Az utóbbi öt évben elôfordult tüntetések a társadalmi nyugtalanság jelei voltak, azok brutális szétverése ellenálló hangulatot keltett, ami új politikai szervezkedéseknek adott tápot. A közelmúltban egy népszavazás és az európai parlamenti választás alkalmat adott a lappangó közhangulat országos széleségű megnyilvánulásának.

Ennek a két eseménynek az üzenete kétségbe ejtette a hatalom köreit, ugyanakkor erôt és bátorságot öntött a sértett társadalomba. Innét kiindulva a népnek a leendô választáson várható és máris kiszámítható akarata ad politikai irányvonalat a pártoknak. Amelyik nem alkalmazkodik, a sorvadás útjára lép. A múlt század harmincas éveiben volt hasonló igazodási kényszer, az akkori kormánypárt kényszerült igazodni a közhangulathoz. A rendszerváltoztatás is az igazodás jegyében történt. Ahogy megváltozott a világpolitikai atmoszféra a nyolcvanas években, a magyarországi politika volt a térségben a legfigyelmesebb a változásra. Egyre jobban odafigyelt a hatalom a közhangulatra, engedményeket tett a nagyobb mozgási szabadságigény részére. Majd kibocsátott a párt saját javaközepébôl egy ifjúsági, értelmiségi csapatot, elôbb körülnézni a nagyvilágban, azután színeváltozással titkos ellenzékévé avatva, jó idôben elôkészítette a hatalom magjának átmentésére, és lehetôleg olyanná tenni a történelemkényszerítette változást, hogy annak külsô többpárti jellege mögött az egypártrendszer érinthetetlenjeinek exkluzív klubja alkossa a következô politikai képletek elitjét is. A bolsevik évtizedek alatt létrejött hatalmi gépezet már kezdetben sem volt azonos elemek csoportja. Végig jelen volt a párt kebelében egy fürge, hataloméhes, az ország népének érdekei iránt érzéketlen, saját érdekeit fanatikusan szolgáló, a kommunista eszmék iránt fogékony réteg, amely megalkotta a fizikai és szellemi terroruralmat Magyarországon. A magyarországi bolsevizmus karakterének kialakítói fanatikusan hittek a szovjetember létrehozásában, csakúgy mint moszkvai gyakorlatias elvtársaik, és nyugati teoretikus elvtársaik. Nem abban hittek, amit tanítottak és hirdettek a terrorizált alattvalóknak. Fundamentalista fanatizmussal hittek a magukfajták világhatalmában.

Ebbôl a rétegbôl minden kikerült, ávéhás felsô vezérkar, tudomány, művészet, oktatás marxista átalakítása, egyházak kézi vezérlése, általában a társadalom állandó nyomás alatt tartása, hírszolgálat, könyvkiadás, irodalom irányítása, egyszóval a társadalom teljes kontrollja. Ez a garnitúra bocsátotta ki a saját rendszere ellenzékét, amely majd hangos antikommunizmussal hatalmi és irányító magja lesz annak a nyugati mintára szervezendô parlamenti képviseleti rendszernek, ami az eljövendô új rendben megvédi ôket a számonkéréstôl. Számukra ez bejött 1990-ben.

"A Szabad Demokraták Szövetsége politikai életünk legmeghatározóbb pártja. Mérete ellenére a rendszerváltás levezénylésében jelentôs szerepe volt. Az SZDSZ története és politikai tevékenysége nélkül nem érthetô meg a jelenlegi politikai helyzet. Az SZDSZ-t tanulmányozni tulajdonképpen annyi, mint magát a rendszerváltás által létrejött jelenlegi politikai berendezkedést tanulmányozni" - olvassuk a Metapédia nevű elektronikus lexikonban, amivel nagyon egyetértünk. Olvassuk tovább:

"A Rendszerváltozás végrehajtására egyetlen akkori pártnak volt teljes programja. Az SZDSZ megalakulásától folyamatosan a liberális nézetek hazai szószólója volt. Az államkapitalista rendszer ortodoxmarxista konzervativizmusát kizárólag liberális oldalról lehetett hatékonyan érthetôen támadni. Az SZDSZ, elsôsorban köz-gazdászokból és jogászokból illetve bölcsész értelmiségiekbôl alakult párt volt. Az SZDSZ programjának két fô oszlopa volt: (1) antikommunizmus, (2) nemzeti liberalizmus. Ezt a két fô vonalat követve indul neki az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásoknak. A párton belül már ekkor tetten érhetô a két fô irányzat: a liberális és a neoliberális."

Itt meg kell állni egy pillanatra. Az SZDSZ arról a liberalizmusról beszélt, amit Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, képviselt. Az értelmiség nemzeti érzésű rétegét célozták meg evvel, ide sorol Antall József is, aki hitet tett e magyar hagyományú liberalizmus mellett. Ez a liberalizmus a kommunizmustól a legtávolabbi ideológia, és az SZDSZ nem késett megtagadni a kommunizmust leghatározottabban. Természetesen a fentebb említett azonosulás szándékával - a közhangulathoz. Csak késôbb, sokaknak éppen csak napjainkban világosodik meg ennek az antikommunizmusnak álságos volta; nem a nemzeti, hanem a nemzetközi liberalizmust valósították meg Magyarországon.

Ezek az emberek alaposan tájékozottak voltak a világban végbement folyamatokról. Tudták tehát azt is, hogy a liberalizmus a nyugati hatalmak kezelésében egészen más természetű, mint amire ôk hivatkoztak. Tudatos volt számukra, hogy a liberalizmusnak nem a Széchenyi-Eötvös idôk változatát követik, hanem a késôbbi Vázsonyi-féle liberalizmust, és ahogy a történelemkönyvbôl olvassuk az 1918-ban hatalomra törô radikálisokról: "A baloldali liberális értelmiség nem ragadt le a nemzeti érdekeknél, gondoknál, messzebbre nézett: a világforradalom és a világbéke kitörésének lázában égett". Így lehet egy fogalomnak két egymással ellentétes megnyilvánulása a történelem egy adott helyzetében.

Tehát az SZDSZ antikommunistának és nemzeti liberálisnak mutatkozott, valójában egy olyan liberalizmust vallott, ami ugyancsak "nem ragadt le a nemzeti érdekeknél", hanem a nemzet érdeke ellenében szolgálatába lépett annak az ugyancsak liberalizmusnak nevezett irányzatnak, amely épp abban az idôben nyomult Közép-Európába, abba a vákuumba, ami keletkezett a szovjet elvonulással. Azaz még elôbb, hiszen már Gorbacsov segítségével vezényelte le a "neoliberalizmus" a szovjet visszahúzódását. Mint fentebb említettük: idônként eljön az idô, amikor változtatni kell.

A Metapedia történésze így emlékezik vissza:
"Az SZDSZ libertariánus szárnya ekkor elsôsorban a kozmopolitizmust képviselte. A párt közgazdászai és külkereskedôi, a 1990-es háttér alkuknak köszönhetôen az állami bankok privatizációiban vettek részt, illetve az állami tulajdonú bankokat irányították. A libertariánus vonal ezáltal kapcsolatokat talált az MSZMP volt funkcionáriusaival. A kapcsolati rendszert illetve a kapcsolati tôkét közösen gazdasági hatalommá tudták váltani."

Vámos György a Magyar Hírlapban még tényszerűbb: "Az anyagi támogatást a Soros György által létrehozott alapítvány, a médiahatalombéli támogatást Robert Maxwell biztosította, míg Mark Palmeren - az akkori amerikai nagyköveten - keresztül minden lehetôség adott volt az ország rossz hírét kelteni a nagyvilágban. Az SZDSZ feladata egyszerűen csak annyi volt, hogy végrehajtja a parancsokat, és mindent megtesz a nemzeti gondolkodás eltörléséért."

Húsz év után különös fejlemény tanúi vagyunk. Az a politikai párt, amely húsz éven át a magyarországi politika és gazdaság ellenôre és irányítója volt - aminek teljessége csak a Fidesz négy éve alatt hátrált a közvetlen befolyásolás szerepétôl - minden jel szerint összeomlott. Ennek az összeomlásnak szimbolikus jelentôsége van, befellegzett annak a pártnak, amely szinte egyedül felelôs azért, hogy Magyarország húsz év alatt a tönk szélére jutott. Gazdaságilag egyetlen ország sem jutott olyan mélyre, egyik sem jutott olyan erkölcsi mélységre, egyik sem szakadt ketté sikeresek és kifoszottak alapon, mint Magyarország. Olvassuk, hogy a szabad demokraták tucatnyi alapítója, támogatója - köztük a demokratikus ellenzék rendszerváltásban közreműködô több egykori tagja - lépett ki a pártból. Az MTI-hez eljuttatott közös levelükben azzal indokolták döntésüket, hogy mindeddig támogatták a pártot, de hűek kívánnak maradni eszményeikhez, ezért nem vállalnak közösséget "a párt jelenlegi vezetésével, meghirdetett elveivel, megosztó stílusával". Az aláírók: Ara-Kovács Attila, Fodor Tamás, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Iványi Gábor, Konrád György, Kozák Márton, Lakner Judit, Rajk László, Rajk Judit, Szenthe An-tónia és Szira Judit. Konrád György nyilatkozatot is adott, ami szerint az új pártelnök, Retkes Attila "nyegle stílusa" miatt hagyja el a pártot. Ugyancsak Retkest kritizálta a "nagy öregek" egyike, Petô Iván. Ô a Hírszerzônek arról beszélt, hogy az SZDSZ sokkal inkább az övé, mint Retkes Attiláé. Petô az InfoRádióban pedig azt mondta: a mostani SZDSZ-szel mint párttal lezártnak tekinti a kapcsolatát. Lehetetlen nem észrevenni Csurka István igazságát: az SZDSZ-t éppen azok számolják föl - rekordsebességgel! -, akikrôl úgy tudtuk eddig, hogy életre-halálra SZDSZ-esek.

Fodor Gábor arról szólt, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetési kampány zajlik a pártban. Csak azt nem érti, hogy akik ezt szervezik, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé, és ha tényleg vállalhatatlan számukra az új elnök, miért nem ôk lépnek ki, vagy mondanak le azokról a pozícióikról, melyekben a pártnak köszönhetôen ülnek. Érdekes a válasz: az új elnök, Retkes Attila célzást tett arra, hogy nemzeti irányba akarná terelni a párt politikáját.

Van egy párt Magyarországon, amelynek három millió szavazója volt, ma már csak hatvanezer, és vezetô rétege megsértôdik amikor az új pártelnök céljaként jelölte, hogy megtisztítja a pártot a korrupciónak még az árnyékától is. Fordulatot akar elérni a nemzetpolitikában - a haza és haladás gondolatának együttes képviseletét. Kijelentette, a párt korábbi vezetôségének történelmi bűne, hogy magára hagyta a vidéket. A párt nevében bocsánatot kért a társadalomtól, a választóktól azokért a korrupciós ügyekért, amelyekben az SZDSZ az elmúlt tizenöt évben érintett volt; azért, hogy nem foglalkoztak kellô súllyal a magyarságot érintô sorskérdésekkel.

Bocsánatot kért továbbá a párt egyes vezetôinek arrogáns, agresszív stílusáért, illetve azért is, hogy magára hagyták a vidéket, beskatulyázták magukat a fôvárosba. Mindez - ígérte Retkes Attila - meg fog változni elnöksége alatt. Elmondása szerint egy mérsékelt, nemzeti elkötelezettségű liberális demokrata pártnak szeretne az elnöke lenni; véget vetne a pártot eddig jellemzô cikk-cakk politikának. "Tevékenyen részt vettünk a Gyurcsány-kormánynak az országot súlyos válságba sodró gazdaságpolitikájában, nem emeltük fel a szavunkat Ôszöd után, és bár felmondtuk a kormánykoalíciót, azóta is álkoalícióban vagyunk, egyéni és gazdasági érdekek mentén" - fogalmazott Retkes Attila. "Magára hagytuk az országot, bezárkózó fôvárosi párt lettünk. Megfeledkeztünk a hazaszeretet eszméjérôl, magunkra vontuk a nemzetietlenség képét." Van egy ismert közmondás a kutyáról meg a szalonnáról. Retkes Attila is csúsztat, említette a párt részvételét "a Gyurcsány-kormánynak az országot súlyos válságba sodró gazdaságpolitikájában", mintha nem tudná, hogy épp ellenkezôje történt, mégpedig a teljes húsz éves idôszakban az MSZP azt a politikát folytatta, amit az SZDSZ agytröszt megtervezett. Valamilyen kényszer vagy utasítás (bolsevik pártokban van ilyen) eredményezhette, hogy a baloldali koalícióban végig a kisebbik párt neoliberális, népellenes, magyarellenes politikáját hajtották végre. Ez okozta mindkét baloldali párt népszerűség vesztését, és a fôbűnös SZDSZ bukását. Jobbra húzódás ajánlatos - de egyáltalán nem biztos, hogy a magyar választók mégegyszer olyan gyorsan felejtenek. Itt válik érthetôbbé az elsô bekezdésnek ez a két mondata: - Innét kiindulva a népnek a leendô választáson várható és máris kiszámítható akarata ad politikai irányvonalat a pártoknak. Amelyik nem alkalmazkodik, a sorvadás útjára lép. Ezt látta meg Retkes Attila és a küldöttek több mint fele, akik rászavaztak.

"Az SZDSZ (volt) értelmiségi holdudvara persze döbbenten és ellenségesen figyeli a folyamatokat, Retkes Attilát már kiátkozták, de az megkérdôjelezhetetlen, hogy az általuk képviselt szélsôségesen liberális ideológia Magyarországon és globális szinten is totális vereséget szenvedett." Ez a mondat pontosan ide illik, az Alternatív Hírportálon találtuk. Valóban leszerepelt az egész baloldal, nemcsak a kommunizmus, amit a szovjetbolsevizmus embertelensége emésztett fel. Most a magyarországi liberálbolsevik kurzusnak is vége lenne? Van rá remény, hiszen a nagy TGM is imígyen panaszkodik:

"A kilencvenes évek elején, amikor elôször bukkant fel komoly formában a soviniszta és rasszista veszedelem, százezrek mentek ki az utcára a Demokratikus Charta megmozdulásain, azóta megszűnt az ellenállás a társadalomban, pedig a helyzet ma százszor veszélyesebb. A szélsôjobboldalnak és a radikális nemzeti konzervativizmusnak, de még a lejáratottnak látszó neokonzervativizmusnak is van sikere. Az ô oldalán áll a dinamika, a fiatalság, az értelmiség - érdemes megnézni a konzervatív folyóiratok virágzását, hihetetlenül sok, magas színvonalú, kitűnô konzervatív folyóirat létezik, most nekik áll a zászló, ez ilyen korszak. A szellemi fölény is velük van. A befektetések lassan térülnek meg az intellektuális szférában, de megtörtént a fordulat a fiatal értelmiség körében, amely a rendszerváltást követôen folyamatosan tolódott jobbra. Ez nem véletlen, többen vannak, aktívabbak, dinamikusabbak, jobban, mélyebben hisznek. A XIX. század vége óta elôször van vége a baloldali szellemi hegemóniának, amely még az ellenforradalmi Horthy-korszakban is fönnállott, mindvégig."

Lehet, hogy Tamás Gáspár Miklós eltúlozza a jobboldal sikereit, hogy riadóztassa elvtársait, de ami a baloldal népszerűségét illeti, az bizony elsorvadt a húsz év alatt, fôleg az utóbbi négy évben. Hazudni sem lehet, hogy majd, amikor minden korábban elhangzott ígéretük teljesítetlen maradt, minden ellenkezôjére fordult. A Bad Godesbergi elvet: "annyi piacot, amennyi csak lehetséges, és annyi államot, amennyi feltétlenül szükséges", végre el kell vetni, mert ez viszi a világot a szovjetállammal ellentétes másik végletbe. Ez a két véglet emberellenes, nemzetellenes, és álságos. Minden országnak saját körülményei írják elô, hogy mit és mennyit tegyen az állam, mi és mennyi a társadalom feladata. És mégegy: nem szabad az országot fölosztani politikai pártok között.

» vissza a HUNSOR honlapjára