Egy veszélyes ember szabadult rá az országra, a vörös diktatúra fehérre meszelt szocialista pártjának élére állított hazardôr, aki egy bukásra érett politikai maffiapárt vezetését kapta elvtársi feladatul, térdrekényszeríteni egy országot, amely vonakodik elfogadni azt a fajta parlamenti demokráciát, amelyben minden párt a "politikailag korrekt" egy irányt követi, és csak ezen buzgóság arányában válthatja le a másikat. Ez az ember nagy erôk szolgálatában, nagy feladatot vállalva így mer beszélni:

"Amibe belekezdtünk, az több mint államháztartási finanszírozás átalakítása, az egy államreform, egy országreform, sôt egy társadalmi reform is egyben."

Magyarország állítólag parlamenti demokrácia lenne, ami szerint a nép akaratát végrehajtó képviselôk hozzák meg a törvényeket. Most elôáll egy kétes legitimitású miniszterelnök, és bejelenti, hogy államot, országot, társadalmat alakít át. Hol van erre a felhatalmazás? Hol tették közzé az ilyen terveket? A minisztériumi ülések jegyzôkönyveit rendszeresen 50 évre titkosítják. Folyamatban van tehát az átalakítás, amirôl nem tudni, mi a végtermék. Amit eddig érezni lehetett, az a gazdasági helyzet további romlása. Amire következtetni lehet: a diktatórikus pártkormányzat valamilyen korszerűbb alakbani visszaállításának kísérlete folyik.

A széles közönség még nem így fogalmaz, de már nyugtalan a kétségtelen jelek miatt. Az állam hatalmát és jövedelmét egyre növelik. Míg a legtöbb minisztérium költségvetését csökkentették, az APEH (adóhivatal, amelynek már bírságoló hatalma van) létszámát 500 fôvel emelték. A liberalisták azt hirdetik, hogy az állam hatalmi státusát csökkenteni kell. Ennek ellenkezôjét végzik, erôsítik az államot, központosítanak, emelik az adójövedelmet, amivel fejlesztik az ellenôrzô- és erôszakszerveket. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendôrségnek ugyancsak megnövelték a költségvetését. Olvassuk, hogy félmilliárdot költenek lehallgatórendszer fejlesztésre, hogy "így fokozhassák a szélsôséges szervezetek és csoportok elleni küzdelmet". A kommunizmus idején is a néptôl féltek, ezért kellett Államvédelmi Hatóságot létrehozni. Felszerelik ezt a kormányt olyan esetre, hogy erôszakszervekkel kell "megvédenie a demokráciát".

A közvéleménykutatók eddig még nem jelentettek olyan nagy eltérést kormány és ellenzék összevetésében, mint manapság. A biztos választók 62 százaléka szavazna az ellenzékre, az MSZP-re mindössze 28. Ez magában elég a baloldali riadalomra. Tudjuk, messze van még a következô választás, addig sok minden történhet ennek az aránynak a számszerűségével. Ám ez csak az egyik gondja a baloldalnak. A második az MSZP alapszervezetek kiküldötteinek táborában növekvô felébredés, hogy a koalíciós kormány, amelynek túlnyomó többségét az MSZP adja, teljes egészében SZDSZ elveket és programokat valósít meg, amelyek eddigi mindenféle marxista, szocialista tanulmányaik szerint kapitalista ideológián alapszanak, tehát nem "baloldaliak". A harmadik baj hasonló, a baloldal magasan képzett marxista ideolódusai és tudós hitvallói egyre szenvedélyesebb vitáznak egymással a kormány baloldaliságának mikéntjérôl, illetve egyáltalán és világviszonylatban a marxista elvek hanyatlásáról. Mindezek tetejébe jön a jobboldal szervezkedése és nemzeti érzésű értelmiségiek közös nyilatkozatai a helyzetrôl - mint újabb veszélyforrás.

Nézzük tehát elsônek a kormányon illetve a párton belüli problémákat. Az MSZP februári kongresszusán felhatalmazást adott a párt a képviselôinek a tervbevett reformok megvalósítására. Ennek ellenére kormányszinten sem jött létre egyetértés számos kérdésben. A legvitásabb kérdés az egészségügyi biztosítás mikéntje. Azon belül a több-biztosítós rendszer kérdésében a két kormányzó párt nem tud megegyezni. Közel egy éve szakmai vita, hogy legyen vagy ne legyen nyitott az egészségbiztosítás egymással versengô több biztosító társaság részére. Mellette az SZDSZ áll, az MSZP viszont külföldi példák alapján ellenzi az egészségügyet üzleti szempontú vállalkozások kezébe engedni.

Katona Béla, az MSZP frakcióvezetô-helyettese leszögezte: az egészségügyi alapellátásban az üzleti alapon működô biztosítóknak nincs helye. Az új szabad demokrata vezetô, Kóka János azonban hamar világossá tette, hogy a szocialistáknak választaniuk kell: a koalíció vagy a több biztosítós rendszer. Ez a fajta fenyegetés eddig mindig bevált, az MSZP hátrál meg rendszerint. Valamilyen felsôbb utasítást sejthetünk, ami kötelezi a nagyobb pártot a koalíció fönntartására, így érthetô a folyamatos meghátrálás. Abban egyeztek meg, hogy júniusban döntenek a több-biztosítós rendszer kérdésében.

Jelentôs személy, dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyilatkozott meg az állam szociális kötelezettségei mellett. Ezzel nemcsak pártja hivatalos politikájával került szembe, hanem heteken át tartó elvi vitát gerjesztett, amiben neves baloldali politikusok, politikai szakértôk nyilatkoztak pro és kontra.

"Országunk olyan globális folyamatok idején lépett be a világ addig egyértelműen boldogabbik felének családjába, amikor a nemzetközi hatalom-gazdaság éppen szakítani készült a jóléti paradigmával. Az új körülmények között - a remélt polgárosodás helyett - mára súlyos társadalmi polarizáció alakult ki. Több millióan élnek ma olyan kiszolgáltatott élethelyzetben, hogy szinte esélyük sincs a megkapaszkodásra" - írta Gyurcsány-nyal vitázó cikkében Szili Katalin. Ebbôl idézzük még a további részeket:

"A magyar kis- és középvállalkozók ezrei lavíroznak a "lenni vagy nem lenni" határán, pedig ôk azok, akik a foglalkoztatásban meghatározó szerepet töltenek be... A rendszerváltás tehát kitermelte a maga veszteseit. A tömeges munkanélküliség különösen azokban a térségekben állandósult, amelyeket mindenféle tôkebefektetés elkerült... minden második honfitársunk kifejezetten kárvallottnak tekinti magát... A reform ugyanis olyan átalakítást jelent, amely a rendszer lényegi elemeit nem változtatja, legfeljebb módosítja. Ennek hatásosságát azonban - a kialakult helyzet tükrében - vitatom. Éppen ezért ki kell mondani, rendszerkorrekcióra van szükség... A neoliberális gondolatnak meghatározó eleme a verseny korlátlan kiterjesztése, az öngondoskodás hangsúlyozása és a tôkeérdek általánossá tétele. Nézetem szerint a felhalmozott feszültségek egyik leglényegesebb forrása ez, hogy szinte csak ezen értékek mentén fogalmazódtak meg a társadalmi gondjainkra kormányzati válaszok. Paradigmaváltásra van szükség... E rendszer működésének korrekciója a társadalomban ma domináns érdekcsoportok ellenállásába ütközik." Népszava, 2007. február 23.)

Kapott is érte eleget megliberálosodott elvtársaitól. Meg a mindenre reagáló, a baloldalon fô okos Tamás Gáspár Miklóstól, aki végeláthatatlan hosszú válaszában többek között így szólt:

"A szocialista-liberális kormány módszerében hebehurgya, szubsztanciájában antiszociális intézkedései miatt növekvô elégedetlenség egyelôre csak a középosztály körében indított meg tektonikus mozgásokat, fôleg abban a körben, amelyet eddig is hagyományosan a jobboldal befolyásolt (pl. orvosok). A dolgozók többsége egyelôre hallgat, passzív... Ami azonban hosszú távon fontosabb: [Szili Katalin] nemzetieskedô és klerikális kijelentései jogos bizalmatlanságot keltenek iránta mind az MSZP baloldalán, mind a szocialistáktól balra álló csoportokban. Márpedig ez az a környezet, amellyel el kellene fogadtatnia az írásában meghirdetett programot... Szili Katalinnak meg kell mondania világosan, hogy a szocialista párt megosztásával - amit ô nyilván nem akar, de ami elkerülhetetlen - hogyan képzeli a jobboldal valószínű gyôzelmének mérséklését, majd a hatékony szocialista ellenzék kiépítését és a jövôbeli kormányzást."

Nagyon tanulságos Tamás Gáspár Miklósnak ez a válasza, amelynek lényege: a szocialisták inkább hagyják a fenébe a szociális gondolkodást, szolgálják ki a nemzetközi nagytôkét, mintsem felüsse fejét valamiféle nemzetérdekű politika. Ezért helytelen Szili Katalin elgondolása követelni a szociális érdekeket, mert esélytelen az MSZP baloldalán, és csak megosztaná a pártot, amivel a jobboldalt juttatná kormányhatalomra.

Egy másik idézet is ide illik:

"Három hete zajlik a vita e hasábokon a baloldaliságról. A hozzászólók többsége a Magyar Szocialista Párt politikáját bírálta. Szerintük a pártnak a rendszerváltás korrekciójára kellene törekednie: határozottabban kellene bírálnia a kapitalizmust, szembe kéne szegülnie a nagytôke érdekeivel, a globalizációval, vissza kéne térnie a jóléti állam koncepciójához, és el kellene érnie, hogy a megtermelt jövedelem nagyobb része jusson a dolgozóknak, a tôketulajdonnal nem rendelkezôknek. Az alábbiakban ezekhez az elvárásokhoz fűzök néhány megjegyzést, arra próbálván rámutatni, hogy ha a kormány megpróbálna megfelelni nekik, azzal paradox módon nem javítaná, inkább rontaná a dolgozók helyzetét. Azt állítom tehát, hogy politikánk baloldali annyira, amennyire ez ma egyáltalán lehetséges."

Szabó Zoltán a neve ennek a hoz-zászólónak a Népszavában futott saj-tóvitában, akinek írása itt idézett be-vezetôjébôl csak azt emeljük ki, hogy aminek Szili Katalin hangot adott, az jelentôs réteg véleménye.

Ha ilyen vélemény országszéles publicitást kapna, valóban nehéz hely-zetbe kerülne tôle a nemzetellenes irányzat. Ettôl rettegnek ezek az ideo-lógusok. Az MSZP elliberalizálódása során nem tűr meg olyan személyeket a párt élvonalában, akik nem hajlan-dók a nemzetellenesség nyomvonalán követni az SZDSZ politikai irányát. Nem tűrte meg ez a szemlélet Szűrös Mátyást, Pozsgay Imrét de még Németh Miklóst sem. A KISZ-televénybôl MSZP-elnökké ejtôernyôzött Gyurcsány uradalmában nem sok jövô jósolható Szili Katalinnak, Tabajdi Csabának, Géczi Józsefne, Kósa Ferencnek és hasonlóknak.

"Lovasberényben még meglevô törzsbázisát védi az MSZP" - cím alatt írja a Magyar Hírlap az alábbiakat:

"Gyurcsány Ferenc kormányfô mögül mára kihátráltak az MSZP "erôs emberei", és a pártelnök mindkét pozíciójában elszigetelôdött. Szekeres Imre és Szili Katalin (akit eddig sem sorolhatott hívei táborába) már nyíltan szemben áll a pártelnökkel, Kiss Péter csendes ellenállást tanúsít. A hírek szerint a legdiplomatikusabban politizáló Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetô sem támogatja feltétel nélkül Gyurcsányt. Az ok: nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányfô együttműködésre képtelen, önjáró, egy szűk tanácsadó körön kívül senkit nem hallgat meg, s csak formálisan hajlandó bevonni a döntéselkészítésbe a szocialistákat. Végrehajtható koncepciók viszont nem születnek, a kormányzati munkában teljes a káosz. Egyre kiábrándultabbak az MSZP-ben, hogy Gyurcsány számos alkalommal a szabad demokraták mellett állt saját pártjával szemben. A szabad demokraták egyre erôsebb nyomást gyakorolnak az MSZP-re azért, hogy jövôre már a magánbiztosítók uralhassák az egészségbiztosítást. Kiindulópontként Kóka János frissen megválasztott pártelnök a koalíció feltételeként aposztrofálta a több-biztosítós rendszer bevezetését, az állami egészségbiztosító megszüntetését."

Még erôsebb a megosztottság a baloldal teoretikusai között, mert ami a pártpolitika porhanyósabb talaján ideoda tologatható, a minden kis árnyalatra figyelô elméletezô, elemzô tudoroknál a fehér-fekete, a jó-rossz osztályozás szakmai rutin. Esetünkben szocialista vagy kapitalista.

Krausz Tamás marxista történész, egyetemi tanár Nyílt levelet írt Gyurcsányhoz, az MSZP kapitalista elnökéhez. Ebbôl néhány idézet:

"Nem világos, mi értelme annak, hogy egy "hivatalosan" szocialista politikus a kapitalizmus kritikátlan védelmezôjeként lépjen fel. A kapitalizmust szôröstül-bôröstül vállalni, a rendszerkritikát pedig kiiktatni, ôszintén szólva megdöbbentô fordulat a részedrôl, hiszen mint "bátor baloldali" kerültél be az MSZP-be... Miért kellene tagadni, hogy a szociális ellátórendszerek átalakítása a legnyersebb osztály- és csoportérdekek összeütközése, harca és megnyilvánulása. Mindenki tudja, aki tudni akarja, hogy ha valamit megvásárolhatóvá tesznek, akkor az csak azok számára a szabadság és a lehetôség kiteljesedése, akiknek arra pénzük van. Ha az egészségügyet vagy az oktatást meg kell vásárolni, akkor a gazdagabbaknak teszünk engedményeket a szegényebbekkel szemben... Ha az MSZP elveszíti szociális arculatát, ismét feltámad az évtizedek óta nem tapasztalt jobboldali-szélsôjobboldali populizmus, s jönnek az ismétlôdô puccskísérletek, melyek elsöpörhetik újra a humanista szellemi-kulturális értékek között magát a plebejus köztársasági hagyományt is... Maholnap a parlamenti jobboldal és baloldal között már "csak" az lesz a különbség, hogy az egyik nacionalista-rasszista ideológiával menedzseli a rendszert, a másik egy globalista üdvtan segítségével."

Krausz elvtárs nem szeretné ha azonosítanák Gyurcsány jobboldali elbírálóival. Egy másik fejtegetésében (TGM és a baloldali kommunizmus) Krausz ezt írja:

"Olyan történelmi tapasztalatok halmozódtak föl, amelyek alapján a szerzôvel együtt nyugodtan állíthatjuk: a "szenvedés", az "ôsgonosz" forrása a tôkefelhalmozás egyetemes, évszázadok vagy évezredek óta reprodukálódó folyamata, amely magában foglalja a folyamat ideológiai-elméleti alátámasztását vagy éppenséggel annak kritikáját. TGM három oldalon (28-30.o.) belül Marxtól eljut Wittgensteinig, sôt, Hayekig, Luxemburgtól Adornóig, Hegeltôl Simmelig és tovább. Mígnem elérkezik a MIÉP "kultúrkritikájáig", amely a populista Orbán-kormány egyetlen komolyan vehetô kulturális vonatkoztatási pontja, amennyiben Orbán - ha jól értem - a hatalom tiszta akarását fejezi ki, amely cél érdekében bármely politikai ideológiát felhasznál: diákként kacérkodott a szocializmussal, volt demokrata is, és lehet akár fasiszta is. Nem véletlenül asszociál az ember vele kapcsolatban Mussolinira. Tegyük hozzá: ez az "orbánizmus" ideológiailag a csurkizmus egy "legyengített" változata, mert például nem vállalja nyíltan annak antiszemitizmusát, az ideológiát néhány buta - minden mélységet nélkülözô - jelszóra egyszerôsíti ("A haza mi vagyunk"… stb.). (Orbán a korszerű populizmus tehetséges figurája, funkciója szerint a magyar Haider, aki a modernitás minden eszközét képes mozgósítani a hatalommenedzselés szolgálatában. Ám Orbán igazi modellje az olasz Berlusconi, aki sajtócézár, miniszterelnök és futballmenedzser egyszemélyben..."

Lakner Zoltán (Népszabadság feb. 25.) nem érti, mi történhetett az MSZP-vel. Pedig, mint írja: "2004. augusztus 25-én az MSZP megszavazta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltségét, s ezzel kapott egy új arcot, ideológust, programírót, szónokot, országjárót, külpolitikust, vizionáriust, operatív vezetôt. Megjelent egy olyasfajta rajongás is Gyurcsány iránt, ami az MSZP táján addig ismeretlen volt." És most felteszi a kérdést: "Mi az, ami most válságban van? Mert válság van, az biztos. Az MSZP támogatottsága drámai mélyponton áll... Nemcsak az MSZP-frakció nem tudta, mi és miért következik, hanem széles társadalmi körben érvényesült az elveszettségérzés."

* A mai bajok ôsgyökere a kádári adósságok elvállalása és az átmenet nélküli áttérés a gazdasági élet teljes állami kezelési állapotából a legszélsôségesebb magángazdálkodásba.

Az állam nem volt jó kezekben a váltás elôtt, mert egy bigott teóriát erôszakoló politikai pártelit kezelésében volt. Az állam nem került jó kezekbe, mert a változással kiesett párt szűkkörű elitje szerepébe a pártállam gazdasági életét működésben tartó technokrata elit lépett azáltal, hogy széthordta, magántulajdonává tette az ország termelô eszközeit. Nem is történhetett másként, mert a változtatás minden (anyagi, hatalmi, tájékozottsági) kelléke azoknak a kezében volt, akik az ország politikáját és gazdasági és kulturális életét intézték. Ez az állapot törvényesítést nyert, és parlamenti demokratikus jogállamként nemzetközi elismerést kapott. A történtek ilyen alakulásában a külhatalmaknak (nemzetközi közösségnek) jelentôs szerepe volt. Külhatalmak pénzügyi, ipari és kereskedelmi vállalatai részesek voltak a privatizáció lebonyolításában, amelynek során a magyar állam tetemes vagyona és az ország gazdasági kapcsolathálózata a nemzetközi tôkés társaságok irányítása alá került.

Ez tehát az alapállapot, amin bármely összetételű magyar kormány nem változtathat. A mai Magyarország kormányának azonban jóval nagyobb a mozgástere, mint a moszkvai irányítás idején, csupán akarat kérdése a lehetôségek kihasználása. Itt jön szóba az ország érdekeinek szolgálata vagy kiszolgáltatása. Most a kiszolgáltatók uralkodnak, amikor nemzetközi vállalatok mellett a kormánykörüli réteg is gyarapodik, csak az ország nem jut elôbbre.

Az állam "újraelosztó" szerepe szerint az országos termelés hasznának egy részét elveszi adó alakjában, és visszaosztja olyan szándékkal, hogy a társadalom egésze érvényesüljön a jellegüknél fogva nem termelô intézmények által, és ellátásban részesüljenek a termelésben részt venni nem tudó egyének.

A magyar kormányok elôtt az alábbi problémák állnak:

1. Fizetni kell az adósságot,

2. adókedvezményt kell adni a külföldi tulajdonú vállalatoknak, hogy el ne menjenek,

3. ami miatt a belföldieket kell többlet-adóztatni,

4. a szociális támogatásokon felül adópénzbôl felerôsíteni az ország teljesítôképességét, hogy ne szoruljon a külföldi vállalkozók jelenlétére,

Milyen utat választott a Gyurcsány-kormány?

A 4. pont helyett teljesít egy 5.-iket: mindezt megtoldani újabb hitelek felvételével.

A megvalósításhoz szükséges a szigorú megszorítások végrehajtása. Nem az 1-est meg a 2-est szorítják meg, hanem a munkabérbôl élôket és a hazai kis- és középvállalkozókat. Mind ezek érdekében mindenáron törekednek megtartani a kormányhatalmat, folytatják a privatizálással és állami pályázatok elvtársi elosztásával további egyéni gazdagodásukat - ez a mai kormányzó politikai pártoknak és klienseiknek a valódi tevékenysége.

» vissza a HUNSOR honlapjára