Ennél a szónál, a pénz szerepének említésénél egy kis kitérôt teszünk. Radó Sámuel korának népszerű írója, neves sajtóember, a Magyar Távirati Iroda elnöke 1898–1918 években, a témáról szóló könyve keltette vita kapcsán írta többek között az alábbiakat 1912-ben:

„Kétségtelen, az arisztokrácia hatalma nem megérdemelt. De viszont nem is tud mai nap annyi hatalmat kifejteni, mint a plutokrata uralom. Az arisztokrácia befolyása jelenleg mégis inkább csak dekoratív, s fölényének elismerése úgyszólván szabad elhatározáson alapul. Ellenben a pénzvilág centralizációja kérlelhetlen hatalommal lép fel s az óriási lendítôkerék fogai egzisztenciánkba mélyen belekapaszkodnak. Itt nincs menekülés. A születési arisztokrácia befolyása ellen továbbá a népélet elemi ereje áll fegyverben, s azt minden pontban visszaszorítani iparkodik. Hatalma, mely történelmi hagyományon és elô-ítéleten alapul, máris nagyon ingadozik. Ellenben a plutokratizmus érintetlenül fennáll, sôt napról napra gyarapodik s a világ teljesen tehetetlenül áll az új hatalommal szemben, melynek veszélyeit csak rövid idô óta ismerték fel, anélkül, hogy az orvoslás módjaira nézve még elméletben is meg tudtak volna egyezni.

Ha az életbe kilépünk, mit látunk? A sikeres bankelnök, az az ideál! Minket Rockefeller példája hevít. Morgan az a szellemi nagyság, melynek lábai elé borulunk, melynek feltétlen hódolattal adózunk! Ez nem jól van így! Az általános bámulat, a rajongás, mellyel a pénzhatalmat körülveszik, korunk egyik legaggályosabb vonása. Minden a pénzemberek körül forog. Az arisztokrácia keresi velük az összeköttetést. A kormány kedveskedik nekik. Tudomány és művészet hajhássza támogatásukat. Az egyház szolgái bô alamizsnáik fejében követendô mintaemberekként dicsôítik ôket. Szívem összefacsarodik, mondja egy angol író, ha a mammonizmus bálványozását látom. A legnagyobb emberek meghajolnak a pénzkirályok elôtt. A fenkölt lelkűek is kénytelenek velük számolni, ha egzisztenciájukat nem akarják kockáztatni. Ez a világ folyása! Jaj annak a társadalomnak, mely a pénzhatalmat a legfelsô polcra állítja, a kereseti képességet, a pénzharácsolási talentumot, mint legnagyobb erényt, ünnepli! Ez a vonás elcsúfítja a világ képét, lealacsonyítja és eltorzítja a kultúrát. Utálom a mammonizmus túltengését. Kerülöm ezt a pénzmániában szenvedô világot. Visszavonulok a magányba. Keresek vigasztalást. Fellapozom a bibliát, Shakespeare-t, Dantét, hogy e tiszta légkörben önérzetem, emberi méltóságom feléledjen és erôt találjak a beteges áramlatnak ellentállni.” (Ra-dó Sámuel: Vita a bankokrácia körül, 1912)

Azóta az arisztokrácia véglegesen, és fôleg Európa keletén egyáltalán nem békésen, eltűnt, nagyon is jelzôsen annak a világnak fokozatos háttérbeszorulásával, amiben hagyománynak, erkölcsnek, szépirodalomnak még szerepe van. Ezután zúdul Európára az elsô világháború, amiben Európa elvesztette világuralmi szerepét, és hatalmasan megnövekszik Amerika nemzetközi pénzügyi szerepe. A pénzhatalom a második világháború után Nyugat-Európát gyarmatosítja, majd a század végére ellenállhatatlan gazdasági eszközeivel leállítja a szocialista társadalmi kísérleti telepnek, az eladdig általa abrakolt szovjet birodalomnak világuralmi társszerepét, elzárja az eladdig általa kiváltságos virágzásba trágyázott nyugati baloldali szocialista-marxista intellektualizmus éltetô dollárcsapjait, és meghirdeti a neoliberalizmust, a nyitott társadalmat, a szabad piac politikáját, amely elôtt most már – ha kell, a világarmada erejével – leomlik minden országhatár.

Két világháború és félévszázados szovjet átnevelés után tágranyílt gyanútlan érdeklôdéssel fogadta a pokolból felszabadított keleti rész, közte a magyar nép, az új irányzatot, és lett ôszinte híve a nagy ellentétnek, a kapitalizmusnak, az emberiség jóléte egyedüli biztosítékának. Egyszerű a tétel, be kell engedni a tôkét, és felvirágzik az ország, és ha csatlakozunk az unióhoz, nálunk is felvirágzik a jólét. Ebben nem is volt semmi tévedés, a pénz léte óta az emberi gazdálkodás ab ovo tôkés, szakszóval kapitalisztikus, népszerűbben kapitalista. A nagy kérdés azonban az: hogy látja el a tôke a feladatát a természet és a munka együttesében? E hármasságban a tôke lehet csak birtokon belül. Ebben eredendôen van jelen a korrupció, a helyzettel való visszaélés. A pénz birtoklása egyenlô a hatalommal. Ismét Radó Sámuelt idézve: „Még nagy jellemszilárdsággal megáldott férfiú sem tudja magát a korlátlan hatalom csábítása alól kivonni. Különösen, ha látja, hogy ez a hatalom még akkor is, mikor a közönség rovására gyakoroltatik, nagy sikert arat s a kartársak feltétlenül helyeslik.”

Megfogalmazhatjuk a pénzhatalom természetrajzát: öncélú útra lépett és hatalma növelésére mindenre képes. Lehetne az emberiség boldogságának megvalósítója.

El lehet tünôdni azon, hogy mennyi a jó és mennyi a rossz az Európai Uniós tagságban, de nem érdemes, mert habár a belépés önkéntes volt, visszaút akkor sincs, ha elvileg van. Az európai államok egyesülését a globalizmus hozta létre, amit ugyancsak lehet szeretni és nem szeretni, de ugyanúgy elháríthatatlan. Megjelent, mint annak idején az ipari forradalom, amivel csak vele tartani lehetett vagy lemaradni. Az is ez is nyugatról nyomul Európa keleti felébe, egyaránt hódítóként, szipolyozóként. Nem is gonoszságból, hanem a kezdeményezés és érvényesülés alaptermészetébôl eredôen teszi. Az már másik kérdés, hogy milyen ellenállást fejt ki a keleti rész.

Az Európai Unió létrejötte összeurópai érdek, de a keleti félnek a történelemben mindig jelenvolt lemaradása – ami a mostani egyesülésben az ötven éves hátrányban is kifejezôdik – arra kellene késztesse a keleti részt, hogy erre az eredendôen különállási sajátosságra hivatkozva és építve alakítsa ki érdekeinek érvényesítését, amíg az egyenetlenség fennáll. Félô azonban, hogy ezen a téren is folytatódik a kisállamok egymás elleni kijátszása illetve versengése a nagyobbak érdekei szerint.

Az Európai Unió jelenleg még folyamatban lévô bôvítésének levezetésében is megnyilvánul a nyugati felsôbbrendűség érvényesítése abban, hogy a csatlakozás egyenként történik, és versenyeztetéssel, a belépés feltételeinek megfeleléssel. Tehát nem arról van szó, hogy Európa államai (népei) szövetségre lépnek azonos szintrôl, egy idôben és egy akarattal.

Még egy lényeges dolog van, máig sem tisztázott, hogy az egység milyen alakban intézményesül, független államok szövetsége (federáció) vagy USA-mintára egyesült államok. A jelek szerint a szervezést irányítók utóbbit célozzák meg, mint látni fogjuk a jelenlegi alkotmányozási folyamatban.

Egy éve megtörtént a magyar csatlakozás, és azóta már tudjuk, hogy elôbb meg kell felelni további feltételeknek, ugyanakkor az unió is a bôvítéshez megfelelôbb alakot kell öltsön. Még nincs alapszabálya sem a megnagyobbodott uniónak. A franciák ugyanis 2005-ben népszavazáson utasították el az eredeti EU-alkotmányt. Két éven át dolgoztak a szervezôk olyan megoldáson, amiben megtartható az eredeti alkotmányszöveg, úgy hogy ne kelljen kiírni népszavazást. Az elmúlt két évben világossá vált: a tényleges alkotmányról – amely állami jegyekkel, himnusszal, zászlóval is felruházná az Európai Uniót – a francia és holland népszavazási elutasításokat követôen nem lehet közös nevezôt találni.

Az EU soros elnöke, Angela Merkel német kancellár hónapokon át folyamatos egyeztetést folytatott a tagállamokkal, hogy a júniusi brüsszeli csúcsértekezleten sikerüljön megállapodásra jutni az uniós alkotmány ügyében követendô menetrendrôl, azaz nagy vonalakban meghatározni, milyen részeket lehet megmenteni a korábban kidolgozott szövegbôl, s milyen szakaszokat kell újratárgyalni. Június 22–24-én a tagállamok csúcsértekezletén végül is sikerült elhárítani az EU egyik legsúlyosabb válságát azáltal, hogy a két éve elutasított európai alkotmány helyébe lépô új reformszerzôdés alapvetô kérdéseiben egyezséget kötöttek az állam- és kormányfôk. Az alkotmány fôbb elemei – kisebb-nagyobb módosításokkal – helyet kapnak az új szerzôdésben is.

Az új alapszerzôdés szövegét a 2007 második felében esedékes portugál EU-elnökség idején fogalmazza meg egy kormányközi bizottság a júniusi határozatok elemeibôl, ami ôsz közepére elkészülhet. Ezt követi a ratifikációs folyamat, amelynek egyes tagországokban népszavazás is része lehet, bár az sehol sem kötelezô.

A két évvel ezelôtt népszavazásra tett EU-alkotmányt azért utasították el a francia és holland szavazók, mert abból kiolvasták egy alakuló új szuperállam szerkezetét, amelynek épp úgy miniszterei lennének, mint a jelenlegi hatalmak kormányainak, tehát elnöke is, külügyminisztere is. Egyértelműen egy külön komplett európai kormányról van szó, amely irányít, dönt az egész nevében, ami mellett a tagállamok kormányainak a hatalma, és az államok szuverenitása jelentéktelenné válik. Ezt szavazták le csak a francia és holland szavazók. Ezért igyekeznek a szervezôk mellôzni a népszavazást. A szervezôk törekvése ezen a csúcstalálkozón az volt, hogy amennyire lehet csak a formalitások terén legyen változás, de a lényeg megmaradjon, ami egy USA-típusú egyesült államok. A találkozón ilyen szellemben teret nyert kompromisszumok érvényesültek.

Ezt fejezi ki az alábbi tudósítás:

„Az európai alkotmányban eredetileg megfogalmazott intézményi vívmányokat az új szerzôdésben is megôrizték: ha ki is maradnak belôle a nemzeti alkotmányra emlékeztetô elemek (himnusz, zászló), az elnökség szilárd marad. A külügyminiszter csak »fôképviselô« lesz, de minden olyan jogköre meglesz, amelyet az alkotmány biztosított neki mint külügyminiszternek. Az alkotmányról tartott franciaországi népszavazáson polémiát kiváltó és elutasított közös politikára vonatkozó elemek kimaradtak a reformszerzôdésbôl, de benne vannak a régebbiekben, amelyeken az új szövegezés által csak módosítások történtek.” (Le Monde.)

Az unió nemzetközi képviseletére egyesítik az eddig párhuzamosan működô külügyi biztosi és külügyi megbízotti posztokat egy úgynevezett uniós fôképviselôi tisztségbe. Az eredetileg EU-külügyminiszternek nevezett posztot Nagy-Britannia ellenállása miatt keresztelték át „fôképviselônek”.

„Az Európai Bizottság a csúcsértekezlet elején figyelmeztette az uniós tagállamokat: az alkotmány helyett kidolgozandó szerzôdés nem jelenthet visszalépést az EU olyan alapvetô politikái terén, mint például a versenypolitika. A figyelmeztetést kimondatlanul is Franciaországnak címezték: Nicolas Sarkozy francia ál lamfô ugyanis elérte az EU soros né-met elnökségénél, hogy az új dokumentum tervezetébôl maradjon ki az a kitétel, miszerint az EU céljai közé tartozik a »szabad és torzítatlan verseny«. E lépés miatt Tony Blair brit miniszterelnök magyarázatot kért Sarkozytôl, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök pedig pénteki brüsszeli sajtóértekezletén közölte: Magyarország is módosítási igényt nyújtott be, hogy ez az utalás visszakerüljön a szövegbe, és így az biztosítsa, hogy a versenyt ne lehessen korlátozni a belsô piacon.” (mti)

Itt van egy érdekes megnyilatkozás, ami visszautal Radó Sámuel idézett írására. A szervezôk alapszabályban akarják rögzítve látni a neoliberális globális nagytôke alapelvét: „free and undistorted competition”, amit 1957-ben tett kötelezôvé a nyugat-európai szerzôdô országok részére a Római Klub alapításakor a Világbank és az IMF, amikor létrejött az Európai Gazdasági Közösség.

Ez lesöprése annak a fôleg Európában gyakorolt és kiérlelt gazdasági rendszernek (keynesian), amely fontosnak tartja az állami beavatkozást a gazdasági életbe. Ezzel szemben érvényesítik a neoliberális elvet: az amerikai Friedman-féle elmélet szerint az állami beavatkozás, stabilizációs gazdaságpolitika káros, ingadozásokat okoz. A nemzetközi nagytôke ellenez mindenféle állami korlátozást, államhatárokat is. Dél-Amerikát már tönkretették. Magyarország 18 éve nem tud gazdaságilag talpraállni. Angliát például csak addig érdekli az Európai Unió, amíg abban szabad piacra talál.

Sarkozy kifejtette, hogy az általa javasolt elvi alap új európai-uniós szerzôdésben a munkásokat védelmezi, elutasítja a torokmetszô versenyt, mint ideológiát és teljesen hátat fordít az US-típusú szabadpiaci gazdasági elvnek. Ez talán ad Európának egy kicsivel több humanizmust. Kijelentette, hogy: „a francia és holland szavazók azért utasították el az alkotmánytervet, mert torkig voltak azzal a gazdasági rendszerrel, mert az egykor jól működött európai társadalombiztosító rendszerbôl sokan kiestek, és áldozataivá lettek a globalizáció nyers gazdasági realitásainak. Most elsô ízben bizonyosul, hogy az uniónak kötelessége védelmezni polgárait. A védelem szó ne legyen többé tabu. Mit adott a verseny, mint ideológia, mint egy dogma, Európának? – tette fel a kérdést Sarkozy. – Egyre kevesebb és kevesebb választó vesz részt európai választásokon és egyre kevesebb azok száma, akik hisznek Európában. Én is hiszek a versenyben, hiszek a piac szabadságában, de hiszek a versenyben mint módszerben, nem mint ami végcél. Ez talán emlékezteti Európa vezetôit, hogy Európa azért van, hogy védelmezze, nem pedig azért, hogy gondot okozzon a népnek.”

Tony Blayr viszont kikapott az angol miniszterelnök-utódtól és sajtótól, mert nem bizonyult eléggé erélyesnek meggyôzni Sarkozyt javaslata visszavonására, illetve mert elfogadta a Sarkozy-féle változtatást az egyezmény szövegében. Üzleti körökben úgy jellemezték a szabadkereskedelemre utaló rész kitörlését a szövegbôl, mint ami pusztulást hoz a uniós gazgaságra.

A magyar miniszterelnöknek is volt szerepe ebben az ügyben. „Magyarország vette észre még az uniós szerzôdéstervezet hét eleji elôkészítô szakaszában, hogy a szövegbôl hiányzik a szabad versenyt elôíró kitétel” – írta a The Times. Ez persze dícséret az angolok részérôl a stréber magyar globalo-liberalistának.

Jeleskedett Gyurcsány más téren is. Errôl a lengyelek panaszkodtak.

A Wprost című tekintélyes lengyel hetilap ismerteti Gyurcsány Ferencnek a Handelsblatt című német lapban megjelent nyilatkozatát, amelyben élesen bírálta a lengyel miniszterelnököt, mondván: „Kaczynski lengyel miniszterelnöknek tudnia kell azt, hogy nemcsak egy absztrakt Európának okoz kárt a szavazati arányok újraelosztásához való ragaszkodásával, hanem közvetlen károkat okoz az egyes országoknak, köztük Magyarországnak, Franciaországnak vagy Dániának”. A kitétel arra utalt, hogy Lengyelország egy jelenleg érvényben lévô szavazati rendszert védelmez, ami kedvezôbb a kelet-európai országoknak, amit most a nagyobbak érdekében megváltoztatnak.

A cikk szerzôje egyenesen azzal vádolja meg a magyar miniszterelnököt, hogy „egyetlen mondattal áthúzta a több évszázados lengyel–magyar történelmi hagyományokat”. A szerzô szerint most itt egy vissza nem térô alkalom kínálkozott arra, hogy ezeket a sémákat felülírjuk. Ugyanis szerinte a négyzetgyök alapú szavazási rendszer egyformán elônyös lett vol na Közép-Európa államai számára, s mintegy mágnesként összefogta volna a visegrádi országokat, s egységes fellépést tett volna lehetôvé az EU-csúcson számukra, s ily módon a visegrádi országok egyesült erôvel védték volna érdekeiket az EU keretein belül. Ezt az esélyt felismerték a szerinte hagyományosan németbarát csehek is, akik most támogatták a lengyeleket. Sajnos ebbôl semmi nem lett, mégpedig éppen Gyurcsány Ferenc miatt, aki a szerzô szerint a németek mellé állt a lengyelek és a csehek ellenében. Ez az opportunizmus, amelynek a szerzô szerint „semmi érdemi indoka nincs, egyformán kárt okoz mindenkinek. Hisz a visegrádi államok erôs együttműködése helyett diplomáciai játékkal az évszázados lengyel–magyar szövetség felborítása következett be”.

Nagy kár hogy ebben a történelemformáló, sorsfordító idôben, amikor nagyformátumú államférfiakra lenne szüksége Magyarországnak, a végre enyészetbe hullott bolsevista egypártrendszer sajnálatos melléktermékei rontják az ország amúgy is nehéz esélyeit, amikor mindent menteni kellene a megmaradásért.

» vissza a HUNSOR honlapjára