Az új osztály lapos ügyei
írta Csapó Endre
a HUNSOR munkatársa, a Magyar Élet főszerkesztője
2008. augusztus 10., Magyar Élet, HUNSOR.se
A politika, úgy általában és történelmileg, elôszeretettel
foglalkozik a társadalom szerkezetének megváltoztatásával, népszerű szorgoskodása: harcot hirdetni a társadalmi
osztályok közt fennálló távolság csökkentése érdekében. Osztályharc, osztály nélküli társadalom " voltak ennek a
küzdelemnek a szólamai. A XX. század vívmánya (Magyarországon is) az "urak világának" lerombolása volt, az egyenlôség forradalmi jelszavával. Ez legvéresebben, legalaposabban Magyarországon ment végbe, ha csak a közép-európai országokat szemléljük.
Ennek a véres korszaknak magyarországi, békés lezárása után
azt láttuk, hogy vannak egyenlôbbek és legegyenlôbbek is. Az
osztályokba sorolás alapja azóta a bankszámla, amelynek épp
olyan szerepe van az arisztokrácia létrejöttében, mint a
termôföldnek a középkorban. Akkor: nagy föld, nagy hatalom;
most: nagy pénz, nagy hatalom. Akkor is, most is, az a
gazdagodás alapja, hány ember munkája táplálja a fôurak
vagyonát.
A mai fôúri kör épp úgy igényli a politikai hatalmat, mint
egykor. Lehet köztük ellentét, akár üzleti háború, de
együttesük törzsi jellegű, egyetlen, egytörvényű klánt
képeznek. Így él a magyar nép nyakán az a liberálbolsevista
herenép, amely a magyar felsô és középosztály kiirtásával
lépett elô mindent meghatározó, mindent ellenôrzô felsô
valahányezerré. Ami az országban gazdasági élet nevet visel,
az ennek a kiváltságos rétegnek, és az ôket helyzetben tartó
nemzetközi nagytôke magyarországi vállalatainak a gazdasági
élete. A többinek csak alkalmazkodni lehet. Ez a mai
rendszer lényege.
A demokrácia " itt általában " úgy működik, hogy szavaz a
nép, a tájékoztató ipar pedig el tudja érni, hogy a többség
öntudattal szavazzon a népnyúzók pártjára. Ez a recept
Magyarországon rendkívüli hatásfokkal működik. Brüsszelben,
a fôvárosban, tisztelik a demokratikus(nak mutatkozó)
döntést, arra rábólintanak. Így jön létre a nemzetellenes
baloldali klán (bal-kláni) uralma " mint a jogállam
törvényes kormányzata.
Képesebben fogalmaz Seszták Ágnes újságíró (Rács mögé...
velünk?, Magyar Nemzet): "Mondhatni, a rendszerválás óta
tapadt ránk, és uralkodik a közbeszéden, közszolgálatban egy
bámulatra méltóan szívós és elszánt csapat, a liberális
pitbullok, más megállapítás szerint az anarchizmus
csapdaszájú vadászebei. Az a mindenek felett álló
médiaszociológus, politikus és közíró csapat, akiktôl még
Gyurcsány Ferenc is joggal tart. A hasznot neki és
rendszerének hajtják, de csak addig, amíg biztosnak látszik
abszolút hatalmunk, pénzük és hegemóniájuk. Másképpen
fogalmazva, van itt egy pártok és nemzetek feletti
médiaképzôdmény, amely önmagát bebetonozva mindenhatót
játszik egy boldogtalan ország boldogtalan, de legalábbis
igen szegényes gondolati mélységgel megáldott lakossága
felett. Mi a jellemzôje ezeknek a hölgyeknek és uraknak? A
kendôzetlen gyűlölet. Gyűlölni mindent és mindenkit, aki
magyarnak, honszeretônek vagy kereszténynek, hívônek vallja
magát."
Az említett "hölgyek és urak" fénykorában a rendôrök dolga
volt megtalálni a tiltott fegyvert, vagy egyéb bűnjelet az
elhurcolásra kiszemelt reakciós, rendszerellenes,
népellenes, fasiszta, klerikális, antiakármi tulajdonában,
hogy börtön mélyére lehessen süllyeszteni. A mai (immár nem
népi-) demokráciában már nem a rendôrség varázsolja elô a
bűncselekményt a hatalmi elit számára, de azért szerepe
lehet benne (a bírói karral együtt), hogy oly sok napvilágra
került bűncselekményben szinte semmi vád nem született, ha
mégis, ítéletre elévülésig nem kerül sor.
A tájékoztatás nagy szerepet kap a zökkenésmentes
(bolsevista"kapitalista) hatalom védelmében. Ebben a
műfajban a hatalomgyakorlók elvtelen dícsérete és az
ellenzék gyalázása adja a szakmai jutalmat és hírnevet.
Ebben a műfajban is létrejött a baloldal"jobboldal
ellentétpár. Ahogy egyre nyilvánvalóbb a baloldal
országellenes, magyarellenes magatartása, jönnek létre, vagy
megerôsödnek lapok és tévéállomások, lépnek színre bátor
újságírók, akik a megfelelô állami szervek el nem végzett
feladatait vállalják magukra a bűnözés felkutatása és
felmutatása terén.
A nemzeti érdekekért küzdô Hír TV tényfeltáró, oknyomozó
magazinja, a Hír TV Célpont, számos politikai eredetű kétes
és kétségtelen törvénytelenséget hoz nyilvánosságra
folyamatosan. Emiatt ez a televíziós állomás állandó támadás
alatt van, számos alkalommal perelték, hogy lehetetlenné
tegyék. Így közvetlenül a kormányzattal ütközik, ám ha az
erôviszonyokra pillantunk, hôsies csatáknak lehetünk
szemtanúi, de a maffia-világot nem fogja megváltani.
Ugyanerrôl a baloldal (Népszabadság) így fogalmaz: "A Hír TV
fanatikus megszállottsággal üldözi a kormányzat minden
szintjét, ezen belül is megkülönböztetett indulatokkal Veres
János pénzügyminisztert és köreit."
Nem véletlenül történik említés a pénzügyminiszterrôl és
köreirôl. Augusztus 1-jén a Hír TV-ben olyan közleményt
olvastak fel, amelynek részletei azóta is a legnagyobb
figyelmet keltik, minden állomás, minden lap foglalkozik
vele. A közlemény szerint Kisberk Szabolcsot és Krakkó
Ákost, a Hír TV két riporterét börtönbe akarta csukatni Tóth
Viktor és Helmeczy László, oly módon, hogy kellô mennyiségű
kábítószert rejtetnének el a riporteri autóban, amit
feljelentés alapján a rendôrök kábítószerszaglászó kutyákkal
felfedeznének és a két riportert tettenérés alapján
letartóztatnák. Nem mindennapi szenzáció.
A dolog attól pikáns, hogy Tóth Viktor kampányfônöke Veres
János pénzügyminiszternek, aki sok bosszúságot szenved el a
Hír TV leleplezô tevékenysége miatt. A leleplezések a
hatalommal visszaélôkrôl szólnak, akik " ahogy a Magyar
Nemzet (vezércikkében D. Horváth Gábor) fogalmaz "
"kihasználva helyzeti elônyüket, folyamatosan lopják a
közvagyont, zsebükbe terelik a közt illetô hasznot; akik hat
éve mindennap félrevezetik és megalázzák az embereket, s ha
ez nem tetszik nekik, akkor idônként megverik és
megcsonkítják -alattvalóikat-. A magából kifordult,
türelmetlen és agresszív balliberális hatalomgyakorlókat
szinte a rendszerváltás pillanatától éri tetten a jobboldali
sajtó. ... Villányi Károly és Pál Gábor kollégámat pár éve
azért figyelte meg a titkosszolgálat, mert Szilvásy György
akkori kancelláriaminiszter, jelenlegi titokminiszter
építkezésérôl gyűjtöttek adatokat. És végül az emlékezetes
képek: Veres János elôször lefejelte a Hír TV kameráját,
majd máskor egyszerűen feldöntötte a neki kérdéseket szegezô
Császár Attilát. Megállapítható, mennél több piszkos ügy
kerül napvilágra, annál inkább utálkoznak, s fitymálják az
esetek után loholó jobboldali újságírókat a
sajtótisztességrôl papoló tollforgatók. Félreértés ne essék,
mindez nem panasz. Ilyen a klíma."
Nézzük most a szereplôket: Helmeczy László a Magyar
Labdarúgó Szövetség alelnöke, a már említett
pénzügyminiszteri volt kampányfônöknek, Tóth Viktornak az
ügyvédje.
A Magyar Nemzet közli augusztus 4-én: "A Hír TV
munkatársainak drogügybe keverésével kapcsolatban az egyik
fôszereplô, Helmeczy László ügyvéd elismerte: megbízója
rászánt volna másfélmillió forintot arra, hogy börtönbe
juttassa Kisberk Szabolcsot és Krakkó Ákost. A
pénzügyminiszter saját nyilatkozatából az derül ki, hogy
tudott az akcióról."
A Hír TV által bemutatott anyag szerint a pénzügyminiszter
környezetébe tartozó emberek " egyelôre ismeretlen emberek
megbízásából " csempésztettek volna kábítószert a két
riporter autójába. A lebonyolításhoz szükséges volt egy
olyan személy, aki vállalja a bűnjel elhelyezését, így Tóth
Viktor irányította volna Helmeczyhez ismerôsét, Baráth
Miklós nevű, egyébként valamilyen önbíráskodásért már
elítélt egyént, aki vállalta volna a feladatot pénz
ellenében. A hír szerint másfélmillióban állapodtak meg,
kapott is rá elôleget. A tervet azonban felfedte Baráth a
Hír TV elôtt, ennek nyomán a Célpont nevű
tényfeltáró-oknyomozó műsor munkatársai rejtett felvételeket
készítettek Baráth telefonbeszélgetéseirôl. Ezekben arról
van szó, hogy Helmeczy " megbízóinak szándékát követve "
átad Baráthnak másfél millió forintot a cselekedetért.
A Magyar Nemzet írja augusztus 2-án: "Helmeczy László
ügyvéd, volt fideszes országgyűlési képviselô, akit 2000-ben
kizártak akkori pártjából, mert az MSZP-vel megállapodva
lett megyei közgyűlési elnök. Helmeczy 2006-ban, már
akkoriban sokszor a szocialistákat segítô MDF színeiben tűnt
föl, emellett a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöki székében
ül. A szereposztás alapján az operatív kapcsolatot ô
tartotta volna Baráth Miklóssal, és a rendôröket szintén ô
értesítette volna a kocsiban található kábítószerrôl. Június
2-án történt az akció utolsó lépése. Baráth Miklós az egyik
Hír TV-s riporterek kocsija felé tartott, s abban meg is
próbálta elrejteni a csomagot. Ez azonban sütôport
tartalmazott. A Hír TV által riasztott rendôrök elfogták, a
laborvizsgálaton kiderítették, hogy kábítószerrel való
visszaélés nem történt."
Annak ellenére, hogy ebben az ügyben nem volt kábítószer,
nem volt bűncselekmény ellenében átadott pénz, az ügy tovább
gyűrűzik, érthetôen, hiszen kihangzik a pénzügyminiszter
környezetének részessége, ami érzékenyen érinti a baloldalt.
Baloldalról azonban más kép vetôdik elénk:
A Népszabadság augusztus 6-i számában megszólaltatta Baráth
Miklóst, aki azt állította, hogy a kábítószerrel való
lebuktatás ötletét a Hír TV-sekkel, Kisberk Szabolccsal és
Krakkó Ákossal közösen találták ki, hogy így "ugrasszák ki a
nyulat a bokorból". Vagyis, rávehetôk lennének-e a
pénzügyminiszter-közeli személyek ilyen konspirációs
bűncselekményben résztvenni, ami a két riporter
börtönbejuttatását eredményezné. (Itt közbevetjük, hogy
Helmeczy Lászlónak az akcióban való egyetértésére utaló
telefonbeszélgetésekrôl készült terhelô hangfelvételeket
idézett a Hír TV.) Idézzük a Népszabadságot: "Helmeczy
beperli a Hír TV-t, s az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy
fogalmaz: jogerôs bírósági ítélet alapján kell majd
bocsánatot kérnie a televíziónak azért, mert valótlant
állított a megbízóiról és róla." ... "Ôk maguk szervezték
volna meg, hogy saját autójukba az ellenfél csempésszen
drogot, hogy aztán most negatív teszttel bizonyítsák be,
hogy nem fogyasztottak kokaint. Ettôl még valamifajta
kábítás folyik itt. Félô, hogy ezügyben az igazság nem
valamelyik félnél vagy félúton van. Ugyanis sehol sincs. Egy
pénzszűkében lévô ember kipróbálta a két egymásra fenekedô
felet, és mindkettô kész volt vásárolni tôle. Szennyezett
politikai kábítószert."
Eléggé nyakatekert fogalmazás ebben a gubancos ügyben,
amiben, mint egy kaleidoszkópban, úgy változik, bonyolódik,
variálódik a hónapokkal ezelôtt lezajlott esemény képe,
aszerint, ahogy újabb részleteket dobnak be, ahogy a
szereplôk nyilatkoznak, és természetesen attól függôen, hogy
a közlési média jobb-, avagy baloldali elkötelezettségű.
Majd amikor megindul a perek sora, a bíróságok elôtt
lejászódó jelenetek ilyen és olyan oldali tálalása még
sokáig foglalkoztatja az érdeklôdést. Végül az sem lesz
politikamentes, hogy kik találtatnak bűnben, vétekben,
miért, miként és mennyire. Erôpróba ez is, no meg " panem at
circenses. A kenyér árával együtt növekszik a politikai
cirkusz. Így szórakozik a Hurkás-dinasztia (Arisztofanész
óta nem sokat változott a világ.)
» vissza a HUNSOR honlapjára