Ilyenféle átalakítást hajtott végre Gyurcsány miniszterelnök, ahelyett hogy a szégyenteljes mutatványt egy „Oszolj!” vezényszóval befejezte volna. Ami változás volt a miniszteri székek újraosztásával, azt akár névsorba állítással, vagy nagyság szerinti sorakozóval is végezhette volna – vagyis egyremegy. A kormány tagjai egy éven át vezetôi voltak a rájuk bízott minisztériumoknak. Egy év után kiderülhet, hogy egyik-másik nem felelt meg, azt ilyenkor lecseréli a miniszterelnök. Itt viszont csak székcsere volt, olyan tánciskolás helycsere, mindenki lépik egyet, de senki sem lép le, újak nem lépnek be. És ha hiba volt rátermettségük terén, hol a biztosíték, hogy az új elosztásban megfelelnek a feladatnak? Kormányátalakításra akkor kerül sor, ha a miniszter nem jól látja el a feladatát. A csere általában lélektani hatású, ilyenkor meghirdetik, hogy most jön az igazi, és a választóknak illik megnyugodni.

Június elején még arról volt szó, ha nem gyorsulnak fel a reformok, június végéig nem tudnak megállapodni az egészségügy kérdéseiben, valamint a villamosenergia-ellátás privatizációja, az ingatlanadó és az oktatási reform folytatásáról, az SZDSZ kilép a koalícióból. Az volt a panasza, hogy lelassultak a reformfolyamatok, és szinte nincs olyan kérdés, amelyben ne lennének megoldhatatlannak látszó konfliktusok a koalíciós partnerek között. Ha a tavaszi ülésszak végéig nem születik döntés, a reformokról szóló jogszabályokat a parlament ôsszel nem tudja elfogadni, és 2008-tól nem indulhat el az új rendszer. Horn Gábor SZDSZ-es államtitkár fenyegetése: „A szabad demokraták szemszögébôl a kormány reformteljesítménye számos vonatkozásban annyira gyenge, hogy végig kell gondolnunk, adjuk-e továbbra is ehhez a párt nevét.” A kormánykoalíció kisebbik pártja így ismét zsaroló helyzetbôl politizál. Ez biztosította eddig is a baloldali kormánykoalíció kormányaiban jelentôségét messze meghaladó befolyását. Reformokról van szó, legalábbis így nevezik azokat a fôleg gazdasági természetű tervezett változásokat, amikrôl eléggé ismeretes, hogy az életszínvonal további korlátozásával járnak együtt, ami a nagyobbik kormánypárt egyes köreiben aggodalmat kelt. Avatottabbak tudják, hogy mindez a nemzetközi közösség nyomására történik.

Mirôl is van szó tulajdonképpen?

Adva van egy az ország nyakába ültetett geng, pártpolitikusokból és üzletemberekbôl összeállítva, amely-nek legfôbb feladata, hogy vigyázzon a rendszerváltoztatás eredményeire, és biztosítsa a nemzetközi közösség politikai-filozófiai irányzatának zavartalan érvényesülését Magyarországon. Ennek az irányzatnak tisztes politikai neve is van: neoliberalizmus, és nem is pesti kávéházban találták ki, hanem Amerikából zúdult rá Európára a múlt század negyedik negyedében, megtámadva a Nyugat-Európában már elég jól működô rendszert, ami méltó volt nevére: kapitalizmus szociális felelôsséggel. Nevében a lényege: magadni a gazdasági tevékenységnek a piac önszabályozó lehetôségét, azzal a kötelezettséggel, hogy a termelt javakból az ország össztársadalma jóléte is biztosíttassék. A neoliberalizmus megtagadja ezt a kötelezettséget, és Magyarország külön szerencsétlensége, hogy a rendszerváltozás idôben egybeesik e gazdasági irányzat eluralkodásáva. A neoliberalizmus gazdasági diktatúráját a Világbank és az International Monetary Fund (IMF) valósítja meg a nemzetközi tôke benyomulásával a gazdaságilag elmaradott országokban, és a feloldott szovjet gyarmatvilágban. A benyomulásnak és az IMF-ellenôrzésnek mindenütt az eladósodás ad lehetôséget, így Magyarország gazdasági függetlensége létre sem jött a rendszerváltoztatással, amelynek lényege és értelme kellett volna legyen a felszabadulással elnyert állami szuverenitás.

A pártállami kapitalizmusból a magánkapitalizmusba átvezetés több mint gazdasági kérdés. A rendszer átállításakor a magyar társadalom kohéziós (összetartó, együttérzô, egymással törôdô, önvédekezô, szervezkedô) állapota rosszabb helyzetben volt, mint gazdasági állapota. Ez Rákosi–Kádár-örökség. A moszkoviták terrorista csoportja szovjet irányítás alatt kifosztotta az ország polgárságát államosítással, szövetkezetesítéssel. Utóbbit, a magyar földműves társadalmat – jó nem elfelejteni – Nagy Imre vezetésével fosztották ki, terelték külvárosi proletár állapotba. Minden jelentôsebb termelôeszközt, tôkét, vagyont, gyárat, üzletet, ingatlant, a társadalom minden intézményét, egyházi javakat sem kivéve, állami kezelésbe vétel címén a vörös tolvajlásra kész réteg, irgalmat nem ismerô pártelitként vette korlátlan birtokába. A kifosztott polgári osztályok felszámolásával, megélhetési kényszerrel kiépített besúgóhálózattal, megfélemlítô perekkel terrorizált népet a maga sorsának irányítása lehetôségeitôl megfosztotta. Érvényesülésüket az élet minden területén az uralkodó párthoz kötôdô viszony határozta meg. Ez a rablóbanda-párt az élet teljes ura maradt akkor is, amikor az már elviselhetôbb lett, igaz, fôleg azért, mert a társadalom már feladta a változás reményét.

A bitangok ezen rétege, amely a kommunizmust tudományként, a marxizmust vallásként, a lenini okoskodásokat bölcseletként kényszerítette óvodától egyetemig mindenkire, amely réteg egykor a néhány dollár birtoklásán tettenért személyt bebörtönözte, nyugati hatalmakkal való állítólagos kapcsolat miatt sokat akasztófára juttatott, akik lelki terror alatt tartottak, ha nem hittél a kommunizmus felsöbbrendűségében – ez a bitang banda azonnal nyugatbarát lett, és az egykori államosítás fordítottjaként a magántulajdon szentsége megvallásával hitelesített kapitalistaként végrehajtotta magának a magánosítást, aminek alapján most már nem csak korlátlan kezelôje, hanem elkezelô tulajdonosa lett mindennek, amire a kezét elvtársként rátehette. A magántulajdont a törvény védi, ez az alkotmányos rend és jogállamiság alapja. Nehogy csak mi mondjunk, innét távolból, ítéletet a rendszerváltókról, idézünk egy részt a Fidesz Magyar Polgári Párt „A polgári Magyarországért” című, 1996-ban kiadott füzetébôl:

„Egyes, nagyrészt a kádárista, kisebb részben a volt rákosista elitekbôl verbuválódott rendszerváltó csoportok – s bennük gyakran a hajdani polgári Magyarország szétverésében részt vett személyek – a tulajdon magánkézbe vételét a szocialista hatalomideológia régrôl ismert, ám az új céloknak megfelelôen finoman átdolgozott tételeivel indokolták: az egyedül általuk ismert történelmi világerôk helyett az egyedül általuk ismert piaci világerôkre hivatkoztak; arra, hogy ôk a magántulajdonosi érdekeltség és a piaci integráció révén a tulajdont minden eddiginél hatékonyabban fogják működtetni; s ahogyan a korábbi ideológiában a küldetéses proletariátus volt a jövô egyedüli letéteményese, most ôk maguk azok: a leválthatatlan, pótolhatatlan nagytulajdonosi elit. Mint mondták, csak egyetlen elit van: ôk.” Találgatható, hogy milyen elképzelésük van az ország népérôl, kultúrájáról, történelmérôl, a vezetôk felelôsségérôl, a szociális kötelezettségekrôl, egyáltalán a tulajdonról, ezeknek a kasztosodott honelfoglalóknak, akiknek a bűnben fogant jólétük törvényesítése és megtartása fontosabb, mint az ország sorsa. A zsákmány megtartása megköveteli a korrupciót, a szocialista tradíció pedig a folyamatos kifosztás gyakorlását. Errôl is olvashatunk az említett Fidesz-füzetben:

„A vagyonátcsoportosításba torkolló, illetve az azt hordozó jövedelem-folyamatok közül nagyságrendje és folyamatos térnyerése miatt is igen fontos a korrupció, a gazdasági bűnözés és a fekete gazdaság. Ezek jelenléte gyakorlatilag az egész gazdaságot és társadalmat áthatja, jellegük, formájuk igen változatos. Mint tünetek, a bankok tudatosan kétes vagy fedezetlen hitelkihelyezéseitôl (Ybl Bank), a csalás-jellegű privatizációs kombinációkig (Agrobank), az elszámolási csalásoktól (ÁSZ-jelentés a bankkonszolidációról), a bennfentes üzletkötésekig, a szovjet államadósság kormánypolitikusok általi eltérítésétôl az olajszôkítésig és a milliárdos ÁFA-csalásokig, vámbűnözésig, csempészésig, a kábítószerkereskedelemtôl a nagyvállalkozásban űzött prostitucióig, az üzletszerű sôt iparszerű gépkocsilopásoktól az illegális biztosítási tevékenységig és csaló értékpapír-kibocsátásig, a joghézagokat kihasz-náló adóelkerülési és befektetési trükköktôl a fegyveres zsarolásig és »védelmi pénzek« szedéséig, az olaj- és gázvezetékek megcsapolásától a pénzmosásig, az illegális pilótajátékoktól a tiltott szerencsejátékokig, vagy éppen a médiapiac magánszereplôinek közpénzen való ingyenes talpraállításáig és folyamatos finanszírozásáig, szinte mindenütt jelen vannak. Felbecsült nagyságrendjük óriási, adócsalástartalmuk a költségvetés bevételeinek negyedére-harmadára rúg.”

Nos, mindezek idáig még csak gazdasági bűnesetei a komprádor elitnek, de amikor ez a maffia kormányra kerül, az már politikai bűnügy. Az Antall-kormány papírhajóként sodródott, tehetetlenül a gazdasági bűnügy szennyvízén, de még igyekezett megjeleníteni olyan államot, amely a magyar hagyományok és tisztesség talaján áll, bár annak érvényesítéséhez nem voltak megfelelô eszközei. A rendszerváltoztatástól eltelt négy egész, és a mostani egyéves kormányciklus ideje közül csak a Fidesz négy éves kormányzása volt az egyetlen idôszak, amikor az állam igyekezett független utat járni, mentesítendô az országot a maffia szorításától.

A kommunisták érdekei mindvégig egy táborba terelték a két utódpártot, az MSZP-t és az SZDSZ-et. Utóbbi minden alkalommal sikeresen nagyobb részt szerzett magának a hatalomból, mint ami megillette volna egyszámjegyű szavazati aránya révén. A kommunista pártemberek még szerepet kaptak a Horn-kormány idején, de 2002 óta az üzletemberek növekvô térhódítása mellett, különösen a második Gyurcsány-kormány idejére, programot és tempót a kormánynak az SZDSZ ad. A politika üzleti életnek kiszolgáltatottságára utal, hogy minden párton belüli elômeneteli illendôséget felrúgva, mindkét kormányzó párt élére külsôsként kerül egy-egy üzletember: Gyurcsány az MSZP, Kóka az SZDSZ elnöki székébe. A kettôt régi elvtársi és baráti kapcsolat fűzi egymáshoz. Szomorú, hogy ez nem kelt veszélyérzetet a baloldali elkötelezettségű választókban.

Két „ejtôernyôvel érkezett” üzletember foglalta el azt a két politikai pártot, amelyek szövetkezése biztosítja a privatizálók – és tovább-privatizálók – számára a szerzett vagyon törvényesítését és birtoklásának biztonságát.

Az üzleti élet érdekei nem azonosak a közösség érdekeivel, ezért az állam nem lehet üzleti érdekeltségűek kezében. Ha mégis, az már országos tragédia. Az üzletember-politikusnak azért kell az állam törvényhozói és végrehajtói hatalmát birtokolni, hogy a változtatás holtmezônyében megszerzett gazdasági hatalom birtoklását hatékonyan tartósíthassa. Az elszámoltatás követelése még komoly mértékben elôjöhet az ország javaival hűségesen gazdálkodó irányzat politikai érvényesülésével. Ezért kell elrágalmazni az elenzéket. Senki ne várja az ország újgazdagjaitól az ország dolgainak rendbetételét, semmit ne várjon azoktól, akik a kádári-világ örökségét úgy felezték meg, hogy ami megmaradt, azt maguk között elprivatizálták, az adósságot az adófizetôknek hagyták.

A kormányátalakítás részleteirôl, okairól bô tájékoztatást és elemzést adott a magyarországi média. A lényeg viszont: két üzletember, Gyurcsány és Kóka személyében valósul meg a hatalom. Az átalakítás mikéntje arra utal, hogy az MSZP-vezérkar zúgolódott hatalombani részesedése elégtelensége miatt. Ezt a követelést elégíti ki a korábban Gyurcsány miatt háttérbe szorított pártember, Kiss Péter új pozíciója, aki eddig csak szociális és munkaügyi miniszter volt, most miniszterelnök-helyettes lett. Errôl így szól a Portfolio.hu: „Kész tényként lehetett kezelni, hogy Kiss Péter lesz a Miniszterelnöki Hivatal új vezetôje. Az új kancelláriának az eddiginél nagyobb felelôssége lesz a kormányfô szavai szerint. Ennek oka, hogy az eddigi három, a kormány mellett működô kabinet mellé (a gazdasági, a társadalompolitikai és a nemzetbiztonsági) létrejön egy negyedik (az ún. kormánykabinet), amely a másik három kabinet munkáját koordinálja. Az ötfôs testület a három másik kabinet vezetôjébôl, illetve a két kormánypárt elnökébôl adódik. (Gyurcsány Ferenc, Kiss Péter, Kóka János, Szilvásy György és Veres János). Az új kabinet vezetôje a miniszterelnök, operatív vezetôje pedig Kiss Péter lesz. A minden héten ülésezô új kormány-kabinet készíti elô az átfogó stratégiai kormányálláspontot, konzultál a frakciók vezetôivel.”

Kiss Péter elôreléptetésével indult meg a félrajoszlop balra, Szilvásy György eddigi miniszterelnök-helyettes a továbbiakban tárca nélküli miniszterként irányítja majd a polgári titkosszolgálatokat. Az eddig szociális és munkaügyi miniszter Kiss Péter utódja Lamperth Mónika jelenlegi önkormányzati és területfejlesztési miniszter lesz. Az ô helyére Bajnai Gordon jelenlegi fejlesztés-politikai kormánybiztos kerül, aki továbbra is felügyeli a fejlesztéspolitikát. Tárca nélküli miniszter lesz Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke; Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi államtitkára átkerül Szilvásy Györgyhöz, helyette Vadai Ágnes lesz a honvédelmi tárca államtitkára.

Nem szabad csodálkozni azon, hogy egyik-másik pártember már a harmadik szakminisztériumot vezeti, hiszen teljesen mindegy, egyikhez éppen úgy nem értenek, mint a másikhoz vagy harmadikhoz, hiszen pártmunkásokként, nem pedig hozzáértés alapján jár nekik a miniszteri szék. Nem is akármelyik, mert abban is van sorrend, a fizetések, a mellékesek és amirôl nem illik beszélni, sorrendet alkotnak, ami tükrözôdik a pártvezetôk pozícióharcában.

Ami pedig az üzletnek a viszonyát az erkölcshöz és a politika viszonyát az erkölcshöz illeti, utalunk itt a miniszterelnök egy indulatos felhorkanására, amikor a balatonôszödi ingatlanok vitája zajtott: „Ha tudtam volna, hogy én valaha politikusa leszek annak a politikai elitnek, amelynek az a kultúrája, amit itt látok, akkor távol tartottam volna magamat mindentôl, aminek az államhoz köze van, és azt válaszoltam volna akkor is valamennyi üzletembernek – jól vigyázzon, mert az üzletben szokásos tisztesség és erkölcsösség a politika világából hiányzik!”

A ma a nyugati világban uralkodó politikai erkölcsöt Milton Friedmann Nobel-díjas amerikai közgazdász fogalmazta meg. Felfogása szerint a vállalkozóknak az a kötelezettsége, hogy a törvények betartása mellett minél nagyobb profitot termeljenek. Azt már nem írta elô, hogy kézbe kell venni az államot is, hogy üzleti szempontból megtartható törvények legyenek, de úgy gondoljuk, hogy nem kell külön magyarázgatni, miért szorítja bele a magyar államot két parvenü privatizátor üzletember „az üzletben szokásos tisztesség és erkölcsösség világába”.

» vissza a HUNSOR honlapjára