Ami a hazait illeti, a Rákosi éra és a Kádár éra ártalmainak egybevetése ad okot a mérlegelésre - nyertünk-e, és ha igen, mit a cserével? (A lelki ellenállást utóbbi nagyobb mértékben megviselte.) Ami a nemzetközi következményt illeti, a kiinduló tétel, hogy a magyar forradalom közvetve hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához. Jó kérdés: tudjuk-e ezt magunk számára értékesíteni? Még jobb kérdés: értékelike olyan fórumokon, ahol a világ sorsát intézik? Esetleg elgáncsoltunk egy folyamatot, ami miatt egy terv törést szenvedett?

Érdemes foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hiszen a magyar forradalom, és fôleg annak tragikus kimenetele valóságos szökôárként zúgott át a világ közvéleményében, váratlanul, olyan izgalmakat terítve az eseménytelen napokra, ami aktualitást adott egy régóta nyomasztó aggodalomnak: a Szovjetunió botrányos jelenléte Közép-Európában.

Magyarország november 4-i szovjet lerohanása mint valami lángfelhô, ami hirtelen világossá teszi az addig homályban volt dolgokat: a világ ráébredt a szovjet valóságra. Szükséges visszaidézni az elôzményeket, az 50-es évek viszonyait. Európa még a romeltakarítással foglalkozik, nyugati részén is megvolt a politikai "tisztogatás", a baloldaliak átveszik a gazdasági és politikai pozíciókat, Franciaországban és Olaszországban a legnépesebb a kommunisták pártja. Az érvényesülés mindenütt az "ellenállóké". Vajmi keveset törôdnek a világ dolgával, tudomásul veszik a földrész keleti felének sorsát, legfeljebb örülnek a szerencséjüknek, hogy szabadon élnek.

Amerika népe egészen másként viselkedik. Egyre érzékenyebb az eseményekre, egyre türelmetlenebb kormánya politikája iránt. Az akkor még puritán protestáns társadalom nem tudja feldolgozni a kommunizmus elôretörését, a szovjet európai terjeszkedését, a nagy barátkozást Moszkvával, és országon belül a kommunisták térnyerését. Nyilvánosságra kerül a kormányzat szerepe abban, hogy a hirdetett felszabadítás helyett Európa teljes keleti fele, elôzetes megegyezés szerint, egy másik diktá-tor, Sztalin birodalmává lett, hogy Kínában a nemzetieket Amerika cserben hagyta, az elsô vietnámi háborút is és a koreai háborút is úgy irányították, hogy - miként Németországgal tették - ott is maradjon egy-egy fél ország kommunista országként.

Szenátusi vizsgáló bizottság foglalkozott az amerikai adminisztrációban teret nyert kommunistáknak és titkos szimpatizánsoknak a politikára kiható tevékenysége kivizsgálására, ellenôrzésére. A vizsgálódás bizonyult gyengébbnek, de a politikai részleg jobbnak látta teljesen átszerelni tevékenységét olyképpen, hogy a közvélemény megnyugodjon, de az irányzat lényegében megmaradjon. Meghirdette a szembenállást a kommunizmussal, de óvakodott bármit is tenni a Szovjetunió ellen. A mákonyos recept a hidegháború volt, amelynek során az Egyesült Államok a szabadság bajnokaként tetszelegve, tétlenségével meghosszabbította a Szovjetunió létét, annak végelgyengüléséig.

Magyarország ennek a káprázatnak lett áldozatává 1956-ban.

Mindezt egy Sydneyben elhangzott elôadás kapcsán említjük. A Deák Kör vendégelôadója szeptember 15-én Philip Skardon úr volt, az amerikai kémszervezet, a Central Intelligence Agency politikai elemzôje, aki a magyar '56 és Szuez '56 szoros kapcsolódásával foglalkozott. A CIA szolgálatában eltöltött ideje elôtt újságíróként dolgozott a Szabad Európa (National Committee for Free Euro-pe) New York-i központjában. Elôadásának címe: America's Obligation to Hungary during the Events of 1956.

Az elôadás 19 oldalt elfoglaló anyagával érdemes lenne foglalkozni történészi szakszerűséggel, de ebben a keretben csak néhány megállapítására tudunk figyelmet fordítani. Legfôbb állítása, miszerint a magyar forradalom feltételezhetôen tervezett és idôzített volt, és ilyen vonatkozásban hozható kapcsolatba az angolok szuezi "agresszivitásával".

Egy üzenettel támasztja alá ezt az állítását, amit a budapesti brit követség küldött Londonba október 24-én délelôtt, azt követôen, hogy megtörtént az oroszok támadása a budapesti fegyveres felkelôk ellen, ami "a felkelés leverésének kezdete". Az üzenet jelzés volt London részére, hogy az Egyiptom elleni katonai akció elindulhat "on a greatly stepped-up bases", miután a magyarországon kialakult helyzet hasznosan eltereli a szovjet erôket a Közel-Kelettôl. Meglátása szerint a két krízis egymástól nem különálló, hanem szorosan egybekapcsolódó, összefüggô. Ha a franciák és fôleg az angolok nem törekszenek szuezi érdekeiket fegyveres megoldással érvényesíteni, nagy valószínűséggel a magyar felkelés soha nem jön létre. Ugyanakkor feltehetô, hogy Nagy Imre reformer társaival sikerrel elérte volna szándélait, egyrészt több szabadságot a magyaroknak, másrészt megnyerhette volna ugyanazt a függetlenséget, amit Ausztria kapott, híd szerepét Kelet és Nyugat között. Általános véleménnyel szemben állítja, hogy a felkelés nem volt elkerülhetetlen vagy öngyulladó (spontán), mint azt egyes történészek állítják. "Mondhatjuk, hogy a felkelés tervezett és támogatott volt kívülrôl és belülrôl egyaránt. Így a magyar hadsereg magasabb körei beavatottak voltak továbbá a budapesti rendôrség vezetô tisztjei Kopácsi Sándor rendôrfônök utasításait követték. Nem csak katonai személyiségek osztogattak fegyvert civil tüntetôknek, de a rendôrök sem léptek fel ellenük. Mondhatjuk, hogy a rend fenntartásáért felelôs szervek kivonták magukat a felelôsség alól, feltehetôen szervezett alapon, mi által a kormánynak nem volt más lehetôsége a rend helyreállítására, mint az országban állomásozó Vörös Hadsereg bevetése. Így került sor fegyveres összetűzésre október 24-én, és ezt követôen még délelôtt jelentette a helyzetet a brit képviselet Londonnak, hogy ez volt a felkelés megvalósulása. A követségi üzenet jelezte London részére, hogy az Egyiptom ellen tervezett katonai művelet teljes gôzzel indulhat; mert a magyarországi helyzet eltéríti a szovjet erôket a Közel-Kelettôl. Rövidesen újabb üzenet jött Budapestrôl, már súlyos harcokról, ami megérlelte a végsô elhatározást a Párizs melletti Sevresben tanácskozó brit, francia és izraeli delegáció részére. Ez volt az Egyiptom elleni szervezett agresszió elsô lépése, amit követett az izraeliek Sinai elleni inváziója október 29-én, és a brit és francia bombázás egyiptomi katonai állások ellen október 31-én. A bombázás alkalmasint elterelte a világ figyelmét Magyarországról, ami alkalmat adott a szovjet vezetôknek elhatározni a második támadást, amihez további csapatokat indítottak. Nézetem szerint a Szovjetunió nem határozott volna november 4-ére támadást, ha a brit-francia bombázási kampány nem történik meg."

Kilépve az elôadó fejtegetésébôl, nézzük az események sorrendjét. Nasser egyiptomi elnök 1956 júliusában államosította a Suez Canal Company-t, amely angol-francia közös vállalat volt. A CIA dollármilliókkal támogatta Nassert. Emlékezzünk rá, mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió gyarmatellenes politikát hirdetett már a huszas évektôl fogva, amit a II. világháború után - a kétpólusú világhatalom idején - érvényre juttattak. Nasser a Szovjetunióval kötött fegyvervásárlási szerzôdést gyapotért. Izrael október 28-án elfoglalta a Sinai félszigetet, Gázát, elözönlötte a csatornaövezetet, amire a tervbe beavatott britek és franciák megjelennek békét csinálni, ütközô zónát alkotva a csatorna körül.

Kissé részletesebb leírást találunk Jakus János tanulmányában (A nagyhatalmak válságkezelési technikái az 1956. évi konfliktusokban. Megjelent a Katonai Biztonsági Hivatal Szakmai Szemle c. lapjában 2006/2.)

"A politikai szándékok egyeztetésén túl az izraeli haderô fejlesztésében kiemelkedô szerepet játszottak a térségben pozícióvesztésre álló nyugat-európai hatalmak. Különösen Franciaország kötött jelentôsnek mondható izraeli fegyverszállítási üzleteket, amelyek keretében harci repülôgépeket, harckocsikat és kisebb hajóegységeket szállított az Egyiptom elleni fellépésben szövetségesévé vált közel-keleti országnak. Az Egyesült Királyság katonai tanintézeteiben pedig a késôbbi hadműveletekben kiemelkedô teljesítményt nyújtó izraeli katonatisztek képzése folyt nagy intenzitással, emellett pedig haditechnikai gyártási technológiákat is átadtak Izraelnek. A három ország politikai és katonai elképzeléseinek végsô formába öntésére 1956. október 22-24. között a franciaországi Sevresben lezajlott tárgyalásokon került sor. Ekkor konkretizálták és egyben végsô formába öntötték, véglegesítették az Egyiptom elleni politikai, de mindenekelôtt a katonai fellépésre vonatkozó terveiket. Ekkor született meg a döntés az arab ország elleni katonai akció 1956. október 29-én történô megindításáról is. Izrael állam kapcsolata az Egyesült Államokkal - az informálisan igen nagy befolyással rendelkezô amerikai zsidó lobbin keresztül - stabilnak volt mondható. Ezért az Egyesült Államok formálisan nem tett határozott lépéseket Izrael tervezett katonai akciójának megakadályozása érdekében, ellenkezôleg: részt vállalt a zsidó állam haderejének felfegyverzésében. Az USA - Franciaország, de különösen az Egyesült Királyság esetében - diplomáciai csatornákon keresztül egyértelművé tette európai szövetségesei számára, hogy nem tud azonosulni a térségre vonatkozó terveikkel. Az Egyesült Államok ugyanis komoly pressziót gyakorolt szövetségeseire annak érdekében, hogy eltérítse ôket a fegyveres konfliktus kirobbantásától. A válság lezárását követôen az USA döntô mértékben növelte befolyását a térségben, mindenek elôtt a gazdag szénhidrogén kinccsel rendelkezô Szaúd-Arábiában és az Arab-öböl menti országokban. A konfliktus kezdetén a fôszerepeket az Egyesült Királyság, Franciaország, Izrael és Egyiptom játszotta, míg a végkifejletben ezen országoknak meg kellett elégedniük a statiszta státusával. Ugyanis a domináns szerepeket az Egyesült Államok és a Szovjetunió vonta magához."

Láthatjuk tehát, hogy Mr. Skardon az elôadásában jelzett budapesti üzenetnek, amit a brit követség küldött Londonba október 24-én délelôtt, döntô jelentôséget tulajdonít, ami - mint kifejtette - "végülis hozzájárult a három ország hadi vállalkozása megvalósulásához, ami ha nem történik meg, nem következett volna be Budapest október 4-i lerohanása." Ez az elmélet egyik különlegessége volt az elôadásnak.

Ami viszont a tervezettséget, idôzítettséget illeti, gondoljunk bele - ki tudott volna megtervezni olyan 13 napot, úgy ahogy az megtörtént? Amelyek elején, október 22-én diákok szervezkedtek, nem többre, mint a másnapi felvonulásra, amitôl valami olyant vártak eredményként, ami a lengyeleknek sikerült. Igen, a felvonulások országszerte tervezettek voltak, és így vagy úgy engedélyezettek is. De semmi egyéb, ami ezt követôen történt, nem is lehetett tervezett. Az eseményeket három tényezô - tüntetôk, kormányhatalom, orosz haderô - egymást cselekedetre késztetô lépése mozgatta elôre. A fordulópontot a békés illetve véres megoldás között a hatalom követte el, amikor lövetett az ÁVH-val, majd igénybe vette a szovjet katonaság beavatkozását.

Valóban úgy volt, hogy a felkelôk számára megnyíltak a katonai fegy-verkészletek, hogy a rendôrség nem utasította rendre a felkelôket, de az nem valamiféle elôre szervezettség-bôl adódott, hanem a pillanat hozta létre, az a felismerés, hogy a tüntetôk jó ügyet szolgálnak, és az a tény, hogy a terrorista hatalom megdöntése közakarat volt. Nem kellett már szer-vezkedni, adott volt a cselekvés lehe-tôsége. Ha valaha valami spontán lehetett, a magyar forradalom volt az.

Gyakran felmerül a kérdés: volt-e, és ha volt szerepe az Egyesült Álla-moknak a magyar forradalomban, miben nyilvánult az meg. A támoga-tásnak három terepe lehetett: a hiva-talos amerikai politika, az amerikai politikai propaganda, és harmadik-ként az ennek nyomán keletkezett elképzelések és elvárások.

Végezzünk elôbb az utóbbival. Az amerikai támogatás feltételezése Magyarországon, a lelkekben élô, meggyôzôdés-erejű bizakodás volt, miszerint nem lehet, hogy Amerika, a szabadság klasszikus hazája és bajnoka végletekig tűrje mindazt, amit a szovjet elkövet Magyarországon, és persze másutt is. És ha eddig nem volt elég szovjet brutalitás a meggyôzéshez, ami most (1956-ban) végbemegy, minden bizonnyal cselekvésre készteti az egész Szabad Világot. A bajba jutott ember bízik abban, hogy szerencsésebb embertársai megsegítik. Gondoljunk bele, van benne logika, egy szörnyű világháború után, amiben a világ hatalmai, nagyok és kisebbek összefogtak az emberi szabadság érdekében, mert azt veszélyeztetve hitték, most amikor a magyar népre a szolgaság, terror, megaláztatás, kifosztás ideje jött el, nemcsak fenyegetteségben, de valósággal is, nemde természetes követelés azon szerencsésebb népekhez, amelyek békében élhetnek, hogy: Segítsetek! Hiszen a népek szabadsága érdekében létrehozott háborús szövetséget megtartották a béke biztosítására - hát nem az Egyesült Nemzetek Szövetségének hátáskörébe tartozik védelmébe venni a bántalmazottakat?

A Deák Kör amerikai vendége szólt errôl a kérdésrôl is. Méltatlankodva említette, hogy Mindszenty egy általa idézett mondatában országát az USA és egyéb hatalmak védelmébe ajánlja. ("I ask for forceful and spee-dy defence of my country from the USA and other powers.") "Ez katonai beavatkozást jelent - mondja - a Nyugat és fôként az Egyesült Államok részérôl, azon az alapon, hogy a Nyugat és az Egyesült Államok felelôsek Magyarországért elvi alapon (as a matter of principle)". (Utalás arra az írásbeli nyilatkozatra, amit Robert Murphy helyettes külügyminiszter utasítására írattak az amerikai követségre menekült Mindszentyvel, november 4-én.)

Volt viszont a CIA szakértô elôadásában egy másik tétel, amirôl szólni kell:

"Alleged abandonment by the West of Hungary in times of need over the centuries was a major theme in the speech to the nation that Mindszenty had delivered by radio the previous evening..."

Ilyen nyugatot vádoló mondat - bár helyénvaló lett volna - nem hangzott el Mindszenty rádió szózatában, amit a parlamentbôl sugároztak november 3-án. És máskor sem, hiszen ez volt az egyetlen rádió szózata a nemzethez. Jól tudjuk, hogy éppen Mindszentyvel kapcsolatban vádak és hazugságok áradata burjánzott. Az elôadó bizonyára ilyennel találkozott. Általánosan elterjedt az is, hogy Mindszenty visszakövetelte az egyházi birtokokat rádió üzenetében. (Eheti számunkban ismét közöljük a beszédet szó szerint, a 11. oldalon.)

Történelmi forrásokból tudjuk, hogy: "November 4-én hajnalban Mindszenty bíborost telefonon kérték, menjen azonnal a parlamentbe, ahol Nagy Imre kormánya ülésezik. A parlament közelében észrevette, hogy orosz páncélosok zárják körül az épületet. Nyomban megfordult és az amerikai követség egyik szomszédjához tért be. Innen hívta fel telefonon az amerikai követet, menedékjogot kérvén az amerikai követségtôl. A követ biztosította Mindszenty bíboros számára a menedékjogot, a prímás pedig kíséretének védelme alatt pár perc múlva elérte az amerikai követséget."

Visszatérve az Egyesült Államok szerepére vonatkozó elképzelések kérdésére, tény hogy nem találunk vezetô amerikai politikusok részérôl olyan kijelentéseket, amik közvetlenül utalnak Magyarországnak nyújtandó segítségre, ilyen ígéretre, ha elszakadna a szovjet kötelékbôl, de bizony volt olyan elnöki kijelentés, amibôl ilyen természetű ígéret kiolvasható. Az általános felszabadulásra utaló megnyilatkozásoknak is volt reménytkeltô hatása a vasfüggöny mögött. Tény azonban, hogy a Szabad Európa Rádió hamis illúziókat keltô propagandát terjesztett évtizedeken keresztül.

Az elôadó említette, hogy "Az ún. rollback policy-t az Eisenhower kormányzat alatt egyszer s mindenkorra elásták, Eisenhower soha nem szimpatizált ilyen magabiztos politika-akciós stratégiával abban a régióban, és habár nekem úgy tűnik, hogy Dulles érzése szerint a magyar felkelés valójában ennek a gyakorlatnak a következménye, ezzel szemben én úgy látom, hogy külsô provokáció idézte elô, amely Szuezhoz köthetô. In sum, events in Hungary were the outgrowt of planning for Suez,"

"The CIA did not incite the Uprising - hangzott az elôadáson - sem a Szabad Európa Rádió, amely bár fôként CIA-alapítású volt, formális kapcsolatuk alig volt, és semmilyen módon nem tekinthetô az amerikai kormány hivatalos szócsöveként."

Amerika mindig is a különleges politikai képletek hazája volt. Az iszonyatos pénzeket évtizedeken keresztül fölemésztô, kétes indíttatású Szabad Európa Rádió noha kormány alapításában jött létre, önálló életet élt - most egy tanulmányból idézünk (Canadian Journal of History, Radio Free Europe's Impact on the Kremlin in the Hungarian Crisis of 1956) egy megállapítást: "

"Hovatovább konfliktusok keletkeztek mind a Truman- mind az Eisenhower-kormányzatban a lélektani hadviselés és burkolt műveletek (liberation and rollback) vonalán, pontosab ban a National Committee of Free Europe és az US-kormány között. Míg Washingtonból egyértelműen nyilatkoztak annak fontosságáról, hogy a felszabadulás reménye életben maradjon a rabnemzetekben, az elôvigyázatos külügyminisztérium inkább hajlott elutasítani a felszabadítást, és a Fehér Ház óvakodott kifejezetten hitelesíteni ilyen politikát. Jó néhány esetben megdöbbentették a Szabad Európa Társaság cselekedetei a Külügyminisztériumot és a Fehér Házat. Valósággal allergiát kaptak a Szabad Európa Rádió ostoba tréfáján, amikor Bécsben a Magyarországra induló vonatokat ellátták Rákosi képét ábrázoló WC-papírokkal."

Kialakulhatott volna más lelkületű politika is Amerikában, ha azt dobja fel a politikai áramlat. Például Taft amerikai republikánus szenátor 1952 júniusában New Yorkban kijelentette, hogy: "Tántoríthatatlan híve vagyok minden leigázott nép felszabadításának és az önrendelkezési jog legteljesebb mértékben való alkalmazásának. Határozottan ellenzem az eddigi amerikai állásfoglalást, a bolsevizmussal szemben negatív eszközökkel folytatott védekezési módszereket. Dinamikus külpolitikát és aktív katonapolitikát kell életbe léptetnünk, hogy ezzel visszaadhassuk Kelet-Európa népeinek szabadságukat." Igaz, Taft szenátor ellenzékben volt, amikor ezt a beszédét elmondta.

Még távol vagyunk a SZER propa-gandája szabadságküzdelmünkre tett hatásának teljes megismerésétôl, de azt biztosra vesszük, hogy a SZER által mondottakat a legkisebb re-ménysugárba is belekapaszkodó két-ségbeesettek lelkületével a magyar nép - amikor csüngött a titkon hall-gatott rádióján - minden szót szent igazságnak vett, és az elhangzottakat az Egyesült Államok hivatalos állás-pontjaként fogadta.

Charles Gati Vesztett illúziók, Moszkva, Washington, Budapest és az 1956-os forradalom című kényvében mindjárt az elsô oldalon olvassuk: "Ami az Egyesült Államok bizonyítványát illeti - kiderült [kutatásai során] hogy sokkal rosszabb, mint valaha is gondoltuk volna. Az újonnan megismert tények fényében jól látható, míly nemtelenül gondolkodtak és viselkedtek, amikor életben tartották a magyarokban a reménykedést, ám a kisujjukat se mozdították annak érdekében, hogy nekik bármiféle - katonai vagy diplomáciai - segítséget nyújtsanak. (...) Most, öt hosszú évtized elteltével, amikor a szakirodalmat tanulmányozom, és kutatom 1956 valaha titkos archívumait, csak most ismerem fel, mennyire negatív szerepet játszott az Egyesült Államok a forradalom alatt. Különösen sokatmondónak találom most, hogy Moszkva és Washington egyformán valamiféle sikerként értékelte a magyarországi forradalom elbukását."

Charles Gati (Gáti Károly) választott hazájának lelkes híve, neves történész, Bush elnök tanácsadója.

Az Angliában élô Victor Sebestyen Twelve Days: The Story of the 1956 Hungarian Revolution című, a Pantheon kiadó által megjelent könyv szerzôje, számos angol újság munkatársa, a szovjet összeomlás körülményeinek szakértôje, a magyar forradalom és szabadságharc történetérôl szóló számos tanulmány szerzôje a szóban forgó témáról így nyilatkozott:

"Az igazi gonosztevô nem is annyira a Szovjetunió, amely aligha cselekedhetett másképp, hanem a CIA pénzelte Szabad Európa Rádió. Bátorította a harcolókat, akik azt gondolhatták, hogy közeleg az amerikai katonai segítség, Nagy Imrét a Kreml bábjaként ócsárolta, és buzdította a lázadókat, hogy folytassák a harcot. A Szabad Európa Rádió felelôtlenül bátorította a felkelôket." (The Independent, 2006. november 8.)

"Amerika pedig, és elsôsorban a Szabad Európa Rádió, a maga tudatlansággal vegyes cinizmusával olyan szenvedélyeket táplált, amelyek érdemi segítése nem állt szándékában. A végkifejlet, állítja Gati, lehetett volna más is. A több mint tizenöt éves rendkívüli kutatás és interjúkészítés eredményeként született könyv rá döbbent bennünket arra, hogy milyen sokat kell még megtanulnunk a hidegháború kulcsfontosságú eseményeirôl, és ami még fontosabb, hogy hogyan lássunk hozzá." (Foreign Affairs, 2006. november-december, az US Külügyminisztérium hivatalos szemléje.)

"Az Amerikai Egyesült Államok finanszírozásával működtetett Szabad Európa Rádió a magyarországi közvélemény egyik fô információs forrása volt ezekben a napokban. A november 4-i szovjet támadást követôen a rádiócsatorna folyamatosan kitartásra biztatta a fegyveres felkelôket és a Nyugat várható katonai segítségérôl beszélt." 1956-os forradalom. (Wikipédia)

Összegezésként elmondhatjuk, jól tesszük, ha megismerjük részleteiben is történelmünket, de álljon elôttünk mindig a tapasztalat, hogy a nagyhatalmakkal szemben nem lehet igazunk, nincs beismerés, revízió, jóvátétel, feloldozás. Már azért is hálásak vagyunk, ha utólag megértôen meghallgatnak minket.

» vissza a HUNSOR honlapjára