Mind e mellett megtartotta a területfoglalást, elrablást, erôszakot – kifejlesztette a háború intézményét. Az emberi történelem a háborúk krónikája. Csak kevés hangsúlyt kap a dolgok lényege, hogy a háborús célokat a megélhetés mindenkori szükséglete határozza meg. Korábban a legelôk, majd a termôföldek birtoklása, újabban az ásványi kincsek csábítják a hódítókat.

Európa területei elôbb voltak hódoltatottak, csak azután lettek hódítók Európa népei. A hódítók indítékai is változtak az idôk során, egykor a vallás adott ideológiai alapot a háborúknak, majd a nacionalizmus. Az osztályalapú küzdelmek (mint a kommunizmus) – noha kétszáz éven át számos háborút indokoltak vele –, már csak átmenetet képeztek a mai korszakba, mi több, nagy szerepük volt abban, hogy egy olyan hódítási folyamat jöjjön létre, amiben már vallási vagy politikai ideológia vajmi kevés szerepet kap. Számos megfogalmazás (war against terror stb.) van forgalomban ennek a jelenkori nyomulásnak a meghatározására, már nehogy „gôzös agyak összeesküvés-elméletének” neveztethessenek. Drábik János közgazdász megfogalmazása szerint:

„A világban most vezetôszerepet játszó neoliberalimus geopolitikailag a Nyugatra, szűkebben értelmezve az Egyesült Államokra támaszkodik – anyagi bázisa az amerikai gazdaság, társadalmi háttere az amerikai típusú társadalom, kultúra és civilizáció. Az atlantizmus és világstratégiája logikus és következetes. Elmélete és gyakorlata szorosan kapcsolódik egymáshoz. A liberálisok, különösen a szélsôségesnek mondható neoliberálisok határozott igent mondanak egy uniformizált világra, amely zavarodott, individualista, oligarchikus, és meg van fosztva minden morális, spirituális és hagyományos orientációs kerettôl. Az Egyesült Államokat eszközül használó nemzetközi pénzügyi közösség egy iyen liberális társadalmat akar létrehozni planetáris méretekben. A pénzrendszer monopóliumával elért technológiai és gazdasági fölényt úgy tekintik, hogy ez felhatalmazza ôket egy ugyancsak magánellenôrzés alatt álló hegemóniára a világ felett.”

Száz évvel ezelôtt még Európa nyugati tengeri országai gyarmatosítói voltak a világ nyersanyagtermelô területeinek, és a földrész keleti felén cári, császári hatalmak és a közel-keleti gyarmatait védô brit birodalom erôi igyekeztek egymással szemben elônyt szerezni növekvô háborús készülôdéssel. Rá fél évszázadra Európa romhalmain vasfüggönyt húzott két Európán kívüli fegyveres hatalom. Az európaiaik gyarmatrendszerét egy merôben új hatalmi szerkezet váltotta fel, amelyben a világ addigi országai állami függetlenséggel, sokszor új államkeretben, kerültek a világ kialakult gazdasági rendjének függôségébe. A hódítás azóta fôleg gazdasági módszerekkel történik. A minden történelmi logika ellenében gyarmatosítóvá tett szovjet hatalom szolgálati idejének leteltével saját orosz bôrébe zsugorodott, és elvonult az egységesítésre preparált Európából. A szocializmus, csökött változatával együtt, tisztes jutalmazással nyugalomba vonult.

Atlantista orientáció a neve az új hitelvnek, amit vallani illik a demokratikus parlamentarizmus bal- és jobboldali pártjaiban egyaránt. Az európai színtéren egyelôre Oroszország mutatkozik politikai ellenpontnak, bár a NATO-tenger már partjait mossa. A nagy szláv testvér nem tudta megmenteni a szerbek Jugoszláviáját az atlanti támadástól, amely pedig a szovjet-idôkben Amerika legkedveltebbje volt a kommunista államok közt. A világhatalmi szerepmegvonás súlyosan érintette Oroszországot. A nyomorba zuhanástól és állami összeomlástól az energiaárak emelkedése mentette meg. Moszkva arra is rájött, hogy ennek sodrával újra alakítói lehetnek a nemzetközi politikának. Az energiaárak meredek emelkedése Magyarországot is súlyosan érintette. Szerzôdések hálózatával és szállító csôrendszerek építésével célozza meg Oroszország az európai államokat, ellenállva olyan törekvésnek, hogy Európa egységesen tárgyalhasson.

Egyre aggasztóbbá válik az Európai Unió és az Egyesült Államok számára Oroszország katonai potenciáljának fokozatos növekedése – olvassuk a januári lapokban. Ezt jelzi, hogy az EU soros elnökségét betöltô Szlovénia felhívta Oroszországot a Szovjetunió bukása után megkezdett és egy ideje haldokló fegyverkorlátozási tárgyalások megújítására. A történet azonban nem ma kezdôdött, hanem egy sok éves folyamat eredménye. A katonai felkészülés méretei megközelítik a Szovjetúnióban volt helyzetet, a haderô minôsége azonban bôven meghaladja azt. A Kitekintô Napi Hírlevél így adja:

„Az új doktrína, amelyre Moszkva minden külpolitikai megnyilvánulásakor hivatkoznak, Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter nevéhez fűzôdik, amelyet 2003-ban hoztak nyilvánosságra. A koncepció abból indul ki, hogy a globalizálódó világ lényegesen új kihívásokat támaszt nemcsak az orosz nemzetbiztonság és a hadsereg, hanem maga az Orosz Föderáció számára is. A doktrína lényege, hogy Oroszország gazdasági és politikai érdekeit mind katonailag, mind diplomáciailag meg kell védeni, és ehhez olyan eszközrendszert kell kialakítani, amellyel Moszkva képes céljait elérni. Szükség van egy megbízható szövetségi háttérre, egy biztos és hatékony hadseregre és egy erôs gazdaságra. Mind a három feltétel lassan, de biztosan megvalósulni látszik, ez a Kreml mozgásterének folyamatos növekedéséhez vezet, ami napjainkban egyre látványosabb méreteket ölt.”

Az Egyesült Államok közel-keleti politikáját az olaszországi partok elôtt állomásozó 6. amerikai flotta támogatja. Moszkva terveiben egy még közelebbi flottabázis van. A Reuters errôl többek között így jelent:

„A szovjet idôk katonai ambícióit idézi az a törekvés, hogy Oroszország állandó jelenlétet igyekszik biztosítani haditengerészete számára a Földközi-tengeren. »Flottánk működési területe a Fekete-tengertôl a Földközi-tengeren át egészen az Atlanti-óceánig terjed« – vázolta fel a nagyra törô terveket az orosz tengeri haderô fôparancsnoka, Vlagyimir Maszorin admirális. A magasrangú katona szerint az ott zajló geopolitikai fejlemények miatt van szükség Moszkva tengeri jelenlétére a mediterráneumban, és ez a flotta legalább olyan erôt kell, hogy képviseljen, mint amelyik a Balti-tengeren állomásozik. Már egy jó ideje folynak a tárgyalások Szíriával. Moszkva elképzelései szerint Tartusz és Latakia kikötôit alkalmassá tennék rombolók és atom-tengeralattjárók fogadására. Az elôbbi lenne az orosz haditengerészet déli tengereken állomásoztatott flottájának a központja, miután a Fekete-tenger menti Szevasztopolt legkésôbb 2017-ig kiürítik. A két újonnan létesülô bázist pedig az orosz hadsereg védené a legmodernebb fegyverekkel, melyek hatótávolsága Szíria egy jelentôs részét is lefedné. Ha a terv megvalósul, akkor a szóban forgó tengeri támaszpontok lesznek az elsôk, melyeket a volt Szovjetunió területén kívül létesítenek.”

Ennek tükrében már érzékelhetô, hogy Moszkva miért igyekszik befolyást szerezni a Balkán-kérdésben. Ez is régi törekvés. Nagyhatalmak nagy távlatban politizálnak. Afganisztán világviszonylatban is jelentôs ásványi kincsei csak a távoli jövôben hoznak hasznot a terület hódoltatójának, de katonai műveletre máris vonzotta épp úgy az Egyesült Államokat, mint a Szovjetuniót. Koszovó kisebb zsákmány, de nagyhatalmi érdeklôdés kíséri.

Meglehet, hogy iskolában úgy tanítják Koszovót, hogy a Szerb Köztársaság része, de az amerikai büntetés eredményeként a valódi helyzet nem ilyen egyértelmű. Koszovó ENSZ-felügyelet alatt áll, a szerb hatóságoknak nincs beleszólása a kormányzásba. A kormány felelôsséggel tartozik az ENSZ koszovói békefenntartó missziónak. A Kumanovo egyezmény és a késôbbi ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata alapján (ez vetett véget a koszovói háborúnak) a békét a NATO által vezetett KFOR (Kosovo Force) tartja fenn. A misszió már létrehozta a felügyelete alatt működô ideiglenes kormányt és az ideiglenes államfô hivatalát. Hivatalos pénznem az euro. Végleges állapotáról ugyancsak nemzetközi döntés lesz.

Anióta Szerbia 1912-ben elfoglalta Koszovót Törökországtól, a változás az etnikai összetételben a szerbek kiszorítását mutatja – legfôképpen az albánok sokgyermekes gyarapodásával –, a szerbek aránya jelenleg már csak 7 százalék. Gazdaságilag Jugoszlávia legszegényebb, legelmaradottabb tartománya volt. Amint a nemzetközi pénzvilág alkalmasnak találja a helyzetet, tetszése szerint fölvirágoztatja. Ez, és nem az albánok áhítozása, adott alapot a független államiság iránti törekvéseknek. A pénzvilág érdeklôdése részére pedig az ásványi kincsek adnak alapot.

Lignitkészlete a világ legnagyobb lignit (barnaszén) tartaléka sorában mennyiségileg a világon ötödik helyen áll, minôségre kiváló kalóriaértékű. Egyelôre csak saját áramfejlesztésre hasznosítják, átlag 40, sokhelyütt 100 méter vastag rétegét nyiltszini kifejtéssel termelik. Angol bányavállalatok nagyon gazdag ólom–zink–ezüst kitermelést folytatnak 1930 óta. Nikkel, króm kitermelésnek nagy jövôje van. Bauxit, magnezit ugyancsak a jövô termékei közt van.

Az ENSZ gyámkodásának megvan az értelme és eredménye. Már 2002-ben beindították a privatizációs programot. A Kosovo Trust Agency feladata a mintegy 500 állami és közösségi tulajdonú vállalkozások kezelése, üzleti lehetôségeik kimerítése, majd a privatizálás lebonyolítása. A privatizálást lefolytató ügynökségrôl szóló leírás így dícséri a tevékenységet: „Privatisation offers excellent opportunities to both domestic and foreign investors to obtain access to valuable natural resources, production facilities with infrastructure, land, equipment and entire enterprises with trained and skilled employees.” Hirdetésében írja, hogy a cégbejegyzés olcsó és egyszerű, néhány nap alatt készen van, ára max. 20 euró.

Nagyon valószínű, hogy a leendô kis országot már mindenestôl kivásárolták, nemzetközi jogilag védetten. Ebben a helyzetben teljesen kilátástalannak látszik Szerbia ragaszkodása Koszovó birtoklásához.

Most még olyan eseményrôl szólunk, ami e tájékoztató írásakor még nem történt meg, de mire ez az újságszám az Olvasó kezébe kerül, talán vezetô hírként szerepel a médiában. Koszovó albán vezetôi kijelölték február 17-ét állami függetlenségük kikiáltása napjának, miután megegyezéses megoldás nem született az elmúlt évek folyamán. Komoly elôvigyázatossággal készülnek erre az eseményre, amely súlyosan ütközik Szerbia szándékaival, de érzôdik, hogy a nagypolitika ilyen fejleményt kíván, ami pontot tehet egy megoldatlan kérdésre, amely „népakarat” indokolással jogot alkot. Félô azonban, hogy Szerbiát ez meggondolatlan lépésre szorít.

A szerb nemzetbiztonsági tanács ülésén megtárgyalták az elôkészületeket arra az esetre, ha Koszovó egyoldalúan kikiáltja függetlenségét. A tervezett intézkedések államtitoknak számítanak, csak annyit tudni, hogy Belgrád késedelem nélkül semmissé fogja nyilvánítani a pristinai deklarációt. Tomislav Nikolic, a legnagyobb ellenzéki párt, a Szerb Radikális Párt vezetôje kijelentette, hogy ezekben a sorsdöntô napokban nem fogja támadni a kormányt, mert közösen kell Koszovót védelmezniük. Nikolic bejelentette: pártja kész megszavazni a rendkívüli állapot bevezetését. Több egyetemista szervezet felhívására néhány ezer fiatal vonult a kormány épülete elé, és Kostunica miniszterelnök lemondását követelte. Kostunica drámai hangú közleményben tudatta: „Koszovónak nincs ára, és Szerbia nem fogad el semmilyen ellenszolgáltatást”, azaz kormánya sohasem egyezik bele a déli tartomány elszakadásába. A kormányfô bírálói úgy látják, hogy a nemzeti érzelmek felkorbácsolásával és Európa-ellenes retorikájával Kostunica igazából vesztes koszovói politikáját kívánja leplezni. A deklaráció parlamenti elfogadását nem követi aznap a függetlenség ünnepélyes kihirdetése. Azt csak néhány héttel késôbbre tervezik, mégpedig jeles külföldi államférfiak, köztük Javier Solana, az unió külpolitikai fôképviselôje és Bill Clinton volt amerikai elnök jelenlétében. A pristinai rádió híre szerint azt is eldöntötték, hogy a rendezvényen Beethoven IX. szimfóniájának zárótétele, az EU himnuszaként emlegetett Örömóda hangzik majd fel, s a pristinai filharmonikusok már javában gyakorolnak. Az Európai Unió vezetôi megróják Szerbiát magatartásáért, elvárják tôle, hogy veszteségeik ellenértékeként tekintsék az EU-csatlakozás lehetôségét.

Nem együttérzô szánalomból, csak a történelem ismétlôdése láttán vetjük fel a nagyhatalmi döntés elfogadtatásának módjáról az összehasonlítást, hogy ma Koszovó-ban 17 ezer fôs NATO haderô vigyázza a folyamatok mederben tartását, azzal a helyzettel, amiként ugyancsak nagyhatalmi döntésre kellett térdrehullani a magyaroknak, fegyvertelenül a francia és érdekelt szomszédos fegyveres erôk fenyegetô jelenlétében, és kellett elviselni hazájuk szétdarabolását. Viszont óriási a különbség, akkor olyan államot szedtek szét, amely ha meg is követelte az ôsi magyar államiság egybentartását, élhetô állapotokat biztosított minden polgárának. A szerbek megérdemlik ilyen sorsukat, mert türelmetlen nacionalizmussal gyűlölnek mindenki mást, fajtiszta nagy Szerbia létrehozására törekedve végrehajtották a népüldözés minden formáját, beleértve a tömeggyilkosságot is. Bárha ez a rendreutasítás kiterjedne Délvidék magyarsága életének elviselhetôvé tételére is.

» vissza a HUNSOR honlapjára