Ez persze nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben ne lenne az ügynökvádnak reális alapja: amit a politikai színpadon látunk, az kétségkívül úgy viszonyul a teljes politikai realitáshoz, mint ama platóni barlanghasonlatban a tárgyak árnyképe az általunk megélt színes valósághoz. Ezzel együtt nem kellene lépten-nyomon ügynököt kiáltani, mint tette azt például Csurka István éveken át, míg tartott a pártjából, s minő érdekesség, jellemzően akkor, amikor valaki a párton belül rá mert kérdezni a vezetőség pénzügyi gazdálkodására.

Ugyanígy Csurka mai líblingjének, a Fidesznek a kommunikációja is a Jobbik viszonylatában arra épül, hogy e fiatal párt (mely a rendszerváltás óta az egyetlen bejutásra esélyes politikai szervezet, amit egy elkötelezett kis csapat alulról épített fel, a tárdalomnak egy másfajta, őszinte politika iránti jogos igényére alapozva) tulajdonképpen az MSZP kreatúrája. Legutóbb Szíjártó Péter válaszolta arra a kérdésre, hogy vajon valóban az MSZP kreálta-e a Jobbikot, azt, hogy: "a Fidesznek, mint jobbközép pártnak a lehető legkisebb érdeke fűződik ahhoz, hogy létrehozzon még egy pártot a jobboldalon. Az MSZP sikerének kulcsa pedig korábban az volt, hogy megosztott volt a jobboldal, ezért nyilvánvaló, hogy kinek volt az érdeke ezen az oldalon egy új erő megjelenése." Miközben ezutóbbi, egyre hiteltelenebb kommunikációs fordulatnak soha nem volt realitása: éppen az "egy a tábor, egy zászló" rögeszméjére ment rá két választás. Ha a Fidesz 2002-ben nem igyekszik elcsábítani a nemzeti radikális szavazókat, a centrumból a jobboldal szavazókat nyer s ráadásul jó eséllyel bejut a MIÉP. Meglett volna nemzeti többség a parlamentben, s másként alakult volna a legújabbkori magyar történelem.

De a legelborzasztóbb Szíjártó a gondolatmenetben az, hogy fel sem tételezi, hogy közösségi igény is létrehozhat egy pártot, azt próbálja sugallni, hogy ha egy új szereplő jelenik meg a politikai arénában, akkor az szükségképpen a már bent levők egyikének a marionettje lehet csak. Ami bizony súlyos botorság.

Törésvonalak

Lassan-lassan az anyaországi nemzeti táboron belüli fő törésvonal a kilencvenes évek elejének fő erdélyi ellentétére fog emlékeztetni. Egyik oldalon az elnyomó (globalista) hatalommal kiegyezni kívánó mérsékeltek (a FIDESZ), szemben az önálló, magyar érdekű politika híveivel, a nemzeti radikálisokkal (Jobbik). A párhuzam annál is erősebb, hogy 1990-ben Erdélyben a magát előszeretettel mérsékeltnek nevező táborban sajátos politikai szövetségre léptek a temperamentális, szocializációs okokból a "mérsékelt" politikát őszintén támogatók, de a magyar ügyet előbbre vinni akarók, továbbá a gyávák, a megvásároltak és a karrieristák.
Szomorú, hogy az első csoport emberei, a jóhiszemű "megfontoltak", az előrelépni kívánók fokozatosan kikoptak az élbolyból s az önálló magyar politika híveinek már nem volt kiket meggyőzni a Nagyválasztmány / Küldöttek Országos Tanácsa / Szövetségi Küldöttek Tanácsa (SZKT) ülésein, vagyis a szervezet két kongresszus közötti legfelső döntéshozó testületében. Ez jól követhető az egyes alapvető szavazásokon. A neptuni különutas, az ellenféllel paktáló partizán-kommandót, Frunda Györgyöt, Borbély Lászlót és Tokay Györgyöt még meggyőző többséggel ítélte el 1993 szeptemberében az SZKT, fél évvel később a tiszteletbeli elnökre, Tőkés Lászlóra mocskos rágalmakat szóró Nagy Benedeket is hasonló többséggel zárta ki az RMDSZ soraiból a testület, 1998-ban viszont már megfordult a képlet, az SZKT 1998. október 3-án visszavonta egy hónappal korábban hozott ultimátumát, miszerint az RMDSZ ki kell lépjen a kormányból, amennyiben az illetékes állami szervek nem teremtik meg az önálló magyar tannyelvű egyetem létrehozásának jogi kereteit. A döntés halvány többséget kapott ugyan, de "átment", holott minden józan érv ellene szólt. S midőn Tőkés László a 2000-es választásokon indult az RMDSZ elnökjelölti tisztségért, neptunista Frunda György több mint két harmados többséggel aratott felette győzelmet ugyanezen testületen belül. A jobbak, az őszinte ügyszolgálók kiszorultak, visszavonultak, illetve egyesek beadták a derekukat. Mára az RMDSZ élcsapata karrierlovagok és a román hatalom által mozgatott politikusok gyülekezete. Nem csoda, hogy akkor is nehéz velük egy-egy nemzetpolitikai kérdésben kiegyezni, amikor az az ő saját érdekük is lenne.

Radikálisok

A párhuzam a mára nézve abban is megáll, hogy a nemzeti radikális oldalon vezető, politika-meghatározó szerepbe nem került sem Erdélyben, sem Magyarországon a Jobbik körében "küldött ember", aki eltérítette volna e tábort az egyenes vonalú, következetes nemzeti politikától.
Ehhez képest sajátos, de nem megfejthetetlen jelenség, hogy az erdélyi nemzeti tábor zászlóvivője, Tőkés László távol tartja magát a Jobbiktól és elsősorban Orbán Viktorral és körével ápol szoros politikai kapcsolatokat. Ennek oka az lehet, hogy minden ellenkező és általában ellenséges híreszteléssel ellentétben Tőkés László mindig is reálpolitikus volt. Jellemző, hogy csak akkor állt az autonomista oldal élére 1992. október 25-én, miután megtapasztalhatta, hogy a magukat mérsékelteknek nevező labancok bármire képesek a hatalomért, akár választási csalásra, az alapszabályzat lábbal tiprására is, amint az bebizonyosodott a Hargita megyei listahamisítás kapcsán, 1992 nyarán. Tőkés László mindig azt kereste, hogy miként tágítható a mozgástér, miként teremthető meg az autonómia körül az erdélyi magyar konszenzus, de soha nem ment fejjel a falnak. Még 1989-ben is megmaradt a maga által jogszerűnek érzékelt, papként való ellenállási körén belül s nem ment ki a tömeg elé gyújtó hangú beszédet mondani. Tőkés László pedig Orbán Viktorban látja az a szövetségest, aki képes a nemzetközi fórumokon hitelesen és hatékonyan képviseli a magyar ügyet és azon belül az erdélyi magyarság ügyét. Tény és való: nem könnyű ma egyszerre szalonképesnek maradni és szembeszegülni azokkal az erőkkel, melyek a szalonképesség mibenlétét meghatározzák. Orbán Viktor ezzel kísérletezik több-kevesebb sikerrel. A Jobbik ezzel szemben félresepri a problémát és a lényegről beszél anélkül, hogy azzal törődjön, hogy mit mondanak erre azok a "megmondóemberek", akik mindig is szemben álltak a magyar érdekérvényesítéssel.

"Mérsékeltek"

A párhuzam értékéből nem von le semmit az a tény, hogy Orbán Viktor típusú vezetője az erdélyi "mérsékelteknek" soha nem volt. Domokos Géza Iliescu jóbarátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, ha rendelkezett is magyar identitással (márpedig kulturális értelemben feltétlenül rendelkezett ), akkor sem próbálta meg a rendelkezésre álló jogi kereteket kitölteni. Ő akár saját, Bukarestben eltorzult optikájának hatására, akár külső sugallatra rendszeresen rosszul lépett.
1990 elején, a vásárhelyi magyar-ellenes pogrom után aláírt egy nyilatkozatot a Nemzeti Liberális Párt elnökével közösen, melyben többek között az szerepelt, hogy Románia hivatalos nyelve a román és hogy az RMDSZ valamint az általa képviselt erdélyi magyarok nem kívánják Erdélynek vagy Erdély egy részének autonómiáját. Mindezt akkor, amikor szinte minden cseppfolyós volt történelmi szempontból, amikor maximális követelésekkel kellett volna előállni belföldön és külföldön. Amikor a román parlament Románia alkotmányának első cikkelyéről szavazott, tételesen arról, hogy Románia egységes oszthatatlan nemzetállam (ami tulajdonképpen nem megállapítás, hanem eltüntetésünknek alkotmányszinten rögzített célprogramja), akkor az RMDSZ frakciója Domokos Géza hatására tartózkodott (!), és sorolhatnám a nemzeti érdekekkel ellentétes lépéseit kezdve onnan, hogy autonómia kérdéskörének még a megvitatását is leszabotálta sorozatosan az RMDSZ elnökségén belül, egészen odáig, hogy fedezte a listahamisítást Hargita megyében, amikor az emberei széles ívben buktak ki az egyes törvényes, alapszabályzatszerű széki választmányi rangsorolásokon. Domokost pedig az a Markó követte, aki eleinte "őszinte mérsékeltnek" tűnt, de a Nagy Benedek ügy kapcsán, 1994 decemberében megmutatta igazi arcát. Ahelyett, hogy elítélte volna Nagy Benedeket , válságstábot hívott össze, azt sugallva, hogy válság van, holott csak egy renitens képviselőt kellett volna helyretenni. De Markó Bélának legnagyobb mulasztása, ami híven tükrözi tényleges alapállását, az, hogy az 1993-ben rábízott programot, miszerint minden olyan lépést meg kell tenni az autonómia irányában, mely nem ütközik a fennálló román jogi szabályozásba, mindmáig nem teljesítette . S persze az ő neve fémjelzi a nemzetárulással felérő 1996-os kormányra lépést, a Petőfi-Schiller Egyetem című megtévesztési manővert, az etnokratikus, magyarellenes oktatási törvény megszavazását és a protokollum-politikát. Elsősorban Markónak köszönhető, hogy a Nyugat bevette a román propaganda-maszlagot a modell-értékű román kisebbségpolitikáról, s hogy ma bizony igen nehéz dolga van Tőkés Lászlónak, az EMNT-nek, az SZNT-nek s mindazoknak, akik ennek ellenkezőjéről akarják meggyőzni az európai fórumok prominenseit. Markónak köszönhető, hogy a sajtó arról ad hírt, hogy "az Európai Bizottság pert indított Románia ellen az Európai Bíróságnál, mivel az ország nem tartotta be a vadmadarak védelmére vonatkozó közösségi rendeletet, amely előírja: több védett területet kell kialakítani a kihalással fenyegetett madárfajok számára." S nem arról, hogy a kilencven éve Magyarországtól elorzott területeken válogatott eszköztárral asszimilálják az államalapító magyarságot s ez ellen végre valahára az EU is fel kíván lépni. Minden elismerésem az állatvédőké, de ez azért mégis tragikomédia. Amikor a legősibb magyar kultúrát hordozó népcsoport, a csángóság a magyar nyelvű miséért kell küzdjön és zaklatják azokat, akik szabadidejükben magyarul tanulnak, amikor Bukarestben határoznak a magyar oktatási struktúra formai és tartalmi kérdéseiről, amikor az utolsó magyar bástyát, Székelyföldet ostromolják felvásárlással, ortodox terjeszkedéssel és a katonaság odatelepítésével, akkor az Európai Bizottság a védett madárfajok kapcsán pereli Romániát. Ma pedig oda jutunk, hogy az EMNT képviselői körömszakadtig kell harcoljanak azért, hogy az RMDSZ által Csíkszeredába összehívott szeptember 4-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatából kikerüljön az a passzus, miszerint nincs (!) a Székelyföld elrománosítására vonatkozó központi román politika. Létezhet-e a magyar nemzeti érdekkel összeegyeztethető elvi megfontolás, mely ezt a botrányos hazugságot akarja aláíratni 1500 székelyföldi magyar elöljáróval? De említhetem azt is, hogy az RMDSZ illetékesei bent hagyták ugyan a székelyföldi autonómiatörekvések előzményeit a memorandumban, így például a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett és áldozatos munkával megszervezett mozgó urnás népszavazás tényét, de a Székely Nemzeti Tanács nevét gondosan kigyomlálták a szövegből, mintha a testület nem is létezne. Az is vérlázító hogy Markóék a végsőkig ellenálltak annak, hogy a memorandumba bekerüljön az által imént említett ortodox térhódítás, a székelyföldi "hagymakupolás honfoglalás" valamint a Székelyföld militarizálása néven elhíresült jelenség, az etnikai arányok megváltoztatása céljából eszközölt csapattelepítés.

Visszatérve az eredeti gondolatra, miszerint Orbán Viktor-típusú "mérsékelt" vezetője az erdélyi tábornak nem volt: Orbán Viktor - ellentétben Markó Bélával és Domokos Gézával - az a politikus, aki bár követett el súlyos nemzetpolitikai hibákat (a magyar föld eladhatóvá tételének szignálása, a Magyarok Világszövetsége elleni hadjárat, a feltétel nélküli román EU-csatlakozás megszavazása, hogy a jelentősebbek közül említsek néhányat), a nemzetben gondolkodó választói tábor tekintélyes része előtt ma is hitellel rendelkezik. Róla saját, nemzetileg elkötelezett emberei őszintén hiszik, hogy ha enged is a Fideszen belül a globalista erőknek, ezt kényszeredetten teszi, ha meg is köt vitatható kompromisszumokat, valójában arra törekszik, hogy egy végletesen tragikus helyzetben a kormányrudat megragadva kihasználja azt a csekély mozgásteret, amivel a magyar kormány még rendelkezik.

Talán nem is az a probléma, hogy nekünk, erdélyieknek ilyen vezető nem jutott, a probléma az, hogy a magyar érdekek ellen sorozatosan vétő labanc vezetők ismételt lelepleződése dacára a választópolgárok szeméről nem hull le a hályog. S bármennyire is rosszul esik a Magyar Polgári Párt politikai közösségének, amikor első számú szövetségesük, Kövér László azt nyilatkozza, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen politikai tényező, akkor is ez a sajnálatos helyzet. Éppen ez az oka az erdélyi nemzeti tábor fragmentáltságának: Tőkés László és követői ebből a sajnálatos adottságból indulnak ki és megpróbálják az RMDSZ-t az autonomista konszenzuson belül tartani. Az SZNT és az MPP pedig ebben nem segít, hanem inkább keresztbe tesz.

S hogy az eredeti párhuzam teljes legyen: az RMDSZ-en kívüli romániai politikai erők, tételesen a román pártok szerepét az anyaországi kontextusban betöltik a globalizátorok közvetlen irányítottjai, az idegen érdekek közvetlen kiszolgálói: az MSZP és az SZDSZ. Elvégre az erdélyi magyar szuverenitást a bukaresti román etnokrácia korlátozza, míg a magyar szuverenitást a globalizáció erőcsoportja, melynek sajnos a magyarnak nevezett parlamentben is ott ülnek a képviselői, sőt immár több mint 7 esztendeje kormányzati szinten rombolnak s eszik fel a magyar jövendőt.



1. Lapunk korábbi számában a hamis törésvonalakról értekeztem. Érdemes megnézni, hogy állunk otthon, az anyaországban és itthon, Erdélyben a tényleges törésvonalak tekintetében. Hogyan mozognak ezek időben, s van-e olyan táborszerveződési logika, mely itt is és ott is érvényesül.
1. Az ultimátum visszavonása eleve abszurd dolog és a szervezet politikai komolyan-vehetőségét teszi kockára. Ráadásképpen az SZKT ebben a nyilatkozatában le is mondott arról a jogáról, hogy a továbbiakban koalíciós kérdésekben döntsön. Mindezt annak a hatására, hogy az RMDSZ csúcsvezetése feladva korábbi elvi álláspontját a "multikulturális" egyetem elutasításával kapcsolatban, felajánlotta a román kormánynak a Petőfi-Schiller Egyetem megalapításának "ötletét". A kormányhatározatot az egyetem létrehozásáról elfogadták, az SZKT visszavonta az ultimátumot, az RMDSZ kormányon maradt, de a Petőfi Schiller Egyetem megmaradt papíron. Elvégre azt soha senki nem vette komolyan, sem Markóék, sem Radu Vasiléék. A kormányhatározat elfogadásának egyetlen célja az SZKT tagjainak beetetése volt.
3.Mára nézve - mondom, mert bizony a Jobbik létrejötte előtt volt egy tragikus sorsú párt, a Miép, melyet Csurka István hívott életre, vitt sikerre, majd érthetetlen okokból módszeresen szétvert. Ki tudja, saját paranoiája motiválta-e ebben vagy külső megbízást teljesített.
4. Domokos Géza tevékenységét a Kriterion könykiadó élén minden elfogulatlan magyar ember elismeréssel emlegeti. Sajnos a politikába kerülvén, Domokos Géza a színfalak mögötti egyezkedést, érdekkijárást próbálta folytatni, ami a Ceausescu korban résseredmlnyeket hozhatott, de az új játkszabéályok mellett a kevésnél is kevsebb volt magyar szemmel.
5. Politikai értelemben viszont asszimiláns volt, amint arra Tőkés László találóan rámutatott a Kolozsvári (autonómia-)Nyilatkozat kapcsán a Küldöttek Országon Tanácsának ülésén lefolytatott vita alkalmával. Nem véletlen az sem, hogy a radikálisok egyik fontos megkülönböztetése az volt, hogy román politikát akarunk-e magyarul vagy magyar politikát Romániában. A Domokos-vezette RMDSZ sokkal inkább hasonlított a kommunista idők szakszervezeteire, melyek hajtószíj-szerepet betöltve a hatalom akaratát közvetítették a munkásosztály felé, mint egy önálló akarattal, önálló érdekekkel rendelkező nemzeti közösség hiteles képviseletére.
6.Egyébként ezt kérte tőle nyílt levélben 29 RMDSZ tisztségviselő.
7. Hogy egészen pontosak legyünk, ezeket a programpontokat vagy figyelmen kívül hagyta, mint a nemzeti kataszter esetében, vagy félresiklatta, mint a belső választást, amikor az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választás helyett egy részleges, közvetett tisztújítást szerveztetett meg vagy pedig mindmáig halogatja, mint az autonómia-statutumok elfogadhatását.
8. Ld.: kolozsvári Szabadság, 2009. október 9.
9. A passzus végül kikerült a szövegből. De hogyan kerülhetett egyáltalán oda? Mi lehet az RMDSZ vezetőinek lelkében és fejében, ha a végre valahára, 20 éves késéssel tető alá hozott, területi autonómiát követelő Memorandum szövegébe ilyen passzusokat csempésznek bele?
10. Az utalás erre a két, sorsunk szempontjából igencsak releváns jelenségkörre végül nem is került be a szövegbe.

» vissza a HUNSOR honlapjára