Még el sem csendesedett az SZKT tisztújítás okán kialakult konfliktus, amikor már belefutott a szervezet a következőbe, mely azonban nem személyi kérdések, hanem a két tábor mögöttes politikai filozófiája mentén alakult ki, még akkor is, ha ez nem volt annyira evidens, mint a Kolozsvári Nyilatkozat vitája vagy a Neptun-ügy kapcsán kirobbant belső válság idején. Bíró Béla, aki szerint a magyar irrendentizmus „álom s még csak nem is szép”, s aki szerint mindenki, aki ismeri a román kultúrát, szükségszerűen „egy kicsit román is”, a Beszélő hasábjain elemezte ki az esetet (lásd az akkor még hetilapként működő sajtorgánum 1993/12-s számában a „Tőkés püspök szelet vetett…” című írást), nem meglepő módon elmarasztalva Tőkés Lászlót, aki 1993 február 6. és 23. közötti amerikai útja során kijelentette, hogy Romániában finom eszközökkel végzett etnikai tisztogatás zajlik.

E kijelentés nagy port kavart fel, minden román politikai erő elhatárolódott tőle, a román parlamentben az „1984” című Orwell-klasszikusban érzékletesen leírt „öt perc gyűlöletet” idézve órákon keresztül gyalázták a román honatyák Tőkés Lászlót, az RMDSZ-t és a magyarságot. Az RMDSZ frakcióvezetői pedig ahelyett, hogy kihasználva az alkalmat, statisztikákkal, tényekkel igazolják Tőkés László kijelentésének helytállóságát, azt szerencsétlennek nevezték és elhatárolódtak tőle. Fölöttébb beszédes, hogy míg Tokay György és Verestóy Attila frakcióvezetők, valamint az erdélyi balliberális értelmiség a román politikusokkal közösen Tőkés László ellen fordultak, illetve elhatárolódtak tőle, Octavian Buracu emberjogi harcos a román állami televízió nyilvánossága előtt állt ki mellette és adatokkal támasztotta alá kijelentést.

Egy dolgot Bíró Béla helyesen látott meg, ezért is említettem írását, tételesen azt, hogy e kijelentés mögött lényegében az áll, hogy Erdély problémájának megoldását Románián kívül kell keresni. Bíró Béla persze úgy látja, s ebben már aligha azonosulhatunk vele, hogy „a magyar kisebbség helyzetének javulását” „a román ellenzékkel közösen kivívott román demokráciától” lehet remélni. Ez volt az az érv, amivel Domokos Géza és a balliberális tollforgatók szüntelenül óvták az erdélyi magyarság prominenseit attól, hogy saját létérdekei mellett határozottan kiálljon, hogy az autonómiát az RMDSZ egyáltalán programba vegye. Mert ugye „mit szólnak majd román barátaink?”. Román barátaink, mint tudjuk, győztek a választáson 1996-ban, s megannyiszor becsaptak, s még azt a keveset sem tartották be, amit ők maguk megígértek a két sürgősségi kormányrendeletben. Nemhogy területi és kulturális autonómiánkat nem értük el, de még az önálló állami magyar egyetem sem jöhetett létre azóta sem, amit pedig az RMDSZ vezetői több ízben is szakítópróbának neveztek. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” győzelmétől remélt „román demokrácia” nem hoz megoldást, akkor a következő ködkép Románia Európai Uniós csatlakozása volt, mely úgymond automatikusan megoldja problémáinkat, ezt hirdették nem kevesen Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig. S erre hivatkozva akadályozták meg, hogy az RMDSZ a zsákutcás kormányzati szerepvállalás helyett minden erejét arra fordítsa, hogy tudatosítsa a külvilágban, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete csak akkor támogatja Románia EU-csatlakozását, ha elnyerjük előbb a románság által már 1918-ban megígért autonómiát. Ehelyett az RMDSZ a kormányzati szerepvállalással és a protokollum-politikával azt üzente „kifelé”, hogy minden rendben van, hogy minden megoldunk „itthon”, nincs szükség Koszovo-mintájú külső beavatkozásra. Hála Gyurcsány Ferencnek és kormányának, 2005. szeptember 26-án Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli parlamenti támogatásával elvesztettük utolsó eszközünket arra, hogy középtávon Magyarország külpolitikai nyomás alá helyezze a román diplomáciát.

Visszatérve az „etnikai tisztogatás” vitájához: az SZKT nem jutott döntésre a vacsora kezdetéig, a vacsora után visszaszállingózó küldöttek megérkezése előtt Csiha Tamás frissen megválasztott elnök a gyűlés határozatképtelenségére hivatkozva azt berekesztette, s ha Tőkés László nem tereli vissza a távozófélben levő képviselőket az ülésterembe, akkor el is maradt volna a határozattervezet megfogalmazása. Így végül elkészült egy alapvetően korrekt szöveg, mely kiáll Tőkés László kijelentése mellett, de nem ítéli el a frakcióvezetők magatartását. A határozat, miként azt az RMDSZ közlöny 1993/3-as számában is szerepel, végül „jogerőre emelkedett” összesen 80 támogató szavazattal, miután azt a helyben megszavazók mellett többen utólag aláírták. Hadd idézzünk a szövegből: „Mindmáig a román hatalom bevallott politikai célja az egységes és homogén nemzetállam megteremtése. Megvalósítása feltételezi minden itt élő kisebbség önazonosságának feladását, vagy szülőföldjének elhagyását. Az e célt követő politikai gyakorlat eszköztárába tartozik – többek között – az etnikai tisztogatás is. Ez alkalmazott formái szerint nem, de céljait illetően – nevezetesen a kisebbségek felszámolása tekintetében – azonos a volt Jugoszláviában történtekkel. A Szövetségi Képviselők Tanácsa elítéli ezt a gyakorlatot, kinyilvánítja egyetértését az RMDSZ tiszteletbeli elnökének ilyen értelmű nyilatkozatával. Mivel a diverziós célokkal felgerjesztett parlamenti vitában nyilván nem került sor ezen álláspont tudatosítására, szükséges azt nyomatékosítani.”

1993-ban a józan érveknek volt még annyi hatása, hogy az SZKT küldöttek nem szekértáborok szerint, hanem lelkiismeretükre hallgatva szavaztak. A lezajlott vita azt látszott megerősíteni, hogy nem lehetetlen az egységben folytatott autonómiapolitika, az erdélyi magyar nemzeti önkormányzat építése, hogy a két tábor mégoly érzékeny kérdésekben is megtalálja a közös nevezőt.

Hasonló érvek kerültek elő fél évvel később a Neptun-ügy SZKT vitája kapcsán is, hasonló eredménnyel: a testület elítélte a román különutas politizálást, mely „károkat okozott a szervezetnek”, de ezúttal sem szankcionálta a felelősöket. A Neptun-ügy kihatása máig tartó, az akkori tárgyalók érv-panelei ma is visszaköszönnek az RMDSZ vezetőinek retorikájában, mi több, az 1996-os kormányzati szerepvállalás óta a teljes szervezet a Neptun-logika mentén működik. Mindez következő lapszámunkban kerül részletes kifejtésre.

» vissza a HUNSOR honlapjára