Az antanthatalmak megszerezték a pánszláv mozgalmak és Oroszország szövetségét a vállalkozáshoz, amely a szláv igények kielégítése érdekében kiterjedt az Osztrák-Magyar Monarchia elleni hadviselésre is.
A korszellem a nacionalizmusnak kedvezett. A történelmi államkeretekben élő szláv népek megfogalmazták nemzetállami igényüket, törekvésük a nacionalizmust a háborús célok eszmei tartalmává és ideológiájává avatták. Lengyelország föltámadt, létrehozták a nacionalista Nagy-Romániát, a Dél-Szláv királyságot azzal a feladattal, hogy egyesítse a balkáni szlávokat, hasonló elgondolással alakították ki Csehszlovákiát.

"A nacionalizmus, miként Gellner szenzációs munkáiban bebizonyította, nem más, mint az a folyamat, amely létrehozza a nemzetet, az embereknek egy olyan csoportját, akik azonos kultúrájuk folytán külön öntudatra jut/nak. Minden közösség egy bizonyos történelmi területen alakul ki, saját gazdasági szisztémával és egységes jogrenddel bír, vagyis a nemzetalko-tásban az "objektív" és a "szubjektív" elemek összefonódnak. Arra a bizonyos kitalált hagyományra, a tradíció invenciójára a kulturális homogenitás érdekében van szükség, ami nélkül a modern világnak nemcsak megannyi eredménye és sikere volna elképzelhetetlen, de ezen világ működésképtelen volna. A népnemzeti kultúra fogalmával a nacionalizmus új tudáskészletet teremtett és kínált a múlt értelmezésére és elsajátítására - ezzel a nacionalizmus Smith-féle tipológiájából két értelmezést érintünk: a nemzeti érzést és a politikai mozgalmat - ugyanis célja a nemzet iránti elkötelezettség érzését az absztrakt eszme iránti lojalitás helyett a tömegek viselkedésének meghatározó elemévé tenni." (Bodó Barna: Bánsági etnikai diskurzusok.)

Az első világháború befejeztével a nacionalizmus legvadabb válfaja lépett színre, általa szerezni lehetett, hódítani lehetett, háborúzni, gyilkolni lehetett. A gáttalan nacionalista gyűlöletben vetették el a győztesek a minden korábbi háborús győzelemben gyakorolt lovagiasság erényét. Ismeretes az antant hatalmak gyűlölethadjárata már évtizedekkel a háború előtt Németország ellen. Mindaz, amit ma "nácizmus", "fasizmus" néven jelölnek meg, jelen volt az egész Európára kiterjedt öldöklésben.

Az emberi történetben a nemzetközi viták eldöntésére elfogadott módszer a háború. Döntsenek a fegyverek! Kicsiben még a múlt század elején is voltak fegyveres párbajok, amikkel épp úgy nem az igazság győzött, mint a háborúkban. De elfogadott volt, mint mód, és jó esetben helyreállt a béke. A versaillesi ítéletekkel - közel száz év tapasztalatával mondhatjuk, hogy - megszűnt a küzdelmek békés rendezésének módja.
A korábbi politikai és gazdasági nagyobb egységek nemzetállamokra darabolása, mint megoldás, a lehető legrosszabb volt a földrajzi Európa közepén, amelynek egyik része a Kárpát-medence. Ebben a térségben nem lehet nemzetállamokat létrehozni, mérhetetlen sok igazságtalanság nélkül. De ennél is rosszabb, amit elkövettek vele Párizsban, győztes-vesztes alapon, azáltal, hogy a vesztestől etnikai elosztással nem igazolható olyan területeket is elvesznek, amelyeken a vesztes nép erős többségben van. Ilyen területeknek a megszerzése nemzeti dicsőség, győzelmi mámor és gyors meggazdagodás, az elmenekült és elüldözött lakosság hátrahagyott vagyonából és az új területek, falvak, városok potenciális jövedelmezőségéből.

Az ilyen foglalások jogosságát megalapozza az az ősi joggyakorlat, hogy a nemzetközi törvényt a fegyverek írják. A nagy háború gőztes hatalmai hozták a döntést, és szavatolják a fennállását. E nemzetközi jogi biztosítékon kívül elsőbbségi birtoklási jogosultságot is bevetnek a javadalmazott államok a "mi voltunk itt előbb" indokolással, aminek például a Kárpát-medencén belüli alkalmazását csak meghamisított, kitalált történelemmel lehet bevetni, aminek "igazságát" óvodáskortól egyetemi diplomáig tanítják. Ez már intellektuális bűnözés, de a megfogalmazott, törvénnyel támogatott, hazafiassággal erkölcsösített területvédelem további, szüntelen bűnözést igényel.
A területtel megszerzett lakosságot nem fogadják el államalkotó elemnek. Az eszményi állam országa olyan ország, ahol mindenki egyazon nyelvi, származási, kulturális "nemzethez" tartozik. Ennek alapja az, hogy aki nem olyan, az nem kívánatos. Alkalmasint az állam területi egységének ellensége lehet, ennél fogva így is kell bánni vele. A román alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Románia "egységes szuverén nemzetállam", ezt vallja Szlovákia alkotmánya is. Szlovákiában különös mértékben érvényesül a történelmi vádaskodás, mint a mai magyarüldözés jogalapja. Ezeréves elnyomásról papolnak, és azt mondják, hogy ahhoz képest a magyaroknak nagyon jó dolguk van, egyenlő jogaik vannak, a szlovák államban. Annak déli részein éppen a szlovákokat veszélyezteti az asszimiláció, de hát azt már nem engedhetik. A valóság az, hogy mind a román, mind a szlovák, persze a szerb törekvés is, az etnikai tisztogatást gyakorolja. Mindhárom már elkövette a tisztogatásnak nevezett piszkos műveletnek minden gazságát, válfaját.
Az etnikai tisztogatás általános meghatározása szerint egy etnikai kisebbségi csoport erőszakos és céltudatos kiűzése egy területről, amely egy rivális - az adott terület teljes ellenőrzésére igényt tartó - többségi etnikai csoport adminisztratív vagy más jellegű ellenőrzése alatt áll. Az etnikai tisztogatás célja egy adott régió etnikai összetételének a megváltoztatása, ami természetesen azt jelenti, hogy annak bármilyen módon végrehajtandó eltávolítása.

Az etnikai tisztogatásnak két meghatározása létezik. Szűkebb meghatározás szerint az etnikai tisztogatás egy szisztematikus kiszorító politika, melynek révén egy terület által benépesített lakosság tagjait arra kényszerítik, hogy elhagyják a területet. A szélesebb értelemben vett etnikai tisztogatás az etnikai csoport tagjainak erőszakos és gyors kiűzését jelenti, amely a tulajdonuk kifosztásával és letartóztatásokkal, kivégzésekkel, általában emberiség ellenes bűncselekmények elkövetésével jár.
Az etnikai tisztogatás egyetemes jellegű abban az értelemben, hogy háború idején vagy békében egyaránt előfordulhat, ugyanakkor majdnem mindig az emberiség ellenes bűncselekmények és a genocídium kontextusában jelenik meg. A civilek erőszakos elűzése a háborúk gyakori jelensége, ezzel az alkalommal bőven éltek szomszédaink már az első világháborúban, de kiemelkedő mértékben és kegyetlenséggel a másodikat követően.
Az elűzések és tömegmészárlások, amiket a magyarság elszenvedett, nem egyedi esetek, éppen emiatt is azok emlegetése süket fülekre talál a nagyvilágban. A XX. század bővelkedett az etnikai tisztogatás elkövetésében. Előfordult az 1920-as évek elején a török-görög konfliktus során, India és Pakisztán között az 1940-es években, ilyen a görögök kiszorítására Észak-Ciprus 1974-es török megszállása után. A Szovjetunióban a krími tatárok 1945 utáni sorsa, vagy szintén a háború után a lengyelek elűzése a Szovjetunióból (Ukrajnából), illetve a németek elűzése Lengyelországból, a szudéta-németek elűzése Csehországból az etnikai tisztogatás további példái lehetnek. Az utóbbi idők legkegyetlenebb etnikai tisztogatására Ruandában került sor, melynek során több millió embert öltek meg a két rivális törzs, a tucik és a hutuk ellenségeskedése során.

Mindezek miatt a nagyvilág, főként a nagyhatalmak, érzéketlenek a magyarokat ért kegyetlenségekre. Legfőképpen éppen azért, mert például a felvidéki magyarok százezreinek kiűzéséhez úgy viszonyultak, hogy: ellenség, szabad préda. Úgy kezdődött, hogy Nagymihályon, 1944. december 27-én a szlovák parasztok (vagy azok nevében) megalakították a Nemzeti Tanácsot. Az elfogadott határozatban többek között ez áll:
"A szlovák föld, amelyet őseink szereztek, az utódok kezébe kerül. Nem marad ezen a földön egyetlen magyar birtokos, egyetlen német, vagy áruló sem. A magyarok, a németek és az árulók földjét kártérítés nélkül fogjuk kisajátítani." Hat héttel később, 1945. február 4-én hirdették ki a Szlovák Nemzeti Tanács manifesztumát, ami ezzel a mondattal kezdődik: "Az új csehszlovák köztársaság szláv, népidemokratikus állam lesz."
A főhatalmat gyakorló Szlovák Nemzeti Tanács rendeletekkel kormányzott a kommunista oldalra állt szlovák haderő által ellenőrzött területen. Február 27-én hirdették ki az 1945/4 számú rendeletet, a németek, magyarok és a szlovák nép árulói földbirtokainak elkobzásáról és mielőbbi felosztásáról. A rendelet elsősorban a német és a magyar nagybirtokosok ingatlanaira vonatkozott, továbbá a német és magyar nemzetiségűek birtokaira, amit azzal indokoltak, hogy: "a két nemzetiség mindig a reakció és a fasizmus bástyája volt, az irredentizmus és a szeparatizmus fő bázisa az első köztársaság idejében." Samuel Cambel szlovák történész így jellemezte a rendeletet: "Történelmi igazságot valósított meg, mivel a szlovák föld a régi elnyomók kezéből a szlovák nép tulajdonába került."
Ez a fajta szlovák mentalitás nem kötődik politikai meggyőződéshez, hiszen tapasztaltuk, hogy ilyen a szlovákoknál nincs is, hitleristákból azonnal és egységesen lettek sztálinisták, valójában a balkáni hegyi népek idegengyűlölő sovinizmusa jellemzi őket. A Hlinka Gárda hivatalos lapja, a Gardista 1943. április 13-i számában fölveti a jogfosztás és kitelepítés ötletét, mint a fajtiszta szlovák állam megvalósítását, amihez éppúgy keresték Hitler megértését, mint később Sztálinét: "Követeljük a csehek kitelepítését, a zsidók deportálását, a cigányok összefogdosását és a magyarok jogfosztását."

A fajtiszta szláv állam gondolata hatotta át Benest is, annak olyan változatában bízott, hogy létrejön a cseh-szlovák nemzet. Az általában hitlerinek tulajdonított fajállamelmélet jól megfelelt Nagy-Britannia kormányának is - 1942 szeptemberében jóváhagyta a németek Benesék-tervezte kitelepítését Csehszlovákiából. Gondoljuk meg, hova fajul háborús időkben egy demokráciát, emberi haladást, emberi és nemzeti szabadságot hirdető nagyhatalom erkölcsisége, amikor egy politikai érdekből létrehozott műállam visszaállítása esetére beleegyezését adja négymillió ember elűzéséhez szülőföldjükről.

Nem telt bele egy év, Benes már 1943 nyarán megkapta a szovjet kormány beleegyezését a négymillió szudétanémet elűzésére. Benes ezek után természetesnek vette, hangoztatta is, hogy a magyarok elűzése elkerülhetetlen, hiszen része ugyanannak a történelmi rendezésnek. Ennek adott hangot Gottwald, a cseh kommunista főnök is, 1943. december 21-i tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a háború utáni "politikai tisztogatást követően a Csehszlovák Köztársaságnak szláv nemzeti állammá kell válnia". "Sőt: az internacionalizmust, marxizmus-leni-nizmust valló csehszlovák pártfőtitkár 1944 májusában már a magyar kisebbséggel szemben a nyílt erőszak szükségességét tette magáévá. És jellemző módon 1945 márciusában Gottwald szövegezte meg a kassai program hírhedt VIII. fejezetét a nemzeti kisebbségek kollektív jogfosztásáról." (Vigh Károly történész közlése.)

Az 1945/33. számú, aug. 2-án megjelent elnöki rendelet a szovákiai magyarokat megfosztotta állampolgárságuktól. A rendelet indokolására nem sok szót pazaroltak: "az állam ellenségei". Elbocsátották állásukból a magyar közalkalmazottakat, majd hamarosan elrendelték a magánalkalmazottak kötelező elbocsátását is. Bezárták a magyarnyelvű iskolákat, sokhelyt betiltották a magyarnyelvű katolikus és protestáns istentiszteleteket. Feloszlatták a magyar kulturális és sportegyesületeket. Plakátokon uszítottak a magyarok elleni "megtorlásra". A kassai Kormányprogram meghirdetését követő hónapokban a népbíróságok mintegy 39,000 magyart - elsősorban értelmiségit - ítéltek el és utasítottak ki Szlovákiából, mint háborús bűnöst. Sokat szovjet kézre adtak, asszonyokat is. A csehszlovák kormány emlékiratot intézett a potsdami értekezletre egybegyűlt három nagyhatalomhoz, követelve a szlovákiai magyar nemzetiség maradéktalan kitelepítését. A potsdami értekezlet hozzájárult a szudétanémetek kitelepítéséhez, a magyarokét azonban elutasította. A csehszlovák követelést egyedül a szovjet delegáció támogatta. Maradt a lakosságcsere engedélyezése, végrehajtása az ugyancsak kommunista vezetésű magyar hatóságokkal. Közel hetvenezer magyart távolítottak el felvidéki hazájukból, elhagyva százezer katasztrális hold termőföldet, gazdaságot, otthont, jószágot. Elakadt a lakosságcsere, nem volt több "haza"-települni szándékozó magyarországi szlovák. Erre megindították a széttelepítést, mindent hátrahagyva Csehországba deportáltak, nyomorgó munkássorba taszítottak 9610 gazdálkodó családot, 41,640 személyt. (Ölvedi János, Napfogyatkozás.)
A benesi dekrétumok - azután, hogy immár szépen megbújnak az Európai Unió jogrendszerében is - újra a nemzetközi figyelem fókuszába kerültek. Történik, hogy a Lisszaboni Szerződés érvényre jutását most már csak a Cseh Köztársaság aláírása hátráltatja. Pontosabban, a cseh parlament mindkét háza már elfogadta, csak a köztársasági elnök vonakodik aláírni.

A Lisszaboni Szerződés valójában az Európai Unió alkotmánya lesz, ami nagyobb hatalmat ad az unió vezetőinek kezébe, ami egyúttal a tagállamok hatalmának csorbítását jelenti. Ezért volt a huzavona éveken keresztül, végülis egyremásra elfogadják a tagállamok egy eredményesebb európai kontinentális politizálás reményében. A szerződés csak akkor léphet érvényre, ha minden tagállam elfogadja. Csehország elnökének aggodalmai vannak.
Klaus elnök félelme a Benes dekrétumokhoz kötődik. Azt követeli az Európai Uniótól, hogy Csehországot a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányának aláírása fejében mentsék fel az európai emberi jogi charta hatálya alól. Az államfő szerint csak így lehet megakadályozni, hogy a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített németek visszakövetelhessék elkobzott vagyonukat.

Klaus elnöknek tehát jogi aggályai vannak arra az esetre, ha az elüldözött németek perrel támadnak a Cseh Köztársaságra, követelve a cseh jogrendben élő benesi rendeletek érvénytelenítését, a jogharmonizálási kötelezettség teljesítéseként. Ennek megtörténtével - Klaus feltételezése szerint - a cseh állam perekkel támadhatóvá lesz az vagyonfosztásért. Magyarán: ha a zsákmányt védő jog megszűnik, nem nyújthat további védelmet a kifosztottak jóvátételi követeléseivel szemben.

Bonyolódik a jogi katyvasz, hiszen amit Klaus kér, arra precedens eset van. Ez kitűnik az alábbi hírből: "Közölte, hogy a Cseh Köztársaságnak "legalább utólag" a lengyelekéhez és a britekéhez hasonló kimaradási záradékot kell kitárgyalnia a szerződés integráns részének számító alapvető jogok chartája alól. Azt követeli, hogy a Lisszaboni Szerződéshez csatolt emberi jogi chartát egészítsék ki egy függelékkel, amely megakadályozná, hogy a II. világháború után az akkori Csehszlovákiából kitelepített németek utólag kárpótlást követelhessenek elveszített vagyonukért. Ellenkező esetben - hangsúlyozta - attól lehet tartani, hogy a Csehországból a második világháborút követően elüldözött szudétanémetek a cseh bíróságok korábbi ítéleteit megkerülve a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon visszakövetelhetik elkobzott tulajdonukat. "A Charta még a cseh bíróságok jogilag kötelező erejű döntéseinek a felülvizsgálatára is lehetőséget nyújt. A Cseh Köztársaságnak a ratifikáció előtt legalább utólag (a lengyelhez és a brithez) hasonló mentességet kell kitárgyalnia. Ez fogja szavatolni azt, hogy a Lisszaboni Szerződés nem idézi majd elő az úgynevezett Benes Dekrétumok megsértését" - szögezte le a prágai várban tett nyilatkozatában a cseh államfő, aki szerint egy ilyen mentességről gyorsan meg lehetne állapodni."

Ugyanez a forrás (bruxinfo.hu) azt is közli, hogy: "A chartában foglalt szociális és egyéb alapvető jogok egyébiránt elsősorban az EU-intézményekre vonatkoznak, illetve a tagállamokra akkor, amikor az uniós jogot alkalmazzák. A Benes Dekrétumokról korábban a cseh csatlakozási tárgyalásokon már sok szó esett, és akkor a Bizottság és az egész EU arra a következtetésre jutott, hogy annak nincsenek mára kiható jogi következményei."
Ebből az alkalomból írtuk a Magyar Életben az alábbiakat: - Ugyanide tartozik a Benes-dekrétumok máig tartó érvényessége. Csehország és Szlovákia olyan törvény érvényességével akar mindenáron bekerülni az Európai Unióba, amivel egykor emberek millióit foszotta meg ingó és ingatlan vagyonától, állampolgárságától, szabadságától, aminek alapján kiűzték vagy eldeportálták szülőföldjéről. Kor és kórtünet, hogy Brüsszel nem kényes arra, hogy ezek a törvények e két ország felvételével az Európai Unió törvényeinek részévé válnak és alkalmazásra kerülnek, pontosabban mai alkalmazásuk folytatódna az Európai Unióban is alkalmazható törvényességgel. Mind a magyar kisebbségi kérdésben, mind a benesi dekrétumok esetében a régi igazságtalanságok eltakarásának a bűne áporodik, és fogja rontani a levegőt az új európai keretben. (Újévi gondolatok, 2002. december 24.)

Szlovákia nem osztja Václav Klaus cseh államfőnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggodalmát, azt, hogy a dokumentum alapján felül lehetne vizsgálni a II. világháború utáni államrendet és vagyonjogi helyzetet. "Az Európai Unió általános jogi chartájának nincs visszamenőleges hatálya, és csak a Lisszaboni Szerződés érvénybe lépése után fogja szabályozni a jogi viszonyokat. Nem volt, és nincs is aggályunk azzal kapcsolatban, hogy a dokumentum alapján lehetőség lenne a háború utáni rendből adódó problémák megoldására. Szlovákia kezdettől fogva a jóváhagyott Lisszaboni Szerződés érvénybe lépése mellett van" - közölte október 9-én a szlovák külügyminisztérium.
Ennek a bizonyosságnak a szellemében, és saját rossz lelkiismeretük megnyugtatására is, a szlovák parlament 2007. szeptember 20-án nagy többséggel elfogadta azt a határozatot, amely kimondta a háború utáni törvények, így a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét is.

Állami létrejöttük és minden változásból szerencsésen kikerülő szlovákok bűneik halmazának büntetetlensége önteltségével akarnak leszámolni a magyarokkal. Ennek biztonságában jelentette be Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke aug. 9-én adott sajtótájékoztatóján, hogy pártja olyan törvény előkészítésén dolgozik, melynek alapján a trianoni békeszerződés és a Benes-dekrétumok hatályának megkérdőjelezőit büntetőjogilag felelősségre lehet majd vonni és bírói ítélettel börtönbe zárni. "Hadd tudják meg, hogy annak, aki a II. világháború utáni európai rendezést kétségbe vonja, börtönben a helye. Ott aztán majd töprenghet mindezekről"

A szlovák parlament félremagyarázhatatlanul és egyértelműen a kollektív bűnösség elvét erősítette meg - a többi között - a felvidéki magyarság irányában. Amit annak idején jóváhagytak a győztes nagyhatalmak. Bementek az unióba, bevitték magukkal Benes bűnét, aminek lelkes végrehajtói voltak. Alkotmányukban megmaradhatott a szlovák államalkotói kizárólagosság. Nincs olyan földi fórum, amely megróná őket náci, fasiszta, sovén, akármi nacionalizmusukért. Nincs aki legalább fejét csóválná etnikailag tiszta állam létrehozása érdekében elkövetett magyarellenes galádságaik felett. Miről beszélünk akkor, amikor arról van szó, hogy le kell ülnünk, meg kell egyeznünk?

» vissza a HUNSOR honlapjára