A szépen elgondolt uniós bôvítés nyugati íróasztalokon megtervezett menetrendje teljesítését most már követelik Brüsszelbôl. Olyan kormánya van az országnak, amely meg akar felelni a követelésnek, szenvtelenül hivatkozik az elvárásra, és felülrôl diktálva, elôkészítetlenül, és anélkül hogy mérlegelné a gyors teljesítés következményeit, hozza meg az intézkedéseket.

Sólyom László államfô aggodalmát fejezte ki a Gyurcsány-csomag intézkedései kapcsán. Kifejtette, ahhoz hogy ennek a sok "szenvedésnek", amit a megszorítások hoznak, értelme legyen, az szükséges, hogy legyen egy világos, hosszú terv, de ez is a "levegôben lóg" azóta is. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a kormány átal elindított reformokról, úgy fogalmazott: - aláírtam hozomra a Gyurcsány-csomagot, hogy induljon meg valami. Ehhez képest, ami megindult, az elszomorító - jelentette ki. Mint mondta, úgy látja, hogy az idei költségvetést rendbe fogja tenni a kormány, de véleménye szerint nem látszik, hogy a "sok rombolás" helyén, amivel a reform kezdôdött, mi épül.

Elég lesújtó vélemény, föl is hördült a kormánysajtó. Pedig még meg is tetézte: a Magyar Televízió "A szólás szabadsága" című műsorának adott interjúban így szólt: "Botrányokkal van tele a közélet, és ez azt mutatja, hogy a normakövetés egyre lazább!" Így fogalmazott Sólyom László, majd hozzátette - a tisztességet szeretné visszahozni a közéletbe.

Az ország helyzete súlyos válságtüneteket mutat. A kormányzat erôlteti a neoliberális elmélet gyakorlatba ültetését, amelynek alaptézise: profit minden áron. Pedig ennek a nézetnek ma már komoly ellenáramlata van Nyugat-Európában, de Magyarországon is, és nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldal szociális kérdések iránt érzékeny részein. Nincs messze az idô, még néhány komoly baklövés, és Gyurcsány szemben találja magát saját pártja ma még lappangó ellenkezésével. Ma még elcsendesíti a házon belüli morgolódást azzal, hogy a konvergencia-program uniós elôírás, de eljön az idô, amikor az ország helyzetérôl nem kielégítô ismereteken alapuló túlzott követelés teljesítése szétfeszíti a szocialista párt arra alapozott türelmét, hogy az SZDSZ nélkül kiesnek a hatalomból.

Horn Gyula is morgolódik, neki nagy tábora van, de komolyabb személyek is felhorkannak a baloldalon a veszély jeleire. Tamás Gáspár Miklós, a baloldal nagy prófétája szinte vészharangot kondít:

"A jelenleg hivatalban lévô kormánynak a magyar nép többségétôl elutasított (neokonzervatív) gazdasági, szociális, oktatási és külpolitikája szűnni nem akaró halálordításra készteti a középosztályt, mogorva hallgatásra a munkásosztályt, befelé fordulásra, passzivitásra a szocialista pártot, lelkiismeretfurdalásra az inkább a balközép színezetű kormánypártok felé hajló értelmiséget, pánikra és kaotikus erôszakra a deklasszálódástól rettegô diplomás fiatalságot. Ez a politika botrányt és ellenállást váltana ki, bárki lenne kormányon. Ám a magukat önérzetesen "baloldalinak" tituláló vezetôktôl ezt végképp nem fogadják el."

Ezt még meg is toldotta:

"A dologban leginkább ambivalens, habozó, ám a politikai döntésekben szinte egyedül tevékeny középosztály azért volt hajlandó tolerálni a volt kommunisták által vezetett kormányokat, mert rendet, józanságot, mérsékletet, hozzáértést, nyugalmat remélt tôlük, a piaci átalakítások mérséklését és lassítását. A második Gyurcsány-kormánytól pedig ultrakapitalista radikalizmust kapott, ügyetlen hazudozást, kapkodást, zűrzavart, fölfordulást, állandó konfliktusokat. Hiszen az emberek a kormányokat teszik felelôssé még ellenfeleik rémtetteiért is."

Az a sokat emlegetett baloldaliság - ami szociális érzékenységet és gondoskodást jelent, a társadalom azon rétegeinek felkarolását jelenti, akik adottságaik, egészségük elégtelensége, koruk, alkalmasságuk hiánya miatt tisztes jövedelemre képtelenek -, teljesen elveszett a Magyar Szocialista Párt politikájából, és ennek felismerése jókora késedelemmel, de megindult már a párton belül is, és a közönség körében is.

Az MSZP elfogadta és átvette az SZDSZ nézetrendszerét - persze nem bevallottan - a neoliberaista szemléletet. A kapitalizmus e jelenleg uralkodó irányzatának felfogása károsnak ítéli a szociális gondoskodás szerinte túlzott alkalmazását, az életért való hajsza küzdelmében edzôdô versengésben látja a természetes kiválasztódásból fakadó haladást - a lemaradók iránt teljesen érzéketlen. Ebben a gondolkodásban virágzik az a jövedelmi aránytalanság is, amelyben a köznép részére államilag megállapított (és szakszervezetileg nem háborgatott) alacsony fizetésekkel szemben annak sokszorosát kapják a rendszert kiszolgáló magasabb beosztású személyek. Ebben versenyeztetés is van, az érvényesül aki a rendszert a legsikeresebben kiszolgálja. A legfeltűnôbb mindez a tájékoztató iparban. Egy probléma azonban van ezzel a versenyeztetett kiválasztódással: Magyarországon a korrupció, a mikutyánkkölke nézet végzi el a kiválasz tást, aminek folytán nem a tehetség érvényesül, hanem az elv- és bűntársi összefonódás társadalma.

A rendszer átváltására bôven volt ideje a kommunista elitnek, de amikor eljött az ideje, nagyon gyorsan léptek, nehogy "illetéktelenek" használják ki a lehetôséget. A változtatásból kimaradt a nemzet, kimaradtak az ország érdekei. A privatizáció létrehozta a kapitalista gazdasági rendszer kereteit, de csak a vagyonossá tett réteg jutott olyan helyzetbe, amirôl elôbbre lehetett jutni. A réteg telhetetlensége mellett az ország szegénysége okozta, hogy a jelentkezô külföldi tôkének kiszolgáltatottja lett az ország.

Míg a kádári rendszer politikai mezônye a rendszer kapitalistára váltásával lerázta magáról a kommunista-szocialista elveket, mint kutya a vizet, a marxizmus-kollektivizmus tudományos művelôinek társadalmából akadt egy tucatravaló magasan képzett teoretikus, akik még ma is vallják az ideológiai szembenállást a kapitalizmussal. Elismerik a szocializmus bukását, de fenntartják a kapitalizmusról korábban vallottakat.

Dr. Szalai Erzsébet szociológus, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos tanácsadója kérlelhetetlen kritikusa a globalizmusnak, a multinacionális vállalatoknak. Vallja, hogy: "A globális tôke minden országtól tökéletes pénzügyi fegyelmet követel, csak a legerôsebbnek, az USA-nak nézi el, hogy sorozatosan áthágja az ahhoz kapcsolódó szabályokat. Ez a helyzet tarthatatlan, politikai robbanáshoz vezethet majd. Nyugat-Európa sem viseli el sokáig a regressziót. Földrészünk szerencsésebb felén egészen addig virágzott a "jóléti kapitalizmus", ameddig a rendszernek volt ellensúlya a szovjet birodalom képében. Ahogy ezt az "ellensúlyt" felszámolta a globális tôke, nyomban elkezdte felszámolni a nyugat-európai "jóléti kapitalizmus" modelljét is. Most már ott tartunk, hogy a globális tôke egyre kevésbé tűri meg a többpártrendszerű parlamenti demokráciát, az erôs politikai ellenzéket. A földrész legerôsebb államában, a Német Szövetségi Köztársaságban nagykoalíció létesült, azért hogy a nagy pártok együttes erôvel hajtsák végre a gazdasági kényszerintézkedéseket."

Dr. Szalai Erzsébet - ha nem is tudja - a nemzetközi nagytôke vonatkozásában nemzeti, tehát a jobboldalon is elfogadható nézetet fogalmaz meg. Nem elôször idézünk tôle, most a rendszerváltó elit találó leírását továbbítjuk Olvasóink számára:

"A TÁRKI-vizsgálat fontos megállapítása, hogy "a jelenlegi magyar nagytôkések alapvetôen a nyolcvanas évek társadalma kettôs társadalmi ta-gozódásának vezetô rétegeibôl kerültek ki". Vagy valamilyen állami tulajdonú vállalat gazdasági vezetôi voltak korábban, vagy már a nyolcvanas években önálló vállalkozásokat indítottak, illetve részt vettek a második gazdaságban - vagy pedig mindkét motívum szerepet játszott nagyvállalkozóvá válásukban."

"A késô-kádári technokrácia a multinacionális cégek tulajdonosaival és menedzsereivel, valamint a hozzájuk kapcsolódó és tôlük viszonylagos függetlenséget élvezô hazai gazdasági elitekkel együtt a gazdasági hatalom növekvô részét koncentrálja. A gazdasági hatalom erôsödô koncentrációja részben oka, részben következménye a követett, belsô piacot korlátozó monetáris gazdaságpolitikának, mely a már kialakult külpiaci kapcsolatokkal rendelkezô multinacionális cégeknek és hazai nagyvállalatoknak ked-vez, a belsô piachoz kötôdô vagy ex-portja szempontjából a belsô piac tá-mogatására ráutalt közepes és kisebb vállalkozások lehetôségeit viszont gyengíti."

"A gazdasági elit domináns csoportjai egyre növekvô erôfölényre tesznek szert a politikai és kulturális elittel szemben, amelyet igyekeznek a saját szolgálatukba állítani. A kialakuló szociálliberális klientúra - elsôsorban az MSZP gazdasági holdudvarához tartozó része - jóval erôsebb, mint a keresztény-konzervatív klien-túra volt."

A rendszerátváltás nyomán kiderült, hogy a socialista nevet viselô párt nem viseli gondját a váltásokozta szegényeknek, amely réteg értelmesebbjei a jobboldalon keresik érdekeik védelmét. Ennél még látványosabban találja meg helyét a jobb-oldalon a bérbôl élô középosztály, amely iskolázottságánál fogva tisztán látja, hogy a rendszerátváltásban megtollasodott kádári, rendszerközeli felsô és középréteg a megszerzett állami vagyon birtokában olyan gazdaságpolitikát folytat, ami az elvtársi körön kívüli középosztály távoltartásában érdekelt. E törekvéséhez példával szolgál a kapitalista országok bérpolitikája.

Visszatérünk Dr. Szalai Erzsébet gondolataihoz, amikbôl kitűnik, hogy miért kerül hátrányos helyzetbe, akár lehetetlen helyzetbe, egy jobboldali kormány:

"Az államszocializmus utáni korszakban ahhoz, hogy valaki a három elitcsoport - vagyis a politikai, gazdasági és kulturális elit - valamelyikébe bekerüljön, a szociális, gazdasági és kulturális tôke közül legalább kettôt kell birtokolnia. Vagyis a politikai elitbe jutáshoz legalább szociális és gazdasági vagy szociális és kulturális, a gazdasági elitbe kerüléshez legalább gazdasági és szociális vagy gazdasági és kulturális, a kulturális elitbe jutáshoz pedig legalább kulturális és szociális vagy kulturális és gazdasági tôke birtoklása szükségeltetik. Akik mindhárom tôkével rendelkeznek, azok jelentôs lépéselônyben vannak a többiekhez képest."

Mit jelent ez a politikai hatalom területén? Azt jelenti, hogy a baloldali politikai hatalom ab ovo helyzetben van a hatalmi ágazatok súlyánál fogva. A kádári társadalom átörökített szerkezete a baloldali politikai hatalom életképes televénye. Jobboldali kormány létrejötte - kis túlzással - szinte csak üzemzavar. Legyen ez figyelmeztetés a radikális jobboldali csoportoknak, egyrészt hogy esélytelenek, másrészt hogy a Fidesznek csak a teljes jobboldali választási támogatottság szerezhet kormányhatalmat. A radikálisok Fidesszel szembeni türelmetlensége idôszerűtlen és káros.

Megint elénk mered a kérdés: hogy jött ez létre, amikor 1989-ben minden bizonnyal a magyar nép túlnyomó többsége örömmel várta a kommunizmus utáni új helyzetet? Ma már tisztán látjuk, hogyan csorgott el a történelemadta lehetôség folyamata.

Egyre-másra növekszik a felismerés, hogy a mai bajok okát a rendszerváltás mikéntjében kell keresni. És nem is annyira a régi egypártot hibáztatják, amely elôkészítette a változásokat, hanem az elsô polgári kormányt, amely a változások nagyobb részét valósította meg és alkotta törvényes rendbe.

A Magyar Demokrata Fórum Antall József kormányzása idején gyűjtôpárt volt, a nemzeti zászló alatt gyülekezôk táborában a baloldaliak, liberálisok fokozatosan kiszorították a nemzeti érzésű csoportokat, egyéneket. Az alatt a négy év alatt jött létre az a fajta változás, amelyben a pártállami rendszer kapitalistává átváltása során az elprivatizált nemzeti vagyon törvényes tulajdonosává lett az a réteg, amely addig azt igazgatta. Az évszázad második legnagyobb rablásához a magyar Országgyűlés törvényességet biztosított.

Sokan látták a veszélyt, sok figyelmeztetést lehetett hallani, olvasni abban az idôben. Egyet idézünk 1989. november 27-rôl, amikor még parlament és kormány az MSZMP kezében van. Szokolay Zoltán fôiskolai tanár írása, aki attól volt különleges, hogy az elsô szabad választáson bejutva, független, egyéni képviselôként úgy gondolta, hogy az Országgyűlés házában tehet valamit a nemzet érdekében:

"Magyarországot, mint egy kaleidoszkópot, alaposan összerázták, s a vörös mozaikszemcsékbôl sok helyütt kék lett, vagy fehér. A frontvonalak immár nemcsak eszmeiek, hanem anyagiak is: gazdag és szegény között, nagyvállalkozó és kisvállalkozó közt, jelmezes pártelit és a legcsekélyebbre - a puszta fennmaradására - is bátortalanul vállalkozó aprónép között húzódnak."

"A sokat szidalmazott mostani parlamentnek kétségtelenül vannak bizonyos politikai érdemei az utóbbi fél év változásai során. Legnagyobb bűnük azonban az, hogy nem alkottak garanciális intézményeket a nemzeti vagyon védelmében. Magyarországon 1989-ben nincsenek vagyonértékelési és vagyonvédelmi szabályok, nincsen olyan állami intézmény, amely a nemzeti vagyon kezeléséért felelôsséget vállalna!"

"Világraszólóan példátlan szabály: a vállalati igazgatóknak arra is lehetôségük van, hogy a nemzeti vagyon felélésével, részenkénti áruba bocsátásával jussanak személyes jövedelemhez, vagy ezzel fedezzék működésük veszteségeit. Az igazgató minálunk maga választhat új tulajdonost, saját maga értékelheti a privatizálandó nemzeti vagyont, és legföljebb a saját szilárd erkölcse (ha van) szól az ellen, hogy leértékelje a vállalat vagyonát. Ez a szabályozás nyilvánvalóan melegágya a korrupciónak, a vagyonvesztésnek, a felelôtlen ügyleteknek."

"Tisztázatlan helyzetek szövevényére, joghézagokra és ellenôrizetlen ügyködésekre azonban nem lehet azonnal piaci típusú gazdaságot alapítani! Aki a minél gyorsabb (és lehetôleg spontán, tehát ellenôrizhetetlen) privatizálást szorgalmazza, az újabb nagy veszteségeket okoz ennek az országnak. Megkockáztatom, nem is akaratlanul. Hiszen tudnia kell, hogy törvényes rend híján a folyamat kellôen zavaros lesz, és haszonélvezôi csupán külföldrôl, no meg a hazai többszörös milliomosok körébôl kerülhetnek elô."

"Kettôs szorításban kinlódik most a magyar élet. Függünk a dinamikáját vesztett, válságsújtotta KGST-tôl, mert termelésünk energia- és anyagigényes, termékeink pedig közepesek és gyengék. Függünk a nyugati bankoktól és a Nemzetközi Valutaalaptól - a kommunisták által nyakunkba sózott adósságálomány miatt. Mindkét pólus, ha akarja, egyetlen mozdulatával a szakadékba taszíthatja a magyar gazdaságot. E két pólussal azonban tárgyalhatunk."

"Az igazi veszély képviselôi viszont nem tárgyalóképesek. Ôk a gazdaság talpraállításának belsô ellenségei: az a szűk tulajdonosi réteg, a kialakuló félben lévô hazai nagytôke néhány elsô alakja, akik csak a gazdasági hatalom átmentésével, illetve megszerzésével foglalkoznak. Részükrôl jóindulat, netán könyörület, nehezen tételezhetô fel."

Hangsúlyosan ismételjük, hogy Szokolay Zoltán fôiskolai tanár az idô által igazolt, napjainkra az ország romlására érett helyzetrôl szóló élesszemű megállapításait 1989. november 27-én írta. Egy másik fôiskolai tanár nem ismerte, nem értette vagy nem hitte el a figyelmeztetést.

A választ az akkor még a liberális baloldal újságjából, a Magyar Hírlapból tudjuk meg Joseph Pozsgai (Nemzeti egyetértés? De kivel?, 1997. május 24.) írásából:

"Egy öntudatos magyar társadalom, ha a rendszerváltás után a várakozásoknak megfelelôen politikai erôvé formálódhatott volna, bizonyára megakadályozta volna, hogy az általa negyven év alatt verejtékesen felépített állami vagyont a megbukott rendszer elitjének "okosai" és "ügyesei" potom áron felvásárolják vagy nyugati cégeknek magas províziók ellenében olcsón kiajánlják... Beszéljünk nyíltan a történtekrôl: a Szabad Demokraták Szövetsége, mint ellenzéki párt az új parlamentben, amely mögött a pénzügyi apparátust is uraló gazdasági érdekcsoportok álltak, erőteljes nyomást gyakoroltak Antallra, hogy írjon alá egy MDF-SZDSZ kormányzati paktumot, amelynek lényege szerintem az volt, hogy Antall József kiengedte a gazdasági kormányzás lehetôségét a kezébôl, holott ezen a területen dôlt el az ország sorsa, s pecsételôdött meg az MDF bukása az 1994-es választásokon."

Négyéves ciklusokban morzsolódott fel a köznép reménye és türelme. 1990-ben átélte az ország a felszabadulás élményét, nagy újrakezdési akarat várta a kibontakozást. Már az elsô ciklus akkora csalódást okozott, hogy a szavazók 1994-ben - elfordulva az MDF-tôl - annak a pártnak adtak bizalmat, amelyet négy évvel elôtte eltakarítottak. 1998-ban a harmadik szegment kapott bizalmat. A Fidesz volt az elsô kormányzó párt, amely legalább megindult az ország érdekeit szolgáló politika útján. A szavazati támogatás kevés volta miatt (nem kapott kétharmados többséget), és a komprádor liberál-bolsevik réteg gazdasági és médiabeli hatalma ellenében nem tudta szállítani azt a fellendülést, amit az ország várt tôle. 2002-ben hajszállal (nagy valószínűséggel csalással) gyôzött ismét a baloldal. 2006-ban ez megismétlôdött, és most érkezett el a magyar nép a tanulság levonására, hogy a nagy propagandával nyakába akasztott liberál-szocialista koalíció még kevésbé alkalmas az ország rendbetételére, mi több, mélyreható átalakításokkal elrontja azt is ami jól működik. Bezárul tehát a kör, és olyan helyzet mutatkozik, ami felboríthatja az eddigi politikai arányokat. Talán jelez valamit, hogy a miniszterelnök páncélozott személyautót vásároltatott magának.

A bajok gyökere tehát az, hogy a rendszer úgy változott, hogy semmi sem változott, ami a lényeget illeti. A lényeg pedig a hatalom valóságos mikéntje, ami nem is változhat mindaddig amíg az uralkodó elit a hatalom minden ágazatának birtokában ellenôrizhetetlenül és diktatórikusan uralkodhat.

A "parlamenti" demokrácia - amennyiben azt jelenti, hogy ahol többpárt-rendszerű parlament van, ott demokrácia van - puszta szemfényvesztés, ha a parlament hivatásos politikai műhelye mellett nem működnek a kritikus szemléletű értelmiségiek szellemi műhelyei, mint a hivatalos politika civil ellenôrzô szervei, és ha ezeknek a véleményét nem sugározza szét a hírszolgálat az ország népének, amelynek - mint a hatalom forrása - joga van a négyévenkénti szavazáson kívüli folyamatos információs részvételre. Erre a célra szükségesek a közalapítványok. Olyan kormány, amely a közalapítványok működését egyre-másra korlátozza, a diktatúra útját járja. A liberál-bolsevista kormányok tudatosan sorvasztják az állami dotációra rászorúló civil intézményeket, amelyekkel szemben a baloldali kötôdésű értelmiségiek intézményei bôséges anyagi és tájékoztatási ellátottsággal manipulálják a közvéleményt. Ezért elkerülhetetlen a társadalom öncélú megszervezése a diktatúra ellenében.

» vissza a HUNSOR honlapjára