A Lehman azután jelentett csôdöt, hogy a Barclays Plc. és a Bank of America Corp. követeléseit nem tudta kifizetni, és a két cég nem volt hajlandó tovább tárgyalni az adósságok átütemezésérôl. A Lehman árfolyama idén 94 százalékkal esett. A Lehman volt a tavaly összeomlott »subprime« piac legnagyobb szereplôje, legalábbis e cég nevéhez kötôdött a legtöbb másodlagos (subprime) besorolású jelzáloggal fedezett értékpapír kibocsátása. Tavaly viszont kiderült, hogy egyre több rossz besorolású adós képtelen visszafizetni a kölcsöneit, így az ilyen hitelekkel fedezett értékpapírok árfolyama is összeomlott. Korábban már egy másik nagy befektetési bank és brókercég, a Bear Stearns is összeomlott, és nehéz helyzetbe került a Merryll Lynch is, amelyet szintén súlyosan érintett a jelzálogpiaci válság. Ezt a Bank of America mentette meg egy csaknem ötvenmilliárd dolláros részvényfelvásárlási akcióval, ugyanakkor a Lehmannak már nem engedte el az adósságait.”

Az amerikai bankválság kihatott az egész világ pénzügyi gazdálkodására. Szeptember 16-án közölték a hírirodák, hogy a világ hat legtekintélyesebb jegybankjának összefogásával sem sikerült megállítani a zuhanást az értékpiacon. A hitelválság egyik áldozata Oroszország, ahonnan az utóbbi hónapban negyven milliárd dollárt vontak ki a befektetôk.

A pénzügyi válságot a kínai bankok igyekeznek maguk részére kihasználni, például bajbajutott amerikai bankok megvásárlásával. A Bank of China már be is vásárolt Franciaországban – A Rothschild hálózat egyik bankjában szerzett érdekeltséget.

Az amerikai hitelválság egy évvel ezelôtt robbant ki, jó ideig igyekeztek „házon belül” kezelni csökkentett kamatokkal és a központi bankoktól kapott olcsó forrásokkal. A mentési kísérlet nem sikerült, egyre több nagyobb hitelintézet került bajba, amelyek nélkül az egész amerikai pénzügyi rendszer működésképtelenné válna. A kormány kénytelen volt újra államosítani a lakóingatlanok jelzáloghiteleinek fedezetére létrehozott két bankot (Fannie Mae és Freddie Mac), valamint a világméretű AIG (American International Group) biztosító társaságot is. Ennek a társaságnak a részvényei 5 dollár alá estek. (Jól járt, aki akkor, az államosítás elôtti napokban bevásárolt ezekbôl.)
A Morgan Stanley felajánlott a China Investment Corporationnek 49 százalékos tulajdonrészt, elkerülendô a csôdöt. Eladásra kerülhet a Washington Mutual, az USA legnagyobb takarék és hitelintézete. Ezek részvényei meredeken estek.
Az amerikai kormány 700 milliárd dollárt áldoz arra, hogy megmentse az amerikai pénzügyi rendszert az összeomlástól azáltal, hogy az állam megvásárolja a bankoktól és biztosítóktól a felgyülemlett adósságokat.

Újabb hír: „A kormány azért is kényszerül az »államosításra«, mert szerdán az Egyesült Államok – és részben más vezetô országok – pénzügyi rendszere a csôd szélére került a likviditás hirtelen megszűnése miatt. A Lehman Brothers befektetési bank csôdje és a Merrill Lynch ugyancsak amerikai befektetési bank szélsebes eladása óriási meglepetést és zavarodottságot okozott a piacokon, a bankok leálltak a kölcsönnyújtással egymásnak. Emiatt az amerikai és az euróövezeti pénzügyi rendszer szinte megbénult. Az amerikai jegybank (Fed), az Európai Központi Bank (EKB), a japán, a svájci és a kanadai központi bank koordináltan összesen 180 milliárd dollárt költött arra, hogy életet leheljen a likviditás hiánya miatt fulladozó bankrendszerbe.” Ezzel az intézkedéssel megbukott a liberálisok azon elve, hogy nincs szükség az állam jelenlétére a gazdasági életben, mert a piac saját mechanizmusa mindent a helyére tesz. Íme a szabadjára eresztett pénzügyi tevékenység amerikai gyakorlata válságba taszíthatja akár a világ gazdasági életét is. Ismét egy idézet: „Mivel a kínai bankok és biztosítók elsôsorban belföldi irányultságúak, és a tôkepiac erôs állami ellenôrzés alatt áll, Kínára egyelôre nincs közvetlen hatása a Wall Street válságának. Kínának azonban nagyon is érdeke az amerikai pénzügyi rendszer egészséges működése, 2 ezer milliárd dollárnyi külföldi valutatartalékának nagyjából kétharmada ugyanis dolláralapú kötvényekben van. Kína nagy mennyiségű amerikai kincstárjegyet birtokol, és tekintélyes mennyiségű adósságpapírt vásárolt a Fannie Mae és a Freddie Mac jelzáloghitelezôktôl, amelyeket az amerikai pénzügyminisztérium a napokban lényegében államosított. George Bush elnök beszámolt arról: jó ütemben haladnak az egyeztetések arról, hogy a kongresszus jóváhagyja a kormány példa nélkül álló 700 milliárd dolláros pénzpiaci segélyakcióját. »Ha nem tudnánk cselekedni, annak szerteágazó következményei lennének, messze a Wall Streeten túl. Veszélybe kerülnének a kisvállalkozók és az egyszerű háztulajdonosok is« - figyelmeztetett Bush, aki még mindig nem beszél válságról, csak gazdasági károkról és kockázatról.”

Egy a mai jelenségeket értékelô elmélet szerint, jelen évszázadunk elején az amerikai jegybank egy recessziós idôszak hangulatában agresszív kamatpolitikával válaszolt a kihívásra: egy százalékra vitte le a kamatot. Ugyanebben az idôszakban Kína és India erôsen bekapcsolódott a világgazdaság vérkeringésébe, az oda telepített ipari termelésbôl olcsó exporttal árasztotta el a világpiacot, ami által jelentôs bevételekhez jutottak. Az olcsó kamat és az ázsiai termelés által felpezsdült gazdasági élet kedvezô légkörében a spekuláció az amerikai lakáspiacra terelôdött át. Az ingatlanárak emelkednek, pénz van, hitel van, a független jelzálogbrókerek öntik a pénzt. Nem nézik, ki hitelképes, ki nem, csak vigye a kölcsönt. Az apróbetűs részben ott van egy mondat, hogy a bank bármikor megváltoztathatja a kamatlábat. Meg is változtatták, az egykor 3 százalékról 9-re. Az ingatlanpiac fellendíti az építkezést, van bôven igény, kell a lakás, nem is akármilyen, amit kielégít. 300 négyzetméteres lakás, családonként 3 autó az igénye az átlag amerikai polgárnak a közepes társadalmi rétegben, amely százmilliósra taksálható. Ennek egy része teszi ki az erejükön felül eladósodottak százezreit, akik még a nyakló nélkül felhasznált kártyás hitelek magas kamataival is szorítottan, százszázalékos hitelre vásárlási lehetôségű egyéb adóssággal elárasztottan ott találták magukat a fizetésképtelenségben.

A Federal Bank 2004 elejétôl fokozatosan emeli a kamatot, ennek nyomán a hitelezô bankok is emelnek, így egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a jelzáloghitelekkel eladósodottak. A bankok a követeléseiket kötvényekbe forgatták át, amiket eladtak nagybefektetôknek, más bankoknak. A felemelt kamat megfizetésére, meg a részletek kifizetésére képtelen százerzektôl vették el az ingatlant, zuhantak az ingatlanárak, megállt az építôipar, és mennek tönkre a hitelezôk, értéktelenednek a kötvények.

A 2007-es évben 1,3 millió amerikai lakás vagy háztulajdon került árverésre banki tartozások rendezetlensége miatt. Az elôzô évihez képest ez 79 százalékos emelkedés. Az idei „eredményrôl” még nem kaptunk adatot.

Növeli a bajt, hogy a globalizáció az olcsó munkaerôvel bíró országokba helyezte át a nagy cégek tôkéjét, így Kína és India elszívja a pénztartalékokat az Amerikai Egyesült Államok elôl. Az amerikai dollár folyamatosan gyengült az emúlt években a kínai jüan elônyére. USA már adósa Kínának. Amerika különös ország, európai gondolkodással értelmezi nem is szabad. Amerika egy nagy üzleti vállalkozás, amelyben egy szempont van: a profit. Az emberanyag csak munkaerô és fogyasztó. Ebben a hitelválságban a vesztesek két csoportjának csak egyike vágta ki a biztosítékot, csak akkor lett ügy, amikor kezdtek belebukni a hitelintézetek. Az okot, hogy teljesíthetetlen adósságba kábítottak százezreket, meg sem említik. A krónikusan hajléktalanok száma 155,600 (San Fracisco Chronicle). Sokkal több lehet a kényszerűségbôl összetákolt kalyibákban lakók száma. A szerencsétlenek sorsát lelketlen spekulánsok idézték elô. A hazardírozókról szóló, a 168 óra Online (2008. július 28) Vizsgálatra berendelve című írásából ide illik egy részlet: „A mai pénzügyi rendszer messze nem olyan, mint nagyapáink idején. Ma már több tucat, ha nem száz pénzügyi eszköz van forgalomban – legtöbbjének a működését csak a szakemberek értik –, de amelyek segítségével milliókat lehet percek alatt keresni/veszteni. Mert az ilyen játékok nagy része fogadás jellegű. Fogadjunk, hogy az olaj ára két hónap múltán 180 dollár lesz. A határidôs kötések (ez az egyik pénzügyi eszközcsalád) lehetôvé teszik, hogy milliárdokat tegyél fel erre a fogadásra. Persze ennyi pénzed nincs, ezért a fogadást legtöbbször kölcsönpénzekkel kötik, szaknyelven: tôkeáttétellel. Ha bejön, pár milliárddal leszel gazdagabb (és a kölcsönt is visszafizeted). Ha nem, buksz egy nagyot, de elvész a kölcsönvett pénz is. Sôt a kölcsönt adó is bajba kerülhet, hisz többnyire ô is kölcsönkapta valamelyik nagyobb pénzintézettôl. A hitelválság – nagyon leegyszerűsítve – ilyen körforgásban pörgött, míg egyre többen be nem fuccsoltak. Végigsöpört a bukás a pénzvilág egy részén. Veszélyes kaszinó nagy tételben játszani. A leghíresebb spekulációs játék az LTCM nevű alapkezelô cég óriás méretű virmanolása volt, amely saját 1,2 milliárdjához kért 120 milliárdot kölcsön, és ezermilliárd volt a fogadás tétje. A »fogadást« elvesztették, s mivel százmilliárdos nagyságrendű volt a hiány, nagy volt a gáz. Csak a Federal Bank gyors beavatkozása mentette meg a világot, hogy ne törjön ki világméretű pénzügyi válság. Körtelefon, és kb. tíz nagy bank összedobta a hiányzó pénzt. Greenspan húzása ekkor mentôövet dobott a világnak. De a világ nem tanult belôle. Pár évre rá jött a jelzáloghitel-papírok forgatása: a kockázat nôtt, a lufi kipukkadt, a bankok veszteségeit pedig az állami bank fizette ki, állami dollárokból, azaz közpénzekbôl injekciózták fel a megrendült piacokat, vagyis nem a felelôtlen játékosok vitték el a balhét.”

A jelzáloggal kapcsolatos csalásokról hasonló leírásokat találunk a világhálón, amelyeknek ismertetésére nincs helyünk. Ebben az évben 50 százalékkal több embert alkalmazott az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) a csalások felderítésére, mert 53 ezer gyanús eseménnyel kellett foglalkoznia. Matolcsy György közgazdász már négy hónappal ezelôtt (Heti Válasz, 2008. május 15.) felvázolta a válság most látható következményét. Megírta, hogy is kezdôdött. A hetvenes évek két olajárrobbanását az infláció elszabadulása követte, majd jött Ronald Reagan és a neoliberális gazdasági fordulat. Szerinte nem a neoliberális politika fékezte meg a vágtató inflációt a nyolcvanas években, hanem Paul Volcker jegybankelnök. Majd jöttek a kilencvenes évek, és egyre nagyobb lett a tôzsdei buborék. Ez pukkant ki 2000 után, amikor összeomlott az amerikai technológiai tôzsde, és valamit tenni kellett, hogy újból beinduljon a gazdaság. Az amerikai jegybank példátlanul alacsony szintre, egy százalékra csökkentette az alapkamatot: boldog-boldogtalan hitelt vett fel, házat vásárolt, majd újabb hitelt vett fel a házára, ebbôl autót vett, utazott és jól élt. Az emberek, a vállalatok és az állam egyaránt eladósodott: Amerika a világ legnagyobb hitelezôjébôl a legnagyobb adósává vált. Matolcsy szerint ezért az a neoliberális politika a felelôs, amelyet a chicagói közgazdasági iskola talált fel, s melynek központi tétele, hogy az államnak ki kell vonulnia a gazdaságból, mindent a piacra kell bízni, és a legrosszabb magántulajdon is jobb, mint a legjobb állami tulajdon. Ma az amerikai gazdaságban közel ezermilliárd dollár értékű vagyon – ingatlanok, bankok, cégek vagyona – tűnik el. Ezért az a neoliberális politika a felelôs, amely a pénzügyi szektorban leépítette az állami szabályozást, és megakadályozta, hogy az újabb és újabb pénzügyi innovációkat az állam ellenôrizze. Szerinte az 1980 elôtti demokrata politika a hatalom korrupcióját hozta, a neoliberális konzervatív politika a pénz korrupcióját, és mindkettô válságba torkollott. Múlt héten arról értekeztünk, hogy: milyen legyen az Amerika-barátság? Ma az a kérdés: hogyan védekezzen Magyarország a neoliberális politika ártalmaival szemben? Ne is a kormányt vizslassuk, annak idestova már csak múltja van. Orbán Viktor szeptember 23-án a gazdasági élet vezetô szereplôivel találkozott, köztük a fentebb idézett Matolcsy György korábbi gazdasági miniszterével, Járai Zsigmond volt MNB-fônökkel, Parragh Lászlóval a Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Orbán Viktor a jelenlegi pénzügyi gazdasági világválság magyarországi hatásáról, azok kivédésérôl érdeklôdött a szakemberektôl. Innét idézzük Vass János írását a STOP internet magazinból:

„A mintegy tucatnyi szakember egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy nem egyszerűen pénzügyi megrendülésrôl van szó, hanem a világgazdaság új korszakába lépett. Az Amerikai Egyesült Államok által eddig uralt, és a pénzbôséggel jellemezhetô tízéves korszak véget ért. Az az éra pedig, ami ezután következik, merôben más lesz. A meglátások szerint Európa és különösen Ázsia szerepe megnô, de a szektor karaktere is változik: magasabb infláció köszönt ránk, de az államok viselkedése is kényszerűen módosulni fog. Orbán Viktor saját véleményként hozzátette: »mindezen folyamatok közben Magyarország úgy viselkedik, mint akinek be van kötve a szeme. Láthatólag vagy nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy egy új korszakba belépni, az felkészülést és aktív gazdaságpolitikai részvételt kíván mindenhol a világon«. Lényeges kollektív jóslatként említette, hogy a pénzügyi intézetek a korábbinál nagyobb nyomásnak lesznek kitéve, aminek következményei alól viszont a magyar gazdaság sem vonhatja ki magát. Ilyen lesz például a hitelek drágulása, ami negatív hatást gyakorol többek között a termelô üzemekre, valamint a foglalkoztatásra is. »Azzal az illúzióval tehát leszámolhatunk, hogy Magyarországot elkerülik a napjainkban tapasztalható negatív folyamatok hatásai. Ha másért nem, hát azért, mert a magyar bankrendszer nyolcvan százaléka külföldi kézben van« – hangsúlyozta Orbán Viktor. A tanácskozó felek azonban úgy látják, a legnagyobb probléma most hazánk esetében az, hogy »a kutya sem hiszi el azt, amit mondunk. A magyar gazdaság ugyanis hitelességi válsággal küszködik. Ezért felelôs kormányra lenne szükség«. Konszenzus jött létre a tekintetben is, hogy a költségvetési kiadásokat kordában kell tartani, azaz indokoltnak vélik a liberálisok azon kezdeményezését, amely egy kiadási plafon meghatározását tenné szükségessé. További elkerülhetetlen elemként közölte, hogy a gazdasági növekedés lassulását kizárólag adócsökkentéssel lehetne ellensúlyozni. S mivel várhatóan a hazai kis- és közepes vállalkozások igen nehéz helyzetbe kerülnek majd az elkövetkezendô hónapokban, a magyar államnak szükséges lenne valamilyen speciális módon forrást juttatni számukra.”

Még távolabbra tekintve megemlíthetjük a francia elnök (aki most soros EU elnök is) az ENSZ Közgyűlésében szorgalmazta, hogy a világ vezetôi idén novemberben egy csúcstalálkozón vitassák meg a globális pénzügyi válság következményeit, a lehetséges új szabályozási formákat a krízis megismétlôdésének elkerülésére. „Építsünk együtt egy rendes, szabályozott kapitalizmust” – hangoztatta Sarkozy, aki szerint új elveket és szabályokat kell kidolgozni a pénzügyi rendszer működéséhez, amelyben, mint hangsúlyozta, nagyon fontos szerepet kell juttatni a hitelminôsítô intézeteknek. Szerinte a szabályozott kapitalizmusban nem lehet egy sor pénzügyi tevékenységet a piaci szereplôk ítéletére bízni.
Sarkozy szerint az Európai Uniónak egy olyan, az egész földrészre kiterjedô „közös gazdasági teret” kell létrehoznia, amely magában foglalná Európát és Oroszországot. Ilyen nyilatkozatokban már dereng egy amerikai hegemónia utáni korszak iránti igény.

Ban Ki Mun ENSZ-fôtitkár nemzetközi összefogást kért a pénzügyi válság leküzdéséhez a világ vezetôitôl. Arra figyelmeztetett, hogy a krízis veszélyezteti az ENSZ szegénység elleni küzdelmét, a fejlesztési programokat. Mint mondta, helyre kell állítani a nemzetközi pénzügyi rendet, ehhez szerinte új szemléletre van szükség, amelyben kisebb a hit a piac mindenhatóságában, s több az együttműködés, mint a konfrontáció.

Összegezhetjük a követelményeket: ha végre egyszer kimúlik az embertelen neoliberalista irányzat, és fölváltja azt egy klasszikus európai gazdasági szemlélet, aminek gazdasági humanizmus (Wilhelm Röpke után) a neve, akkor Magyarországon is érvényesülhet olyan szemlélet, amely nem a GNP-hajszában látja a fejlôdést, hanem a gazdaság hatékonysági követelménye mellett érvényesíti a társadalmi igazságosság követelményeit is.

» vissza a HUNSOR honlapjára