Az elmúlt húsz év történetének alaposabb ismerete arra figyelmezteti az elemzőt, hogy a szóban forgó két történelmi feladat nem történhetett meg egyazon lendülettel. Annyira két külön feladat a kettő, hogy szimultán megvalósításuk esélyét kizárja a feladat természete. Az első rész végrehajtása, mondhatni, egyszerű volt, a szovjet állam gazdálkodási rendjének összeomlásával tarthatatlanná vált a "szocialista" párturalom magyar részlegének a fenntartása is. Az akkor már eléggé hülye Kádár és vaskalapos környezete nem értette meg, hogy az egész eszmerendszer vele hull annak gazdasági összeomlásával, ahogy a mondás szól, egy világ omlott össze bennük. Hitük, eszelősségük eszmerendszere bicsaklott meg hetek, hónapok alatt.

Volt azonban a párturalomnak egy pragmatikusabb szárnya (Németh Miklósék, és persze a szamizdatosok) amely felfogta, és magáévá tette az államirányította piacról a banki irányítású piacra való áttérést, és meg is tették a szükséges lépéseket, előkészítették a kerekasztalt a már működő ellenzékiekkel és az éppen életrekelt új ellenzékkel. Arra is rájöttek, hogy a szocialista hittanra oktatott nép nem fogja átlátni ennek a - csak első pillanatra látványos - változtatásnak a lényegét. Úgy számoltak, hogy egy kis változtatás a Magyar Szocialista Munkáspárt nevében (csak a munkást kell kidobni az őszinteség jegyében) elegendő ahhoz, hogy a dolgokat lassabban felfogó választók hűségesek maradjanak a meghagyott bűvös szóhoz, a szocializmushoz.

Szólni kell a másik bűvszóról: a baloldaliságról. Valahol, valamikor úgy rögződött ez a kifejezés, hogy a baloldaliak küzdenek a kizsákmányoltak érdekeiért. Már Mennennius Agrippa is arra figyelmeztet, hogy nem létezik a mindig jó oldal a mindig rossz oldallal szemben. Ő volt az, aki a gyomor és a has meséjével lecsillapította a lázongó plebset a régi Rómában. Agrippa a társadalmi munkamegosztásra hivatkozva legitimizálta az uralkodó réteg kiváltságait. A test részei egymásért vannak, a testnek van bal- és jobboldala, bármelyik nélkül csonka. Ezzel kapcsolatban jött létre a parlamenti oldalak bal- és jobbkézről való elnevezése.

Egy meghatározás szerint "a baloldaliság lényege nem egy ideológia, hanem egy sajátos attitűd: a baloldali ember erősek és gyengék harcában ösztönösen is a gyengék oldalára áll. Ebben az értelemben egy mélyen hívő egyén is baloldalinak tekinthető, ha életvitelében ezt a normát követi." (Szalai Erzsébet). Ilyen alapon csak esetleges, hogy akik a parlamenti baloldalon ülnek azok a baloldaliak. Hazai bolsevistáink ma is élénk vitába szállnak mindenkivel, aki nem vallja, hogy az a baloldali, aki tőkeellenes. "A baloldaliság jellemző vonása a tőkeelleneség. A Munkáspárt baloldali párt, kommunista párt. Csak mi akarjuk a kapitalizmus megszüntetését, mindenki más megelégszik a tőkés rend reformjával, javítgatásával." - hirdeti Thürmer Gyula a Munkáspárt elnöke. Kijelenti azt is: "Aki a munkásért van, az baloldali, aki a tőkéért, az jobboldali!" Vannak még hívei.

A kommunizmusban a magyar munkást igyekeztek nemzetközivé nevelni. De hogy lehet valaki nemzetközi, amikor azt sem tudhatja, mi az, hiszen soha nem volt lehetősége külföldi utakra, tapasztalatszerzésre, akkor is bajba jutott, ha külföldre került rokonaival érintkezett. A kommunisták üldözték az országok kívüli világ iránti érdeklődést. A cél persze a nemzet iránti közömbösség, a nemzetellenesség kitermelése volt. Bauer Tamás a Népszava karácsonyi számában megjelent cikkében (A két árulás üzenete) a magyar liberálisokat és szocialistákat összekötő közös nevező megfogalmazására törekszik. Szerinte a szociáldemokrácia elköszönése az ortodox marxizmustól éppen a két legfontosabb liberális érték befogadásán, nevezetesen a tőke által szervezett és irányított kapitalizmussal történt kibékülésen és a nacionalizmus elutasításán nyugszik. A magyar baloldal jövőjét tehát csak e két pillérre, a tőke irányító szerepének elfogadására és a nacionalizmus kiiktatására lehet építeni. Bauer tehát ugyancsak megfogalmazta, mit tart baloldalinak. Azt aki a nemzetközi nagytőke politikai irányzatának, a liberalizmusnak a híve, és a tőkeellenes szocializmus mai híveit, akik kibékülve a kapitalizmussal elfogadják a tőke irányító szerepét. És ami a lényeg: az SZDSZ-nek és az MSZP-nek ez a szövetsége abban látja feladatát, hogy kiiktassa a nacionalizmust.

Róna Péter, emigrációból hazaköltözött kiváló közgazdász, figyelmeztet ezzel kapcsolatban arra, hogy: "Az európai baloldal óriási folyama az ógörögöktől napjainkig nem a tőke befogadásáról, vagy kitagadásáról, nem a nacionalizmus elűzéséről, hanem az egyénnek a közösséghez való erkölcsi kötődéséről szól. A liberalizmus sekély, legfeljebb kétszázötven éves patakocskája pedig a közösség szétverésére tett kísérlet története az önző egyén minél nagyobb fényesítése érdekében. Mert miről is szól a liberálisok és a szocialisták Bauer szerint büszkén vállalható elmúlt húsz éve? Hát a szövetkezetek szétveréséről, a közjavak kisajátításáról - hivatalos nevén a privatizációról -, a szegények támogatásának megvonásáról és az öngondoskodás nevében végrehajtott kiszorításról. A tőke - és csak a tőke - javára megvalósítható egyoldalú szerződésmódosításról, az uzsorakamat Európában egyedülálló jogszerű érvényesítéséről. A bírósági ellenőrzés nélküli kilakoltatásokról, a közlekedés, a környezet, az oktatás és az egészségügy tönkretételéről, a liberálisok által oly megvetett közösségi öntudat minden megnyilvánulásának megbélyegzéséről. A felzárkóztatás nevében végrehajtott kiszolgáltatottság megteremtéséről, a tényleges felzárkózás helyett a tőke játszóterének felajánlott és kiszolgáltatott ország felének nyomorba süllyesztéséről."

Végülis nincs sok értelme ennek a bal-jobb osztályozásnak. Már az emigrációban is kialakult, és otthon is kialakulóban van a "nemzeti" megjelölés a nemzetköziséget hirdető, valló kommunista, szocialista, liberalista pártokkal, pártiakkal szemben. Húsz év elteltével megérni látszik a nemzetellenes liberálbolsevista rendszerváltásellenes politikai szövetkezés keserű gyümölcse. Nem arról van szó tehát, hogy rosszul politizáltak, nem értenek az ország gazdasági vezetéséhez, hogy elkalkulálták volna magukat. Szó se róla. Azt tették, amihez értettek, rátelepedtek az állami bevételre, szétszívták azt, megalapozni - privatizációs szaknyelven feltőkésíteni - a gazdasági oligarchiát, ami után jöhet bármilyen kormány, azt ők dirigálják. Nagy szakértelemmel akadályoztak meg minden olyan folyamatot, amely a magyar gazdaságot az ország érdekeinek a csapására vezette.

Teljesen reménytelen kívánság volt, ami olykor felbukkant az MSZP-ben, valamilyen gazdasági irányváltás az ország érdekében. Erről Gazsó Ferenc, a Corvinus egyetem professzora (az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke) így nyilatkozott: "Ahhoz, hogy gazdasági és politikai irányváltást hajtson végre, az erkölcsi tőkéjét eltékozló MSZP kimerítette a lehetőségeit. Ehhez új szemléletre és új emberekre lenne szüksége. Egyikkel sem rendelkezik. A szocialisták politikája, melyet hosszabb ideig el tudtak fogadtatni a baloldali szavazótáborral, immár végérvényesen megbukott, elfogadhatatlanná vált. Ezzel az MSZP elvesztette nemcsak a korábbi politika folytatásának lehetőségét, de a baloldal integrálásának esélyét is."

Nem voltak ők különbek 1994-ben sem, amikor az MSZP azóta sem látott nagy választási győzelemmel fogott a kormányzáshoz. De idő kellett hozzá, hogy a magyar közönség elvégezze az értékelést. Majd amikor megindultak a korrupciós ügyek és a párton belüli botrányok, a népszerűségi indexen megindult a lejtmenet. Nem segített már Orbán és a Fidesz lefasisztázása, az embereket már nem az érdekelte, már nem keltett riadalmat, hogy jön Orbán. Épp egy évvel ezelőtt bukott meg pártelnökként Gyurcsány Ferenc, mindössze egy héttel azután, hogy miniszterelnöki lemondásának napján az MSZP kongresszusa újra megválasztotta őt a párt vezetőjének.
Volt ennek a bukásnak külföldi vonatkozása is. Róna Péter hamisnak minősítette az MSZP vezetőinek, és általában a neoliberálisoknak azt az érvelését, hogy az ország azért nem tud növekedni, mert a deficit miatt nincs miből. A közgazdász szerint éppen ellenkezőleg: "a deficitet a növekedés hiánya okozza. Összeomlott a végső fogyasztás, a végső hatékony kereslet, s a bajokat tetézi a nemzetközi tőke és az euró felé orientálódó politika. A Magyarországon működő külföldi tőke akadályozza az ország fejlődését azzal, hogy alacsony bért fizet, a megtermelt árut viszont nagy haszonnal értékesíti külpiacokon, az előállítási költség és az eladási ár közti különbséget pedig zsebre vágja, nem pedig a magyar nemzetgazdaság fejlesztésére fordítja."

Akkor pedig az a helyzet, hogy a mohó külföld tette tönkre Magyarországot, és a kiszolgáló kormány és pártjai, elitje, elmulasztotta megvédeni a magyar gazdaságot.

Valóban, nemcsak Magyorországon bukik a baloldal. Mégpedig annak a '80-as években előretörő neoliberális-internacionalista változata (amit egyesek valamihez képest jobboldalinak mondanak), ami most éppen a gazdasági világválsággal kapcsolatba hozhatóan egyre inkább tért veszít Nyugaton, főleg Európában. Erről szólt tavaly nyáron Orbán Viktor Tusnádfürdőn eképpen:

"Európában véget ér a neoliberalizmus korszaka. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a hadiszerencse forgandóságának megfelelően most a baloldali pártok kerültek alulra és a jobboldaliak felülre, és nem is egyszerűen az európai szocialisták konjunkturális vereségéről és a néppártiak felülkerekedéséről. Európában most lezárul egy korszak, egy történelmi fejezet, elveszíti érvényét egy szellemi koordináta-rendszer, amely megmérte, megítélte és minősítette eszméinket, politikai és gazdasági ideáinkat, sőt észjárásunkat is. Amely azt sulykolta Európa fülébe, hogy az állami ellátórendszerek, az egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás és a közlekedés legjobb működtetője is a piac lehet. Mindent piacosítani kell. A nagy csoda szemünk láttára, a legnagyobb világnyilvánosság előtt befuccsolt. A nagy varázslatról szóló mítosz összeomlott. A világ a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a piac sem pénzügyi, sem erkölcsi értelemben nem képes önszabályozásra, és nem is lehet, mert nem tévedhetetlen. Európában mindenhol a jobboldaltól várják a válság megoldását. Azt várják az Európai Unió polgárai, hogy a jobboldal teremtsen rendet, számolja fel azt a káoszt és bizonytalanságot, amit a bukott neoliberális politika hátrahagyott.

Az Európai Unió új korszakáról szóló tézisek különösen igazak Közép-Európa és kiváltképp Magyarország esetében. Mi kettős korszakváltásban reménykedünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát is, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt."

A választók akaratából a parlamentbe kerülő, és nemzeti kormányt alakító jobboldalnak tanulnia kell a baloldal bukásából. A változásnak alapvetőnek kell lenni, teljesíteni kell azt a történelmi fontosságú követelményt, ami húsz éve késlekedik, aminek azt a nevet adták, hogy rendszerváltás. Az nem rendszerváltás, hogy többpártrendszer van, hogy kapitalizmus van. Az a rendszerváltás, hogy ne a nemzetköziség érvényesüljön, hanem a nemzeti érdek. Nagy kártételeket kell rendbetenni, hatástalanítani Trianontól, háborútól, levert forradalomtól, bolsevista terroruralomtól elszenvedett testi-lelki sebeket, károkat, jogfosztást, igazságtalanságot kell semlegesíteni, és az országot reményteljes útra elindítani. Fel kell számolni a 65 éves baloldali uralom ártalmait, az elmaradottságot, a szegénységet, az oktatás és egészségügy hiányosságait. Vissza kell adni a munka becsületét, a vezetők iránti bizalmat, az erkölcsös nevelést és törvényeket, a vállalkozás biztonságát, a családérdekű adózást, a korrupciómentes ügyintézést, a pénzügyek és hitelezés ellenőrzését, az állam tekintélyét, a közrendet, a társadamat védő rendőrséget és bíráskodást, és így tovább, hogy érdemes legyen, büszkeség legyen magyarnak lenni.

» vissza a HUNSOR honlapjára