A változással megindult az egypólusú világrend kialakításának folyamata. Ha valamiféle politikai-ideológiai keretben igyekeznénk elhelyezni ezt a húsz évet, akkor Amerika részéről a "neoliberalizmus" az a meghatározó szó, amivel megjelölhető az a szabadosság, amivel, mint megnyílt lehetőséggel élve az angolszász világban székelő nemzetközi nagytőke rárohant a világra. Míg a Szovjetunió agyonideológizált nyers materializmus volt, Amerika, mint idealizált demokrácia, mindenféle ideológiától mentesült nagytőkés-korporációs keretben merevedett megdönthetetlen materiális világhatalommá. Innét ered az az egypetéjű kétpárti váltórendszer, amelyben változatlan marad minden ami lényeges, mind a republikánus mind a demokrata párt uralma alatt. Ez az irányzat igyekszik elfoglalni a postszovjet vákuumot világra szóló méretekben, elsősorban gazdasági térhódítással, de a Közel-Keleten az Egyesült Államok és növekvő mértékben "szövetségesei" haderejével hódító háborúk sorát elindítva.

Európában főként a baloldali politikai pártok adtak jelleget az egységesülő Európának, francia, angol és német dominanciával, amerikai vezényletben. Európában e Pax Americana húsz éve nem igazán bizonyult sikeres időszaknak. A NATO-felügyelet alatt létrejött Európai Unióba felvett keleti országok elmaradtak a csatlakozástól várt felzárkóztatástól, inkább váltak az amerikai gazdasági terjeszkedés célországaivá. A felszabadításnak elsősorban gazdasági téren, de politikai ellenőrzéssel is végrehajtott gyarmatosító jellege van.
Amerikának érdeke volt Nyugat-Európa talpraállása 1945 után, így megtűrte, elfogadta az európai típusú (államilag ellenőrzőtt, szociális felelősséget vállaló) kapitalizmus kifejlődését. A Szovjetunió összeomlása után azonban hódító jellegű pénzpolitikára tért át. Kölcsöneivel eladósította a "szocialista" országokat, majd a szabadjára eresztett liberális kapitalizmus bevezetésére kényszerítette ezeket, de ma már egész Európát is annak elfogadására szorítja. Ami pedig a világbéke rendjét illeti, az amerikai béke egyre-másra a "békeharc" fogalmának újjáéledését idézi fel. Orbán Viktor valami olyant tud, amit mi még nem érzékelünk. Tett néhány utalást arra, hogy ez a fából vaskarika (kommunistából lett kapitalista) hibrid állapot zátonyra futott:

"Húsz év elteltével újabb korszakos változás bontakozik ki a világtörténelem horizontján. Súlyos hatalmi és gazdasági változások jégzajlásai sodorják magukkal a világot. Ázsia a tektonikus mozgásokat megillető borzongással vegyes ámulattól kísérve emelkedik egyre magasabbra, hovatovább megfordította a globalizáció mélytengeri áramlatát, ma már nem a Nyugat, hanem Kína a szabadjára engedett világgazdasági folyamatok első számú haszonélvezője, s nemcsak saját hatalmas belgazdaságának pályáján jelentette be visszavételi igényeit, hanem már a Nyugat saját belpiacainak kapuját döngeti, s szakítja be hamarosan. És a sor folytatható. Okkal érezzük úgy: bármerre fordítjuk tekintetünket, a változások rengéshullámai körülöttünk átrendezik a megszokott tájképet. Európában véget ér a neoliberalizmus korszaka. A világ a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a piac sem pénzügyi, sem erkölcsi értelemben nem képes önszabályozásra, és nem is lehet, mert nem tévedhetetlen. A Nyugat most tanulja azt a leckét, hogy az emberi élet néhány létfontosságú területét legjobban megszervezni és működtetni mégis csak a nem piaci, azaz nem profitszerzés érdekében társult közösségek, vagyis a nemzetek és azok ágensei, az államok képesek. A baloldal politikai válságba került, ideológiai űrben találta magát. A baloldaliság céltalanná vált. A neoliberális antropológia kikötőjébe kormányozta saját hajóját. A magyar baloldalt felvásárolta egy neoliberális tőkéscsoport, amely, illetve akik az elmúlt hét évben elvették a magyaroktól mindazt, amit eddig pártállásra, ideológiai meggyőződésre, származásra, társadalmi, családi háttérre való tekintet nélkül közösen, óriási nehézségek, hatalmas áldozatok árán felépítettünk és átmentettünk az elmúlt hatvanöt évben. Az MSZP radikális neoliberális párttá vált az elmúlt évek során, ezért zsugorodott össze, ezért veszítette el önazonosságát és ezért fenyegeti a jelentéktelenné válás veszélye. Az európai jobboldalnak az angolszászok nyomása ellenére is ki kell tartania saját válságkezelő politikája mellett, Mi kettős korszakváltásban reménykedünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát is, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt." (Kivonatos közlés.)

Minden eddigi választást a baloldali média (sajtó, rádió, televízió) jobboldalt lejárató propagandája nyert meg. Húsz évre volt szükség ahhoz, hogy a baloldali pártok egyre nyilvánvalóbbá vált országellenes és magyarellenes politikája meghozza az általános csalódást, és végre ennek a politikának a propagálásában a média nagyobbik része hiteltelenné vált. Először történik, hogy a kormányzó pártok biztos bukásra állnak már jóval a választások előtt. Mély nyoma van már a társadalomban annak a szembetűnő állapotnak, a statisztika elhallgatása ellenére is, hogy Magyarország a kevés nagyon gazdagok és a nagyon sok nélkülözők országa lett, és lecsúszott a kevesebbet termelő országok közé -, és hogy ennek az állapotnak az okozói a baloldali pártok kizsákmányoló kormányzása.

Nem róható minden baj az egyébként ugyancsak ártalmas és kizsákmányoló külföldi nagytőke vállalatai, bankjai táblájára. Kellett azok mellé az a bolsevista urasági társadalom, amely a szocializmusnak hazudott munkatábor-rendszert igazgatta, és mint ilyen úgy bánhatott az állam vagyonával mint a sajátjával. Azután a bűnös keleti rendszer nyugati bűntársainak jogrendjében ez a kiváltságos osztály az állami vagyont sajátjává is tehette. Termeszekként rágják szét az ország életerejét, társas viszonyban a hitelezőkkel. Az államadósság, amely 1980-tól újabb és újabb kölcsönők egyre növektő kamatfizetéseivel terheli a magyar gazdaságot, az egyébként is fejletlen ipari termelés eredményét, akadályozva folyamatosan a fejlesztés lehetőségeit.

Ez a külső-belső sorvasztó bűnszövetkezet kell hogy szembesüljön az ország számonkérő tekintetével. Nincs más út a teljes összeomlás előtti időben. A Fidesz vállalja az ország gondjainak kezelését, amint láttuk a Fidesz elnöke ismeri az ország nyomorúságának okait és okozóit. Saját személyes megfogalmazásából megszövegezhető az ország talpraállításának programja, ami most már nem kevesebb, mint szembeszegülés mind a külső, mind a belső kizsákmányolóval. Ha ezt nem teljesítik, elindul a lavina ellenük.
Ha teljesítik, megkaphatják az ország bizalmát és támogatását, amire nagy szükségük lesz. A talpraállás programja tehát megfogalmazható, az ország közvéleménye csak egyetérthet vele, a társadalom jelentős többségének támogatásával már elég erős lehet leállítani a neoliberális irányzat magyarországi szálláscsinálóinak a mesterkedéseit.

Kételyeink fűződnek azonban Orbán Viktor azon kijelentése valószínűségéhez, ami szerint "Európában véget ér a neoliberalizmus korszaka". Feltehető, hogy közgazdász körökben a piac önszabályozásó szerepének dogmája hitelét veszíti, de az út még elég hosszú lesz addig, amire a piaci arroganciára épített nemzetközi vállalatok elfogadják a "nemzetek és azok ágensei, az államok" irányítását. Még közben az is előfordulhat, hogy a piac kiszolgálását vállaló USA-kormány és annak külképviseletei továbbra is és folyamatosan "rosszalásukat" fejezik ki, mint tették és teszik a magyar jobboldal dolgait illetően, és az nem jó, mert a nagyhatalmi rosszalások nagyon veszélyesek.
Orbán Viktor mintha számolna ilyen ellenzéssel, de - szavai szerint - kész dacolni vele: "Az európai jobboldalnak az angolszászok nyomása ellenére is ki kell tartania saját válságkezelő politikája mellett." Jó kérdés: van-e már európai jobboldal, amely Európa ellenállását tudja megvalósítani az angolszász gazdasági és politikai nyomással szemben? Nehogy megint a magyar egyedül előre rohanjon... Még mindig Orbán szavaival szólva, ahhoz hogy lezárhassuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, és vele együtt lezárhassuk az átmenet korszakát is, olyan mértékű társadalmi támogatottság szükséges, amire eddig még nem volt példa. A háborús összeomlás óta 65 éven át a baloldal különféle áramlatai uralták a magyar politikát. A baloldal valóban csődbe vitte az országot, igaz, saját magát is. Innét a baloldalnak is és az országnak is új útra kell térnie.

A baloldaliság lényege eredetileg a nemzetköziség, vagyis a nemzetek kapcsolata egymással. Magyar földön a nemzetköziséget hirdető politikai mozgalmak egytől egyig nemzetellenesek, magyarellenesek voltak, egész történelmük folyamán. Ez ennyire világosan még nem tudatosult a magyar nép számára, mint most, a Gyurcsány-féle ámokfutás éveiben.
Történelmileg a jobboldal is hajlamos a túlzásra, mások gyűlöletére, de a nemzeti eszményt, a nemzeti közösség javát szolgáló szolidaritást mindeddig csak a jobboldal tudja megvalósítani. Meg kell erősíteni azt a szemléletet, amely a XIX. század elején bontakozott ki a reformkorszakban, majd felvirágzott a szabadságharcban, állandósult a hazaszeretetben, a haza védelmében, felvirágoztatásának akarásában.
Sólyom László köztársasági elnök is ezt a változást várja újévi szózatában:
"Lehetetlen, hogy újévkor ne az újrakezdésről beszéljünk. Hiszen karácsony, újév, vízkereszt ugyanannak az ünnepkörnek a tagjai. S ezek az ünnepek a megújulás örömét adják nekünk. A karácsony üzenete is ez: egyszer csak megérik az idő a beteljesedésre, egyszer csak mindenki szívében megszülethet a remény. Magyarország is nagyon megérett már a megújulásra. S mivel 2010 választási év lesz - az új esztendő alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre."

Sólyom szerint az emberek ma már tudják, hogy szavazatuknak súlya van. "Az állammal szembeni elvárások és a feladatok világosak: közbiztonság, a törvényes rend garantálása; a gazdaság olyan szabályozása, hogy biztonságosan fejlődjön és adjon mukát, a szegénység enyhítése, az ország tekintélyének helyreállítása a világban" - sorolta.

Tehát az államot kell megerősíteni, azt az intézményt, amely az ország életét képes szabályozni a közös jólét érdekében. Ezért kell az egyedüli kormányzásképes jobboldali pártot nagy feladatokra alkalmas, döntőképes állapotba hozni. Ma létkérdés, hogy jobboldali szavazatokkal ne rövidüljön meg a kormányzási helyzetbe jutott jobboldali párt. Mint ahogy megtörtént két korábbi választás idején - hiányzott az a szavazatmennyiség, amit a koalícióra képtelen, nem baloldali pártok elvittek. Sajnos ilyen eset lehetősége fennáll.
Éppen ezért szólni kell a Jobbikról, arról a pártról, aminek a létrejöttét az MSZP-SZDSZ-kormány garázdálkodása váltotta ki. Az elégedetleneknek és a türelmetleneknek a hangján szólalt meg ez a párt, teljes radikális átalakulást hirdet. A jobboldaliságot vallja, azt kisajátítaná. Nemcsak megtagadja a Fidesztől, hanem azonosítja őket a baloldallal, mint a neoliberális nyomulás elősegítőit. A Jobbik politikusai támadják a Fideszt, mert úgy gondolják, hogy további szavazókat tőle tudnak elhalászni.

A Jobbik vezetői fanatikusan reménykedők. Vona Gábor szerint a magyar lakosság kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla. Abban is biztos a pártelnök, hogy idővel ők irányítják majd az országot. Nem fogadja el azt nézetet, ami szerint a Fidesz nélkül 2010-ben nem lehet kormányt alakítani. "Az a célunk, hogy többséget szerezzünk. A Fidesz-Jobbik koalíció lehetőségét viszont egyértelműen kizárom."
Kétségkívül a Jobbik új jelenség a politika terén, az EU-képviselőválasztások alkalmával berobbant a színtérre. Fiatalok és radikálisok, érthetően a fiatalság körében népszerűek. Pártként jelen van, és jelen marad. Szerepük a tavaszi választáson azonban veszélyes számszerűségi eredményt hozhat. Magyarország szavazói bázisa minden alkalommal hozott meglepetést. Nem szabad lebecsülni a "szocializmus" híveinek nagyszámú táborát, akik ideológiai kódoltságukban teljesen érzéketlenek pártjuk kapitalista szolgálatba szegülése tényeire. "Munkáos párt, én is munkáos vagyok!" Ennyi.

Számos alkalommal említettük ennek a Magyar Élet hasábjain, hogy egy ország kormányzásában különböző erők működnek. A parlamenti demokrácia, mint a kormányzó hatalmat létrehozó rendszer, a hatalmi erőknek csak egy részét teszi a választók döntése elé. A nép által megválasztott képviselők, és azok döntése alapján létrejövő kormány csak úgy tud fennmaradni, ha a gazdasági élet, a tudományos élet, a média terén, a társadalom befolyásos értelmiségi köreiben kiépít magának támogató hátteret. Ehhez évtizedes jelenlét kell, és kormányhatalmi érettség, nem is szólva még a nemzetközi diplomácia, a nagyhatalmi vezérlés általi elfogadottságról. Jelenleg a jobboldalon a Fidesz ilyen párt. A Jobbik ettől még messze van, még csak most van esélye parlamenti pártként megjelenni.

Ha ebben üzenet van a nemzeti érzésű választók részére, az csak az lehet, hogy szavazatukat 2010-ben a Fidesznek adják, a második fordulóban feltétlenül. Akkor is, ha elkötelezett tagjai a Jobbiknak. Ez nem a szívnek, hanem az észnek a parancsa. A Jobbiknak meglesz a szerepe - miután mindenképpen ellenzék akar lenni -, számonkérni a Fidesztől annak választási ígéreteit. Ezt követően politikai szerepe annak arányában méreteződik, amilyen arányban a Fidesz sikertelenséget mutat fel. Ez a pártalapú demokrácia mechanizmusa.
Nem valószínű hogy a Jobbikra leadott szavazatok a Fideszt elütik a kormányalakítástól az MSZP javára, de mindenképpen gyengítik a Fidesz győzelmét, illetve számszerűsége arányában erősítik a baloldalt. Gyengítve ezáltal a Fidesz képességét abban a szándékában, hogy kiszorítsa a nemzetellenes balodalt a politikai és gazdasági terepről.

Másszóval: A kormányrakerülésre jelenleg teljesen esélytelen Jobbik mindenegyes parlamentbe kerűlő képviselőjével tovább gyengíti az ország rendbetételének esélyeit. Arra a kérdésre, hogy a Jobbik parlamenti csoportja támogatja-e majd a Fideszt parlamenti munkájában, egyelőre nem lehet válaszolni. Talán a politika gyakorlati térségén megjön a helyes szemlélet követése.
Mindezek ismeretében állíthatjuk, hogy 2010 a változás éve lesz, de annak heve, mikéntje, még beláthatatlan. Egy egész nemzet is képes a meggondolt, bölcs döntésekre.

» vissza a HUNSOR honlapjára