A gyakorlat azt mutatja, hogy a nyári olympiát rendezô ország, legalább is a nagyobbak esetében fordul elô, szerzi a legtöbb érmet. Ez történt Berlinben (1936), Moszkvában (1980 - bár csonka részvétellel), és most Pekingben is. Mindhárom országban diktatórikus rendszer uralkodik a versengés időpontjában. Mindhárom ország vezetôségének nagy hasznára volt a gyôzelem, a rendszer iránti ellenszenv nagy mértékben csökkent.

Németország akkor, és most Kína, rendkívül sikeres lendülettel gyarapítja gazdasági életét. A háborús éveket követôen lerongyolódott, lezüllött Európában a német példa - szocializmus nemzeti alapon - vonzó volt, a munka és meg-élhetés ellenében az emberek elfogadták az egypártrendszer szigorát. Nem láthatták, mibe ütközik a lendület, mint ahogy ma sem látható a kínai lendület jövendô következménye, például Ausztrália számára, amely már megtapasztalt egy határainál megjelent sárga veszedelmet. Ide kívánkozik felidézésre a berlini olympia magyar eredménye – tíz aranyéremmel a táblázaton Magyarország a harmadik volt: "Ugyanebben az idôben állította talpra és emelte világszínvonalra a magyar olympiai sportot a XX. századi magyar történelem talán legpozitívabb politikusa, gróf Klebelsberg Kunó. A kimondhatatlan nevű ember, a gróf, miután 1922 nyarán átvette a vallás- és közoktatásügyi tárcát, a magyar történelem egyik legnagyobb - és a XX. század vitán felül legértékesebb! - reformsorozatát kezdte meg, és hajtotta végig. Kultúrfölény-gondolatának része volt, hogy a magyar sportot is föl kell emelni. Törvényt hozatott arról, hogy az üzemeknek sportpályát kell építeniük. Elrendelte az iskolai testnevelésórák sűrítését, szakszerűsítését. Megalapította a budapesti Testnevelési Fôiskolát. Versenyek születtek, pezsgett az egyesületi élet. Megterveztették (az olympiai bajnok Hajós Alfréd építésszel) és megépítették a margitszigeti sportuszodát. Ami a legfontosabb: Magyarországon tömegek kezdtek sportolni, a jó sporteredmény dicsôségnek számított. Az 1932-ben elhunyt Klebelsberg vetése 1936-ra beérett.

Magyarország a nemzetek rangsorában a 3. lett a berlini olympián, az aranyérmek számát tekintve! ... Szóval a magyar sport a ´30-as években felért a világ csúcsára, és ott is maradt cirka húsz évig. Ezt igazolta az 1952-es helsinki olimpia, amelyen megint harmadikok lettünk a nemzetek versenyében. Az 1956-os Melbourne-i olympia már a nagy megzakkanást dokumentálta. A vízilabdázók szovjetek elleni történelmi értékű meccse azóta is feledteti, hogy Melbourne bizony kudarc volt - és a magyar nemzeti szétesés kezdete. Akinek szeme volt a látásra, az rögzíthette: a magyarság megroppant, mint oldott kéve széthull nemzetünk." (Gondola 2008. aug. 20.) Amint látjuk, nekünk magyaroknak nem volt elég össznemzeti erônk, friss szétszakítottságunkban éppen nem volt, és nem követtünk valamiféle pártzászlót hangos jelszavakkal, nem ünnepeltünk vezért, de volt egy derék arisztokrata, aki nevének tanúsága szerint nem volt "törzsökös magyar", de szívében, lelkében nagy magyar volt, aki nemcsak utat mutatott, de utat is vágott a jövôbe. És akik abban a korban nevelkedtünk, az is-kolai torna, a cserkészet, a levente mozgalom, mind a nemzeti élniakarás műhelye volt, amiben az akkori magyar fiatalok lelkesen vettek részt. Hittünk és reméltünk, és úgy köszöntünk: Szebb jövôt!

Visszatérve a "nagyok" küzdelmére, amelyekkel megcélozták kitörésüket az élre, lássuk, milyen történelmi helyzetben voltak, mi ellen kellett védekezniük. Egy pusztító háború meg-alázó következményeit viselték a küzdelem vesztesei, de a gyôzteseknek sem volt könnyű a kilábalás. A színtér: a tengeri hatalmak sikeresen szétverték az elsô kontinentális felemelkedési kísérletet, annak magvát: Közép-Európát. A hajózás, gyarmatosítás révén világhatalomra jutott tengeri államok féltették kiváltságos helyzetüket az európai kontinens magjának rohamos fejlôdésétôl. Mindazt az erôt, tehetséget, ami az európai fellendülés ígérete volt, a vesztes háború után elszívta Amerika, a gazdasági csoda így ott valósult meg.

Késôbb a Szovjetunió is kísérletezett a kontinentális felemelkedéssel, volt is hozzá területe, népessége, földje, ásványi kincse, de hiányzott a szervezôkészség, a polgári akarat, és hátráltatta az a politikai utópia is, amit - egészen más feladat érdekében – az amerikai nagytôkések palántáztak és trágyáztak, locsoltak, keltettek új és új életre, mígnem kiderült a vállalkozás élhetetlensége.
Kína - bár tengerparti nagy ország -, lényegében szárazföldi hatalom, legalábbis már arra az útra lépett, amelyen haladva, termelésre állítható mérhetetlen nagy lakossága munkába állításával, ipari hatalommá emelkedhet. Matolcsy György közgazdász a Heti Válasz-ban egy szingapúri professzort idéz, aki szerint vége a hidegháború utáni kor globális rendjének, amikor a Nyugat határozta meg a világ sorsát. Új globális rendre van szükség, mert 2050-re a világ négy legerôsebb hatalma közül már három ázsiai lesz: Kína, India és Japán. Három forgatókönyvet vázol: a Kelet békés modernizációját, a Nyugat bezárkózását és a Nyugat végsô gyôzelmét.

Matolcsy az alábbiakban foglalja össze Ázsia sikerét: "Ázsia mai sikere Japán sikeres modernizációjával indult, majd jött a négy kistigris - Dél-Korea, Tajvan, Hongkong és Szingapúr. Most Kína tör elôre, majd India veszi át a stafétabotot. Ázsia modernizációja azon alapul, hogy átvette a Nyugat kétszáz éves sikerének receptjét. A szabad piacgazdaság teret nyitott Ázsia szorgalmának és tehetségének, a tudomány és technológia eszközt adott a kezébe, az érdem szerinti elôrejutás jutalmazta a teljesítményt, a pragmatizmus megóvott a hibáktól, a béke jót tett a gazdaságnak, a jog alkalmazása biztonságot hozott, és a jó oktatás adta a,fűtôanyagot.

Kína ezt a receptet követi, és két lépésben éri be a Nyugatot. Elôször iparosít és fejleszti a városokat: 2015-re eléri a Nyugat 1960-as szintjét, majd áttér a tudásra és információra alapozott gazdaságra, és 2050-re második globális hatalommá válik. Mao társadalmi forradalmat hajtott végre, Teng gazdaságit. Teng politikai végrendeletének mind a hét pontját ma is követi a kínai vezetôség: figyelj és elemezz, türelmes legyél a változással, védd a helyzeted, rejtsd el a képességeidet, ne vegyenek észre, soha ne vezess, és legyél egyre jobb. Kína követi a Nyugat felemelkedésének útját: ennek jegyében fokozatosan átvesz három alapelvet, továbbá a pragmatizmust és a szövetségépítést. A három alapelv a következô: demokrácia, jogállam, társadalmi igazságosság.

Egyik sem lehet addig nyugati szinten, amíg a kínai kommunista párt a jog felett áll, de a mai kínai vezetôk szinte észrevétlenül demokratizálnak: lesz még többpárti demokrácia Kínában. Partnereket keresnek Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában egyaránt: nem ideológia, hanem pragmatizmus vezeti szövetségeiket, ami éles ellentétben áll a demokráciát sulykoló nyugati fellépéssel. Korábban igaz volt a mondás: Kína zárt társadalom, nyílt elmével, India nyílt társadalom, zárt elmével. India a kilencvenes évek óta változik. Ma már a fiatal tehetségek kimeríthetetlen tárháza, a világ legnépesebb demokráciája: India jön Kína után. Ázsia harmadik nagy meglepetése az iszlám felemelkedése lesz. Ma másfél milliárd muzulmán él a világban, de csak hatoda arab, az iszlám civilizáció népességének döntô többsége ázsiai. A Nyugat az emberiség 12 százalékával már nem vezetheti a maradék 88 százalékot: jön Ázsia."

Ami az ipari termelést, a pénzpolitikát illeti, Kína a nyugati civilizáció útjára lépett, és adottságait ismerve nem lehet sikertelen. A demokráciát illetve azonban kétségeink lehetnek. Erre a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao, adta meg a választ, azt mondta, hogy erre az elkövetkezô száz évben nem is kerülhet sor, mert a politikai reformok bevezetése helyett a gazdasági fejlôdésre kell összpontosítani a figyelmet. Szerinte Kína ki fogja építeni saját demokratikus politikáját, amely nem mond majd ellent a szocialista rendszernek. "A jól fejlett demokrácia és a kiteljesedett jogrendszer az érett szocialista rendszer velejárója, és annak fontos jelképe".

Kína túl nagy ahhoz, hogy mások példáján keresse életmódja mintáit. Népe nem is ismeri azt a laza szerkezetet, amit errefelé demokráciának neveznek. A szocializmust elfogadta, mert erôs központi kormányzást ír elô. Errôl a hatalom magaslatain nem is mondanak le. Ami a népet illeti, a tíz százalékos évi gazdasági növekedés mellett nem fog az utcára menni holmi ködös nyugati receptért, nem is szólva a tüntetésért kijáró rendôri brutalitásról. A folyamat az, hogy az ipari fejlôdés megkövetel és magával hoz polgári boldogulást, jobb módot, több jogot. Keleten van idô. Nagy dolog, hogy már jut ennivaló mindenkinek. A szocializmusnak csak akkor van értelme, ha nem nemzetközi. Kínát már csak mérete miatt sem lehet nemzetközi dalra táncoltatni. Kína, ha erôre kap, ki fogja érlelni a maga társadalmi rendjét, ami csak öncélú lesz. Ha elkezdené utánozni a nyugati mintákat, tápot adna a birodalom szétesésének, hisz Kína népe nem egységes, sok nép, sok nyelv állna elô önállóság követelésével. Amikor Európa egységesül, Kína nem fog részekre tagozódást hirdetô eszméket dédelgetni. Tibet és Tajvan esete is példázza. Napóleon Kínát alvó óriásnak nevezte, akit ha felébresztenek, meghódítja a világot.

Magyarországon nagy csalódást okozott a gyenge magyar eredmény. Számos elemzés látott napvilágot, a "vétkeseket" is megnevezik. A magyar közönség nem felejti el a múltban elért kimagasló eredményeket, és nem akarja tudomásul venni, hogy azok már nem ismételhetôk meg számos olyan ok miatt, amik a versenyek szerkezetében mentek végbe. A kérdés az, hogy megvannak-e még a régi szép eredmények feltételei a közmorálban, közegészségben, az iskolai sportoktatásban, vagy van-e még nemzeti küzdôszellem? Panaszként felhangzik, hogy Magyarországon nincs sportélet. Nincs tömegsort. A sportpályák százait eladták, vagy a gyom veri fel. Az iskolai sport árnyéka sem annak, ami volt, a fiatalok lusták, elhízottak, az egészségtelen életmód nem kedvez a mozgásnak. A katonai szolgálat valamikor embert nevelt az ifjakból. A társadalom eszménytelen, a többség nem hiszi, hogy érdemes bármivel foglalkozni. A nemzeti érzést nem fejlesztik, inkább gúnyolják, sorvasztják.

Olvassuk a Gondolában, hogy "az Orbán-kormány stadionrekonstrukciós terveit a Medgyessy-kormány törölte, csak annyira volt fontos az egész, hogy bizonyítatlanul lehetett korrupciós gyanút hangoztatni. Húsz éve nem épül meg a lágymányosi egyetemi sportcentrum, az oda tervezett uszodát a Gyurcsány-kormány átvitte a Margit szigetre a Sportuszoda bôvítményének, de olyan gyalázatos minôségben készült el a 2006-os Eb-re, hogy a rendezvény után be is zárták azonnal. Medgyessy Péter a 2002. évi választási kampányban aláírta a Fidesz kezdeményezését a 2012. évi olympia rendezési jogának megpályázására, aztán miniszterelnökként törölte az ötletet. Gyurcsány Ferencnek és kormányának sikerült elérnie, hogy a 2012. évi labdarúgó EB rendezési jogáért folyt versenyben nulla szavazatot kapjunk. És így tovább.

Külön fejezet az FTC története, amely a magyarságpusztítás iskola-példája. Felelôs a Magyar Olympiai Bizottság is, amely nem képviselte elég erélyesen a magyar sport érdekeit a kormányzattal szemben." Mélyebben van tehát a baj, amit nem lehet elhárítani a kevésnek bizonyult anyagi ráfordítás akár többszörösével sem. A nemcsak hanyagsággal, de szándékosan is elrontott iskolaügy, közegészségügy, nemzeti közszellem helyreállítása évtizedet vesz igénybe, persze csak attól kezdve, ha színre lép egy klebelsbergi szemléletű nemzetmentô irányzat.

» vissza a HUNSOR honlapjára