Mikó Imre írja 1941-ben kiadott Huszonkét év című könyvének a „Megindul a harc a parlamentben” című fejezetében:
„A magyarság hat törvényhozója elé erejüket meghaladó feladatok tornyosultak, amikor Románia alkotmányozó parlamentje megnyílt. Már a választások alatt rásütötték a magyarságra az irredentizmus bélyegét. Bratianu a békekonferencián kijelentette volt, hogy az erdélyi magyarságot békés úton el fogja tüntetni, s ebben segítôtársat talált kultusz- és közoktatásügyi miniszterében, a dúsgazdag Anghelescu orvosban, aki a nagyromán kultúrpolitika alapjait megvetette. Az Anghelescu-féle kultúroffenzíva a magyar iskolák bezárásán, magyar tanulók román iskolákba kényszerítésén, állami iskolák kényszermunkával való felépítésén át az egységes román nemzetállam felé tört. Törvényhozóink nem várhattak segítséget sem a kisszámú erdélyi [román] ellenzéktôl, akik sovinizmusban túltettek az ókirályság több elfogulatlanabbul gondolkodó politikusán, sem a német képviselôktôl, akik a meggyesi határozattal körülbástyázva magukat, igyekeztek kisebbségi elôjogaikat megôrizni. … Az alkotmány nem ismerte el a kisebbségeknek Gyulafehérváron és Párizsban szerzett jogait, s ezek helyett bizonyos általános polgári jogokat nyilatkoztatott ki, melyek a kisebbségeket is érintik. … Az agrárreform magyarellenes végrehajtása a magyar intézmények létalapját pusztította el. Most az intézmények tartalma ellen indult meg a hajsza, s a céltábla elsôsorban a magyar iskola volt. … 1928. október 10-én tartotta meg a Magyar Párt Székelyudvarhelyen harmadik másodéves nagygyűlését … Pál Gábor javaslatára a nagygyűlés kimondotta, hogy a magyarság összes panaszait a Nemzetek Szövetsége elé viszi. Az egyhangúan elfogadott határozat így szól:

»A magyar kisebbség 10 év óta a törvénytelenségnek, jogtalanságnak és egyenlôtlen elbánásnak felsorolhatatlan szenvedéseit viseli. A gyulafehérvári határozatban és az 1919 évi párizsi egyezményben ígért kisebbségi jogokra való hivatkozás, valamint az államhatalom gyakorlásában az egyenlôség és igazságosság alkalmazásának állandó követelése hiábavalónak bizonyultak, mert a váltakozó kormányok e jogos követelések teljesítését nemcsak következetesen meg-tagadták, hanem sérelmes törvények, rendeletek, valamint törvénytelen intézkedések által is a magyar kisebbség kulturális és gazdasági létfeltételeit alapjukban támadják meg.«…

Bethlen György és Titulescu vitája a képviselôház 1935. dec. 3-i ülésén. [Ebbôl egy részlet]: … Bethlen György: – Rendkívül hosszadalmas lenne összes alapos és jogos panaszainknak részletes felsorolása, azért csak példaképpen és röviden teszek ezúttal említést a legfontosabbakról. Így: a családnevek önkényes vizsgálata alapján a szülôk és a tanulók akarata ellenére korlátozva van az iskolaválasztás szabadsága. Az egyházaink által fenntartott iskolák hasznos működése elé állandóan újabb és újabb akadályokat állítanak. A számukra biztosítot iskolai autonómia megvalósítására eddig még a kezdô lépések sem tétettek meg, ehelyett azonban általában, de fôleg a székelyek által lakott vidékeken is tapasztaljuk, hogy még az állami iskolákban eddig fennállott magyar nyelven való oktatás csekély terjedelme is fokozatosan csökken, vagy már teljesen meg is szünt. Szomorúan látjuk a vallás megváltoztatására való kényszerítés elszigeteltnek nem nevezhetô eseteit.

Titulescu külügyminiszter félbeszakítja Bethlen Györgyöt, és ezt mondja: – A kormány nevében tiltakozom ez ellen. Ha valami panaszuk van, menjenek Genfbe, de ott sohasem adtak Önöknek igazat!

A továbbiak folyamán hasonló közbeszólásokkal illették Bethlen György felszólalását:

Condrus kormánypárti: – Tanuljanak meg románul, mert ha ezt nem teszik, úgy a maga magyarjainak, épp úgy mint Kräuter németjeinek, el kell hagyniok az állásaikat.

Risescu képviselô: – Menjenek Budapestre, ha nem tetszik! Titulescu válaszbeszédében többek között így szólt:

– A román királyi kormány nevében kijelentem teljes ôszinteséggel, hogy hívei vagyunk a kisebbségek egyenlôségének, de ez az egyenlôség feltételezve van a román államélet számára nélkülözhetetlen conditio sine qua non-tól: az Önök ôszinte kijelentésétôl, hogy románok, és annak elfelejtésétôl, hogy magyar állampolgárok voltak. Az Önök etnikuma vitán kívül marad. A kisebbségeknek nem volt és nem lesz buzgóbb védelmezôjük egyenlôségi jogaikban, mint én, egy feltétellel, hogy szívem azt súgja, az a kisebbségi, aki itt beszélt, ha a hangja nem is tisztán román, de románul érez. Ha azonban arról van szó, hogy a kisebbségek útján jussunk el a revízióhoz, akkor megismétlem: Nem, nem, soha!”

Mikó Imre könyvének alcíme: Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-tôl 1940. augusztus 30-ig. A mai történetíró 4x22 év kisebbségi tapasztalatairól számolhat be.

Titulescunak igaza volt, mehetnek panaszra a magyarok akármilyen nemzetközi szervezethez, meg sem hallgatják ôket. Épp olyan hiábavaló volt 88 év alatt a megalkuvó politika. Ennek legtisztábban látható példája a Markó Béla által folytatott RMDSZ-politika, a bukaresti parlamentbeni részvétellel, aminek nyilvánvaló feltétele volt az autonómia minden változatának elkenése. A román nacionalizmus nemzetállam-elkötelezettsége olyan mérvű, aminek hevében magyarok részvétele a maximálisan elérhetô másodrendű minisztériumok élén csak teljes azonosulás árán tartható fenn. Ha ez a részvétel a román államvezetésben valamely magyar párt politikai súlyával jön létre, annak a pártnak fontos magyar érdekeket védelmezô lehetôsége nulla. Kisebbségi párt ab ovo csak ellenzéki lehet, hiszen sérelmeit a többségiek pártjaitól szenvedi. Méghozzá bármelyiktôl, hiszen a Mikó Imre által említett idôszakban a liberálisok uralták a politikai mezônyt, de magyargyűlölô sovinizmusuk megegyezett a soron következô nacionalista, majd kommunista kormányzatokéval.

A románoknak sokkal többet jelent a nemzetállam fogalma, mint nekünk, magyaroknak. Az a felfogás, hogy a nemzet fogalmát azonosítják a törvényes állam területével és közhatalmával, kizárja számukra a nem románok valamilyen más azonosulásuk elismerését, mint a románná válást. A balkáni népek túl sokáig éltek török uralom alatt, így késôn értek meg annak az államhatalmi (ma is uralkodó) filozófiának a befogadására, ami szerint a nép tekintendô a politikai hatalom forrásaként. Ez a tétel emelte a nép nyelvi kategóriáit államalkotó tényezôvé, vagyis az adott nemzet az adott területen az állam jogalapjává lett. A nemzet fogalma új tartalmat és jelentôséget kapott, egybefonódott az állam fogalmával, a gyakorlatban minden nemzeti tudatra ébredô népcsoport (rendszerint nyelvi kulturális azonosság alapján) önálló állami életre törekedett.

Semmi baj nem lenne evvel, ha az államhatárok igazodhattak volna az etnikai határokhoz. Igaz, így Európában sokszáz államnak kellett volna létrejönnie. Ekkor kezdôdött meg a kiszorítósdi, az erôsebbek addig terjesztették államhatáraikat, amíg bele nem ütköztek egy másik terjeszkedô ellenállásába. Azzal a ténnyel, hogy sokkal kevesebb lett az államok száma, mint a nemzetiségek száma, velejárt az erôsebbek által létrehozott államokon belüli természetes és erôszakos asszimiláció. Franciaországban a gallok ragadták meg a lehetôséget, számos népet olvasztottak be, tüntettek el nyelvükkel, kulturájukkal együtt, éppen nem békésen. Hát miért ne értenének egyet a távoli rokonnak tekintett román nép hasonló törekvéseivel?

Az emberi történelemnek e fejleménye feszegette a Magyar Királyság történelmi határait, és érlelte gennyes kelevénnyé Trianont. Az utódállamokban nem alakulhat ki nemzetállamuk teljessé tételének lelki és alkati parancsával ellentétes államszerkezet nézete. Ez kényszerítette a korábban befogadó (multinacionális államfelfogású) magyarok védekezését azonos interpretációra vagyis nacionalista alapra, ami ugyan soha nem volt olyan hôfokú, mint ellenségeié.

Az immár ötödik 22 év kezdetén a történelem kereke fordulni látszik az európai államhatárok megszüntetésével. A szovjet rendszer minden hitelvével ellentétben a nemzetállamok nacionalista világát erôsítette és tartósította. Az orosz gondolkodásból kiiktathatatlan a hódítás szelleme, az oroszosítás törekvése. Valahol távol kitalálták számára a szocialista köztársaságok unióját, de a szétnyújtott orosz tájakon sem szocializmus, sem köztársaság sem unió nem jött létre. Kizárólag a fegyveres erôvel támogatott politikai arrogancia tartotta egyben – amíg nyugatról abrakolták valamilyen célszerűség érdekében.

Klienseiben él tovább ez a szovjet magatartás, a magyar tájakra tapava: szlovákok, románok, szerbek nemzetállami törekvéseiben. Azután, hogy a már szétvágott trianoni csomót újrabogozta a másodjára is gyôztesek nemzetközi nagyhatalmi egyetértése, mi magyarok nagyon jól tudtuk, hogy csak egy konstelláció-váltás hozhat részünkre változást. Európa egyesítése ígérkezik változásként, bár nagyon vontatottan halad, még várat magára egy lendület, aminek megtételére Magyarország egyelôre alkalmatlannak látszik. Az elmaradt rendszerváltásról van szó, ami nélkül nem képzelhetô el lényeges változás az elszakított nemzetrészek sorsában sem.

Most egy kis reménysugárral Erdély ismét megelôzni látszik a törzset. Lehet, hogy a református lelkész másodszor is történelmet alakít. Románia uniós tagságával járó képviselôvalasztási szavazás adta meg a lehetôséget részére. 18 évvel ezelôtt az ô hôsi kiállásának nimbuszából jött létre a romániai magyarok egységes politikai szervezete a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amit a belé épült korábbi Ceausescu-rendszer politikai garnitúrája eltérített az alapítási szándéktól azzal, hogy a román államhatalom szerveinek a szolgálatában megszegte a szervezet azon határozatait, amelyek az autonómia kiküzdésére kötelezték a vezetôséget. Tôkés László és derék támogatói elôbb a Szövetségen belül igyekeztek kikényszeríteni a határozatokat, majd abból kiszoríttatva egyéni küzdelemben volt zászlóvívôje az autonómia követelésének. Bízva támogató táborának jelentôs növekedésében, elhatározta, hogy indul a választáson az európai parlamenti képviselôségért. Fölajánlotta az RMDSZ-nek, hogy annak jelöltjeként indul, amennyiben felvállalják az autonómia ügyét. Nem sikerült megegyezni, Tôkés László pártoktól független jelöltként indult az RMDSZ intézményi túlereje és kampánygépezete, sajtótámogatása, pártapparátusának, pénzének kampánybavetésével szemben állva. Tôkés László indulása nyomán most az RMDSZ újra felvette az autonómia ügyét propagandaszólamai közé, de ebben kérdésben már hiteltelen.

Tôkés László bízott abban, hogy érett a helyzet a változásra, elindult szinte egyedül a kampánykörútjára. Ezt mondta két héttel a szavazás elôtt egy újságnak:

„Én nem számíthatok pártapparátusra, a párt közkatonáira, tisztségviselôire, alkalmazottaira. Kampányomat össze kell hasonlítanom a többi párt holdudvarával. A pártok ezres nagyságrendű tagsággal rendelkeznek. Meg tudják szólítani pártszervezeteiket, a pártkatonákat. Mivel nekem ilyen hátterem nem volt, az elején aggodalommal indultam el a kampánykörutakra. Arra gondoltam, ki fog eljönni? Ilyen elôzmények után meglepôdtem azon, hogy bármilyen helyszínen – templomban, művelôdési házban, polgármesteri hivatalban, tanácsteremben, utcán, köztereken – várakozáson felül, nagy számban jelentek meg az emberek. A pártokkal szemben egyetlen elônyöm van: a hívô emberek összegyülekezése. Papi emberként, református püspökként a református emberek figyelmére számíthatok. Érdekes, hogy színtiszta katolikus településeken is nagy számban vannak érdeklôdô hívô emberek. Meghatódással tapasztalom, hogy nekem nem kellett ahhoz pártot felépítenem, hogy legalább annyian, ha nem többen jöjjenek el. Az én közönségem lelki elkötelezettségbôl, lelkiismeretébôl indíttatva jön el rendezvényeinkre: nem tudom ôket sem tagsággal, sem egyébbel kényszeríteni. Nagyon jó érzés volt végigjárni az eddigi helyszíneket. Mindenütt nagy érdeklôdést tapasztaltam.” Érdemes idézni Tôkés László kampányfônökének, Szilágyi Zsoltnak a beszámolójából:

„Számunkra nagyon bíztató, hogy Tôkés Lászlót az elmúlt idôszakban mindenhol telt ház fogadta. Az emberek örülnek annak, hogy a püspök úrra lehet szavazni. Sokak számára világos, hogy Tôkés László olyan értékrendet jelenít meg, amely régóta hiányzik az erdélyi magyar politikában, és bíznak benne, hogy vissza tudja adni az erdélyi magyar politika hitelét. A kampány azonban nem halad zökkenômentesen, hiszen kezdettôl fogva fel voltunk készülve a támadásokra, ezek pedig be is indultak. A kampány elején bejelentettük: számítunk arra, hogy nemcsak Tôkés Lászlót, hanem Orbán Viktort is megpróbálják lejáratni. Az a mód, ahogyan Frunda György [Maros megyei szenátor a bukaresti parlamentben, az RMDSZ EU-képviselôjelöltje] a marosvásárhelyi Népújságban Orbán Viktort támadja, azt mutatja, az RMDSZ azok ellen folytatja kommunikációs háborúját, azokat akarja ellehetetleníteni, akik Kárpát-medencei nemzeti összérdekben gondolkoznak, és tovább akarják vinni a határokon átívelô nemzetegyesítés eszméjét. A kampány kezdetekor kiderült, hogy az RMDSZ tárgyalási szándéka a nyáron nem volt ôszinte: már akkor készítették a negatív kampányt és a Tôkés László lejáratását célzó háttéranyagokat, amikor még az RMDSZ vezetôségének sajtóbeli nyilatkozatai szerint a megegyezésre törekedtek.”

A választási eredmények mindenkit megleptek. Igaz az is, hogy a magyar sikerekhez kellett a román szavazók alacsony részvétele (29.46 százalék), de a magyarok az átlagot magasan felülmúló részvétele külön figyelmet érdemel. Bizonyára lényeges tényezô volt a magyarok érdeklôdésében annak reménye, hogy helyzetükön segíthet az európai nyilvánosság, de ez magában aligha az egyetlen magyarázat. Kellett hozzá az a nagy csalódás, ami érte a romániai, fôleg erdélyi magyarokat az RMDSZ eredménytelensége, kétszínűsége miatt. A megosztottság a Szövetség bűne, de biztosra vehetjük, ha a Szövetség egymagában indul, az érdeklôdés hasonlóan alacsony lett volna a románokéhoz – egy magyar képviselô sem került volna az Európai Parlamentbe. Volt értelme tehát az ellenzéki jelölésnek, mert ettôl lett értelme a nagyobb részvételnek. Az is figyelemre méltó, hogy az így elért eredménybôl a magyar szavazatok 39 százalékával jutott mandátumhoz egymagában Tôkés László a fentebb már vázolt fogyatékokkal és ellenáramlakokkal szemben. Tôkés László politikai helyzetét most már nemcsak hirdetett igazsága, de demokratikus választás eredménye törvényesíti, személyisége hitelével tényezô lett, akivel számolni kell minden fórumon. A három magyar képviselô közül ôrá esett a legtöbb szavazat. Ômellette az RMDSZ többé nem folytathatja a korábbi megalkuvó politikát, ám ha mégis megkísérli, napjai megszámláltatnak.

Erre a sikerre nagyon nagy szükség volt egész Románia magyarságának, mert megdôlt vele az a lemondó vélemény, hogy nem érdemes kiállni, megnyilatkozni, akárcsak szavazni is, mert semmit sem lehet elérni, hiába van egységes politikai szervezet, bent vannak a kormányban, a bukaresti parlamentben, mégsem tudnak eredményt elérni. Ennek a politikai kalandorságnak ezzel vége lett.

Új erôk indulnak meg a régen esedékes rendszerváltás végrehajtására is, de a 89 éve tartó megaláztatás ellenében is. Tôkés László gyôzelme visszahárul kortesútjainak kísérôjére, Orbán Viktorra is. Így lesz a nemzet gyôzelme, hiszen részvételének üzenete egyértelmű: a szomszédos országok magyarságának dolga-baja-sorsa nem az ottani államadminisztráció belügye. Az államhatár nem lehet többé fogolytábor-kerítés, amelyen belül nyelvi, faji, származási kiváltságok hódoltatnak százezreket azon az alapon, hogy egykori felmenôik országukkal együtt vesztesekként hadizsákmány lettek. Ez ellen lázadni európai tett, ha tetszik, demokratikus kötelesség. Ennek a balkáni szellemiségnek el kell tűnnie a Kárpát-medencébôl a bolsevista utódpártokkal együtt. Ez is része az idôszerű rendszerváltásnak.

» vissza a HUNSOR honlapjára