Számukra a rendszerváltás inkább csak személyi változást hozott a magasabb szinteken, egyebütt minden maradt a régiben. Legfőképpen megmaradt a mentalitás, az állampolgárok viszonya a hatalomhoz, amin az sem sokat változtatott, hogy nyugati mintára több párt osztozott a kormányhatalmon. A kommunista utódpárt és az új pártok között sokszor csak az elnevezésben van különbség. Olyan mértékű eltérés, mint ami a magyarországi bal- és jobboldal között van, ott ismeretlen, ezen a téren a magyar fejlemény egyedi és rendhagyó. Szlovákiában és Romániában nem a pártokat elválasztó elem a lényeges, hanem azokat összekapcsoló, alkalmasint a magyarokhoz fűződő viszony.

Nagyon helyes, ha a magyar külpolitika kárpát-medencei térségben gondolkodik, nem is csak a határon kívüli magyarokra, de a medence gazdasági, történelmi és kulturális egységére is tekintettel. Sokat hallani mostanában a "régiók Európájáról", és egy kicsit is előre tekintő művelt magyar embernek egyértelmű a magyar medence régió-jellege és jelentősége. Európai világunk ma már nagyobb mértékben kíván gazdasági, mint politikai buzgólkodást. Ez fokozott mértékben vonatkozik Magyarországra, illetve a magyar nemzetre. A Kárpátmedencében való gondolkodás tetten érhető a magyar külpolitikában és a határon túli magyarság iránti elkötelezettségben. Szomszédsági féltékenységgel ellentétben ez nem irányul más államok ellen. Magyarország meghozza az áldozatot a szomszéd országokkal való kapcsolatok bővítéséért. Keletre irányuló közutak építését szorgalmazza, de ilyen értelme volt a Mária Valéria híd megnyitásának is.

A magyar külpolitika célja: jó viszonyt tartani minden szomszéd állammal. De nem olyan áron, mint azt a bolsevisták művelték fél évszázadon át. Világos beszéd volt Orbán Viktor részéről, amikor azt mondta: - Románia problémája, hogy két millióval több, Magyarországé pedig, hogy két millióval kevesebb magyarja van. Azt is mondta, hogy a szomszéd országokban élő magyarokról szóló törvény a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése. Szomorú lenne, ha a magyar diplomácia nem venné észre és nem használná ki a nyolc évtized után most jelentkező lehetőségeket.

De nemcsak a hivatalos Magyarország, hanem a határokon túli magyar politikai szervezetek is talpukon állnak, mint ahogy megmutatkozott a pozsonyi magyar párt által a szlovák kormányt észheztérítő ultimátumában, amikor a közigazgatási törvény elfogadására utolsó lehetőséget kínált. Ezt a témát kimerítettük a múlt heti beszámolóban. Azóta megtörtént a községi választások első fordulója Szlovákia-szerte, ezeknek a közigazgatási törvényeknek az alapján. Mielőtt rátérnénk az eredmények ismertetésére, elidőzünk egy kicsit az előzményeken és a szerkezet áttekintésén. Itt most nem községi elöljáróságok újraválasztásáról van szó, mert ilyen intézményrendszer Szlovákiában eddig még nem volt. (Amikor volt, akkor még Szlovákia nem volt.) A választások célja a megyei közgyűlések első ízben történő összehívása a demokratikus önigazgatás alapjainak lerakására. Ez Szlovákiában nem a állampárt-diktatúra kereteiből való felszabadulás akaratából jött létre, hanem egyrészt az Európai Unióhoz való csatlakozás előfeltételeként, másrészt a magyar párt kitartó követelésére. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) nemcsak szorgalmazta, de a kidolgozásában élenjáró szerepet vitt. A kormány is, a szlovák pártok is csak fél szívvel láttak hozzá a feladathoz, és különösen erős ellenzést gyakoroltak a magyar párt javaslatával szemben, amely olyan járási és megyei határokat szeretett volna megvalósítani, amely követi a magyarlakta területek határait, amely egységekben érvényesülhet a magyar etnikum önigazgatása. Ez egyébként európai elgondolás is, nem felszakítani az etnikumok területét.

Ami ellenállás csak elképzelhető, az mind jelentkezett a magyar elgondolással szemben a pozsonyi törvényhozói házban, minden párt részéről. A magyarok kívánsága, a Komárom vármegye megalkotása nem jött létre, ellenben a magyarság szempontjából a lehető legrosszabb vármegyei beosztást szavazták meg, pontosan azt, amit Meciar és pártja agyalt ki, észak-déli válaszvonalakkal nyolc megyét alakítottak ki. Ez a pizsamamintás felosztás átszel mindenféle természetes régióhatárt, alföldi részeket szétvág, hegyvidékkel párosít minden szempontot mellőzve - nehogy a magyarok valahol is megyei önkormányzatban saját urai lehessenek. A választásokat megelőző egyik újságjelentés így szól:

"Az MKP a tényleges önkormányzatiságot fenyegető vészjelek láttán az esztendő első kétharmadában egyre gyakrabban és egyre komolyabban fenyegetőzött: kilép a kormányból, amelynek egyes pártjai láthatóan ódzkodnak attól, hogy az állam központi hatalmát "vidéki kézre" adják, ugyanakkor leplezetlenül arra törekszenek, hogy ha már "holmi uniós elvárások miatt" mégis osztozni kénytelenek, akkor ne a magyarokkal kelljen osztozniok. A nehéz helyzetbe került magyar párt egy augusztus utolsó hetében létrejött választmányi döntéssel - tucatnyi gyakorlati megfontolás okán, a kormánnyal szemben megszabott feltételek teljesítésének függvényében . végül a kormányban maradt, és azzal vigasztalódott, hogy az önkormányzati törvények végrehajtási rendeletei valamelyest kedvezőbbek a közigazgatási reform alaptörvényénél. "Mi nem ilyen megyéket és nem ilyen választási törvényeket akartunk" - hangoztatta Bugár Béla a magyar párt elnöke a révkomáromi kampánynyitón és hozzátette: "Nem mondunk le azonban arról, hogy ezeket a törvényeket a későbbiek során megváltoztassuk. Igenis, menjünk el választani, igenis éljünk a jogainkkal és tanítsuk meg egymást arra, hogy élni tudjunk ezekkel a jogokkal, mert ezek a választások nem csak a központi államigazgatás lebontásáról, hanem arról is szólnak, hogy miképpen vegyük ki részünket a magyar nemzeti közösség jövőjének alakításából, s akarjuk-e, hogy középiskoláinkat, egészségügyi és szociális intézményeink létét esetleg mások döntései és ne a mi döntéseink alakítsák."

A felvidéki magyarok megfogadták a tanácsot, ha messze nem is mindannyian, de jóval magasabb számban jelentek meg a választásokon, mint szlovák választótársaik. A 2001 december 1-én megtartott szavazáson részvevők országos átlaga mindôssze 26 százalék volt.

A Magyar Koalíció Pártja rendkívül jó eredményt ért el: a január elsejétől létrejövő nyolc megye hat közgyűlésébe állított 116 jelöltje közül 84 jutott be a testületekbe. Két megyében az MKP önállóan, háromban szlovák pártokkal kötött koalíciós szövetségben elnököt is jelölt. Mindketten - a nagyszombati közgyűlés elnöki posztjára pályázó Kvarda József és a Nyitra-megyében induló Fehér Miklós - olyan pozíciót szereztek, hogy a december 15-én esedékes második fordulóban jó esélyük van a győzelemre, kivált akkor, ha a magyar választók ismét nagy számban mennek el szavazni, és a kisebb esélyekkel bíró szlovák pártok, így a Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKÚ) választóinak támogatását is megkapják.

Duka Zólyomi Árpád, a magyar párt elnökhelyettese az alábbiakban értékelte az eredményt:
"A számunkra elfogadhatatlan megyehatárok között fergeteges sikert ért el az MKP. Erre nem számítottunk, mert tudjuk, mekkora a magyarság aránya az egyes kerületekben. Választóink azonban nagyon egységesen jelöltjeinkre szavaztak. Két helyen kötöttünk koalíciót, a kassai és a pozsonyi kerületben, a többi helyen az MKP egyedül indította jelöltjeit. Jó koalíciókat kötöttünk, meg kell dicsérni partnereinket is, hiszen választói egyértelműen elfogadták a mi jelöltjeinket is. Ennek ékes példája a pozsonyi siker, ahol a 46 megyei önkormányzati mandátumból 40-et a közös koalíciónk jelöltjei szereztek meg, és ahol az MKP mind a hat jelöltje bejutott a megyei parlamentbe. Pénteken találkoztam az Európa Tanács megfigyelőivel, velük is elemeztük a helyzetet. Nekik beszámoltam arról a teljesen elfogadhatatlan módszerről is, ahogy egyes regionális lapokban megjelent hirdetésekkel akarták a szlovák nemzetiségű szavazópolgárokat manipulálni, azt mondták nekik: rettegjetek, mert jönnek a magyarok. Hála Istennek, ez nem jött be nekik. A lakosság nagy része meg tudja ítélni, kik azok, akik az európai fejlődés elveit tovább tudják vinni. Most az a fontos, hogy azok akik bekerülnek a megyei parlamentekbe, fel tudjanak vállalni valamilyen szakterületet, és ebben képezzék, műveljék magukat. Megkésve bár, de a szombati választásokkal az országban befejeződött a demokratikus alapok kiépítése. Végre Szlovákiában is van megyei önkormányzat, amely már régen hiányzott. Ez a demokratikus társadalom alapja, és az Európai Unió is ezt kívánja tőlünk. Megnyílt annak a lehetősége is, hogy az EU strukturális alapjait a megfelelő testületeken keresztül tudjuk felhasználni; ezeket sem az állam kezeli többé. Tudatosítani kell, hogy az önkormányzatokban parlamenti munka folyik majd: lesznek frakciók, bizottságok; és a kultúrától, az oktatástól a környetzetvédelmen és a mezôgazdaságon keresztül a szociális kérdésekig sok mindennel foglalkoznak majd. Erre szakszerűen kell fölkészülni. A költségvetéseket is a megyei önkormányzatok fogják kezelni, ezért nem közömbös számunkra, hogy hány magyar képviselő van ott.

Tudjuk, hogy a magyarok lakta járások szociális szempontból nagyon rossz helyzetben vannak. Most már képviselőinken a sor, hogy ezt a munkát megtanulják, és odafigyeljenek, hogy megfelelő arányban jussanak a javak és a támogatások a magyarok lakta területekre is. Választóink számára is nagy támasz lesz az a tudat, hogy képviselőik ott ülnek a megyei önkormányzatokban, hozzájuk fordulhatnak minden ügyükkel, bajukkal, problémájukkal, ők pedig kötelesek foglalkozni a legkisebb gonddal is. Jelöltjeinknek a szlovákok körében is el kell nyerniük a választók szimpátiáját és támogatását, és akkor még esély is van arra, hogy a második fordulóból az MKP megyei elnökjelöltjei kerüljenek ki győztesen. A voksolók számaránya még a magyarok lakta járásokban sem emelkedett negyven százalék fölé. Ennek okát ott kell keresni, hogy néhány hónappal ezelőtt fogadtuk csak el a közigazgatási reform öt törvényét. Nagyon kevés volt az idő arra, hogy felhívjuk az állampolgárok figyelmét az önkormányzatiság fontosságára. Erre már sokkal hamarabb föl kellett volna készíteni a lakosságot. Ez a kormánykoalíció mulasztása. Az MKP nagy sikere siker a szlovák nemzetiségű jelöltjeinknek is. Köszönjük nekik, hiszen sokat tettek azért, hogy a szlovák többség is elfogadja, az MKP poltikája minden területre kiterjed, és nekünk is az az érdekünk, hogy az ország a helyes úton haladjon tovább."

* Bizonyára emlékezünk még a szlovákiai magyar párt kialakulásának körülményeire - a korábbi sok kis magyar pártnak nem volt esélye képviseletet szerezni, csak abban az esetben volt erre remény, ha egyetlen pártba tömörülnek. Így történt, hogy a magyar pártok, megtartva eredeti szervezeteiket, pártkoalícióra léptek, egy pártként jelentek meg a színen. Ez biztosította bekerülésüket a kormánykoalícióba, és most ez biztosította számukra a nem várt választási sikert.

A december 1-én megtartott közigazgatási választásokon az MKP az ország 401 képviselői helyének a 20,95%-át szerezte meg, ezzel az ellenzéki HZDS (Meciar pártja) után a választások második legeredményesebb és a kormánykoalíció legjobban szereplő pártja lett. A magyarok által is lakott további kerületekben a részvételi arány a következő volt: Pozsony: 23,96; Nagyszombat: 33,73; Besztercebánya: 24,16; Kassa: 21,79. Érdekes egybevetni, mekkora egy-egy kerületben a magyarság részaránya, s ehhez képest az MKP a képviselői helyek milyen hányadát szerezte meg. A pozsonyi kerületben a lakosság 4,6%-a magyar, de a 6 bejutott képviselőjével az MKP a 46 mandátum 13%-át mondhatja magáénak. A Nagyszombati kerületben a magyarok aránya 23,7%, 14 képviselőjével az összesen 40 helyből az MKP mégis a mandátumok 35%-ához jutott. A Nyitrai kerületben 31 MKP-s képviselőt választottak meg, így a magyarság 27,6%-os részaránya mellett a párt az 52 képviselői hely 59,6%-át kapta meg.

* A közigazgatási választások és annak fenti elemzése egy folyamat részeként tekintendő, ha hiszünk abban, hogy a magyarság a Kárpát-medencében végre olyan helyzetben van, amiben nyolcvan év után határozottan előállhat önigazgatása igényével. Folyamat azért, mert valóban folyamatban van az európai politikai gondolkodásban a háttérbe szoruló nemzetállam-szemlélet ellenében az etnikai közösségek önszerveződése, közösségi egyéniségének kifejlődése.

A kétségtelen fejlődés ellenére felmerülhet a kérdés:
megelégedhetünk-e a dolgok jelen menetével, avagy ajánlatos lenne felhangosítani a magyarok kisebbségi követeléseit az utódállamokban, hogy az asszimiláció ugyancsak felgyorsult menetével szemben elkerülhető legyen a fokozódó lemorzsolódás.

Ilyenféle aggodalmakat fejez ki egy felvidéki magyar újságíró, Soóky László, aki élére állt az elégedetlenkedőknek, nyilvánosságra lépett elhallgatott, elaltatott követelésekkel. Törekvéséhez a Magyarok Világszövetsége szolgáltatott nyilvánossági alapot egy új és népes felvidéki országos tanács létrehozásával. Soóky László kifogásolta a Jan Marinus Wiersma-készítette országjelentést, amelyben mindössze három mondat foglalkozik a szlovákiai magyarsággal - hogy milyen jó a kisebbségi nyelvtörvény és hány településen lehetne használni, ha lennének végrehajtó rendelkezések, s végül mekkora a nemzeti kisebbségek száma Szlovákiában. Ezen országjelentés hiányosságait pótlandó civil szervezeti módosító javaslatot vittek és nyújtottak be Strasbourgba és Brüsszelbe.

Erről Soóky László így nyilatkozott: "Javasoltuk, hogy helyezzék hatályon kívül a benesi dekrétumokat, ezt követően pedig a kárpótlási törvények vonatkozzanak a Szlovákiában élő magyarokra is. Hozzanak olyan törvényeket, amelyek az országban magyar egyetem létrehozását, a magyar oktatásügy és a nemzeti közösségek kultúrájának számarányos anyagi támogatását szavatolják. Azt is javasoltuk, hogy az Európai Unió kiemelten támogassa a déli régiókban létesítendő környezetvédelmi beruházásokat, Szlovákia pedig alkosson olyan közigazgatási törvényt, amely az ország területén élő magyarság számára is szavatolja az önrendelkezést. Mi tettük meg ezeket a módosító indítványokat, mert az MKP képviselői Strasbourgban és Brüsszelben is hallgattak és hallgatnak... A benesi dekrétumok ügyéről pedig rövidesen tárgyalunk a szudétanémetekkel. Szlovákiának is mozdulnia kell valamerre ebben a súlyos kérdésben. Még ma is hatályos törvények szavatolják a benesi dekrétumok jogfolytonosságát. Ezért például a kárpótlási törvények máig nem vonatkoznak valamennyi magyar nemzetiségű állampolgárra. Aztán az is tény, hogy 1996 június 6-án a pozsonyi Legfelsőbb Bíróság, az agrártárca, a földhivatal és más érintett állami hivatalok vezetői arról tanácskoztak, hogy az öt évvel korábban hozott földtörvény rendelkezései ellenére miként akadályozzák meg a konfiskált földek visszaadását. Éppen a benesi dekrétumok alapján. Nem sokkal azután a mezőgazdasági tárca körlevélben módszertani utasításokat adott erre. Sok ezer hektárt vettek így el a magyarlakta települések önkormányzataitól és más tulajdonosoktól. A Komáromi járásban például ezerhétszáz hektárt."

* A pozsonyi magyar párt gyakorlati politikájában nem szerepelnek a fentiek, ahogy mondják - egyelőre. A magyar politikusok három évvel ezelőtt kompromisszumokat kötöttek szlovák politikusokkal, amikor kormányzó koalíciót létesítettek velük. Ezt a nyugati nemzetközi politikai szervek javasolták és üdvözölték, mindezt Szlovákia integrációs esélyeinek érdekében. Fentebb már szó esett arról, hogy szlovák oldalról igyekeztek semmit sem betartani a megegyezésből, ami megvalósult, azt úgy kellett kierőszakolni.

Erők játéka mindaz, ami az egykori magyar Felvidéken létrejött imperialista miniországban végbemegy. Eddig is úgy volt, ezután is úgy lesz, ahogy azt a térséget rendező nagyhatalmak akarják. Most, évszázada először érezzük mi magyarok, hogy minket is meghallgatnak, hogy valamely mértékben politikai tényező vagyunk. Esélye van a felemelkedésnek - ha nem is olyan módon, mint amilyen eddigi elképzeléseinkben, vágyainkban szerepelt.

» vissza a HUNSOR honlapjára