A további csatlakozók más irányú törekvései, a beépültek és beépítettek aknamunkája eredményezte egyenetlenség, és a várakozásokkal ellenkezô irányú kormányzás négy éve alatt elmállott a választók bizalma, amit azóta sem tudott az idôvel egészen más képletet mutató, fogyatkozó, cserélôdô vezetôség visszaszerezni, A fent említett alapítókból egy sem maradt, nem maradhatott az eredeti elvektôl eltávolodó pártban. A parlamentbe azóta, támogatottan is, a küszöbön éppencsak átesve tengôdô párt nem érdemel sok figyelmet úgy önmagában. Érdeklôdésünket az váltja ki, hogy a magyarországi hatalom politikai körének kitüntetô figyelme után az amerikai politika fôáramvonalában kiemelt tisztelettel fogadták az MDF elnökét, mintha máris a magyarországi politika meghatározó tényezôje lenne.

Az MDF közleményében olvassuk, hogy Dávid Ibolya Egyesült Államok-beli megbeszélései középpontjában a transzatlani kapcsolatok, az EU szomszédságpolitikája, a térség energiabiztonsága, és a délkelet-európai országok problémái álltak. Remélhetôen jól megbeszélték a világ dolgait vele, és a hazai helyzetet is, hiszen mint mondja: "a magyar belpolitikai helyzetrôl több amerikai tárgyalópartnere úgy vélekedett: Magyarország egyre kevésbé tud élni lehetôségeivel a meddô politikai viták, a demagógia és populizmus miatt".

A Washington Times április 18-i számában interjú jelent meg az MDF-elnöknôvel, amelyben szóba került, hogy a legutóbbi választáson pártja önállóan indult, ez az ô személyes döntése volt, melynek eredményeképpen ismét a Magyar Szocialista Párt került hatalomra. Elmondta, hogy Washington-i látogatása során az amerikai jobboldal személyiségeivel találkozott és transzatlanti szövetséget hozott létre az amerikai és európai konzervatívok között. Találkozói során meglátogatta a Nemzetközi Republikánus Intézetet, találkozott kormánytisztviselôkkel, és Antonin Scalia legfelsôbb bíróval. Dávid Ibolya ellátogatott a külügyminisztériumba és a nemzetbiztonsági tanácshoz, a washingtoni Holokauszt Múzeumba, illetve az agytrösztök közül a konzervatív Heritage Alapítványhoz, a Brzezinski nevével fémjelzett Nemzetközi és Stratégiai Tanulmányok Intézetéhez, valamint a Brookings Intézethez.

Olvassuk, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke megbeszélést folytatott Washingtonban Tom Lantossal, az amerikai képviselôház külügyi bizottságának magyar származású elnökével, akinek elmondta, hogy pártjának értékelvű konzervatív politikájához keres politikai és szakmai partnereket. A találkozó témái között szerepeltek az amerikai külpolitika és a kelet-közép-európai térség idôszerű kérdései. Washingtont a kelet-európai térségben elsôsorban Koszovó és az amerikai-orosz kapcsolatok érdeklik.

Tom Lantos szervezhette, és Charles Gati kísérte el Dávid Ibolyát Zbigniew Brzezinskihez, az USA-elnökök nagypolitikai tanácsadójához, amely találkozóról az elnöknô úgy nyilatkozott, hogy a demokráciára nézve veszélyes populista politika és a demagógia veszélyeire hívta fel a figyelmet Zbigniew Brzezinski, akinek szavait az MDF üzenetnek, bátorításnak vette, hogy Magyarországon is küzdeni kell ezen jelenségek ellen. A találkozón Brzezinski meleg szavakkal emlékezett meg Antall Józsefrôl, akit a térség egyik legkiválóbb politikusának nevezett.

Az MDF elnöke találkozott a Heritage Alapítványnál Lee Edwards vezetô kutatóval, a kommunizmus áldozatai alapítvány alapító-elnökével és Bridgett Wagner nemzetközi igazgatóval. Szót ejtettek arról, hogy az öt fontos konzervatív érték - a kis kormány, a szabad piac, az egyéni szabadság és felelôsség vállalása, az erôs biztonságpolitika és a hagyományos zsidó-keresztény értékek képviselete - összekötik az MDF-et az amerikai konzervatív politikai erôkkel.

Dávid Ibolya a részben 1956-os menekültekbôl álló magyar közönség elôtt kijelentette, nem tudja, milyen célt szolgál ma Magyarországon a hisztérikus kommunistázás, amit akkor is károsnak tart, ha az MDF képviselôi között egyetlen volt MSZMP-tag sincs. Szégyenletesnek nevezte, ami október 23-án és március 15-én a nemzeti ünneppel történt - elítélve ezzel a tüntetôket, és védelmezve a rendôrséget a beavatkozásért. Kijelentette, hogy sem politikusként, sem jogászként nem tartja elkergethetônek a kormányt. Azt mondta, hogy pártja célja 2010-ben a voksok 15 százalékának megszerzése, amely esetben megkerülhetetlenek lennének a kormányalakításnál. Arról nem beszélt, hogy az MDF melyik párttal kötne szívesebben koalíciót, de a Fideszrôl szólva azt hangsúlyozta, hogy az tôke-, magántulajdon-, bankár-, piac- és kapitalizmusellenes.

Dávid Ibolya kelleti politikai bájait az amerikaiaknak, hogy ôt tekintsék a szocialisták méltó ellenfelének és szóba se álljanak Orbánnal. Ezzel nemcsak hízelkedik pártja és saját politikai álláspontjával, ennél ô többet akar aratni: jelentkezik olyan szolgálatra, amiért tudja, hogy folyamatos támogatást kap, ezért populizmussal vádolja a nemzeti oldal pártjait.

Populizmuson természetesen a politika mai megvalósítói a nemzeti elkötelezettséget értik, ami igyekszik kivédeni a nemzetközi tôke nyomulását. Ez tehát a "demokrácia" legnagyobb ellensége. Ha visszatekintünk az idézett tudósításra, eltűnôdhetünk azon, hogy ismert politikai fogalmak odaát az Új Világban, vagy már Magyarországon is, egészen mást jelentenek, más értelmet kapnak, ellenkezôt is némely esetben, mint ahogy azt eddig használtuk. A "kis kormány" és a "szabad piac" (ami az SZDSZ politikai elve) nálunk még liberalista elv, odaát "konzervatív". Pokol Béla politológus professzor szerint: "Ifjabb Bush elnökkel fôként azok a "neokon"-nak nevezett neokonzervatívok jutottak hatalomra 2000-tôl, akik ha más [a liberálisoktól eltérô] eszközökkel és utakon is, de ugyanúgy a stabilizálódott globális bankárcsoportok és világcégeik uralmát védik, mint azt a demokraták mögötti balliberális csoportok tették".

A mai amerikai adminisztráció, saját bevallása szerint egy "benevolent world hegemony" megvalósításán munkálkodik - amiben egyetérthet a két amerikai politikai párt többsége. Nos ez a benevolentiával (jószándékkal) indokolatlanul hencegô irányzat - globális nemzetközisége ellenére - "neokonzervatív" nevet kapott, népiesebben "neocon", vagy hanyag eleganciával "jobboldali". Ilyen zavaros lében keresi a pesti hölgy az otthon eladható konzervatív jobboldaliságát.

Persze hogy szíves fogadtatásban részesítik Amerikában a távolról jött politikust, aki olyan érdemek hírével érkezik, hogy sikeresen döntötte meg a populista oldal nyerésre álló esélyét mind a parlamenti választásokon, mind a fôvárosi fôpolgármesteri választáson a jobboldalt megosztó jelöltek állításával.

Dávid Ibolya kiemelkedôen kitüntetô fogadtatásához legalkalmasabb személy volt az elnökök fôtanácsosa, Zbigniew Brzezinski. Ebben a látogatásban az ô üzenete a mérvadó.

A különleges nevű professzor a háttérhatalom egyik látható, vezetô személyisége. Befolyása az amerikai politikára régóta foglalkoztatja a politikai elemzôket. Zbigniew Kazimierz Brzezinski lengyel származású amerikai, a politikai tudományok professzora, az Egyesült Államok külpolitikájának meghatározó tervezôje. Élete munkájának ismeretében állíthatjuk, hogy Kissinger mellett ô volt az Egyesült Államok politikájának legjelentôsebb tervezôje a múlt század utolsó harmadában.

Varsóban született 1928-ban. Apja harcolt a lengyel hadseregben, 1920-ban, a Vörös Hadsereg ellen, 1931-35-ben diplomataként Németországban, majd 1936-38-ban a Szovjetunióban képviselte hazáját, ezt követôen a Brzezinski család Kanadában élt. Zbigniew Montrealban végezte egyetemi (MA) tanulmányait 1950-ben, majd a Harvard Egyetemen (PhD) 1953-ban.

Amerikában a Brzezinski család szoros kapcsolatban volt a cseh emigrációval. Zbigniew a magas osztályzatú szabadkôműves Eduard Benes csehszlovák elnök Emilie Anna nevű leányát vette feleségül 1955-ben, ami pályája számára meghatározó jelentôségű volt.

Brzezinski nagy karriert futott be. Úgy tartja számon a világ, hogy a New York-i Columbia Egyetem tanára, és Carter volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági fôtanácsadója. Ennél sokkal fontosabb azonban az a szerepe, amit a nemzetközi háttérhatalom irányító szerveiben betölt. Kulcsfontfosságú tagja a háttér-hierarchia hálózatát irányító Council on Foreign Relations-nak (CFR, Külkapcsolatok Tanácsa), valamint alapító elnöke a Trilaterális Bizottságnak, amely a világ integrált hatalmi elitjének az egyik nem-hivatalos csúcsszerve. Ez a bizottság koordinálja Észak-Amerika, az Európai Unió és Japán uralkodó elitjeinek a tevékenységét. Brzezinski a világhegemóniára törekvô pénzügyi-hatalmi elit vezetô stratégájának a szerepkörét tölti be már három évtizede. Elnökök jönnek, elnökök mennek, de az amerikai nagyhatalmi politika tudományos műhelyekben kidolgozottan követi a nemzetközi tôkés társaságok által elôírt irányzatot.

A hidegháborúnak nevezett idôszakban a tudományosan kidolgozott politikai cél a keleti és nyugati rendszerek konvergenciája, egybeötvözése által létrehozandó világállam létrehozása volt, ami végülis nem sikerült a Szovjetunió alkalmatlansága, majd összeomlása miatt. Ennek a tervnek egyik üteme a nemzetállamok megszüntetése, szuverenitásuk fokozatos elvonásával. Errôl tettem említést az Ausztráliai Magyarság 1978 januári számában, abból idézek egy fejezetet:

Zbigniew Brzezinski, a Nemzeti Biztonság tanácsosa (National Security Advisor) a nemzeti államról így nyilatkozik: "The old framework of international politics - with their spheres of influence, military alliances between nation-states, the fiction of sovereignty, doctrinal conflicts arising from 19th Century crises - is clearly no longer compatible with reality. ... The nation-state as a fundamental unit of man's organized life has ceased to be the principal creative force: international banks and multinational corporations are acting and planning in terms that are far in advance of the political concept of the nation-state." (A nemzetközi politika régi kerete - befolyási övezetekkel, nemzet-államok közötti katonai szövetségekkel, képzelt önállóságukkal, a XIX. század válságaiból visszamaradt elvi küzdelmeivel - tisztán láthatóan nem egyezhet a valósággal. ... A nemzet-állam, mint a szervezett emberi élet alapvetô egysége, megszűnt mint alkotó erô; nemzetközi bankok, világvállalatok munkálkodnak és terveznek olyan megfogalmazásban, amik messze meghaladják a nemzet-államok politikai szemléletét.)

Azóta benne vagyunk ennek a globalista szemléletnek a megvalósulási folyamatában, amibe beletartozik az is, hogy a nemzetköziség központjaiból ellenôrzik a "nemzetállamok politikai szemléletét", és az is, hogy az új politikai etikettnek nem megfelelô honfitársakat (ezúttal már nem Moszkvában, hanem) New Yorkban feljelentgetô strébereket szívesen látják, jutalmazzák és ellátják hasznos utasításokkal. A tiltott szemléletnek most nem "reakció" a neve, hanem "populizmus", amit már Magyarországon is megbélyegzô jelzôként alkalmaznak a baloldali politikusok és médiumok.

Ennek a beáruló viselkedésnek a fogadása is tisztességtelen és illetéktelen beavatkozás egy másik ország belügyeibe. Ámbár hovatovább a beavatkozás lesz természetes, hiszen máris érezhetô a magyarországi politikai viselkedésben, hogy - "mit szólnak Nyugaton?"

A beavatkozás nemcsak szimpátiában valósul meg, hanem erôs támogatásban is. Az MDF is kaphat guruló dollárokat, mint az SZDSZ, és a komprádor sajtó támogatását ezután még inkább élvezheti. Dávid Ibolya magasszintű amerikai fogadtatása, és ott vele külpolitikai, stratégiai kérdések megtárgyalása (ha igaz a hír) arra utal, hogy ezt az MDF-et a legközelebbi alkalommal kormányerôként kívánják látni. Ez nem is lehetetlen, ismerve a magyar pártok gyenge állóképességét: láthattuk, hogy 1990 óta - kivéve a Fideszt - eddig mindegyik nagy párt nagyot bukott kormányidôszaka végeztével. Az MSZP-re másodszorra jár majd rá a rúd, és ha nagyot bukik, 2010-ben elképzelhetô egy SZDSZ-MDF koalíciós kormány. A két párt közeledésének friss jelei vannak, és ha megfigyeljük, Dávid Ibolya a Fidesz mellett az MSZP-t is nyelvére veszi, de az SZDSZ-rôl soha nem szól kedvezôtlenül. Nem vitás, hogy ilyen felállásnak kedvezô fogadtatása lenne Nyugat kormányainál, és elsöprô támogatása lesz a törekvésnek a magyar fôvárosi médiában. Ez nekünk egyelôre különös jóslat, de gondoljuk meg, nyugaton már szinte mindenütt ilyen a fölállás: (pénz)ôfelsége kormányának (pénz)ôfelsége ellenzéke van, és váltás alkalmával lényeges változás nincs.

A hűség kérdése megterheli a politikai pályán mozgó emberek erkölcsi irányzó képességét, ha csábít az érvényesülés, a megtaposott, kifosztott haza oltalma nem esélyes terep.

» vissza a HUNSOR honlapjára