Európa fogyasztása egyre nô, saját energiaforrásai egyre csökkennek. Kiszolgáltatottsága ennek arányában növekszik. Oroszországnak ez a helyzet növekvôen kedvezô, gazdasága dolgait energia nyersanyagának eladásával egyre jobban helyrehozza.

Moszkva urai ugyanakkor nem felejtik a dicsô félévszázadot, és Európa energia-kiszolgáltatottságát, amennyire csak lehetséges, ki fogják használni. Ez máris észlelhetô az orosz Gazprom csoport terjeszkedésével — hogy egyelôre csak a földgáz felhasználásának problémáit említsük, amelyhez fűzôdôen jelenleg aggályos politikai fejlemények történnek.

Az EU gázfogyasztásának majdnem negyedét (23%-át) a Gazprom által szállított földgáz adja, ugyanakkor a kontinens államainak importrészesedése az oroszországi földgázexportból a jelentéktelentôl (Hollandia, Spanyolország) a nem elhanyagolhatón át (Németország) a teljes függôségig (Balti országok) ível. Magyarország esetében ez 80%-os Gazprom-, 10% EU- és további 10% egyéb beszállítói részesedést jelent.

Máris aggasztó elképzelés foglalkoztatja a politikai elemzôket: az olaj-kartellhez hasonlóan a Gazprom azon mesterkedik, hogy az európai gázpiaci részesedés terén Algériával, Líbiával, Katarral, egyéb közép-ázsiai országokkal, és esetleg Iránnal együtt gázkartellt hozzon létre. Bár ilyen feltételezéseket Moszkva következetesen cáfol, máris van rá példa, hogy a Gazprom üzleti súlyát adott esetben politikai befolyásolásra is felhasználja, mint láttuk Ukrajna és Grúzia esetében.

Petz Ernô címzetes egyetemi tanár, a Paksi Atomerômű Rt. volt vezérigazgatója, évtizedek óta foglalkozik a hazai energiaellátással. Szerinte: „Magyarország az energiaellátás terüle-tén kiszolgáltatott helyzetbe került, importfüggôsége jelentôs. Évtizedek alatt szinte teljesen felszámolták a szénbányászatot, csökken a hazai olaj- és gázkitermelés, és a Horn–Kuncze-kormányzat alatt eladták kül-földieknek az ország legfontosabb erôműveit, elônytelenül privatizálták a hazai villamosenergia-rendszert, amivel a kiszolgáltatottság még to-vább növekedett.

Ez már szinte veszélyes helyzetet teremtett – magyarázta a címzetes egyetemi tanár. – Már a privatizáció elsô fázisában, 1995-ben a két nagy erômű (Dunamenti Erômű Rt., Mátrai Erômű Rt.) mellett eladták az összes áramszolgáltató (Édász, Dédász, El-mü, Émász, Démász, Titász) jelentôs részvénycsomagjait, törvénytelenül átengedve az irányítási jogokat is. Mára már többségi külföldi tulajdon-ba került mind a hat áramszolgáltató. A privatizáció messze értéken alul valósult meg, ami nemzeti érdekeinket sértette. Ugyanis az 1991-ben elvégzett vagyonbecslés már eleve alacsonyan állapította meg az energetikai létesítmények vagyonértékét, és nem vették figyelembe az akkori magas inflációt négy év múltán a priva-tizáció során. Késôbb, a többi erômű privatizációja során is egyre rosszabb »üzleteket« kötöttek.

A privatizáció óta napjainkig a villamos energia árai folyamatosan nôttek. Elôször az MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt, 1996-tól, emelkedtek a fogyasztói árak meredeken, tehát közvetlenül a privatizáció után, majd érdekes módon a Medgyessy-kormány alatt, 2003-tól ugrottak ismét felfelé az árak, amikor bevezették a villamosenergia-kereskedelemben a liberalizációt. Pedig legfelsô szinten is állandóan azt ígérték, hogy a privatizáció és a liberalizáció következtében csökkenni fognak az árak, Egyszerűen szólva félrevezették a lakosságot.

A paksi atomerômű volt vezérigazgatója (1994-ben, a Horn-kormány leváltotta) az atomerômű jelenlegi helyzetét is elemezte. Szerinte a paksi atomerômű a hazai gazdaság és az energiaellátás szempontjából is kulcsfontosságú szerepet játszik Magyarországon. Hiszen a hazai termelésű villamos energia negyven százalékát állítja elô és a legolcsóbban: „Mellbevágó, hogy amíg az atomerômű kilowattóránként nyolc forint hatvan fillérért állítja elô a villamos energia negyven százalékát, addig harminc forintért adják tovább a fogyasztónak. Ebben az áremelkedésben jelentôs szerepet játszik a külföldi tulajdonba került erôművek és szolgáltatók hatalmas profitja, amely többszörösen meghaladja a privatizációs szerzôdésekben garantált nyolc százalékot. A 2004. évi adatok szerint például a Csepeli Erômű tôkearányos nyeresége 84,7 százalék volt, a Dunamenti Erôműé 33,2 százalék, a Budapesti Erôműé 20,4 százalék. Az Elmünek mint privát áramszolgáltatónak 24,8 százalék volt a nyeresége, az Émászé 33,2 százalék. Ezek a tulajdonosok otthon, például Németországban – magyarázta Petz Ernô – örülnek, hogyha négy–öt százalékos nyereséget el tudnak érni ebben az iparágban.”

Viszatérve ismét a „gázügyre”, Európa sokáig élvezte az olcsó szovjet gázt, fogyasztásának ráállítása függôséget eredményezett. Közben Oroszország is kapitalisa állam lett, ami a nagyfogysztóvá lett Nyugat-Európát érzékenyen érintette. A helyzet kapitalista megoldást követel: Oroszország újabb piacok után kutat (Kína, Japán), Európa újabb szállítókat keres a Közel-Keleten. Így jött létre a Nabucco Vezeték néven ismert gázcsôvezeték terve (ábránkon halvány vonallal jelezve), nyugati magánvállalkozók által. Ez természetesen veszélyeztette az oroszok monopól helyzetét. Kék Áramlat néven egy újabb gázvezeték létesítését határozták el, amely érdekes módon szinte rátelepszik a Nabucco közel-keleti útvonalára, hogy délrôl közelítse meg az európai piacot – célirányosan megkerülve Ukrajnát, ahol, mint ismeretes, a meglévô vezetékével problémája volt (az ukránok megfejték).

A tervezett Nabucco gázvezeték kiemelt, kulcsfontosságú beruházás. Az EU politikai és pénzügyi támogatását élvezi, ami az Európai Tanács ülésén is megerôsítést nyert.

Ugyankkor az orosz Gazprom nem egyszerűen részt akar az európai energiaszolgáltató piacból, hanem beleszólást is. Európa viszont nagyobb biztonsága érdekében az oroszok szénhidrogénmezôibôl kér.

„Ennek a kártyapartinak Magyarország nem volt és nem is lesz meghatározó szereplôje — írta a Népszabad-ság még tavaly júniusban. — Elhelyezkedését kihasználva azonban arra hajt, hogy legalább a kaszinó nála működjön. Azaz olyan gázellátási és –elosztó központtá váljon, amely kicsi, de szükségszerű tényezôje a gázmeccsnek. Ehhez jóban kell lenni az oroszokkal. Akinek mindehhez nem fűlik a foga, az most nem fog üzletet kötni. A magyar kormány ebben a kérdésben pragmatikus: ennek az elmúlt idôszakban elégszer tanújelét adta. Az oroszok nyomulásából és Európa ellátási félelmébôl egyaránt szeretne hasznot húzni.”

Tavaly júniusban Kóka János gazdasági miniszter sajtóértekezleten bejelentette, hogy a magyar MOL és az orosz Gazprom közös céget alapított egy új, Közép-Ázsiából – többek között Oroszországból – dél felôl Magyarországra érkezô gázvezeték megvalósíthatóságának vizsgálatára. Ha ez létrejön, kereskedelmi célú gáztározókat is kialakíthatnak az országban. Innen szolgálnák ki más államok igényeit is. Kóka János leszögezte: „térségünk stratégiai érdeke, hogy a jelenlegi egy helyett több forrásból érkezzen ide gáz”. Ennek érdekében költségvetési források biztosításától sem riadnak vissza, de a célra alapvetôen európai uniós pénzeket szeretnének fordítani.

Az ügy azt követôen lett belpolitikai vita tárgya, hogy Gyurcsány egy amerikai lapnak az uniós Nabucco-tervet álomnak nevezte. Németh Zsolt, a Parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke azt hangoztatta, hogy a miniszterelnök az uniós gázvezeték terve helyett elkötelezte magát az Oroszországból kiinduló gázvezeték, a Kék áramlat mellett. A Nabucco határozottan Oroszországon kívüli gázforrások – a Kaszpi-térség vagy Irán – felôl szállítana gázt Törökországon, Bulgárián, Románián, Magyarországon át Ausztriába. A Kék áramlat pedig, az orosz állam többségi tulajdonában álló Gazprom, elsôsorban Ukrajna délrôl elkerülésére szôtt tervet. E vezeték esetleg Magyarország érintésével jutna el Olaszországba, illetve Ausztriába. Mindkettô megvalósulása 2010 után várható.

Gyurcsány ismételten köszönetet mondott a felszabadításért, és kijelentette: „Nem is lenne baj, sôt üdvözlendô, hogy Magyarország ismét felfedezte a keleti piacokat, jó viszonyt ápol egy, a világpolitika színpadára egyre aktívabban visszatérô nagyhatalommal”.

Orbán Viktor a Római Szerzôdés aláírásának 50. évfordulója alkalmából a Fidesz által szervezett konferencián – az energiapolitika kapcsán – azt mondta, hogy az orosz és az európai gondolkodásban számos különbség van: „míg Európában a politikától független, piaci észjárás jellemzô, addig Oroszországban nem a piaci, hanem állami, politikai alapú logika működik”. Hozzátette: „míg Európában a piac szereplôi elfogadják a verseny szabályait, az üzleti tranzakciók átláthatók, addig Oroszországban nem a verseny elfogadása, hanem a monopóliumra való törekvés a jellemzô.”

A konferencián – bár nem volt elôadó – Orbán Viktor szavait követôen szót kért Igor Szavolszkij, Oroszország budapesti nagykövete, aki azt mondta: „az energiapolitikából nem nem kell politikát csinálni Elnök Úr, (...) le kell ülni tárgyalni” – mondta. Hozzátette: „ami a magyar gazdaságnak jó, azt el kell fogadni. Ami nem jó, hát mi nyugodtak vagyunk, mi, akkor másokkal fogunk tárgyalni, kész. És nem lesz harag, csak arról ne tessék beszélni, hogy különbözô észjárás. Megértettük egymást?”

Az orosz nagykövet kioktató hangvételű felszólalása megnyilatkozásra késztette a magyar politika különbözô oldalait. Német Zsolt, a Fidesz Külügyi Kabinetjének vezetôje közleményében kifejtette, hogy a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket egyértelműen az szolgálja, ha hazánk csatlakozik az EU közös energiapolitikájához, ezzel csökkentve egyoldalú függôségét Oroszországtól. „Ez nem Oroszország-ellenesség, hanem monopólium-ellenesség... Kibújt a szög a zsákból. Gyurcsány Ferenc ma, ahelyett hogy a magyar nemzeti és a közös európai érdekek mellett foglalt volna állást, immár nyíltan az orosz hatalmi törekvések szószólójaként lépett fel.”

„Azzal, hogy Magyarország zöld utat engedett a Kék Áramlatnak (még ha egyelôre nem is jelentettek be formális döntést), nem csupán csapást mért az EU kialakulófélben lévô közös energiapolitikájára, de nagyot lendített az európai energiapiac átvételére tett orosz kísérleteken. Az állami tulajdonú orosz Gazprom egyáltalán nem valódi piaci szereplô. Úgy tűnik, legfôbb célja geopolitikai pozíciók megszerzése az európai elosztórendszerekben, nem pedig a kitermelési infrastruktúra fenntartása. Ezt a benyomást erôsíti az is, ahogyan Oroszország egyre inkább más országokkal szembeni politikai fegyverként alkalmazza a szénhidrogének exportját, nem sokat törôdve a külföldi befektetôk jogaival saját energiaszektorában – áll Orbán Viktor a European Voice című lapban megjelent cikkében.

Erre reagált a Kormányfôi Iroda: „A radikális parlamenti ellenzék vezére bocsánatkérés helyett diplomáciai ámokfutásba kezdett. Ez kárt okoz az országnak, kárt okoz a magyar gazdaságnak. A kormány a kommentár helyett a kár enyhítésével foglalkozik”

„Magyarország mind a Nabucco, mind a Kék Áramlat gázvezeték megépítésében érdekelt, a két vezeték tervének megvalósulása erôsíti majd a versenyhelyzetet az európai piacon” – mondta Gál J. Zoltán a kormányszóvivôi tájékoztatón.

A romániai lapok véleményében hangsúlyt kap a tény, hogy a tervezett orosz gázvezeték elkerüli Románia területét. A Romania libera című napilap megemlíti, hogy a magyar miniszterelnök „jó barátja” Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. A lap szerint 1990-tôl kezdve orosz üzletemberek jelentek meg a magyar energiapiacon, és állítólag bizonyítékok léteznek arról, hogy az orosz maffia a magyar ipar fontos ágazatait ellenôrzi.

A Der Standard című osztrák napilap brüsszeli tudósítója úgy értékelte, hogy az EU-nak újabb csapást kell elviselnie abban a törekvésében, hogy mielôbb egységes energiapolitikát alakítson ki: Németországnak a keleti tengeri vezetékkel kapcsolatos egyéni vállalkozása után most már Magyarország is saját úton jár. A cikk kiemeli, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kék Áramlat vezeték tervébe akar beruházni, amelyet 5 milliárd euróval Magyarországig hosszabbítanának meg.

Tény, hogy a jelenlegi magyar kormány állami kapcsolatszintre emelte a magyar cégek oroszországi üzleti kapcsolatait, ami netalán keresztezheti az unió terveit orosz viszonylatban. Feltehetô, hogy van törekvés egységes európai energiapolitikára, de azt is figyelembe kell venni, hogy az Európai Unió nem szuperállam, a tagországok szabadon választhatják gazdasági partnereiket – legalábbis ami az Eu-adminisztrációt illet. A gazdasági kényszer másutt van, a nemzetközi pénzvilágban, amire az uniónak sincs ellenôrzési lehetôsége. Az pedig kiszámíthatatlan, hogy melyik hatalomnak kedvez, melyiket rövidíti meg.

A gázvezeték-ügy felkavarta a bel-politikai kedélyeket, háromféle – európai, amerikai és orosz – szimpátia nyilatkozott meg. Bárha eluralkodna olyan felfogás és alapállás a politikai gyakorlatban, hogy mindent egy érdek, a magyar érdek alá kell helyezni.

» vissza a HUNSOR honlapjára