Szlovákia a múlt hónapban ünnepelte fennállásának 15-ik évfordulóját. Magyarország 11 évvel ezelôtt ünnepelte államiságának 1100-ik évfordulóját. Két nép, két sors, egy ország, közös történelem, két állam.

Európában az államalapítás mintája a Frank Birodalom, azon belül Nagy Károly országlása (767-814). De ebbôl inkább uralkodó családok birtokait képezô országok keletkeztek, persze helyi etnikai sajátosságokkal. Ekkor jött létre Magyarország is, de a honfoglaló magyar jelleg túl erôs volt ahhoz, hogy egykönnyen dinasztiák birtokává váljék - innen adódott a Habsburgok évszázados frusztált küzdelme. Törekvéseikkel szemben a szentkoronás alkotmányosság adta a védelmet mindvégig. A magyarok keresztény királyságának megalakulásával egyidôben jött létre a cseh királyság és a lengyel királyság. Nyilvánvaló, hogy ennek a három országnak a lakossága nemcsak három népnek a lakóhelye volt, és az is, hogy éltek ott, kerültek oda vagy jöttek létre nyelvi/népi közösségek. A magyar honfoglalás a népvándorlás korának egyik utolsó hulláma volt, amely kor sokféle népet, néptöredéket vonzott vagy sodort a földrajzi Európa közepébe. A világ rendje akkor nem az volt, hogy minden népnek saját külön országa legyen. Ilyen igény majd a középkori államok rendjének a XX. században végrehajtott erôszakos felbontásakor lép színre, úgy, hogy kisebb népek nemzeti önállósági vágyát kell kielégíteni életrevaló államok felszámolásával. Ez a trend új államok egész sorát hozza létre.

Így jött létre Szlovákia is, elôször Csehszlovákia keretében. Látjuk tehát, hogy Európa szerves állami rendjében jóval több etnikum élte életét, mint ahány állam létrejött. Hosszú évszázadok teltek el úgy, hogy ez teljesen elfogadott rend volt, mert ha volt ellentét ember és ember közt, az inkább vallási alapú volt. A nemzetté ébredést, mint tudjuk, a franciaországi forradalmi eszmék elterjedése gerjesztette Európa-szerte, kezdetben a nemzeti nyelv iránti érdeklôdéssel, annak fejlesztésével, majd kulturális, területi, késôbb gazdasági majd politikai közösségformák létrehozásának törekvéseiben fejezôdött ki.

"Elôször 1840-ben került sor arra, hogy a szlovákok kijelöljék területüket, de annak felterjesztésére az uralkodóhoz nem került sor. Majd az 1848/49-es események ideje alatt fogalmazódtak meg a szlovák követelések, melyek az udvar bátorítását élvezték. Kolowrat gróf, a bécsi kormány tagja és egyes cseh körök is bátorították a szlovák vezetôket magyarellenes törekvéseikben. A szlovákok szeme elôtt az önálló államiság, vagy legalábbis autonóm terület kialakítása lebegett, és nem a kisebbségi jogok kivívása. Ez a szlovák etnikai terület feltüntetésével kezdôdött a néprajzi térképeken a XIX. század elsô évtizedeiben. Majd miután a szlovák értelmiség magyarellenes része hathatós osztrák támogatással fegyveresen szembefordult a magyar szabadságharccal, vezetôik népgyűléseket hívtak össze. (Túrócszentmárton, Alsókubin, Liptószentmiklós) ahol kinyilvánították Szlovákia elhatárolását a magyar királyságtól. A császári kormány által készített kimutatás 1.822.730 szlovákról tud a Magyar Királyság területén." (Balassa Zoltán.)

Az eddigiek bevezetésül szolgálnak az alábbi hír számára, amely szerint:.

"Harminckét szlovák történész, régész és nyelvtudós vette védelmébe közös nyilatkozatban hétfôn Robert Fico kormányfôt, aki a múlt héten, az önálló Szlovákia fennállásának 15. évfordulóján tett igencsak furcsa nyilatkozatot. Az "okos historizmust" meghirdetô programban Fico olyan "ôsszlovákok" példamutató nagyságáról beszélt, mint a Nagymorva Fejedelemség uralkodója, Szvatopluk, s azt állította, hogy a szlovákok már akkor is itt éltek, amikor más európai országok mai területén még csak állatok rohangáltak."

Ennek a hírnek nem a politikus ostoba állítása az érdekes, hanem az, hogy akad 32 olyan történész, aki vállalja a szakmai szégyent hazafias (magyarellenes) megnyilatkozás érdekében. A szakmai tisztességnél erôsebb bennük az állami propaganda szolgálata, megfelelni az állami politikának és a közhangulatnak, hiszen jól tudják, hogy ezzel csak megerôsítik a köznép iskolában szerzett legenda-alapú ismereteit. A mai Európában, a nemzetállamok korában, az ellenségeskedésnek nemcsak terméke, de gerjesztôje is a nemzeti versengés szolgálatába állított történelem.

Megszólalt a nemzetvezér is, Ján Slota: "Szlovák kettôs kereszteket fogunk állítani egész Szlovákiában, délen is, hogy ne kelljen néznünk azt, amint Dél-Szlovákiában a meghülyült magyar turulmadarak röpködnek. Nem lesz az, hogy itt valaki holmi kereszteket állít turulokkal. Tudomására hozzuk mindenkinek, aki kétségbe vonja területi integritásunkat és államiságunkat, hogy ezt nem engedjük. Állítani fogjuk a kettôs kereszteket - államiságunk szimbólumát, hogy ne rémisztgessenek itt bennünket a totem turulokkal."

"Egész Szlovákiában fogjuk ezeket állítani" - erôsítette meg fônöke szavait helyettese, Anna Belousová. Slota ezt azzal egészítette ki, hogy "szlovák kettôs kereszt fog állni Révkomáromban is".

Egy 148 oldalas kisalakú könyvet kaptam a napokban Habel György budapesti baráti munkatársunktól, aki felvidéki származásához hűen szívügyének tartja, és sokat áldoz rá, a felvidéki magyarság nehéz sorsát. Két nemzet a Kárpát-medencében a könyv címe, alcíme: A szlovákok töténelme, szerzôje: Balassa Zoltán kassai lakos, műszaki végzettségű, sokoldalu értelmiségi, a szlovákiai magyar kulturális és politikai életben elfoglalt, elkötelezett magyar ember. A könyv elôbb szlovák nyelven jelent meg, célzottan a két nemzet közötti nézeteltérések feloldása szándékával. Bárha gyümölcsözne a szándék, hiszen nemzedékek sora nôtt fel Szlovákiában elemi iskolától fölfelé olyan történelmi és egyéb ismeretekkel, amik a szegény szlovákok kegyetlen elnyomását, mi több, ezeréves elnyomást, elmagyarosítást ültettek a lelkekbe, ami ellenséges érzülettel, félelemmel és gyűlölettel telítette az egész szlovák népet.

Balassa Zoltán könyve számos szlovák történészt, politikust idéz, akik nem gyűlölettel, hanem tárgyilagosan írtak a szlovák nép eredetérôl, kialakulásáról és szerepérôl a történelmi Magyarországban. A magyar állam a keretében élô, és a kárpáti határok által a többi nyugati szláv néptôl elválasztott felvidéki szlávokat megtartotta, majd megteremtette számukra az önálló nemzetté válás feltételeit. Errôl a szlovák történész Dusan Kovac 2001-ben így írt: "A Nagymorva Birodalom túlságosan rövid fennállása alkalmasint nem alakított ki a lakosságban tartósabb közös etnikai tudatot [de a felvidéki szlávok] beilleszkedése az Árpádok magyar királyságába megteremtette a külsô keretet ahhoz, hogy a szlávokból, akik valamikor Nagymorávia területén éltek, kialakuljanak az etnikai szlovákok."

A könyv szerzôje megállapítja, hogy: "Míg Európában a modern nemzetek meg nem születtek a XVIII. század végefelé, addig a nyelvi különállásnak nem volt különösebb jelentôsége és szervezô ereje, mágikus hatása. A szlovák etnikai terület pontos behatárolása nem volt lehetséges addig amíg az elsô népszámlálások az anyanyelvi adatokat nem mérték föl. (1880)."

A nemzetiségi elnyomás vádjáról szólva hivatkozik Jeszenszky Géza történész munkája (Az elveszett presztízs) egy fontos megállapítására: "Amíg a Monarchia szerepet játszott a brit egyensúlypolitikában, számukra Magyarország mintaszerű alkotmányos állam volt, amikor Londonban a germanofóbia [németgyűlölet] miatt revízió alá vették a hagyományos külpolitikai doktrínát, Magyarország elôttük is egy csapásra a nemzetiségi elnyomás inkarnációjává alacsonyodott."

A franciák részére sem volt egyértelmű Magyarország feldarabolása. Erre is kitér Balassa Zoltán könyve: "A francia külügyminisztérium terjedelmes tanulmányt készített a békekonferencia számára: "Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak-Magyarország szláv törzsei sohasem alkottak államot; típusuk sem egységes, faluról falura változnak... Az igazán szlováklakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettôl keletre fekvô területeken ugyanis mindig csak kisebbségek éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidékei a valóban szlovák földek." (Paix, vol. 69 ff. 28-64. Les limites au point de vue ethnique de l'Etat tchécoslovaque, 1918. nov. 20.)"

Végülis a Monarchia és benne Magyarország szétdarabolása nagyhatalmi politikai döntés volt, nem félreértésbôl, nem tájékozatlanságból, nem Masaryk és Benes zsenialitásából történt, hanem az emelkedô Közép-Európa tudatos szétverésének szándékából. Ehhez kapott az angolszász politika társat a nagyszláv Oroszországtól és a pánszláv mozgalom révén a nyugati szlávoktól. Nyugatnak e Közép-Európa-politikája pôrén megmutatkozott a második világbáhorú idején is. Illyés Gyula emlékeztet rá (Janics Kálmán, A hontalanság évei c. könyve "Bevezetô"-jében), hogy Magyarország elôre kijelölt ellenség volt: "Szlovákiát a nemzetközi diplomácia 1944-ben már régen besorolta a jövendôbeli gyôztesek közé - a szlovák nemzeti felkelés nélkül is - a hatéves fasiszta múlt minden kilengése ellenére (hogy Szlovákiában az SS jelenléte nélkül, kizárólag hazai szervek hajtották végre a haláltáborba való egybegyűjtést, hogy Szlovákiában a nyílt fajüldözés már 1942-ben megindult), Magyarországot viszont egyezményileg már 1942-ben visszahelyezték a trianoni keretekbe."

Létrejöhetett volna a nemzeti kultúrák jelentôssé válásának idején békésebb módja is a korábban saját államisággal nem bíró népek valamilyen önigazgató szuverén államisága, de a gyôztes-vesztes leosztás, megterhelve magyarlakta megyék, városok falvak hadizsákmányszerű eltulajdonításával, állandódult a gyűlölet és ellenségeskedés. Annak intenzitása különös módon a zsákmányt féltô utódállamokban erôsebb. A rendkívüli állapotokban létrehozott helyzet rendezettebb viszonyok közötti visszarendezôdésétôl való félelemben fölerôsödik az utódállamokban a romantikus idôk ôstörténészkedése, aminek a lényege a "mi voltunk itt elôbb" bizonygatása a tizenegy évszázaddal ezelôtt létrejött magyar állam ellenében.

Kritikus idôket éltek át a két "gyôztes" háborúban nagyhatalmi akarattal létrehozott utódállamok, amikor a nagy szláv vörös csillag lehullta után szétesett a szláv testvériség két állama, de Romániában is felderengett a félelem: az új nemzetközi helyzetben nem áll-e elô Magyarország reviziós követelésekkel? Félelmük alaptalan volt.

Most újabb nemzetközi konstelláció-váltás idejébe lépett Közép-Európa. Magyarország, Szlovákia és Románia között megszűnt a határ a közlekedés részére. Az államhatár természetesen megmaradt a közigazgatás, közoktatás, rendôrség, igazságszolgáltatás stb. számára. Magyarok természetes kérdése: - Mennyit nyerünk vissza ezáltal a trianoni elszigeteltségbôl?

Közép-Európa csatlakozása a schengeni övezethez bizonyos értelemben orvosolhatja a magyarok Trianon-traumáját is, mert eltűnnek a nemzetet megosztó gyűlölt határok - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap december 15-i számában. "A Nyugat a kilencvenes években Nagy-Szerbia kialakulását megakadályozta. Európa egy része most Koszovó várható önállósulásával egy Nagy-Albánia kialakulásától retteg. Mindeközben csendesen a színre lép Nagy-Magyarország. Az Európai Unió jóváhagyásával. Ha tiszteletben fogja tartani azokat az elveket, amelyeken megszületett, akkor szomszédainak nincs mitôl tartaniuk. ... Pozsony a magyarok lakta vidékeket megpróbálja olyan nagyobb régiók keretében tartani, amelyben a magyarok nincsenek többségben. Bár minden erejét latba veti, s igyekszik ahogy csak tud, az idô ennek ellenére is ki fogja kényszeríteni a természetes, néhol hagyományos régiók tiszteletben tartását. Úgy, ahogy a víz is mindig kimossa saját medrét. És nem kizárt, hogy ebben az esetben ez a képzeletbeli víz, nem lesz tekintettel a mai államhatárokra, talán a schengeni elrendezésnek is köszönhetôen" - állítja a cikk írója, Gabriel Sedlák. Szerinte nehéz elhinni, hogy ne lenne a helyi lakosság érdeke, hogy például az eddig államhatárral elválasztott Komárnót és Komáromot a jövôben egy polgármesteri hivatal irányítsa.

A határok jelentôségének csökkentése még távolról sem fenyegeti az utódállamokat Nagy-Magyarország visszaállításával, de ha a magyarok felülkerekednek a hagyományos élhetetlenségen, helyreállíthatják a negyvenes évek, etnikai elveknek megfelelô, virtuális Magyarországát.

A pontosabb körülhatárolást Duray Miklós fogalmazza meg: "A trianoni határoknak egyik legérzékelhetôbb, a napi életünket terhelô következménye volt, hogy az államhatár gazdasági határrá is vált. Emiatt a trianoni államhatár mentén gazdasági árnyékzóna keletkezett, és ez kizárólag a magyarokat károsította. Több mint nyolcvan éve szegényednek a határ menti területeken élô magyarok, sújtja ôket a munkanélküliség terhe, a kényszerű elvándorlás és az elszakított területeken dúló állami garázdaság. Az uniós csatlakozás, éppen az államhatár jellegének átalakulásával, a vámhatár megszűnésével, majd szigorú politikai jellegének közigazgatásivá szelídülésével, esélyt ad az eredetileg összetartozott, de Trianonban kettészelt régiók gazdaságának összekapcsolódására és természetes fejlôdésének megújítására."

Itt tehát egy lényeges fejlôdés történt részünkre, no persze nem a jóvátétel szándékával, csupán melléktermékként. Reménykedjünk, hogy az egykor volt magyar élelmesség föléled ezalkalommal.

A versaillesi rendezés nemcsak a magyarságot sújtotta, hanem Európa közepét és keleti felét, azáltal hogy apró államokat hozott létre az emberi gazdálkodás gyors felemelkedésének idôszakában, amikor a nyitott térségek elônyös lehetôségeivel szemben ezen az óriási területen országhatárok akadályozták, fékezték az együttműködés dinamikáját, a széttöredezett korábbi térszerkezetben természetes kapcsolatok szakadtak meg, gazdasági blokádok (kisantant) fojtogattak egyes országokat, és a történelmi terep készen állt mind nyugatról, mind keletrôl egy-egy nagyhatalom étvágya részére.

Negyvenötéves zárkaélet után, ahol énekelték, hogy nemzetközivé lesz holnapra a világ, a határoknak fokozottabban lágerkerítés szerepük volt, az egész gulágot vasfüggöny zárta el a rothadó kapitalizmustól.

Éles ellentétként az Európai Unió-ban kiemelt prioritása van az elmaradt határmenti régiók fejlôdése és felzárkózása támogatásának. Az uniós források megszerzése miatt mindkét oldalnak érdeke ez a fajta fejlesztés. A magyar határok mentén köröskörül magyaroklakta területekkel jönnek létre az eurorégiók.

Ez tehát a jövô útja.

Duray Miklós még elôbbre tekint: "Ez nemcsak a magyar nemzetnek az államhatár két oldalán élô része között teremti meg az összekapcsolódást, hanem az integráció törvényszerűsége révén a határon átnyúló közös magyar-szlovák, magyar-szlovén, majd magyar-horvát stb. szerkezeti elemek kialakulásához vagy a már létezôk megerôsödéséhez fog vezetni. Ha a magyar nemzet határon átívelô újraegyesülésével párhuzamosan kialakulnak és megerôsödnek a szomszédos nemzeteket összekötô elemek is - aminek most csak a kezdetén vagyunk -, akkor a Kárpát-medencében is létrejön a schumani elvek szerinti integráció. A több mint fél évszázaddal ezelôtt, a Rajna-Mosel vidékén elkezdôdött európai integráció akkor lesz valóban eredményes a bôvülô Európai Unióban is, ha bekövetkezik szétdarabolt nemzetünk integrációja és a Kárpát-medencei népek érdekszövetsége."

A szlovák nacionalizmusnak nem lesz módja kiirtani a turulmadarakat, és emeljenek akárhány kettôskeresztet, azokban csupán egy Kárpát-medencén belül viselt bizánci eredetű jelképet ismerünk fel, amely jelkép alkalmazásának idejében Erdélyben a Gyulák kormányoztak, majd az Erdéllyen kiegészülô országban I. Ulászló magyar király (1440-1444) pénzein tűnik föl elôször a magyar kiscímerben olyan formában, ahogyan ma is használják Magyarországon - ahogy ismerteti Balassa Zoltán, említett könyvében.

Szlovákia az egyetlen olyan szomszédország, amely teljes egészében a Kárpát-medencén belül fekszik. Leghosszabb határa Magyarországgal van, amelynek vonulatán magyarok élnek a határ mindkét oldalán. Valószínű, hogy az európai emberi történelem innen kezdve visszatér ahhoz az életstílushoz, amelyben sem országon belül, sem a földrészen belül nem gerjedt kollektív gyűlölet népek között azon okból, hogy más nyelven értik meg egymást.

» vissza a HUNSOR honlapjára