig kommunistának nevelt, majd kapitalistává vagyonosított, ország vezetésére felkészített barátielvtársi társaság, amelynek uralmát a politikai pártalapú (nem népképviseleti) parlamentarizmus biztosítja. Ennek a politikai elitnek a holdudvara (klientúrája), választási kampánytámogatója az a vállalkozói réteg, amely állami busás jövedelmű megrendelésekért hűséggel adózik, amely politikai elit mögött ott van védôpajzsként a nagytôke-eltartotta tájékoztató ipar. Elmozdíthatatlanok az ország élérôl, amit családi-elvtársi birtoknak tekintenek. Életük eleme, rendje a hatalom, amit a maguk monopóliumának tartanak, és amihez ragaszkodnak minden eszközzel a többpárti rendszerre áttérés után is. Ôk maguk a demokrácia, ôk maguk a köztársaság, és ha ôket támadás éri, akkor a demokráciáért és a köztársaságért jajgatnak. Egy művilágban élnek, ami az ô világuk, aminek országon kívüli, országokon felüli nemzetközi kötôdése van. A hazugság világát a nemzetközi, elvtársi szolidaritás tartja működésben.

Miként Sámsonnak, Gyurcsánynak az ereje sem önmagában fészkel. A komprádor-világban távoli erôk szolgálatában lehet tartósan megmaradni a hatalomban akár a közutálat ellenére is. A modern világ komprádori feladata az ország eladósítása. A leváltott szövetségestárs még tankhadosztályokkal operált, az új módi az elvéreztetés. Sokat mond az alábbi idézet Tölgyessy Péter írásából (Válságban a magyar modell, Népszabadság): „Kezdetben Gyurcsány Ferenc még törekedett úgy dinamizálni a kormányzást, hogy ne nagyon helyezzen újabb terheket a költségvetésre. Ám 2005 ôszétôl odadobta a gyeplôt, és minden lépését a Fidesz legyôzésének rendelte alá. A még jelentékeny privatizációs bevételek ellenére fékevesztetten növekszik az államadósság, amelynek zöme a Kádárkorszak legrosszabb éveinek megfelelôen a fogyasztás növelésére ment el. A politikai ütközések hevében alig akadt közgazdász, aki kellô eréllyel tette volna szóvá a fejleményeket. Pedig az elsô másfél esztendô elszabadult költekezése következtében, a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb mellékfogásaként, legalább egy évtized veszhet el számunkra.”

A lényeg ebben az államadósság fékeveszett növekedése. Notórius nacionalisták kamatgyarmati állapotról beszélnek, pedig a jókedvű adakozót szeretik a kapitalista istenek, ki más tudta volna Budapestre vonzani Busht, Blairt és Putyint oly rövid idôn belül. Nem is értik külföldön, mi baja van a magyar népnek ezzel az emberrel. Gyurcsány kifejezetten imponál önmagának is, nemzetközileg biztosított pozíciója biztonságában ennek megfelelôen fogalmazott azt követôen, hogy végigverette rendzavaró terrorcsapataival a békésen ünneplôket: „Az alkotmányos rend és a kormány destabilizálására tett kísérlet kudarcot vallott. Az erre épülô stratégia vereséget szenvedett. (…) A feszültség és a hisztériakeltés sok mindent tönkretett, de erôsebbnek bizonyult az, ami a legfontosabb: az alkotmányos rend. (…) Van ok optimistának lenni, mert az emberek túlnyomó többsége nem ült fel a legnagyobb hazugságnak. Annak, hogy a köztársaság semmi, csak levethetô ruhadarab a nemzet testén, hogy lehet játszani törvényekkel, renddel, felelôsséggel és demokráciával. (…) Hat hétig állt pergôtűzben a kormány és támadás alatt a köztársaság. A köztársaság és a kormány is kibírta. Vereséget szenvedtek azok, akik hôzöngtek, akik az embereket az utcára hívták, akik forradalomért kiáltottak.” Tehát ôk az alkotmányos rend, a köztársaság, a demokrácia.

Elítélik az „utcai politizálást”, hiszen annak helye a Parlament, ahol szavazattöbbséggel eldöntötték, hogy a rendôrség nem követett el szabálytalanságot, a zavargásokat pedig az ellenzék gerjesztette. Az MSZP-s Podolák György szerint a Fidesz vezetô politikusai tudták, hogy hazudnak, amikor azt állították, hogy a rendôrség szándékosan „tolta rá” a tüntetôket október 23-án az ellenzéki párt rendezvényére. A képviselô így minôsítette a legnagyobb ellenzéki párt politikusait: „Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Semjén Zsolt és még sorolhatnám, leginkább ôk azok Tisztelt Ház, akikbôl összeállítható a hazug politikai provokátorok tablója.”

A hazugságversenyben egyik nagydíjat Gál J. Zoltán a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nyerte el, mert ô bizony másként látja, és másként is értelmezi az „eseményeket”:
„Október 23-án éjjel engedély nélküli, tehát az alkotmányos keretekre fittyet hányó, felfegyverkezett tömeg gyülekezett, a köztársaság rendjét veszélyeztetve randalírozott egy agresszív kisebbség Budapest utcáin. A Magyar Köztársaság rendôrsége tôlük védte meg a fôvárost, és tôlük védte meg egész Magyarországot. Ez egy felelôs politikus számára szerintem politikai értelemben fehér vagy fekete helyzet: valaki vagy a rendet védô rendôrök, vagy a rendbontást akaró rendbontók oldalán áll. Ez nem jobb- vagy baloldal kérdése, ez felelôsség kérdése, ez a rend vagy a káosz kérdése. A kormány és a kormánypártok egyértelművé tették a mai napon is több fórumon, hogy a rendôrség oldalán állnak, a rend oldalán állnak, és meg fogják védeni a köztársaság rendôrségét a politikai vádaskodásoktól. Ugyanakkor ki kell jelenteni, hogy miközben emberileg talán érthetô, hogy a kôzáporban válogatott szidalmak közepette intézkedô egyes rendôrök, azok, akiket tankkal próbáltak eltiporni, akiknek kollégáját megkéselték, akiknek társát megpróbálták felgyújtani, akikre életveszélyes Molotov-koktélokat dobtak, akik ellen acélgolyókkal készültek, késekkel és botokkal fegyverkeztek fel, nos, közülük egyesek intézkedés közben nem úgy viselkedtek, ahogy ez elvárható volt. Mondom, ha ez emberileg talán meg is érthetô, semmiképpen el nem fogadható. Ha nem szabályos intézkedés történt, azt ki kell vizsgálni, politikától függetlenül, pártsemlegesen. Ennek a politikafüggetlen, pártsemleges vizsgálatnak pedig a garanciája, hogy azonnali hatállyal állítsák le a rendôrség elbizonytalanítására irányuló lejárató akcióikat…” Orbán Viktor is megkapja a magáét folyamatosan a baloldaltól, ahonnan szünet nélkül hangzik a vád, hogy minden bajnak ô az okozója. Strasbourgban mondott valamit, ami közben a hazai állapotokra utalva mondta az alábbi mondatot:

„Ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.” Felcsattant a magyar baloldal, pontosan tudták, hogy róluk van szó, hiszen magukra ismertek. Hazugok, csalók és történelmi ismereteink szerint minden egyéb bűn örökösei, Eörsi Mátyás és kormánypárti elvtársai megint összetévesztették magukat az országgal, de sanda mészárosként azt mondták, hogy Orbán arra biztatta az Uniót, hogy vonja meg a nyolcezer milliárdnyi felzárkózási támogatást Magyarországtól. Eörsi Mátyás erre kijelenette, hogy Orbán hazaáruló. Elvtársa, Bauer Tamás ezt erôs kifejezésnek találta, szerinte: „Orbán veszedelmes populista politikus, aki az antikommunizmus érvrendszerével mozgósítja elkötelezett híveit, és mint ilyet kell ôt leleplezni. Az elmúlt hetekben a köztársaság alapjai kerültek veszélybe Magyarországon. Nincs ott demokratikus köztársaság, ahol a politikai élet szereplôi nem alkotnak nemzeti politikai közösséget, ahol az egymás közti kapcsolatukból a jóhiszeműség minimuma is hiányzik. A Fidesz és vezetôje, Orbán Viktor hosszú évek óta felmondta a nemzeti politikai közösséget.”

Egyébként ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy nyugaton érzékelik és megértik a mi panaszunkat — miképpen néhány éve össztűz alá vették Ausztriát, mert szabad választáson esélyes lett Jörk Haider Szabadság-pártja —, akkor téved, mert arrafelé a nácizással remekül lehet eredményt elérni, és az utalás a „kommunista erkölcsi örökségre” talán még jól is hangzik arrafelé. A nyugati sajtót a magyarországi liberálbolsevik körök látják el hírekkel és tájékoztató cikkekkel. Például Hegyi Gyula, az Európai Parlament magyar szocialista párti képviselője úgy nyilatkozott a londoni Guardian-ben, hogy 1956ban nem forradalom volt, csak felkelés, mert a kommunistákat meglincselték, antiszemita megnyilvánulások voltak, és azok a neonácik jelentek meg, akik most is megzavarják a rendet Magyarországon. Kifejti eképpen:

„Az ötvenedik évfordulót szélsőjobboldali csoportok most arra használták fel, hogy ismét összegyűljenek a budapesti utcákon. Gyurcsány Ferenc óriási igyekezettel fáradozott, hogy nagyszabású emlékezés legyen annak az évfordulóján, amit ő, mi több: a magyar törvény is forradalomnak nevez, bár sok egyszerű ember számára ez csak felkelés — azaz hősi és szégyenletes történések elegye. De Budapesten zavarkeltők vették át a színteret és megmutatták, hogy 1956 még mindig nyitott seb.” Göncz Kinga külügyminiszteraszszony ugyancsak rossz hírét keltette az országnak a La Repubblica c. olasz lapban, annak érdekében, hogy a Gyurcsánykormány kommunistáit mentse a rendôri tüntetések kapcsán, majd a szintén olasz La Stampa-ban megjelent interjújában azt állította, hogy Orbán Viktor tömegmészárlással játszik. Egy újságírói kérdésre válaszolva — ami arról szólt, hogy az Egyesült Államok annyira érzékenyen reagált az elmúlt 16 év során magyarországi jobboldali jelenségekre, most a kommunisták rendôrterrorjához egy hangnyi szava nincs —, Szájer József uniós néppárti delegáció vezetô így nyilatkozott:

„A kérdés nem kényes. Az egész világon, mint nálunk és Amerikában is, létezik egyfajta kettős mérce. Van, akinek szabad valamit elkövetnie, van, akinek nem lehet megbocsátani az el nem követett vétkéért sem. Ha valakit antiszemitának vagy szélsőjobboldalinak bélyegeznek, akkor az már eleve elfogadhatatlan. Ez egy doktrinális vita: a megbélyegzések vitája, amely alól nem kivétel a világ legnagyobb hatalma sem. Én egyébként szintén felháborítónak tartom, hogy miközben az információk, beleértve a vizuális információt, rendelkezésre állnak mind a televíziókon, mind a hírközlő csatornákon keresztül az elmúlt napok eseményeiről, a rendőrségi fellépés brutalitásáról, az ezzel kapcsolatos nemzetközi vonatkozásokról és politikai tevékenységekről, közben gyakorlatilag a különböző országok és azok diplomáciai képviseletei a jelét nem adták annak, hogy bármilyen formában az itt történtekkel szemben fel kellene lépni.”

Egy igazi nagyhatalom megteheti, hogy olyan nagyköveteket küldjön jelentéktelen exotikus országokba, mint Magyarország, aki nem finnyás tudatlanságára. Akitôl már nem is várhatunk többet, minthogy elsô nap jelentse, itt bizony dôzsöl az antiszemitizmus. Öntelt hazájában ezen nem is csodálkoznak, ilyen információ árad oda folyamatosan Budapestrôl, ahol ez a pártpolitikai kultúra. Eléggé nagy bajban van a kormányhatalom azzal, hogy az ellenzék százezreket tud utcára hívni, meg hogy pártokon kívüli tízezrek követelik heteken át nap mint nap Gyurcsány távozását, amivel szemben ôk nem tudnának néhány száz bolsevista szimpatizánst megmozgatni egy ellentüntetésre. Amit a kormány elkövetett október 23-án a nép ellen a rendôri terrorral, az részükrôl nagy melléfogás volt, mert ez az esemény évtizedig emlékezetes marad. Ez az ávéhás-emlékű támadás bizonyára a félelmet akarta kiváltani az ország népében. Ezzel szemben lehet, hogy fokozza, hiszen felháborító. Nincs igaza Gyurcsánynak amikor a rend helyreálltát jelenti, hogy egyre kevesebb tüntetô jelenik meg az utcán. Az ellenállás majd csak ezután fog kibontakozni. Nem Budapest népe ijedt meg, hanem a bolsevista hatalom hátrált meg attól a bejelentéstôl, hogy a november 4-i felvonuláson nem lesznek beszédek, ne hozzanak az emberek zászlókat, feliratokat. Égô fáklyákkal, némán emlékezzenek a napra, amely a fôváros szovjet lerohanását idézi fel. Ezt már nem merték megtámadni rendôri alakulatokkal, és bebizonyosodott, hogy Budapest népe október 23-án is békésen tüntetett, és indokolatlan volt a rendôri támadás.

Az is sokáig megmarad az emlékezetben, hogy ez a kormányzat külön akart ünnepelni valamiféle forradalmat, amely ünnepléstôl elzárta a tömeget, a népet. Mint a pesti humor mondta: feltalálták a nép nélküli demokráciát. Ki tudja, a barrikád melyik oldalán járt emlékezô gondolatuk.

Téved a magyarellenes baloldal, ha arra gondol, hogy a gyurcsányi erôs kéz és a hideg idô beállta lehűti a szenvedélyeket. A gazdasági válság és a mellé felsorakozott erkölcsi válság nem oldódott fel, sokkal inkább majd ezután vesszôzi fel az indulatokat, amikor a konvergencia nevében Bergengócia kincstárnoka Harács Harold szedi az adót, és új lottóval ingerli a köznyomort. Úgy, ahogy Brüsszelben képzelik, nem megy. A feladat: gazdaságilag talpraállítani az országot úgy, hogy önmagát is képes legyen eltartani, versenyképes legyen, és a közösbe (Európai Unió) is adózzon. Ez az adósságszolgálat mellett lehetetlen, mert elviszi a fejlesztés alapjait is. Ehhez nem kell közgazdásznak lenni, a tejelô tehénrôl szóló példabeszéd már errôl szólt.

Mégis belekerültünk az adósságcsapdába, aminek a következményei nyilvánvalóak. És ha ez a cél? Minden jel erre utal! Szép vidék a Kárpát-medence, sok rablólovag szemet vetett rá az elmúlt ezeregyszáz évben, miért kerülnék el pont ezt a tájat Mammon isten katonái.

» vissza a HUNSOR honlapjára