Kossuth tér visszatér?
írta Borbély Zsolt Attila
a HUNSOR Erdélyi tudósítója
a cikk megjelent a Székely Hírmondó oldalain is
A Kossuth tér a magyarság számára szimbolikus helyszín. A közjogi és történelmi dimenziókon túl itt indult el 2006 őszén Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárgása után a nemzeti tiltakozás. A Kossuth téri tüntetők meg akarták mutatni Gyurcsánynak, hogy emlékezetes beszédébe foglalt prognózis, miszerint az emberek majd megunják a tüntetést és hazamennek: hamis. És nem mentek haza, hanem azóta is tüntettek, ha nem is Kossuth téren, ahonnan kiszorították őket, de a Vértanúk terén.
Most, hogy bukott a szocialista kormány és két nemzetellenes párt is kiszorult a parlamentből (az MDF és a SZDSZ), miközben bejutott egy nemzeti radikális erő, mely a Kossuth tér eszmei hagyományát és politikai örökségét felvállalja, a tüntetők vezetője bejelentette már a második forduló előtt, hogy befejezik a több, mint három esztendős mega-tüntetést.
Közben ismertté váltak az eredmények is. A Fidesz 263 mandátumot nyert, az az 68.14%-ot, az MSZP 59-et, azaz 15.28%-ot, a Jobbik 47-et, azaz 12.18%-ot, az LMP 16-ot, azaz 4.15%öt. Egyszerű parlamenti képlet, egy nagy, bármit eldönteni képes párt, kétoldali ellenzékkel.
Hic Rhodos, hic salta!
Itt van a lehetőség, megadatott. A Fidesz, ha megvan benne az elszántság, történelmet írhat. A társadalmat ugyan nem tudja egy csapásra megváltoztatni, de újraíratja a médiatörvényt, s az új törvényt a médiaegyensúly megteremtésére valamint a kereskedelmi tévék és rádiók megzabolázására használhatja, nemzetközpontúvá teheti a Magyar Távirati Irodát, megteremtheti a nemzeti szellemű oktatást az óvódától az egyetemekig, megváltoztathatja az alkotmányt, mely a ország alkotmányából a Nemzet alkotmányává válhat, beemelheti a határon túli magyarokat az alkotmány sáncai mögé állampolgárságot adva nekik, megvédheti a megmaradt állami vagyont, s mindenekelőtt a magyar földet, helyreállíthatja a vidék közbiztonságát, megadóztathatja az eleve adott helyzeti előnyüket állami segédlettel fokozó multinacionális vállalatokat, s ha a rendteremtésben akadályozzák, szűkebbre foghatja az alkotmánybíróság kompetenciakörét, a kétharmados többséget igénylő állami kulcspozíciókba ültethet nemzetileg elkötelezett embereket.
Egyszóval nemzetpolitikát folytathat, kiteljesítheti a Kossuth tér programját, megteremtheti a magyar Magyarországot. Hogy mennyiben él majd a kétharmados parlamenti erő a lehetőségekkel, hamar elválik.
» vissza a HUNSOR honlapjára