A magyar hetilap 50 évével Ausztrália 237 éves történelmébôl 21 százalékot élt meg idáig. A Magyar Élet létrehozóit 1957-ben az a történelmi vihar sodorta ide, amely leleplezte a 12 évvel korábbi nagyobb vihar igazi szándékát Európa és benne a magyar nemzet sorsát illetôen. A nagyobb vihar menekültjei akkor már kialakult magyar közösségekben kerestek árnyékos enyhet a nagy idegenségben, ôk nyújtottak segítô kezet a szabadságharccal fémjelzett "újmagyar" honfitársaknak.

Hetilap indult tehát Melbourneben abban az idôben, amikor Kádár megindította terroruralmának akasztófás idôszakát. Hetilap Sydneyben is indulgatott, de nem találta el a megfelelô hangot a közönség körében, amely túlnyomó részt a kommunizmus áldozataként vált hazátlanná, illetve talált új hazát Ausztráliában.

Havilap több nagyvárosban is megjelent már abban az idôben, egyesületek, egyházi közösségek kiadásában. Volt számos próbálkozás irodalmi folyóirat kiadásával is. Melbourneben volt az elsô kezdeményezés országos terjesztésű, irodalmi színvonalú hetilap kiadására: a Magyar Szó 1961-ben indult, mérsékelt hangú (akkor ennek jelentôsége volt), nemzeti, keresztény szellemiségű, politikai, társadalmi és irodalmi tartalmú lapként. Két évig élt. Sorsával bebizonyosodott, hogy a sikerhez nem elég a színvonal és ne-mes szellemiség, egy lapnak üzletileg vezetetten, hirdetésekkel támogatottan, a köznépi izlésnek megfelelôbb tartalommal tud csak fennmaradni. A Magyar Élet minden más hetilapot túlélt a hatvanas, hetvenes években, de akkor még mindig csak helyi, melbournei lap volt, tartalmilag nem elégítette ki a haza iránti nemesebb érzésű, politikailag igényes olvasót.

Volt a '60-as, '70-es években Melbourneben egy helyi szerkesztésű Ausztráliai Magyarság, Sydneyben is volt egy helyi szerkesztésű Ausztráliai Magyarság. A két havilap közös belsô oldalakkal kapcsolódott egymáshoz. Sydneyben ezt kevésnek tartottuk, szorgalmaztam a két lap egyesítését, országos hetilappá alakítását. A melbournei lapot fenntartó szövetség nem akart változtatni a helyzeten, ôk egyesületi rendezvényeik hirdetésére és beszámolójára tartották fenn az ottani Ausztráliai Magyarságot, ingyenes szétküldéssel, így olvasói tábora csak az egyesületi tagokra korlátozódott. Ady János egyéni áldozatkészsége hozott változást 1976-ban, megvásárolta a Magyar Életet megfáradt tulajdonosától, Gordon Rezsôtôl. Ez új helyzetet teremtett, egyrészt, mert Ady Jánossal nemzeti elkötelezettségű lett a hetilap, másrészt mert ôt is érdekelte lapjának országos terjesztése. Kézenfekvô volt tehát az akkor már 20 éves melbournei Magyar Élet hetilap, és az 1964 óta Sydneyben megjelent Ausztráliai Magyarság c. havilap egyesülése egy addig csak a vágyakban élt célra: legyen egy országos hetilapja Ausztrália magyarságának. A két lap együttműködését megvalósítottuk 1977-ben, majd 1978 év elsô számától kezdve a Magyar Élet egységes országos lapként jelent meg. Ennek most éppen 30 éve. Azóta 30-szor 50 újságot, azaz 1500 lapszámot írtunk, szedtünk, szerkesztettünk, csomagoltunk, küldtünk szét valahányezer olvasónknak, megküzdve a nyomdaipar szédületes fejlôdésének állomásaival az ólomba öntött betűművességtôl az offset eljáráson keresztül a számítógépes oldalszerkesztésig. Kellett hozzá és továbbra is kell kitartás, megszállottság, energia, találékonyság, szívósság és mindenek felett rengeteg munkában eltöltött számolatlan óra. Harminc évvel ezelôtt, a Magyar Élet 1978. február 2-i számában az immár egységes hetilap társfôszerkesztôjeként az egységes lapot bejelentô írásomban az alábbiakban vázoltam faladatainkat:

"Rendkívüli állapot az emigráció. Gondoljunk csak bele, a tizenötmilliós magyarságnak csak az a kis része élvezi a sajtószabadságot, amely ma külföldön, az úgynevezett nyugati országokban él. A feladat csak annyi, hogy a sajtószabadsággal élve megmondjuk az igazat, ezenkívül többféle felelôsség is terheli az emigrációs újságírót. Az igazság mellett a valóságot is meg kell írni. A kettô nem ugyanaz, mert például Trianon problémakörében elmondott igazságaink mellett azt is meg kell írni, hogy senki azt meg nem hallgatja, mert a valóság az, hogy a nagypolitika érdekei nem esnek egybe a magyar érdekekkel. A felelôsség ott van, ahogyan ezt és minden más kérdést kezelünk. Nem támasztunk-e oktalan reményeket, vagy céltalan kétségbeesést? Azután jönnek a feladatok. A hetilapnak már szorosabban kell olvasóközönsége életéhez tapadni, mint annak, ami csak havonta jelenik meg. Egyedüli hetilap lévén - a kapcsolat egyetlen eszközére mérhetô felelôsséggel - általános igényeket kell kielégíteni. Hogy ennek mennyire tudunk megfelelni, azt a jövô dönti el, mindenesetre az oldalszámot minimálisan 16-ra emeltük. Feladataink szétágazóak: azonkívül, hogy olvasnivalót adunk, itteni életünk tükre kell hogy legyünk. Bármily jelentéktelennek is látszik valamely törekvés magyarok között, magyar nyelven, magyar szándékkal: az újság feladata arról hírt adni. Tükre, számontartója akarunk lenni itteni életünknek. De ez csak úgy sikerülhet, ha az Olvasó is hozzásegít. Az újságszerkesztô nem lehet ott mindenütt. A hírnek a szerkesztôig el kell jutni, mielôtt szétfut mindenkihez. Különösen szeretnénk híreket kapni egyéni eredményekrôl, példamutató magatartásról. A szétszórtságban csak így válhatunk élô társadalommá.

Hűség is kötelez bennünket. Állam-polgári hűségünk Ausztráliához köt, de szellemi hűségünk a magyar népé, amely ezer esztendôn keresztül építette, csiszolta azt a sajátos ízű, színű műveltséget, ami különös szép nyelvünkön oly egyénien fejezôdik ki. Hűségünk nem pártoké, vagy csoportoké. Mennyezetünk az a magyar égbolt, amely mindazokat betakarja, akiknek szívétlelkét még melegíti a magyar érzés. Újságunk ehhez kíván lenni szellemi fűtôanyag. Hűségesek kívánunk lenni a magyar égbolt világló csillagaihoz is, szellemi életünk, irodalmunk nagyságaihoz." Ilyen gondolatokkal indultunk neki a hetilap-szerkesztésnek, akkor már néhány évtizedes emigrációs újságszerkesztôi tapasztalatokkal. Ady János 1982-ben, akkori válságos idôszakában, megvált a laptól. Új laptulajdonosként Márffy Attila vette vállaira az újság gondjait, aki már a Magyar Élet korai évtizedeiben is a lap munkatársaként dolgozott. Márffy Attila - elfogadva az Ady János idején megfogalmazott és meghonosodott nemzeti értékekre és feladatokra épült szellemiséget - szívós akaraterôvel és szorgalommal alakította ki a lap végleges karakterét, a lapot a fejlôdés útjára tette. Melbourneben, Sydneyben egyaránt mintegy félszáz eladóhelyen lehetett már kapni a Magyar Életet, a 16 oldalból 20, 24, 28 lett, alkalmanként 32 oldalon, egy alkalommal 40 oldalon jelentünk meg.

Családi erôfeszítés volt ez a Márffy-család részérôl, Márffy Ágnes szép életét fogyasztotta el a betűszedéssel, Ceskel Gabriella szorgalma, irodalmi műveltsége is belefolyt a betűtengerbe, Malonyay Éva emigrációs hôsi küzdelmeit a Magyar Élet belsô munkatársaként vívta, Ruttkay Arnold művészetét, a németországi Kiss Zoltán kifogyhatatlan humorát a Magyar Élet közvetítette. Józsa Erika mindmáig erôsségünk Sydneyben. Bagin Lívia szorgalmasan végzi azy újságírás nehéz műfaját, az interjúkészítést. Kroyherr Frigyes heti tárca műfajában remekel. Hosszan tartana felsorolni készséges alkalmi munkatársainkat - öt évvel ezelôtt megtettük. A Magyar Élet eme 30 éves idôszaka nagy történelmi eseményeket látott. A '80-as évek fejleményeit hétrôl-hétre követtük, érezni lehetett, hogy közeledik a világ dolgainak valamilyen rendezettebb állapotba terelése, valamiféle konvergencia, a kétpólusú világ álságos szembeállásának feloldása, vagy valamilyen egybefonódása. Izgalmas idôszak volt, elején a szocializmus általánossá fogadásában mutatkozott a jövô, erre utalt a Szovjetunió szalonképessé tétele Gorbacsov törekvéseivel. Ma még feltáratlan mikor, hol és kik döntötték el ennek a nyugatról is nagyon erôsen támogatott "korszellemnek" a cserbenhagyását. Bukásának oka lehet az is, hogy a Szovjetunió alkalmatlan volt ilyen szerepre, vagy éppen összeomlása következtében vált alkalmatlanná immár a világhatalomban addig részeltetett társszerep folytatására. Izgalmas idôszak volt, itteni, ausztráliai baloldali körök már készülôdtek a fordulatra, "Nazihunt" listák készültek a vasfüggöny mögötti országokból származó bevándoroltak zaklatására. Újságunkban követtük a folyamatokat, a vasfüggyöny leomlása, a rendszerváltoztatás mai napig is tartó állomásainak követése teszi az idôszakot rendkívül érdekessé. Ennek követése, elemzése, újságunk hasábjain növekvô érdeklôdést keltett, emelte a lap olvasottságát. Sárguló korabeli lapjairól olvasható az akkori történelem. A magyarországi rendszerváltás kétes és álságos, jelen napjainkig tartó folyamatának követése ma is fontos feladatunk.

Az újság szerepének említésekor szólni kell arról a szolgálatról, amit a lap nyújt a magyar szervezeti életnek. Márffy Attila nemcsak a tájékoztatást tartja újságunk feladatának, hanem az egyesületi élet támogatását is, abban a meggyôzôdésben, hogy az egyesületeknek, magyar házaknak fontos magyarságmegtartó szerepük van. Ennek érdekében rendszeresítette a Krónika oldalakat, amelyben módot ad az egyesületeknek, hogy beszámoljanak rendezvényeikrôl. Bár ez a díjtalan szolgálat külön munkával és kiadással jár, mégis gyakori a nézet, hogy ez az újságnak kötelessége, nem jár érte köszönet. A laptulajdonosnak bizonyára jól esne, ha valódi értékén mérlegelnék ezt a szolgálatot, ha kapna az egyesületektôl pár sorban elismerést, mondjuk karácsonyi üdvözletként, hogy ne legyen fárasztó. A Kárpát-medencén kívüli magyar szórványokban ma már csak az Egyesült Államokban és Kanadában jelenik meg magyarnyelvű hetilap. Ennek ismeretében, ha nem is csodának, de rendkívülinek kell tekinteni, hogy Ausztráliában még van hetilapunk. (Bizony, nagyon elkelne egy jókedvű mecénás.) Az elôállítási költségek emelkednek, elôfizetôk száma csökken, hirdetések is apadnak. A hűséges elôfizetôk és számonkénti vásárlók megértésére számítunk a lap árának emelése esetén. Szép ha együtt valljuk, hogy szükség van erre a szolgálatra, amelynek az érdekében a lap elôállítói, oly kevesen, oly sokat dolgoznak.

Munkánkra Magyarországon is felfigyelnek. Lakiteleken és a hozzá kapcsolódó szervezetek, személyek részérôl gyakran megnyilatkozik az elismerés. Ugyanígy a Panoráma Magazin részérôl is, és továbbá a Magyar Kultúra Alapítvány rendezvényein. 1997-ben a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron díjjal tüntette ki a Magyar Élet szerkesztôségét a magyarság ügyét évtizedeken át szolgáló tevékenységéért.

Márffy Attila még a szerénységét is elrejti, én tudom, hogy a legnagyobb munkát végzô magyar. Ne keressék telefonon, mert dolgozik. Azt is tudom, hogy milyen teljesítmény az újság nyomásra kész elôállítása minden héten. (Remélem ezt nem fogja kicenzúrázni, hisz ilyesmi nálunk ismeretlen). Az elszánt akarat embere ô, aki élete feladatát találta meg az újságkészítésben, aminek furcsa velejárójaként áldozatul esett írói mivolta; nem marad idô kiváló tollának forgatására.

Kettôs jubileumunk alkalmából szeretettel köszöntöm hűséges Olvasóinkat, kérem, ünnepeljünk együtt, hiszen közös alkotásunk ez a hetilap.

» vissza a HUNSOR honlapjára