"Örülünk annak, hogy a szabadegyetem mára olyan programmá vált, amely minden évben kitörölhetetlenül ott szerepel a naptárunkban, s hogy Tusnádfürdô most már nem csak az anyaország és az Erdélyben élô magyarok, hanem az anyaország és az egész kárpát-medencei magyarság lét- és sorskérdéseinek megtárgyalására is alkalmassá vált" - nyilatkozta Orbán Viktor azután, hogy megbeszélést folytatott Csáky Pállal, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja vezetôjével. Egy másik nyilatkozata szerint nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális új jobboldalt kell hazánkban is létrehozni.

A Magyar Életben többször rámutattunk már a magyarországi politikai élet hiányosságaira. A magyarországi politikából a társadalmi intézmények szerepét hiányoljuk, azt a demokratikus tevékenységet, amikor az állampolgárok szervezeteket hoznak létre, meghatározott céllal, rendszerint a sorsukat befolyásoló kormányzati intézkedések ellenében. Nyugaton élô magyaroknak nem kell példálózni, itt az égvilágon mindenre alapítanak társadalmi szervezetet, és a sajtó támogatásával sok esetben kivívják követeléseik teljesítését. A magyar politika még pártkeretekbe zártan ott tart, hogy a politikus azt hiszi ô tudja jobban, mi kell, mi a jó a népnek. Magyarországon is létrejön számos kezdeményezés a hatalom politikai döntései ellenében, de általában hatástalanok. Nagyszerű elôadásokra lehet ellátogatni, kiváló elôadók fogalmazzák meg a kívánnivalókat, de azoknak nincs hatása, nincs fogadtatása a címzett fórumokon. Ideális állapot lenne, ha a közösség dolgait intézô állami szervek ezt a fajta társadalmi ellenôrzést intézményesítenék és tevékenységük hatásvizsgálataként folyamatosan kiértékelnék, aminek során csiszolódna a téma vagy éppen tisztázódnának az álláspontok. Ilyen szerepet lát el a sajtó, ha független. De hol van ma független sajtó?

A Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor azon kevesek egyike, amely sok szerencsés körülmény folytán jelentôs tényezôvé fejlôdött az elmúlt 18 évben. Valóságos szellemi műhely, amelyben a nemzetpolitika érvényesül, a nemzet sorskérdései kapnak fórumot, és mivel Erdély a színhelye, a magyar nemzet idegen impérium alá vetett részének sorsa, és sorsának javítása kerül elôtérbe. Nem panaszfal, nem sérelmek elsírása egymás vállán, hanem helyzetértékelés annak fényében, hogy mit kell és mit lehet tenni. Fórum, amelyre oda kell figyelni. És azon kívül megmutatkozik, milyen állapotban van az erdélyi (romániai) magyarság, és milyen állapotban van Magyarország?

Ez utóbbiról Orbán Viktor érdekes fejtegetést adott a tusványosi táborban, amit lapunk 5. oldalán idézünk. Az 1968-as nyugat-európai politikai forrongások eseményeibôl kiindulva elemezte az azóta eltelt negyven évet. Jó, ha kiegészítjük történelmi forrásokból, mi is volt a lényege annak a '68-as kilengésnek:

"A lázongás a Sorbonne Nanterre-i, kihelyezett részlegében robbant ki, amiatt hogy a kormányzat - közömbös lévén "az ifjúság szexuális nehézségei iránt" - nem engedélyezte, hogy a diákszállókban a fiúk és lányok együtt lakjanak. A "Dühöngôk"-nek (Enragés) nevezett mozgalmárok februárban megszállták a diákotthonokat, s amikor a Sorbonne kiürítette a részleget, a városházát is elfoglalták. Május 3-án a baloldali diákok tiltakozásként a párizsi Sorbonne-t is megszállták, s amikor a rendôrség onnan kiverte ôket, az egész városban egy hétig tomboló barikádharcok robbantak ki. Ezekhez ezerszám csatlakoztak más ifjúsági csoportok, munkanélküliek és bevándorlók is, és amikor a rendôrség rendet teremtett, brutalitása ellen a francia szakszervezetek - a kommunista CGT kivételével - egy napos általános sztrájkkal tiltakoztak. A kommunista párt és szervezetei hiába igyekeztek fékezni az eseményeket, a miniszterelnök, Pompidou meghátrálása nyomán állandósultak a milliós lélekszámú tüntetések és az egész országra kiterjedô "vadsztrájkok" (a szakszervezetek által nem támogatott sztrájkok). A radikális csoportok a középületeket ismét megszállták, s munkástanácsok kezébe akarták adni a hatalmat. Május 30-án azonban az államelnök, De Gaulle bejelentette, hogy a népakarat kinyilvánítására új parlamenti választásokat tartanak, s ugyanezen a napon már a rendpárti tüntetôk tömegei lepték el Párizs utcáit. A választásokon a gaulleisták - a 487 mandátum közül 358-at megszerezve - elsöprô gyôzelmet arattak, s a konzervatívok így több mint egy évtizedre bebetonozták hatalmukat. A barikádharcosok szóvivôje, Marc Daniel Cohn-Bendit korábbi eszméit megtagadva a "zöld" mozgalom nemzetközi képviselôinek egyike lett."

Ez a párizsi anarchia csak egy epizódja volt egy nagyarányú kísérletnek a fennálló társadalmi rend ellen. Nincs terünk teljes képet adni, de a mozgalom elöntötte egész Nyugat-Európát, de Észak-Amerikát is. Új Baloldal címen - nagy szervezettséggel, bôséges anyagi támogatottsággal - valami olyan politikai irányzat látszott kibontakozni, amely a kommunizmusnak nyugaton is elfogadható változatát valósítja meg. Merészebb következtetéssel, a nyugati kollektivisták a csôdbejutó Szovjetunióból kiábrándulva, attól függetlenül kívánták felborítani a társadalmi rendet a randallirozó ifjúság által kirobbantható forradalmakkal. Az egyetemeken és a sajtóban nagy propagandát kapott az eurokommunizmusnak nevezett politikai irányzat. Nyugat-Európa mai politikai elitjének nagy része ennek az idôszaknak egyetemista lázadója volt. Joska Fischer, késôbbi német külügyminiszter, együtt csavargott Frankfurtban a Franciaországból kitiltott Cohn-Bendit anarcho-leftist elvtársával. Ô is most Brüsszelben nyakkendôs, aktatáskás diplomata.

Nos, erre mondja Orbán Viktor hogy az egykori lázadók nyugaton valamilyen kulturális ellenforradalom hatására ma már normálisan viselkednek, de ezzel szemben Magyarországon a hatalomra jutott újbalosok kormánypolitikáját még mindig a régi, provinciális gondolkodás jellemzi. A provinciálist bizonyára úgy kell érteni, hogy visszatértek a kádári idôk szemléletéhez: az országot saját tulajdonként kezelik.

Orbán Viktor szerint nem fogadható el az a gondolat, hogy az alkotmányos rend sosem lehet képes megvédeni magát az ellene összeesküvô kalandorok ellen. Ha a demokrácia nem tudja megvédeni magát az antidemokratikus törekvések ellen, akkor meg kell teremteni azokat az intézményeket és garanciákat, amelyek alkalmassá teszik erre. Elmondta: a jobboldal elôtt az a nagy kihívás, hogy végre minden meghatározó csoportja felismerje: plebejus politikára, szociális jobboldalra és közvetlen érdekvédelemre van szükség. Mindez reményt adhat arra, hogy az országnak végre ismét olyan kormánya legyen, amely szolidáris polgáraival.

Orbán meghirdette, hogy az új jobboldalnak négy fontos jellemzôje van: nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális. Az eddigi jobboldal helyett erre az új jobboldalra van szükség. Ezzel szemben ugyanis a mai magyar baloldal internacionalista, autoriter, monopolista és antiszociális.

Így együtt, ilyen tömör határozottsággal vezetô magyar politikus még nem fogalmazott: A négy ellentétpár bármelyike alkalmas végsô következtetést levonó itélkezésre. Vegyük sorra: nemzeti-nemzetközi elkötelezettség. Melyiket kell válassza egy ép eszű magyar ember, aki szereti hazáját, nemzetét? És akkor még finoman fogalmazott, mert az igazi ellentétpár a nemzeti-nemzetellenes.

A második ellentétpár: demokrata-autoriter. Fentebb utaltunk a demokráciára törekvô (a nép akaratára figyelô) kormányzat kívánatos voltára - ami még megvalósulásra vár Magyarországon -, amivel szemben az eddigi liberál-szocialista kormányok mindegyike a 45 éven át beidegzôdött önkényuralmat gyakorolja, amiben nemcsak a végrehajtásban, de a törvényhozásban is a fentrôlvezényeltség működik, hiszen képviselôi kötelesek a pártdirektórium utasítása szerint szavazni.

A harmadik ellentétpár: versenypárti-monopolista. Ide történelmi ismeretek kellenek. Találkoztunk a liberális kapitalizmus elviselhetô módszereivel is, amelyben érvénysülnek a nemzet szociális ellátottságának és munkaereje újratermelésének feltételei, és tapasztaljuk, éppen napjainkban, a kapitalizmus könyörtelen válfaját, amiben egy szempont van csak: a profit. Ez ömlött rá Európára a '70-es években, Magyarországot ma ez szívja sápadtra. De - mint mondja Orbán Viktor is - ellenáramlata már érezhetô Európa nyugati részén.

A negyedik ellentétpár - szociális-antiszociális - kérdésének tisztázása nyújtja a legtöbb lehetôséget a jobboldal számára. Egyszerű a tétel: a szociális elvekkel amúgyis mindig visszaélô szocialisták a rendszerátváltáskor egy ugrással az ellenoldalra kerültek, ahol a szabadverseny elvei közül most az érvényesül, amelyik szerint aki nem dolgozik, ne is egyék.

A jobboldal - úgy tűnik - most fogalmazza meg szociális és nemzeti jellegét - akár a '30-as években. Kár hogy ilyen késôn, hiszen a dolgok természetes rendje, hogy aki nemzetben gondolkodik, annak gondja van arra is, hogy a nemzet milyen állapotban van. Ahol az országban milliók élnek szegénysorban, ott a szociális gondoskodás az életbenmaradás parancsa. A jelenleg kormányzó pártok a kapitalizmus érdekeit szolgálják.

Jó hogy a kapitalistáknak is van érdekképviseletük, de azoktól ne várja el senki a gondoskodást a szegényekrôl, az ország állapotáról. Az SZDSZ ilyen, tudomásul kell venni, híveinek száma választások alkalmával kissé 5 százalék feletti. Az már az MSZP bűne, hogy kormányzó hatalomban a nemzetközi kapitalizmus érdekei nem 5 százalékben érvényesülnek, hanem szinte teljes egészében.

Az MSZP-nek még a nevében is hazugság van - a szó "szocialista", vele kapcsolatban már mindent jelenthet csak szociális gondoskodást nem. Ebben a pártban - amely baloldalinak meg szocialistának hirdeti magát abban az értelemben, hogy ez a szegényekkel való gondoskodás fogalma is - akkora nagy a hazugság, hogy annak minden logika szerint elôbb-utóbb robbannia kell. Ha a jobboldal demonstrálni tudja a szociális elkötelezettséget, évtizedekre berendezkedhet. A mai 3-4 millió szegényembernek a semmin innen legalább szavazati ereje van, ezt kell megnyerni meggyôzô tényekkel.

Orbán Viktor kijelentette: "az új jobboldali politikának feltétlenül tartalmaznia kell a szegények számára egyfajta szociális csomagot is. Az új jobboldal ugyanis senkit nem hagyhat az út szélén - mondta. - Éppen ezért a középosztálynak történelmi szövetséget kell kötni a magyar szegényekkel, akik immár majd hárommillióan vannak. Ez a szövetség a szegények és a középosztály érdeke is."

Nem kellett sokáig várni a baloldal felhördülésére:

"Orbán elérkezettnek látta az idôt, hogy revitalizálja az osztálypolitizálás hagyományát - írja a Népszabadságban Bugyinszki György. - Történelmi összefogást sürgetett ugyanis a szegények és a középosztály között - mint mondta, ez a Fidesz tulajdonképpeni küldetése. Azaz, váljék végre világossá, hogy a többségnek egyetlen igazi ellensége van, az igazán gazdagok kiváltságos rétege (lásd még: új arisztokrácia). Indulhat tehát az osztályharc - ez lenne a harmadik pillér."



Humoros, amikor a bolsevista tábor vádol osztálypolitizálással, amikor éppen ôk hajtották végre, alapvetô tételes elvkövetéssel, az osztályharc meghirdetésével, a magyar felsôosztály és középosztály "likvidálását", és hozták létre a kommunizmus ideális osztálytársadalmát, amely két részbôl kell hogy álljon: az állampárt elitjébôl és a proletárokból. Gyakorlatilag dúsgazdagokból és elszegényített bérbôl élôkbôl, akiknek nincs kitartásuk fellázadni a pártelit ellen. A kommunizmus felé menetelô szocializmusban a vezetô elvtársi rétegnek egyik nagy problémája volt a folytonosan kitermelôdô középosztály. Ezt kellett mindenáron visszanyomni. És most itt van ez az Orbán, aki "történelmi összefogást sürget a szegények és a középosztály között". Igenis, legyen igaza Bugyinszki elvtársnak "váljék végre világossá, hogy a többségnek egyetlen igazi ellensége van, az igazán gazdagok kiváltságos rétege". Úgy bizony, "az új arisztokrácia!"

Ez viszont nem osztályharc, hanem nemzetvédelem! Orbán lerántotta róluk az álarcot. Ebbôl már élet-halál küzdelem lesz.

"Koszovó és a nyugat-balkáni stabilitás"

Ezt a címet viselte a szabadegyetem elsô elôadása. A meghívottak arra próbáltak választ keresni, hogy az Ahtisaari-terv nyújt-e megoldást a koszovói helyzet rendezésére és mennyire jelent precedenst más - hasonló gondokkal küszködô - régiók jövôjére. Elhangzott: Koszovó számára az Ahtisaari-terv által javasolt, stabilitást biztosító, ellenôrzött függetlenség jelent megoldást, ez azonban más régiókra nem alkalmazható. Toró T. Tibor RMDSZ képviselô véleménye szerint a tervnek azonban vannak olyan elemei, melyekre erdélyi viszonylatban is lehet hivatkozni, mint például a sajátos státusú önkormányzatok létrehozása.

Az Erdélyi Krónika tudósítója szerint Koszovó esete az elmúlt másfél évtized egyik szemléletes történelmi leckéje, az ottani tragédiák hosszú távon meghatározhatják a térségbeli népek együttélését. Úgy tűnik, hogy elôször a történelemben a kollektív kisebbségi jogok és területi autonómia biztosítása lesz a nemzetközi közösség által kikényszerített megoldás, ami igen hasznos precedensnek számíthat kisebbségügyi kérdésekben.

Stier Gábor, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetôje azzal kezdte elôadását, hogy párhuzamot vont Trianon és a koszovói helyzet között, hangsúlyozva: - Szerbia ugyanúgy éli meg az albánok lakta terület függetlenedését, mint a magyarok a 87 éve kötött békeszerzôdés következményeit. A budapesti újságíró viszonylag stabil fegyverszüneti állapotnak nevezte Koszovó jelenlegi helyzetét, hozzátéve: "Miközben Oroszország precedenst lát a terület státusának rendezését célzó törekvésekben, addig az angolszász diplomácia kettôs mércét alkalmaz a kérdésben. Vagyis amirôl Amerika úgy gondolja, hogy lehet, az megengedett, amirôl viszont nem, az veszélyezteti a nemzetközi biztonságot" - fogalmazott Stier, orosz-amerikai geopolitikai játszmának nevezve a koszovói folyamatot, amelyben Európa alig hallatja a szavát.

Mi innen úgy látjuk, hogy Trianon óta minden változásban nagyhatalmi érdek érvényesült, és mert a magyar érdek nem esett azzal egybe, mi magyarok rendszerint károsultjai voltunk. Jugoszlávia örvendetes széthullása a délvidéki magyarságot nehéz helyzetbe hozta.

Jugoszlávia megbüntetése amerikai elhatározás volt, minden bizonnyal amerikai üzleti érdekek vonalán. Az eredetileg francia hatalompolitikai érdekbôl - a német erô ellensúlyozása érdekében - támogatott pánszláv törekvések eredménye volt a délszlávok egyesítése faji nacionalizmus alapján. Ennek érdekében készítette elô a francia és angol diplomácia az elsô világháborút. A második világháború még ezen a vágányon indult, de befejezése - még mindig a szláv erô alkalmazásával - már amerikai vállalkozás. A hidegháborúnak neve-zett, Amerika-irányította Európa-konszolidáció idején a kommunista Jugoszlávia szerepe felértékelôdött a Szovjetunió mederbentartása (containment) érdekében, aminek során világpolitikai szerepet is kapott Tito Jugoszláviája, mint a "harmadik világ" vezetôje. E szerep érdekében Amerika a kontinens legerôsebb katonai erejévé tette Tito országát. Ez a - kiszámíthatatlan eseményekre tartalékolt - katonai erô a Szovjetunió felbomlása után feleslegessé vált: Amerika felszámolta. Az eljárás gorombaságát, és talán a délszláv államszövetség széthullását is kivédhették volna a szerbek, ha okosan politizálnak. De a szerb politikai gondolkodás következetes volt a nemzeti nagyságot hozó nacionalizmushoz, nem tudván, hogy a nyugati nagyhatalmi politika pontot tett e korszellem végére. A jugoszláv háború azt is megmutatta, hogy Európa területén a meghatározó rendezô hatalom az Egyesült Államok. A szövetségi jelleg ezt csak széppé teszi. Koszovó sorsának elrendezése is amerikai döntés lesz, amivel a nyugat-európai hatalmak nem ellenkeznek. Oroszország ellenzi két okból: egyik a hagyományos Balkán-politika követése, másik a világpolitikai szerep felmutatása az e téren történt jelentôségvesztés ellensúlyozására.

A bálványosi tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a magyar diplomácia feladata támogatni az Ahtisaari-tervet, mert a Koszovóban élô száz ezer fôs szerb közösség autonómia-rendszere hivatkozási alapként szolgálhat Székelyföld számára.

A nemzetpolitika volt a témája Orbán Viktor és Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke megbeszélésének is. "A mai Magyarország nem teljesíti alkotmányos és emberiességi kötelezettségét, vagyis anyaországszerepét, hiszen itt kellene megteremteni, koordinálni a Kárpát-medencében élô magyar közösségek számára szükséges együttműködési formákat - fogalmazott Orbán Viktor, aki úgy vélte, hogy a Máért nélkül nincs Kárpát-medencei magyar politika, megszűnt az egyeztetés lehetôsége, és nem lehet megvédeni a különbözô országok területén bajba kerülô magyar nemzettársakat. Ezt némileg pótolni lehet az Európai Néppárt keretében - mondta Orbán Viktor, amire a tárgyaláson Csáky Pál is javaslatot tett. A felvidéki pártelnök ugyanakkor a határon átnyúló önkormányzati és gazdasági együttműködésrôl beszélt.

Zárógondolat lehet a jelenvolt bécsi nemzetközi jogász Eva Maria Barki véleménye, ami szerint az önrendelkezés lényege nem más, mint a nép akaratának figyelembe vétele. Ezért kell a népnek összejöveteleken együtt lenni, akaratát megfogalmazni, elhatározásra jutni, követelésének hangot adni. Ideje, hogy több más európai néphez hasonlóan a magyarság is kivívja önrendelkezési jogát. Ez nem a politikusok, hanem a nép dolga, a politikusoké pedig az, hogy végrehajtsák a nép akaratát.

» vissza a HUNSOR honlapjára