Az államelnök bizonyára derulátó jótanácsnak szánta beszéde ezen részét, mint ahogy beszéde egészét is, nagyon helyesen. Nem államfôi újévi beszéd témája az ország kettéhasadt állapotának taglalása, amit egyébként tényként emleget szinte minden politikai elemzô, a rianás mindkét oldalán. Jó lenne, ha "az ország alapjában véve egységes" lenne, de nem az. Mint ahogy környezetünk sem békés, nem is lehet az, mert ezt mérte ránk a Történelem.

Nem a történészkedô magyarázkodás rója ránk a visszatekintést a távoli múltba, de mai dolgaink megértése kényszerít rá. Meg kell értenünk, hogy a XX. század történelmi okokból lett az üldöztetés százada Magyarország népe részére, és marad így megállíthatatlanul a továbbiakban is. A török idôkrôl azt tanultuk, hogy Magyarország lakosainak száma mintegy 4 millióról 1,5 millióra apadt, de már az sem volt színmagyar többé. Iskolai tanulmányaink során aligha érzékeltük ennek mai napig tartó jelentôségét. Részletesebb történelmi munkák jobban érzékeltetik a 150 éves török hódoltság veszteségeit.Borsi-Kálmán Béla Erdélybôl elszármazott kiváló történész - nem ismeretlen Olvasóink számára - legújabb könyve (Öt nemzedék, és ami elôtte következik - A temesvári leventepör 1919-1920, amely tanulmánykötet érdemesítette ôt a tudományok doktora cím elnyerésére) olvasásakor kiválóan érzékelhetô a magyar államalkotó készség roppant erôfeszítése megtartani egyáltalán és teljes épségében az egykor erôs országot, amelynek lakossága már csak alig felerészben magyar.Egy román koncepciós per ürügyén Borsi-Kálmán Béla feldolgozza Temesvár, illetve a Bánság népességtörténetét, érzékeltetve egy addig virágzó táj pusztulását, majd a betelepítések történetét, az élet újra indulását, a tarka nemzetiségu lakosság életét, felvirágozását a magyar államban, majd sorsát az ország szétdarabolásakor."

Ami Temesvár eleste és a tartomány vilajetté szervezése (1552-1553) után következett, azt jobbára ttörök- és ráczvilágT néven jegyezték föl a korabeli krónikások: a magyar lakosságot kiirtották, elmenekült vagy rabláncra fuzték, az egykor életerôtôl duzzadó települések sorra elpusztultak, senki földjévé, alig járható nád- és mocsárvilággá váltak."A török elvonulását követôen a Habsburg udvar meghódított területként kezelte Magyarországot. "Szomorú tény, hogy midôn Savoyai Eugén hadai Temesvárt 1716. október 13-án visszafoglalták, egy szinte a felismerhetetlenségig elbalkániasodott települést találtak, melynek lakosai is csaknem teljesen kicserélôdtek. A Délvidék közepén és déli fertályán a XVIII. század elején is, etnikailag elsôsorban szerb terület, a tartomány keleti, hegyvidéki településeit pedig az egyre nagyobb számban beköltözô román pásztorok és földmuvesek lakják. A gyér népességu vidék ekkori leginkább szerb karakterét tovább erôsíti Csernovics Arzén pártiárka a XVIII. század végén beköltözô százezres nagyságrendu, katonailag szervezett kísérete is. ... A Habsburg udvar engedélyével 1790. szeptember 1-jén Temesvárott megnyitott szerb nemzeti kongresszus - bécsi sugallatra - nem kevesebbet követelt, mint azt, hogy ta temesi bánság, mint külön szerb terület Magyarországból hasíttassék kiT"Kiemelten érzékelhetjük a mai napig is tartó szerb magyargyulölet eredetét, de megjelenik a német nacionalizmus is.

Savoyai Eugén 1718-ban rendeletet adott ki, hogy Temesvárt a várba csak katolikus németet lehet befogadni, s magyar települônek jó ideig a Bánság területére más helyen sem lehetett lépnie. Savoyai Eugén valóságos politikai végrendeletként hagyta örökül: a visszahódított területet, éppúgy mint az Erdélyi Fejedelemséget közigazgatásilag külön provinciává kell szervezni, közvetlenül Bécsbôl kell irányítani, és - lehetôleg - sohasem szabad Magyarországgal egyesíteni. Mária Terézia "gyarmatosítási patens" által biztosítja a betelepedôk adómenteségét. "A beköltözô ingyen jut a kincstári tulajdonban lévô földhöz, hitelben a gazdasági felszereléshez. Most vetik meg a jómódú bánsági német paraszttársadalom alapjait." A bécsi kormány 1767-es döntése értelmében a Bánság kamarai birtokain 2000 házat építettek. Minden telepes kap a császárnôtôl lakást, 4 lovat ekét és szerszámokat, marhákat és földet. Ami a Délvidékre jellemzô volt, az ország más vidékein is megtörtént.A török idôkben megnyomorított magyar nép iszonyatos ellenállással küzdve állt talpra országa integritásának viszaszerzése küzdelmeiben. Az a réteg, amely a középkorban politikailag számított, a magyar nemesség volt, amely élethivatásának tartotta a "Szent Korona országainak" egy központi államban megtartását, megóvását, majd a török idôkkel bekövetkezett szétesése után helyreállítását. A nemesi elnevezés huséget, erkölcsöt, fegyelmet, a haza iránti elkötelezettséget takarta. Mindez a Szent Koronát illette, a királyt is kötelezte, tôle is megkövetelték. A kor embere részére természetes út volt a törekvés tanulás és szorgalom által kiemelkedni valamely nemes cselekedettel, ami a nemesi diploma megszerzését tette lehetôvé - legyen az a Szent Korona bármely nemzetiségu alattvalója.Történelemkönyveink eléggé elhanyagolják a köznapi országvédelem, hazaszolgálat nem látványos, de szívós cselekedeteinek méltatását.

A híres magyar "jogászkodás" követelte és biztosította a Habsburg-idôkben az ôsi magyar alkotmány érvényesülését, a szentistváni állam integritásának visszaállítását.A magyar államalkotó géniusz minden idôben megtalálta az ország egységének, politikai szabadságának kivívására alkalmas politikai megol-dást. Ausztria mindvégig uralkodóházi birtok volt, a magyar rendek következetesen megkövetelték államuk törvényes alkotmányosságát nem magyar nemzetiségu uralkodóitól. Végülis létrehozták a soknemzetiségu területen egyetlen muködôképes liberális szellemiségu, a különféle ajkú népeit szervesen integráló, demokratikus intézményrendszeru államot azon a geopolitikailag egységes területen, amely egyik igéretesen sikeres európai állammá lett a huszadik századfordulóra.Borsi-Kálmán figyelmeztet a nemesi életforma vonzására, amely a XIX. századvégi gazdasági fellendülés idején tetôzött. Sikeres ország polgáraként az egyéni emelkedés útja a nemesi lépcsôkön át hajtotta az új be-vándorlókat is,amit a magyar közvélekedés magyarosodásnak, asszimilációnak könyvelt el. Érezhetô volt, hogy a magyar államfelfogás is hajlik e sikerek nyomán "a francia típusú, központosított, lehetôleg egynyelvu, ám a párizsi mintánál liberálisabb magyar nemzetállam (államnemzet)" megvalósítására. De már morajlott a föld, Párizsból nem a minta átvételét értékelték, ellenben a kialakuló rend ellen lázították a Kárpát-medence nemzetiségeit. Borsi-Kálmán említést tesz egy korai francia álláspontról: " ... az erdélyi románság autonómiára, regionális különállásra, tartományi önkormányzatra tör - természetesen már akkor román dominanciával!

Némiképp meglepô módon: máris az erdélyi román lakosság többségi volta megdönthetetlennek vélt érvével. Ez viszont a krónikás számára két dolgot jelent egyszerre: a magyar tudományos és politikai közvélemény által komolytalannak és délibábosnak tekintett dáko-román kontinuitáselmélet egyik járulékos alaptétele (az elsöprô román többség Erdélyben) - alig két esztendôvel a kiegyezés, s mindössze egy évvel a nevezetes 1868: XLIV. (nemzetiségi) tcz. hatályossá válása után - visszavonhatatlanul a legélesebb hatalmi harc érvrendszerének részévé, valódi politikai fegyverré vált, másfelôl pedig mindennek Franciaország helyi hivatalos megfigyelôi már a kezdet kezdetén nagyon is tudatában voltak, és már akkor - Trianon elôtt ötvenegy esztendôvel - ilyen értelemben tájékoztatták, netán befolyásolták is olykor kormányukat! Ebbôl viszont az (is) következik, legalábbis mérlegelendô, hogy a Versailles-ban elhatározott és keresztülvitt tnemzeti átrendezôdésT mégsem volt annyira elôzménytelen. Ellenkezôleg: a jól ismert cseh, román, szerb propagandatevékenység, valamint az e nemzeti törekvéseket felkaroló és népszerusítô nyugati tszakértôiT és véleményformáló publicisztika, illetve szabadkôvuves csatornákon is zajló masszív monarchia-ellenes tfelvilágosításT mellett, azt mintegy kiegészítve, alapos politikai elemzômunka végeredménye is."Kosáry Domokost idézi Borsi-Kálmán: "A franciák 1870 után német erôk mögött keleti egyensúlyt keresve, a szlávok felé fordultak, és hogy a Kelet-Európára irányuló francia tudományos és pubicisztikai irodalom, mint ismeretes, politikai célokat rejtett maga mögött; a német szövetség mellett kitartó Ausztria és Magyarország gyengítésére a nemzetiségi probléma alkalmas eszköznek látszott.""Nem hagyhatjuk számításon kívül - írja Borsi-Kálmán Béla -, hogy a román nemzeti törekvéseket 1856 (a krími háborút lezáró párizsi béke) óta mindmáig elképesztô szerencsesorozat kíséri, amelynek csúcspontja éppen az 1918-1920 közötti három tannus mirabilisT - valóságos politikai csoda -, amikor is, történelmileg valószínuleg megismételhetetlenül, egyszerre három soknemzetiségu tretrográd Tbirodalom omlott össze, melyek romjaiból egyfelôl tössze lehetett rakniT minden románok politikai vágyai netovábbját, másfelôl Nagy-Románia mint politikai entitás (a hamvaiból feltámadt Lengyelország mellett) váratlanul az Oroszor-szág 1917-es kiesésével megroppant antant-stratégia másik nélkülözhetetlennek látszó tartópillérévé, geopolitikai sarkkövévé vált (nôtt).

Második keleti hídfôállás gyanánt egyszerre, egyidejuleg kellett betöltenie az orosz fronton támadt hadászati urt (ennek jutalma Besszarábia!); a román hadsereg (és nép) télô erejétT nem kímélve könnyuszerrel eljátszhatta - a vonakodó (a francia emberéletet minden áron óvni akaró) Armée Alliée d´Orient helyett - az antant biztosító, stabilizáció szerepét Közép-Európában (a történelmi Magyarország területén, s cserébe megszerezve annak keleti részét: a Partiumot és Erdélyt -; végül, harmadszor (a magyar törtlénelemfejlôdés kivételes balszerencséjére) mindezt nem csupán Párizs (London, Róma etc.) hallgatólagos (nyers stratégiai érvekkel indokolható) jóváhagyásával, hanem morális fensôbbsége tudatában - a legcsekélyebb erkölcsi skrupulus nélkül - cselekedhette. Hiszen a világháborúban kivérzett nyugati szövetségesek helyett leverte a budapesti bolsevista tanácsköztársaságot, s tmegszabadította Európát a fenyegetô vörös rémtôl, a kommunizmustól."Egyezen bekezdésben olvasható egy semleges - történetesen épp svájci, 1919. március 17-i keltezésu - külügyi jelentés: "Párizsban arra készülnek, hogy Magyarországot a lehetô legteljesebb módon kifosszák: Erdélyt, a Bánságot, a német és csehszlovák népességu régókat egyaránt elcsatolják Magyarországtól, az említett térségekben található igen jelentôs magyar lakossággal együtt. Az antantnak ezt a Magyarországgal szembeni magatartását azonban nem a Károlyi iránti neheztelés vagy gyulölet, s nem is a bolsevikoktól való félelem határozza meg, hanem kizárólag földrajzi megfontolások magyarázzák."- Földrajzi megfontolások? - ez így értelmetlen. Amikor három soknemzetiségu birodalom összeomlik, az világra szóló esemény, amihez világra szóló méretu terv és elôkészület szükséges. Ma már ismeretes ennek a tervnek a váza és sok részlete, elsôsorban a Szovjetunió létrejöttének elôzményei. Közép- és Kelet-Európa természetes rendjét verte szét ennek a tervnek a végrehajtása. Ami ebben a leggyalázatosabb: a magyarság számára a Kárpát-medencében béke nem lehet, csak gyulölet és üldöztetés. Ezen nem segít semmiféle európai unió.

A magyarságnak barátai nincsenek, tisztelôi nincsenek, mert elgyengült. Összefogni is képtelen. Párizsban létrehozták a magyarságot körülfogó gyulöletet, ami feloldhatatlan lesz amíg a XX. században kialakult nagyhatalmi rend és a nacionalista korszellem (avagy minden magyar) ki nem hal.*Az országon belüli összefogásnak mindig megvoltak az akadályai. Két hódító hatalom - két pogány közt egy hazáért - egyike is, másika is kínált valamilyen lehetôséget az évszázadok során, amihez fuzhetô volt nemzetmentô szövetség a másik ellen, és így császár és szultán huségében - hányszor támadt tenfiad szép hazám kebledre... De legalább minkét oldalon a haza javát akarták.A XIX. század új elemeket oldott a társadalmak politikai folyamaiba. Már nemcsak arról van szó, hogy a haza javára így, vagy úgy, vagy amúgy cselekedjünk, hanem a francia forradalom "vívmányaként" az lett a kérdés, hogy az emberi társadalom fennálló rendjét így, vagy úgy, vagy amúgy kell megváltoztatni az egyén érvényesülése és felszabadulása érdekében. A hatalom kérdését a demokráciával kívánták megoldani, a birtoklás problémáit a liberalizmussal igyekeztek rendezni. Ezek az elvek már nemzeti kereteken túlható, nemzetközi terjesztésu szellemi áramlatok voltak, nagy vonzást gyakorolva, mert ígéretesek voltak az akkori jelen problémái megoldására. Ebbôl nôttek ki a társadalom teljes átalakítását megcélzó politikai elméletek, mint szocializmus, anarchizmus, kom-munizmus, szociáldemokrácia stb. Az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus ezeknek reakciójaként jött létre.A XX. század végére a francia forradalom "vívmányai" rendre összeomlottak. Maradt a nemzetközi nagytôke kapitalizmusa, mint minden politikát meghatározó hatalmi alap, amelynek korai idôszakában sok köze volt a XIX. század forradalmaihoz és a XX. század háborúihoz, terrorista mozgalmaihoz - hiszen ilyen muveletek nagy anyagi beruházást igényelnek. A XXI. század lehet az aratás ideje. Globalizmusnak nevezik az így kialakult rendet, amely a demokrácia zászlaját lengeti és magát liberálisnak nevezi. A hatalom központi és nemzetközi - demokratikus és nemzeti jelekkel és díszekkel ékesen. Nyugat országaiban a parlamenti szisztéma játékszabályai indokolják, hogy legyen liberális, kereszténydemokrata, szociáldemokrata, újabbként "populista", és dekorációnak valamilyen szélsôséges politikai párt. A volt "szocialista" országokban divatos alakítani pártokat ezek utánzatára.

Magyarországon - és itt jutunk vissza a "kettészakadt ország"-ra utaló kezdô gondolatunkhoz - alapvetôen két politikai irányzat lehetséges. Egyikbe tartoznak a napraforgó pártok, a gondosan megrendszerváltoztatott MSZMP egypetéju osztatai, amelyek megingathatatlan alapokon folytatják az állampárt ország-, lélek- és hazaáruló gyakorlatát a Moszkvából New York-ra átirányított, jól jövedelmezô komprádori huség vonalán. A másik lehetôség kísérletezô alapon, idônként hatalomközelben, de inkább csak a kívánságok tartományában küzködô nemzeti ellenállás olyan elképzeléssel, hogy gátat lehet építeni az ország további széthordásának.Magyarországon, Európa minden más országán túlmenôen nyers és brutális volt a kommunizmus. Rákosi feladat volt a nemzeti érzésu elit osztály és a teljes magyar középosztály fizikai és gazdasági tönkretétele, az egyház intézményeinek megszüntetése, Kádár feladata volt a kolhozosítással a magyar nép kiszakítása a földjébôl, proletárosítása, nemzeti szellemének elsorvasztása. A szláv országok és Románia kommunista pártjai nacionalisták voltak, Magyarországon az internacionalizmus nevé-ben tombolt a nemzetellenesség.E kártevések nem szuntek meg, inkább folytatódnak. Mit ér, ha Gyurcsány szívére tett kézzel hallgatja a Himnuszt, amikor a kormányzása alatti közszolgálati médiumok ontják a gyulôletet mindenre, ami magyar, folyik a keresztényi erkölcs és a magyar kulturális értékek lejáratása, a magyarság szinte gyalázása például az állami televízió Heti Hetes adásában.*A rendszerváltást pusztán gazdasági kérdésként kezelni súlyos tévedés. Nem elegendô a "szocialista" (államkapitalista) gazdálkodási rendszernek a kapitalista gazdálkodási rendszerbe való átállítása (visszaállítása) meghatározás, mert ez csak egy részét, nem is a leglényegesebb részét érintette az orosz megszállás következményeinek. Súlyosabb károkat szenvedett az ország és népe az orosz megszállás és a vele járó államosítás (bolsevizálás) mellett a társadalom szervesen kialakult rendjének és erkölcsi alapjainak erôszakos felbontásával, az évezredes magyar állameszmének erôszakos megszüntetésével, a nemzetellenes politikai irányzatok állandósításával és mindezeknek a társadalom agymosása általi elfogadtatásával.A rendszerváltoztató mutatványosság csak a gazdasági átalakítással foglalkozott, mégpedig olyan eredménnyel, hogy annak végterméke felfogható egy mintegy elôre betervezett, négy évtizedes országot kifosztó "szocialista" kurzus olyan befejezéseként, amely az ország vagyonának elvtársi kezekbe juttatását véglegesíti és törvényesíti.

Az így létrehozott "alkotmányos jogállam" a szocialista uradalom ispánjaiból valóságos kapitalista tulajdonosi elitet alkotott, hoszszú nemzedékekre, kimozdíthatatlanul.A kollektivizmus megvalósítása a "keleti világban" a nemzetközi kapitalizmus nagy (és véres) történelmi kalandja volt, amely vállalkozás befejezése után olyan haszonnal tért vissza eredeti jellegébe, hogy vele szembenállás már nem lehetséges, leszerelte nemcsak minden kreált ellenségét, de lerázta az évszázad folyamán a társadalmi fejlôdés által rárakott fékeket is.A magyarországi kollektív kísérlet utódpártjai azt a kádári pártelitet szolgálják, amely zsákmánynak tekinti az országot, szövetségben a nemzetközi kifosztó szervekkel. Ennek a balelitnek egyik élteoretikusa, Lengyel László így panaszkodik: "A jobboldali választók és az elit egy része egzisztenciális veszélyként éli át a baloldali kormányzatot, amely azzal fenyegeti, hogy jobboldaliságát nemcsak a mai állásvesztéssel, jövedelemmegvonással, képernyôrôl való letiltással bünteti, de lehetetlenné igyekszik tenni, hogy holnap, a hatalomba visszatérve elôre jusson karrierútján."Ez már a diktatúra hangja, az a fajta neoliberalizmus, amely az ellenzéket kenyérterror alatt tartva, kirekesztve teszi alkalmatlanná és esélytelenné a kormányra kerülésre, ami pedig a parlamenti demokrácia alapelve lenne. A nemzeti oldal nehezen visszafogható keseruséggel tapasztalja, hogy nem leli honját a hazában. A komprádor elit veszélyes útra tért.Lengyel László írását ezzel kezdi: "Az ország közel került a politikai kettészakadáshoz."

Úgy bizony, mert a látszatdemokrácia diktatúrája beteljesedett a mai Magyarországon.A kibékíthetetlen kettôsségnek történelmi okai vannak. Elnézést kérek Borsi-Kálmán Béla barátomtól, hogy könyve olvasásakor talált nagyszeru gondolatai, adatai, megállapításai, tiszta történészi meglátásai ebben az írásban idôszeru politikai összefüggésekben csapódtak le. De életünk ténye, hogy minden oda vezet vissza, hogy volt egy középkori birodalom, amely virágzott ötszáz évig, és a következô négyszáz évben igyekezett talpraállni, majd egy újabb viharban tört hajóit kalózok fosztogatják, lékelik, immár bentrôl is. A küzdelem drámai szakaszába érkezett.

» vissza a HUNSOR honlapjára