Számlakommandó a neve annak az újfajta gazdasági rendôrségnek (aki még emlékszik a "felszabadulás" utáni idôk hét büntetôhatósága egyikére), amelynek nem egyenruhás tagjai megállíthatják az utcán járókelôket, felszólítva, mi van a táskájában, van-e róla számla? Ez ma még terv a kormányzat részérôl, de jelzés arról, hogy Magyarországon olyan állapotok vannak, hogy már ilyen is létrejöhet.

A hír: "Már elindultak a számlakommandók - jelentette ki Veres János. A pénzügyminiszter célszerűnek tartaná, ha a vásárlástól számított meghatározott idôtartamon vagy "földrajzi távolságon" belül a vevônél megtalálhatók lennének a vásárlást igazoló bizonylatok, amit a boltokból kilépô vásárlóktól revizorok kérhetnek. A tárcánál vizsgálják, szükséges-e megbüntetni azt az embert, akit enélkül állít meg a revizor. [Óh, pesti újságnyelv!] Veres elmondása szerint a lakosság ezen oldalról történô vegzálásával [nem pestiül: zaklatásával] azt szeretnék elérni, hogy a vállalkozók adjanak bizonylatot. Mint a pénzügyminiszter elmondta: még gyűjtik a tapasztalatokat azzal kapcsolatban, szankcionálják-e azokat a vevôket, akik nem tudnak felmutatni bizonylatot adott ellenôrzés alkalmával. Ami viszont biztos, már elindultak a számlakommandók. Hozzátette, hogy au gusztus elsejétôl a szankciórendszer alkalmazása is keményebb lett."

Nyugati és "felszabadulás" elôtti ér-zékszerveinket felborzolja a kor-mányhatalom ilyen pimaszsága, ami-vel megsérti a hatalma alá gyúrt ma-gyar társadalmat. Elôször is nekem, mint vásárlónak, mi közöm ahhoz, hogy az adóhivatalnak adóbeszedési problémái vannak. Nem csempészek-tôl, tolvajoktól, orgazdáktól vásárol-tam, hanem üzletben, amely hatósági engedéllyel működik. Vásárlás, fizetés után az árut betettem a táskámba, ezzel a vásárlást befejeztem. És akkor elém áll valaki, hogy belenézne a táskámba. Benyúlna a zsebembe is? Nyilvános utcai motozás adóhivatali megállító közeg által? Ezt rendôr sem teheti meg. Mint ahogy házkutatást is csak alapos gyanú esetén végezhet, de névre szóló, indokolással ellátott hatósági engedéllyel. Ilyen utcai letá madásra egyetlen válasz lehet, amit nem írhatunk le, de hát... lovas nemzet vagyunk.

Hogyan is lenne végrehajtható ilyen ellenôrzés? Ott kezdôdik, hogy adócsalógyanús vagyok? Beletúrnak a táskámba? És ha ott van valami gyanús, akkor nekem kell igazolni, hogy azt vásároltam? És ha nem kaptam róla nyugtát? Vagy nem is ma vettem. Vissza az üzletbe? Szembesítés? Jegyzôkönyv? Elkések a munkahelyrôl, vagy valamilyen fontos tárgyalásról, mert vettem magamnak tízórait? És az most bűnjel lett? De az eladó bűne, mi közöm hozzá, ô az adóbehajtásra kötelezett személy. Vagy az én bűnöm is? Lehet ilyen törvény?

Az a kérdés, hogy jutott ide az ország, maradjon késôbbre. De hogy jutott ide a kormányzat? Ha ezt a mai ellenzék csinálná, a sajtó-rádió-tévé föllármázná a halottakat is a kormány ellen. Ma csak hír, a lakosság tudomására hozatik, hogy számlakommandó intézmény létesült csaló gazemberek ellen, akik meglopják az államot, miattuk pang a gazdasági élet, minden baj okozói. Eléggé ismerôs hang ez is. Korábban a reakciósok szabotáltál a szocialista építést, azért volt minden ami kellett "hiánycikk", de az éber hatalom internáló táborokat létesített, plakátokat ragasztatott: Halál a feketézôkre! Milyen ismerôs a hang: "A számlakommandó munkájának eredményeként a befolyó bírságon és a javuló adófegyelmen keresztül ötvenmilliárdnyi többletbevétellel számol a kormány" - jelentette be a héten Veres János pénzügyminiszter."

Ennek a kormánynak mindent elnéznek a baloldali irányítású tájékoztató szervek, mert az alternatíva jobboldali kormány létrejötte, az pedig képes lenne elrontani ezt a szép, új világot, amiben kül- és belföldi erôszakszervek nélkül is kézben tarthatók a hatalom összes erôdítményei.

Ha a jelenlegi helyzetnek nagyon a mélyére tekintünk, az állampolgár zsebében turkálás lehetôsége a gazdasági rendszerben talál igazolást. A magyar közönség - beleértve a rendszerátváltás során szerephez jutott, mindaddig okosan hallgató értelmiségiekkel együtt - reményekkel színesedett képben látták a nyugati világot, amely örömteli gyorsasággal nyílt meg az ország részére a nyolcvanas évek végén. Minden mai gond abból származik, hogy az új rend nem felelt meg a várakozásoknak, mi több, a szabaddá vált gazdálkodás új fosztogatásoknak nyitott teret, amelyek épp olyan legálisak és épp olyan erkölcstelenek, mint a szocialista állam fosztogatásai voltak. A gazdag Nyugatról nem a gazdagság "gyűrűzött be", hanem a módszer, amivel szemben a magyar társadalomnak nem volt ellenálló ereje.

Nagy mértékben segíti e csalódás okainak a megértését az alábbi beszámoló részlet egy rádióbeszélgetésrôl. A Magyar Katolikus Rádió Kulin Ferencet kérdezte, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját, az MDF egykori alapító tagját, a kérdéses idôszak fontosabb vonatkozásairól:

"A rendszerváltoztatásban résztvett, majd kormányra jutott MDF jól ismerte a magyar társadalmat feszítô gondokat, a belpolitikai helyzet tarthatatlanságát, ám a világpolitikai körülményekre lényegében nem volt rálátásuk, inkább csak késôbb tévesnek bizonyuló feltételezéseik. A külföldi sajtó és a többi országokba járás hiányában a világ valódi viszonyairól szánalmasan kevés információval bíró rendszerváltók szinte semmit sem tudtak azokról a nemzetközi szinten zajló változásokról, melyek késôbb a hazai rendszerváltást is döntôen befolyásolták, így az MDF egyik legfôbb politikai célja annak a szociális piacgazdaságnak a hazai megvalósítása volt, melynek modelljéül Nyugat-Európa egyes társadalmaiban, de fôként a Nyugat-Németországban működô kereszténydemokrata szemléletű társadalmi, politikai szerkezet szolgált. Ennek a politikai berendezkedésnek, mint kiderült, körülbelül öt éve volt hátra, mivel az Egyesült Államokból eredô, szabad piacgazdaságra épülô új hullám 1995-re elsöpörte ezt a hagyományos emberi értékeket is szem elôtt tartó irányzatot. Azóta pedig ez a gátlástalanul terjeszkedô vadkapitalizmus az úr."

"Mára viszont, az elôzô ciklusban és jelenleg is hatalmon lévô koalíció a gyeplôt a lovak közé dobva "erényt csinált a szabad piacgazdaság diktátumainak követésébôl", azaz egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy nemzet létéért felelôs, elhivatott társaság, hanem sokkal inkább, mint egy csapat pénzéhes bukméker a lóversenypályán. Súlyos problémát jelent továbbá, hogy a média - melyet szintén "lenyúlt" a tôke, és így a piac működtet - úgy szervezte meg önmagát, hogy a rendszerváltás igazi céljainak közzétételére csak minimális lehetôség álljon rendelkezésére az értelmiség azon részének, amely egyáltalán hajlandó értük szót emelni. Ebben mutatkozik meg az úgynevezett sajtószabadság igazi kérdése. Manapság tényleg mindenki azt mond, ír, amit akar, a kérdés csak az: meddig ér el a szava?"

Látjuk tehát ebbôl a beszélgetésbôl is, hogy amiként a világháború két gyôztes hatalma egyikének érdekkörében kényszer volt az ország részére egyfajta gazdasági rend, azonképpen a másik gyôztes hatalom érdekkörébe kerülve, elháríthatatlan az ország részére egy másik gazdasági rendhez való igazodás. Erôk dolgoznak a világ sorsának alakulásában, tudni kell tehát, hogy a második világháború valódi gyôztese nem mond le az irányításról. Egyikbôl a másikba kerülve Magyarország (csakúgy a többiek), bár jobb helyzetben van mint volt, de behozhatatlanul rosszabb helyzetben van, mint Európa azon országai, amelyek nem adattak szovjet igazgatás alá. Az a változás, amit Kulin Ferenctôl idéztünk, a nyugatiakat, Németországot például, nem érinti olyan fájdalmasan mint Magyarországot. Egy minimum ötvenéves elmaradás tükrözôdik a fizetésekben a németországi összehasonlításban. Amikor Brüsszel elôírja, hogy x százalékkal csökkenteni kell a szociális juttatásokat, és y százalékkal növelni kell a közterheket, az nem ugyanazt eredményezi Németországban, mint Magyarországon. Ott esetleg érinti a nyaralást, emitt felborítja a napi megélhetést. Ha Európa valóban egyesülni akart keleti felével, akkor fel kellett volna fejleszteni, versenyképessé tenni, nem bedobni a mélyvízbe. Így egy nevezôre hozva a különbség - a kiszolgáltatottságban - állandó marad.

A védekezésnek az lehetne a módja, ha a magyar kormány védekezô álláspontra helyezkedik minden kérdésben - mi jó nekünk? alapon. Ezt kellene tennie a jelenlegi miniszterelnöknek is a reformok dolgában. Reformokra szükség van, de nem úgy, hogy az többet ártson, mint használ. Az ország termelését és termelôképességét növelni kell. Biztos, hogy ennek módozatait Magyarországon jobban tudják, mint Brüsszelben. Biztos, hogy a nemzetközi tôke érdekei nem azonosak a magyar munkavállalók vagy akár az ország érdekeivel.

Jó, ha van olyan fórum, amelyrôl elhangzik a figyelmeztetés, amikor a miniszterelnök megfeledkezik a magyar érdekekrôl. Sólyom László köztársasági elnök elégedetlenségének adott hangot a reformok állásával, a kormány jövôképével, a kormányzati adatszolgáltatás hitelességével, valamint Gyurcsány Ferenc moráljával kapcsolatban. Az elnök által elmondottak tükrözôdnek minden hazai és nemzetközi szakértôi anyagban, illetve nyilatkozatban. Világosan megmondta, hogy a magyar állam pénzügyi helyzete a kemény, de sokszor kellôen át nem gondolt megszorító intézkedések ellenére is fenntarthatatlan úton halad. Bár érthetô a bevételek növelésének szándéka a kormány részérôl, kiemelten fontos lenne az állami kiadások csökkentése is, elsôsorban azokon a területeken, amelyek feneketlen zsákként nyelik el az adópénzeket.

A köztársasági elnök szavai is arra utaltak, hogy a kormányzatnak nemhogy elfogadható, hanem semmilyen ismert terve nincs, amely megmagyarázhatná az embereknek, miért és meddig kell ezeket a nehézségeket vállalniuk. Ezen ismerethiányok felszámolásához meg kell születnie - az oly sokszor hangoztatott konvergencia-program mellett - egy olyan elképzelésnek is, amely a következô évekre a gazdasági teljesítmény növekedését irányozza elô.

A közgazdaságtudomány bizonyult a legsikosabb talajú tudománynak a gyakorlatban. Szinte már mindent kipróbáltak a történelem folyamán a magántulajdon és köztulajon, az erôs államhatalom és a szabadpiac szélsôségei között. A járható út mindig valahol a középvonalon volt, amikor minden partnernek jutott, amikor a kiszolgáltatottságok elé fékek kerültek. Ennek a méltányos szemléletnek a tanulmányozására alkalmasak a múlt század huszas-harmincas évtizedei. A fentebb idézett Kulin Ferenc egyetemi tanár is úgy látja, hogy "1995 óta a gátlástalanul terjeszkedô vadkapitalizmus az úr." Sólyom László köztársasági elnök is megállapította, hogy a magyar állam fenntarthatatlan úton halad.

Az ok: a magyar kormányt irányító pártokban szélsôséges irányzatú közgazdasági elvet követnek, amely szerint a tôkés társaságoknak korlátlan haszonszerzési lehetôségeket kell biztosítani, mert - e liberalista hitelv szerint - ettôl lesz egyszer majd általános jólét.

Egy kifosztott népességű országban olyan adópolitikát folytatni, amivel a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek, nemcsak erkölcstelen, de népellenes is. A rendszer kényszeríti az embereket olyan gazdasági védekezésre, ami már önvédelem. Olyan rendszert alakítottak ki, amelyben aki betartja adózási kötelezettségeit, önmagát fosztja ki. Amikor az országos gazdaság negyven százaléka "fekete" ke-reskedelemben bonyolódik le, az nem a lakossági becstelenség aránymutatója.

"Ha a számla- és nyugtacsalások elleni fellépés nem párosul a vállalkozók adóterheinek csökkentésével, nem biztos, hogy eredményes lesz az intézkedés" - mondta a Magyar Hírlapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség fôtitkára. A vállalkozások egy része ugyanis azért nem ad számlát, mert a magas adóterhek miatt a szabályok betartása mellett nem tudna gazdaságosan működni. Vámos György szerint elsôsorban az élômunka terheinek csökkentésére lenne szükség, hogy a vállalkozások több levegôhöz jussanak. A közterhek mérséklése nélküli nagyobb szigor a nyugtaadás terén a vállalkozások egy részét csôdbe viheti. "A foglalkoztatást terhelô adók mérséklésével, a gazdaság kifehéredésével az állam is több bevételt könyvelhetne el. Sokak a magas közterhek miatt kényszerülnek a kiskapuk keresésére" - hangsúlyozta Vámos. Felhívta a figyelmet arra is, hogy elsô körben a cégek közötti számlamozgásokat kellene jobban átvizsgálni. Az engedély nélkül működô társaságok - szeszfôzdék, építôipari és húsfeldolgozó cégek - kiszűrése után kellene az engedéllyel működô, de számlát nem adó vállalkozásokat górcsô alá venni. "Ilyen elvonások mellett a vállalkozások jelentôs része a megélhetéséért küzd. A magyar cégeknek támogatott, kedvezményes hitelekre és alacsonyabb terhekre lenne szükségük ahhoz, hogy versenyképesek tudjanak lenni".

Túl széles a terep egy cikk keretében áttekinteni, már csak egy közgazdász-véleményt említünk.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy szinte robbanásszerűen terjed a kontinensen az adócsökkentési hullám. Legújabban Bulgária jelentette be, hogy tíz százalékra mérsékli a személyi jövedelemadó kulcsát, de a tagállamok jó része is hasonló lépéseket fontolgat, vagy már végrehajtotta azokat az intézkedéseket, amelyek a közterhek mérséklôdésével jártak. A terhek mérséklése mellett érvelôk arra hivatkoznak, hogy az ésszerűbb mértékű elvonásokat szívesebben fizetik be az emberek, önszántukból is eleget tesznek állampolgári kötelezettségeiknek. S ezzel hatékonyabban csökkenthetô a feketegazdaság is.

Nemcsak Bulgária, de Románia és Szlovákia is adócsökkentést vezet be, de tervezik a csehek, a németek, az olaszok, a franciák, nemrégiben mérsékelték az elvonásokat a britek. Úgy látszik tehát, Európa-szerte ellenállnak a pénzügyi szigort szorgalmazó nemzetközi intézeteknek. Pedig a nemzetközi gazdasági bürokrácia igyekszik lebeszélni ôket róla. A Valutaalap például, szinte mindenkit eltanácsol az adócsökkentéstôl. Az ENSZ egyenesen nemzetközi adószervezet létrehozását fontolgatja.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézete szerint az adórendszer is gerjeszti a féllegális és illegális munkavállalást, ezen keresztül oka a közterhek egyenlôtlen elosztásának, éppígy az ország romló versenyképességének és az államháztartás hiányának.

Rózsás Tamás, a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet igazgatója, "Hogyan mentheti meg a helyes adópolitika a deficites költségvetést?" című tanulmányában írja: "Az adóztatás egy bizonyos szintje felett a kormány már nettó értelemben is terhet jelent a magánszektor számára, az adóbevételek egyre nagyobb részben jövedelemtranszferekre fordítódnak például a társadalombiztosítás vagy a támogatott egészségügyi ellátás rendszerein keresztül. Az ilyen adók termelési kedvet visszafogó hatása csökkenti a gazdasági növekedés ütemét. A túlságosan magas adók a kormányzat számára is bevételkiesést okoztak. A modellszámítások szerint az alacsonyabb adószint a termelés - és ezzel az adóalapot képezô jövedelem - gyorsabb növekedése miatt magasabb adóbevételt eredményez."

Ha nem begôzölt fanatikusokról, elkötelezett csatlósokról lenne szó, figyelmeztetni kellene a mai gazdaságpolitika felelôseit arra, hogy az elmúlt kétszáz évben a világon mindenütt a háborúk, a forradalmak, a gyarmati lázadások, az éhinség, a tömegnyomor okozói mögött föllelhetô a kapitalista kizsákmányolás. Ôk most ezt a fajta kizsákmányolást szolgálják számlakommandókkal, és védelmezik magukat egyéb fegyveres magántársaságokkal olyan országban ahol feltétlen tôkepártinak lenni - eddig vallott, általuk megkövetelt elveiket is elvetve -, történelmileg igazoltan megvalósul az ország érdekeinek elárulása.

» vissza a HUNSOR honlapjára