A 2000 című folyóirat 2006 novemberi és decemberi számában egy terjedelmes, nehéz olvasmány tudományos szinten közli bizonyára nem nagyszámú olvasóival, hogy nagy veszély fenyegeti a magyar demokráciát.

A cikk szerzôje Szilágyi Ákos, költô, egyetemi oktató, a 2000 szerkesztôje. Meglepô, hogy politikai témára váltott ezalkalommal, szenvedélyes hangvételű, a hatalom iránt erôsen elkötelezett, az ellenzékrôl csak gonoszságot feltételezô elfogultsággal szóló írásában populizmusban marasztalja el Orbán Viktort és a Fideszt.

Ami az elfogultságot illeti, csak arra lehet gondolni, hogy valamilyen csoportérdek sarkallhat egy tisztes értelmiségit az uralkodó elit védelmére kiállni ilyen meghökkentôen hizelkedô jelzôkkel: „Mivel Gyurcsány Ferenc politikai imidzse éppen értelmi képességeinek, szaktudásának, okosságának, észbeli fölényének hangsúlyozására épül, ez volt az a felület, ahol imidzsét érdemes és értelmes volt megtámadni” — mármint az ellenzék részérôl.

A terjedelmes iromány terjengôs mondataiból idézünk néhányat, amelyekbôl jelen írás témájáról, a populizmusról megtudunk valamennyit, és érzékelhetjük, hogy a hatalmi elit a társadalom melyik rétegét szemelte ki politikailag és gazdaságilag lehetetlenné tenni. Az alábbi idézet kapcsolatos Orbán Viktor egy olyan kijelentésével, miszerint a jelenlegi kormány nem legális, ami a szerzô szerint azt jelenti, hogy az ellenzék azt akarja láttatni, hogy az országnak nincs is kormánya, azt szimulálja, hogy auktoritás-szüneti állapot van, vagyis interregnum.

„Magyarországon ez idô szerint a nagy interregnum baljós csillagképe nem állt össze, de még összeállhat, s ez is éppen elég. E lehetséges és keletkezôben levô új politikai csillagkép összefüggésében kell tehát néznünk a szimulált interregnumot is, melyet a jelenlegi parlamentáris ellenzék visz színre a politikai kommunikáció mediatizált terében, összes elérhetô eszközével, saját felülrôl szervezett, sejtszerűen kiépített, ideológiailag táplált új középosztálya utcai mozgósításával és a posztfasiszta, akcionista, radikális magyar új jobboldal és csatolt részei elvárt vagy eltűrt, kért és kéretlen támogatásával, egyszerre hozva létre a mediatizálható – országos és globális dimenzióban felnagyítható – politikai mikroeseményeknek a kritikus tömegét, a látvány- és élménypolitizálás megújított utcai és félparlamenti műfajait és azt az általános értelmezési keretet, amelyben minden ily módon képbe került, képernyôre engedett-lökött esemény a hatalmi vákuumot, a zűrzavart, a kormányzásszünetet kommunikálja valóságként, amelynek sürgôsen véget kell vetni.”

Ilyen mindent egy mondatba sűrítô, nehezen követhetô fogalmazás jellemzi az egész írásműt. Ebben a mondatban megjelenik egy monster, a parlamenti ellenzék, amely a „politikai kommunikáció mediatizált terében”, magyarul: a rádió, a televízió, a sajtó (mintha azt mind nem a kormány uralná majdnem teljes egészében) által létrehozott mozgatható, utcára kiparancsolható társadalmi réteget, a középosztályt, amelyhez járulékosan csatlakozik a szélsôjobb, nos — szerinte — ezekkel kápráztatják a zűrzavart, mintha nem volna kormánya az országnak. Tehát megint a középosztállyal van baj. A marxista pártok is legfôbb ellenségüket a középosztályban látták, a Rákosi-gengnek is elsô feladata volt a kitelepítés, a vagyonfosztás, a félreállítás, az utódok kirekesztése által tönkretenni, teljesen kiiktatni a társadalomnak ezt az „osztályidegen” rétegét, amely a történelemben a nemzeti társadalmak gerince volt.

A marxista társadalomátrendezés célja a középosztály kiiktatásával létrehozni olyan társadalmi képletet, amelyben az állami alkalmazásba szorított, anyagilag kiszolgáltatott társadalom teljesen ellenôrzött és függô viszonyban áll az uralkodó elit kormányzása alatt. Ilyen társadalom képtelen ellenállni, vagy leváltani a kormányzatot. A dúsgazdag elit és az elszegényített nagy többség, mint képlet, azért kívánatos a mindenkori hatalom részére, mert a kifosztott nép nem tudja veszélyeztetni az uralkodó osztályt. Most ez az újkapitalista komprádor elit hirdet osztályharcot a középosztály ellen, pontosan azért, mert szembetalálta magát a középosztály „felülrôl szervezett, sejtszerűen kiépített, ideológiailag táplált utcai mozgósításával” — ami persze erôs túlzás. Amivel a globálbolsevik hatalom szembetalálja magát, az a magyar nép növekvô nyugtalansága a nagy átejtés (rendszerváltoztatás) következményei miatt.

Kövessük csak ezt a szálat a fogalmazvány nyomvonalán: „A polgári demokrácia nagy interregnumát rendesen valamilyen – a polgári társadalom legsajátabb közép-osztályi talajáról sarjadt – populista jellegű nem-demokratikus – tekintélyelvű vagy parancsuralmi – rend zárja le.”

Ismét sok minden került egymás mellé egy mondatban. Hogy is van? Ha megszakad a polgári demokrácia hatalmi rendje, akkor önmagából, tehát a polgári társadalomból, annak középosztályi talajából kerül ki mindaz, ami a demokráciát veszélyezteti és diktatúrát eredményez. Van tehát egy belsô féreg, amely populista, nem demokratikus, tekintélyelvű, parancsuralmi, illetve az lenne, ha átvenné a hatalmat a középosztályt kizáró hatalmi elittôl, amely viszont — szerinte — valami módon demokrata és nem parancsuralmi.

„A populizmus iránti igényt elégítette ki nagypárttá válva a Fidesz, amikor az álpopulizmus vezérét [utalás Torgyán Józsefre] – koalíciós partnerét – eltűntetve a politikai süllyesztôben, egyetlen, nagyszabású – minden elégedetlen középosztályi csoportot egyesítô – populista vízióval próbálta kisajátítani a centrista populizmustól idegen jobboldali politika terrénumát.”

Itt is sok minden van együtt. Megtudjuk, hogy van igény a populizmus iránt, megtudjuk, hogy több „elégedetlen középosztályi csoport” van, ezek egyesítésével próbálta kisajátítani — Orbán Viktor természertesen — a jobboldal térfelét, amelytôl távol áll az a populizmus, ami centrista . Ezen a megkülönböztetésen eltöprenghetünk, bár mások rokonítják az egész populizmust a fasizmussal, peronizmussal és hitlerizmussal.

Szilágyi idéz egyfajta magyarázatot:

„A fasizmus a középosztálybeliség, illetve a populizmus szélsôséges kifejezôdési formája — írja Seymour Lipset. — A középosztály alapvetô ideológiája a populizmus. Eszményképük egy kereskedôkbôl, kisiparosokból és gazdálkodókból álló független kistulajdonosi osztály. Ez a ma középosztálynak nevezhetô réteg egészen más alapon támogatja a magántulajdont, a profit és a gazdasági verseny rendszerét, mint ami a kapitalizmus természetének megfelelt volna. Kezdettôl fogva szemben állt a „felsô üzleti körökkel”, vagyis azzal, amit mára kapitalizmusként ismerünk.”

Bár, mint ismeretes, Lipset tétele: „a fasizmus a közép szélsôségessége” (extremism of the centre), Szilágyi fogalmazásából úgy értjük, hogy Mr. Lipset szerint fasisztának születni kell, így talán nem elhatározás kérdése, meg alapjában véve az ilyenek ideológiával születnek. Ezért találhatták ki a kommunista államokban az átnevelô táborokat, ahol vezekelhettek az eredendô bűnükért, amíg kibírták a kínzásokat. Hogy jut eszükbe egyáltalán kereskedôként, kisiparosként, gazdálkodóként független kistulajdonossá lenni? És a kapitalizmus természetével ellentétesen gazdálkodni. A „felsô üzleti körök” nem szeretik ezt a „középosztálynak nevezhetô réteget”.

Ha pedig a tudomány mai állása szerint a centrumban fészkel a fasizmus, Szilágyi Ákosnak könnyű dolga van, ha azonosítani akar:

„A Fidesz a liberális centrum, s ennyiben eredendôen a középrétegek pártja volt, ami eleve meghatározta radikalizálódásának politikai pályáját, hogy nem jobbra-átot hajtott végre, hanem a populista szélsôség felé mozgott. De még ennél is meghatározóbb volt a magyar társadalom egyre szélesebb középosztályi csoportjainak (ezen belül az egymás után felnövô fiatal évjáratoknak) a radikalizálódása, burkolt elégedetlensége, majd nyílt lázadása a demokratikus parlamenti és piaci rendszer versenyszabályai ellen, amelyek között nem ôk („nem a magyar emberek”) boldogulnak (vagy legalábbis nem úgy, ahogy hitük szerint vagy származásuk jogán kijárna nekik), miközben más, rivális középosztályi csoportok (kapcsolati tôkéjüknek, szellemi fürgeségüknek, gátlástalanságuknak stb. köszönhetôen) meggazdagodnak, a külföldi tôke ereje (valójában: nem a külföldi, hanem a koncentráltabb, vagyis nagyobb tôke ereje) elszívja lehetôségeiket, aláássa egzisztenciájukat, nemcsak hogy nem ôk foglalják el a fontos gazdasági és politikai, kulturális és pénzügyi pozíciókat, de még le is maradnak a versenyben, sôt, azt is elvesztik, amijük korábban volt.”

Hoppá — itt most kiderül, hogy a felnövô fiatal radikalizálódó, majd nyíltan lázadó középosztályi csoportokkal szemben vannak más „rivális középosztályi csoportok”, amelyek „kapcsolati tôkéjüknek, szellemi fürgeségüknek, gátlástalanságuknak stb. köszönhetôen meggazdagodnak”. Miközben jól érzékelhetôen tudatja, hogy „a külföldi, vagyis a koncentráltabb, tôke ereje elszívja” [valószínűleg csak az egyik középréteg] „lehetôségeit, aláássa egzisztenciájukat, le is maradnak a versenyben, sôt, azt is elvesztik, amijük korábban volt”, felrója a Fidesznek, hogy ezeket felkarolja:

„Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz saját pártja és a rivális centrumpártok választói tömegeinek – a lecsúszó, felkapaszkodni akaró, vesztésre álló, elégedetlen, dühödt és a nagytôkére irigy kistôke, a kistulajdonosi középrétegek – radikalizálódását követte, és a magukat vesztesnek tekintô és a globális kapitalizmus világában – az állam hathatós támogatása nélkül – valóban kiszolgáltatott középosztályi rétegek gomolygó indulatainak adott ideológiai értelmet és politikai irányt.”

El lehet töprengeni ezen az átlátszó részvétlenségen és a nemzet érdekeinek és a demokrácia elvi igényeinek ilyen mértékű mellôzésén, figyelmen kívül hagyásán. A „lecsúszó, felkapaszkodni akaró, vesztésre álló kistulajdonosi középrétegek” panaszát, helyzetét talán inkább figyelembe kellene venni, és orvosolni, az ország társadalmi békéje, a demokrácia elveiben szereplô egyenlô esélyek érdekében, és a külföldi tôke viszonylatában az ország érdekeinek megvédése céljából.

Szóval errôl van szó, mint tudjuk, a külföldi nagytôke megjelent Magyarországon a rendszerváltoztató akkori hatalmi elit közreműködésével, és elosztották az ország gazdasági erôforrásait, eszközeit és lehetôségeit. A klasszikus meghatározás szerint a gazdaság három alaptényezôje a természet, a tôke és a munka. A két utóbbi tényezô körül két embercsoport tömörül, két egészen eltérô sorsban és szerepben. Az emberi történelem errôl szól, és ennek igazságos rendbetételére több kísérletezés történt, amelyekkel rendre megcsalták az emberiséget. Most úgy tűnik, visszatértünk a feudalizmusra jellemzô tulajdonlási viszonyokhoz. A gazdasági elit egyre inkább zárt osztállyá válik, amelynek szolgálatában található csak érvényesülés a többi részére. Lássuk, mit mond errôl és a helyzete miatt pimaszkodó középosztályról Szilágyi Ákos:

„A szélsôséges populizmus – így vagy úgy – éppen a polgári középosztályban gyökerezô liberalizmus és individualizmus lázadása a tôkekoncentráció, a nagytôke, a racionalizáció, a bürokratizálódás ellen (itt és most: a saját alapján kifejlôdött globális kapitalista rendszer ellen), s ezzel együtt mindazon tendenciák ellen, amelyek a kistulajdonosok versenypozícióját gyöngítik vagy arra kényszerítik ôket, hogy mást és másképp csináljanak, mint amit addig csináltak, hogy feladják gazdasági individualizmusukat – társuljanak és szövetkezzenek –, amelynek fenntartásához – paradox módon – éppen az állam hathatós támogatását igénylik azon az alapon, hogy »ôk a nemzet«, az »ôsi hagyomány« (stb.). Ha pedig az állam – elvi vagy anyagi okokból – vonakodna e támogatást megadni, netán korlátozná azt, akkor a középosztályi radikálisok szemében »nemzetáruló« lesz, »idegen érdekek« kiszolgálója, elpusztítandó báb, ledöntendô bálvány.”

Mit lehet erre mondani? Ha a „szélsôséges populizmus” képes mindezt megcselekedni, nos akkor hát: Éljen a szélsôséges populizmus! „A fasizmus és a populizmus a problémákat az állam megszállása révén szándékozik megoldani, olyan irányba vezetve tovább az államügyeket, amely visszaállítja a régi középosztály gazdasági biztonságát és magas társadalmi pozícióját, ugyanakkor korlátozza a nagytôke és az erôs munkásság hatalmát, illetve státusát.”

Nem mentegethetjük a szövegömlesztô szerzôt azzal, hogy itt most csak elvieskedik (teorizál), mert célkeresztjében Orbán és pártja van. Tehát rá gondol, amikor az állam megszállásáról szól. Hiszen folyamatosan az a bűne, hogy visszaállítaná a középosztály gazdasági biztonságát, korlátozná a nagytôke harácsolását — ám ami „a munkásság hatalmát, illetve státusát” illeti — Szilágyi úr talán nem vette észre — ennek a maszlagnak az ideje tényleg elmúlt. A munkásságnak soha nem volt hatalma, valódi státusa szakszervezeti munkásvédelem alakjában a háborúval megszüntetett Horthy-rendszer óta sincs. Mi itt azt vártuk a kilencedik évtizedre forduláskor, hogy létrejön egy nemzeti munkáspárt és szakszervezeti hálózat, például a legendás szabadságharcos munkásvezér Rácz Sándorral (de Boross Péter szerint izgága ember) aki képes lett volna etéren történelmet alkotni.

„Mutatis mutandis: a mai kelet-közép-európai szélsôséges nemzeti populizmus az állam megszállásával és kisajátításával; a multinacionális tôke és a globális pénzpiaci mozgások korlátozásával; költségvetési pénzeknek a kistulajdonosi középosztályhoz történô átcsoportosításával próbálja teljesíteni a szélsôségesen nagytôke- és elitellenes, anyagi fölemelkedésében magát meggátoltnak érzô, deklasszálódástól, tökremenéstôl, létbizonytalanságtól szorongó kistulajdonosi középosztály követeléseit. Mivel azonban ezeknek a követeléseknek még részleges teljesítése is kivihetetlen demokratikus úton, elkerülhetetlen a választói tömegek és a politikailag belôlük élô populista pártok demokrácia ellen fordulása, a szélsôségesen antiparlamentáris beállítottság megerôsödése.”

Ebbôl a szóbôségbôl az a lényeg, hogy Szilágyi — talán észre sem vette — hogy igazolja többek között Orbán Viktor kormányát, amely létrehozta több hasonló intézkedéssel együtt a Széchenyi Terv nevű akciót, amivel támogatta a hazai vállalkozókat, akiknek nem volt esélyük a globáltôke terjeszkedése mellett egyébként érvényesülni. Azon csodálkozunk csak: hogyan számol el a lelkiismeretével egy magyar értelmiségi, még akkor is, ha a nagytôkések jelenlétébôl haszna származik, amikor szinte bűncselekménnyé avatja, mindenképpen ellenzi a magyar társadalom egy részének, és azon keresztül az ország érdekeinek védelmét vállaló politikusok és pártok szerepét? De kifejti nagy félelmét, amitôl ma a globálbolsevik rendszer magyarországi helytartósága retteg:

„A szélsôséges populizmus látványos erôre kapása még nem lenne tragédia a magyar demokrácia számára, ha közel tíz éve nem a Fidesz volna a szocialista baloldal egyetlen lehetséges váltópártja. Bármerre nézünk is Európában, csak Lengyelországban és Magyarországon állt elô az a helyzet, hogy nincs parlamentáris, demokratikus jobboldali váltópárt (a parányi MDF sokféle szerepet játszhat még a parlamentáris politikában, ha megôrzi vagy meg is erôsíti jelenlegi pozícióját, de váltópárt már aligha lehet belôle). Magyarországon a baloldal váltópártja ez idô szerint – és immár tartósan – egy szélsôséges, antiparlamentáris, antidemokratikus, vezérelvű nemzeti-populista párt, amelynek hatalomra kerülése, ahogy azt évekkel korábbi kormányzása alatt tettekkel mutatta meg, és azóta is fennen hirdeti: forradalmi megrázkódtatást, tényleges rendszerváltást, a középosztályi csoportok között – befolyásért, forrásokért – folyó egzisztenciaharc állami felügyelet alá helyezését jelenti.”

„Ez a hiány – a nagy jobboldali váltópárt immár tartós hiánya – a magyar parlamentáris demokrácia legsúlyosabb és legnagyobb aggodalomra okot adó deficitje, amely mind magára a demokratikus rendszerre, mind a váltópárt nélküli – a demokratikus rendszerrel hovatovább eggyé vált – baloldalra, mind a magyar társadalom választói rétegeire súlyosan torzító módon hat. Nagyon úgy fest, hogy még ha a 2006-ban kormányra került baloldal sikeresen kihúzza is a ciklust, sôt, sikeresen végig is viszi az elkezdett reformokat, köztük mindenekelôtt az államháztartási reformot, akkor is – legjobb esetben – az 1998-as választási szindróma ismétlôdhet meg, különös tekintettel arra, hogy a nagy számú fiatal szavazó többsége, a munkanélküli középrétegek, az apatikus rétegek és az akkorra szavazási joggal rendelkezô határon túli magyarok többsége is a baloldal ellen fog szavazni.”

„A szélsôséges populizmus hatalomra kerülésének kilátása Magyarországon még soha nem volt ennyire valószínű, mint az elôttünk álló idôszakban. A magyar parlamentáris demokrácia az elmúlt tizenöt évben még egyszer sem volt ekkora veszélyben.”
Nos, maradjunk ennyiben.

Noam Chomsky — világhírű nyelvész, akirôl úgy hírlik, hogy a világ legnagyobb értelmiségije, akinek politikai megállapításaira odafigyel a világ —, régiónkról szólva elárulja: „a hidegháború nagyrészt azért folyt, hogy a világnak ez a hatalmas szelete újra az legyen, mint azelôtt – nyersanyag, piac, olcsó munkaerô a Nyugat számára”. Most ezt szenvedjük.

» vissza a HUNSOR honlapjára