Nagy jelentősége van Orbán Viktor ezen mondatainak, amelyek tengelyében ez a szó áll: nemzet. A szó altalános alkalmazottsággal az országban élő polgárok megjelölése. Amerikában a nation országlakosok összességt jelent. A brit birodalom területén született személyek megjelölése eredetileg: British subject. Idővel a fogalom sokszor változott annak következtében, ahogy a Brit gyarmatbirodalom országainak kötődése alakult - esetről esetre másképpen - a hozzá kötődő területi egységek gyarmati státuszától a független államiságig. Ma az Egyesült Királyság, vagy éppen Ausztrália polgára már nem kapja a British subject elnevezést, de ezekben az országokban a Commonwealth egyéb országainak polgárai itteni jogviszonyukban British subject minősítéssel pozitív megkülönböztetést élveznek egyéb országokból érkezettekkel szemben. Hozzánk tartoznak, de nem egészen, vagy ha úgy tetszik nem annyira idegenek, mint mások.

Egy Kolozsváron 1994-ben megtartott, a magyar jövő lehetséges útjairól szóló tanácskozáson körüljárták a nemzetfogalom kérdését. Egy fejtegetést ebből kiemelünk: "Az ország szétdarabolása előtt a szentistváni nemzet öntudata egy egységes, az információk terjedésének akkori sebességétől behatárolt kommunikációs közegben szerveződött, identifikációs alapja a nemesi nemzet államalkotó képessége és előjoga volt. Ezen államnemzeti felfogás legitimációs alapját (1867 óta kiválképp) az a leplezett ígéret képezte, amely úgy hangzott: a különböző nemesi és egyéb feudális előjogok lebontása, a modern jogrendszer eszköztárának intézményesítése révén minden szentistváni birodalomhoz hű magyar állampolgár a magyar nemzet része lehet. Jelentős nemzetiségi rétegek gyors magyarosodása (asszimilációja) ennek az államnemzeti felfogásnak az adaptálásához fűződik, hiszen ebből a szemszögből nézve az asszimiláció társadalmi státuszemelkedéssel járt együtt. Trianon után ez az út járhatatlanná vált, a magyar nemzeti öntudat identifikációs alapjai átértékelésre szorultak."

A magyar nemzet csodálatos asszimilációs képessége nem más mint nosztalgia, regénytéma. A szentkoronás államszerkezet tartotta meg, emelte fel évezredes méretben tatár, török, Habsburg átkok halálárkából. Ha a történelem adott volna még ötven évet a XIX. század harmadik harmadának gazdasági, polgárosodási és minden egyéb lendületéhez, ma Közép-Európa nem a kullogás útját járná, egy erős Magyarország meghatározó tényező lehetne Ausztriától függetlenül is.
Trianon új szerkezetet hozott létre, amelyben végtelenül előnytelen helyzetbe került a magyar nemzet. Az utódállamok népességi létszáma a magyarság asszimilációs veszteségéből gyarapodik, anélkül hogy képesek lennének olyan vonzó állapotokat nyújtani, mint azt a szentistváni Magyarország tette. Helyette nyers sovinizmussal, elnyomással, esetenként üldözéssel, mindenképpen hátrányos kezeléssel alkalmazzák az erőszakos asszililációt.

Magyarország külpolitikai törekvése a húszas, harmincas években Trianon etnikai igazságtalanságainak megszüntetésére irányult. Ezt elérte, a visszatért területekkel egyenőségi alapon elfogadhatóan megoldódott az etnikai kérdés. Az újabb háború ezt újra felborította, de fő törekvésként véglegesen tönkretette Közép-Európát. Azóta az újra üldözötté vált három milliós magyarság létszámzsugorodása mellett társadalmi szerepüket is elveszítették azáltal, hogy a városokban megvolt többségi arányuk eltűnt. Olyan a mai helyzet, mint amikor természeti csapás után össze kell szedni a még élőket, és a maradék részére élhető körülményeket kell létrehozni. Jelentős területi rendezést már népszavazás sem hozna. Nagyhatalmi igazságtételre nem lehet számítani. A nagyhatalmaknak csak olyan konfliktusra van szükségük, amit ők gerjesztenek. Ami - legyen bármilyen súlyos és jogos követelés - ha nem illik bele a terveikbe, azt ellenzik, letiltják.

A magyarországi bolsevizmus 45 éve csak gyarapította a hadizsákmány magyar milliók szenvedését. A mögöttünk lévő felemás húszéves időszak nagy akarásokat, nemes nekilendüléseket látott a kisebbségmentés terén, amiket a hivatalos szervek csak immel-ámmal támogattak. Annyira azért mégis eljutottunk, hogy felvillant az igény és érdeklődés a helyzet, az azóta kialakult helyzet megvizsgálására, abból a szempontból, hogy mit tehetünk a trianoni megosztottság ellenében, azon kívül, hogy az uniós csatlakozásnak köszönhetően leomlottak a vámhatárok.

Gál Kinga EU-képviselő, kisebbségügyi szakértő a fentebb említett kolozsvári értekezleten, tehát már 13 évvel ezelőtt, az alábbiakat mondta: "Bizakodásra adhat okot, hogy a posztmodern világ épp a modern társadalmak nemzetállami struktúráit veri szét, és hozza vissza a szubszidiaritás eszményét, a kisközösségek egységére épülő állammodellt. Ezen nemzeti közösségek jól körülírható, szerves egészet képeznek, így az ezen elvekre épülő világnak éppolyan alapkövei lehetnek, mint bármely más nemzeti közösség. A nemzetállam-modell felbomlásával az integráció valóságos közelségébe kerülnek a régió számára is. Ez az integráció a kisközösségek autonómiájára épülő tagállamokat fogná az integrált egészbe."
Ennek a nyelvbicsakló "szubszidiaritás" szónak a jelentése az az elv, amely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb a hozzáértés. Ilyen irányú fejlődés nyomán a szomszédos kormányzatok alatt élő magyar közösségek életüket az összmagyarság szellemi és anyagi világába kapcsolva tudnák rendezni.

Jó hírként fogadtuk 2005-ben Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédében ennek a gondolatnak a kifejtését: "A mai kordivat, korszellem leginkább úgy jellemezhető, hogy lebomló államhatárok, szabad mozgás, szakképzettség, szorgalom, a jakobinus bürokrata állam korszakának végrángásai, és ehelyett egy területi, regionális közösségekre épülő új világ, decentralizáció, tettrekészség és vállalkozó kedv. Erről szól ma az európai kontinens története, jelene, élete, és erről szól maga az Európai Unió is. Nyilvánvaló, hogy ez a magyarság számára is merőben új lehetőségeket kínál, a 10 milliós Magyarországé és a 4-5 millió, a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben élő magyarság egykori istencsapásszerű szétszóratásának hátrányai valójában mára előnnyé változtathatók. Föltéve, hogyha ezt a szétszóródott és szétszabdalt Magyarországot az új világ, a kor divatjának és kor szellemének megfelelően képesek vagyunk egyetlen, jól működő gazdasági övezetté és hálózattá szervezni. ... Az első tézis tehát, hogy Magyarország jövője nem a 10 milliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van."

Meglepően merész témát tartalmaz ez a néhány mondat. A vágy álmokat sző, a kétszázéves jakobinus nemzetállam-szerkezet - bár nyugaton túlélte értelmét - a kisantant világában még csak kilencven éve robbant nagyon vágyott létre, és lakta tele étvágyát idegen, fejlettebb tömegekkel, amit megemészteni máig sem tudott egészen. A tótság - győztesként hadizsákmány területekkel megajándékozottan vegyesnépességűvé vált - máig is kialakulatlan államiságú országában most lendül új csatára magyarjai ellen. A románok sem mutatnak fáradtságot megfelelni a homogén nemzetállam eszmének, csak a szerbek húzták vissza az agarakat, a történelmi leckéből tanulva. Nem lesz könnyű őket európaivá domesztikálni, annak ellenére sem, hogy ez az eszme végülis tarthatatlan. Ebben az állapotban az orbáni elgondolás programnak nagyszerű: "hogyha ezt a szétszóródott és szétszabdalt Magyarországot az új világ, a kor divatjának és kor szellemének megfelelően képesek vagyunk egyetlen, jól működő gazdasági övezetté és hálózattá szervezni"... Nagyon kívánjuk, hogy sikerüljön.

Két szó erejéig mi is (a világban szétszóródottak) említést kaptunk a 4-5 millió részeként, a tusnádi beszédben. Néha szóba kerülünk. Például 2008 augusztusában, amerikai útjai során szólt Orbán Viktor a nyugatra került magyarságról. Hírét kaptuk, hogy a Fidesz-elnök új alapokra helyezné az amerikai magyarság és az anyaország kapcsolatát, és hogy arra kérte fel Megyesy Jenő denveri tiszteletbeli főkonzult, hogy készítsen elő egy dokumentumot, amely alapul szolgálhat az Amerikában élő magyarok és a következő magyar kormányzat közötti együttműködéshez. Azt is kérte térképezni, hogyan lehetne "a reményeink szerint növekedésnek induló magyar gazdaságba bevonni az amerikai magyarok tudását". Orbán Viktor külön kért egy javaslatot arra, hogy az Amerikában született magyar származású fiatalok számára miképpen lehet valamilyen modern technológiát is felhasználó hálózatot létrehozni, "mert az itt született második generáció a hagyományos közösségekhez már kevésbé vagy egyáltalán nem kötődik, számukra új közösségi formát kell teremteni". Denverben találkozott helyi magyarokkal, akikkel arról egyeztetett, hogyan lehetne jobban hasznosítani Magyarországon azt a tudást - legyen szó tudományos vagy pénzügyi, gazdasági ismeretről -, amely az amerikai magyarok körében fölhalmozódott. "Arról beszéltem, hogy szeretnénk egy új egyezséget kötni, amelyben az amerikai magyaroknak is megvan a helyük és tudjuk hasznosítani mindazt, amit ők itt sikerként elértek" - mondta.

Utánajártunk ennek az ígéretes denveri dokumentumnak, de kiderült, az csak kérés maradt, és félő, hogy "az Amerikában élő magyarok és a következő magyar kormányzat közötti együttműködéshez" ennek hiányában még nem láttak hozzá. Politikai ígéretben soha nem szűkölködtünk, de azt is meg kell mondani, hogy a most leköszönő külügyminiszter, nem is ígéretként, hiszen kitelt az idejük, de ami igaz, igaz, mindeddig leggyakorlatiasabban fogalmazta meg, hogy miért kell foglalkozni a távoli nemzetrésszel: "Két külön emberi sorsról van szó: a Kárpát-medencei őshonos magyarság, és az emigrációs magyarság. Nem is indokolt mindent összevonni és úgy elnevezni, hogy "határon túli magyarok", mert rögtön kettéágazik. Teljesen külön kellene választani a két kérdést, sőt kormányzati szempontból még külön intézménybe is tenném ezt a két kategóriát. Valahol persze összeér nyelvi-kulturális szempontból, de alapvetően inkább a különbségeket kellene látni. Itt fölmerül a generációs kérdés is: aki maga jött el Magyarországról, vagy annak a gyermeke, annak az unokája, vegyes házasság, szinte semmit nem tud már magyarul, de őrzi a gyökereket. Itt szeretem fölhozni azt, amit én anyaország-szerepnek hívok ... tehát az anyaországnak gondoskodnia kellene mindenkiről, aki kapcsolódik Magyarországhoz. Tovább megyek: föl kéne ébreszteni benne a ragaszkodást... nagyon széles körben kellene magunkhoz ölelni mindazokat, akiknek Magyarország valamiért fontos. ... Százfelé vannak magyarok. Mindenkinek meg kell fogni a kezét, és el kell látni őket! Erre sokkal de sokkal több pénzt kellene áldozni! Nagyon elmaradt a követelményektől meg a jelentől az a szervezeti forma, ami valaha a Magyarok Világszövetsége volt. Ma nincs egy jó világszövetség, nem tölti be a szerepét. Mindenféle pótmegoldásokkal kísérletezünk. Nekünk tudnunk kell, hogy hol vannak a külföldi magyar szervezetek. Rengeteg van. Sokkal jobb internetes kapcsolatot kéne köztük teremteni. Közös fórumot, olyan honlapot ahol egymással is tudnak társalogni, vagy egymástól tudnak olvasni. Egyszóval sokkal többet lehetne tenni." (Interjúrészlet dr. Balázs Péter külügyminiszterrel, Argentínai Magyar Hírlap, 2010 április.) A válaszból két elemet kiemelnénk: nemcsak a kiváldorolt magyarokkal kell foglalkozni, hanem utódaikkal is, akkor is, azokkal is, akik nem beszélik a nyelvünket. A nyelv mellett a magyar kultúra ismerete is kapocs. A másik felismerés az, hogy az anyaországé a feladat összefogni a diaszpórát egy központi intézménnyel, internetes hálózattal. Ami az utóbbit illeti, írásunk elején említett tanácskozáson elhangzott Szőcs Géza erdélyi költő előadásában (1994-ben) a következő elgondolás:

"Most, az ezredvégen, első számú nemzetstratégiai feladatnak a szétszóródott magyar részek közötti szerves és állandó telekommunikációs áramkör létrehozása tűnik. A külső-belső határokat átlépő-megszüntető, tehát globális és határtalan magyar világfalué. ... Bízzunk benne, hogy a megsokszorozódó szempontok, a keringési rendszerbe került információk egy olyan intenzív és hatalmas dialógust tesznek majd lehetővé, a magyar nemzet által napról napra vezetett olyan óriási Naplót, amely a szintézist és az integrálódást erősíti majd."

Természetesen a nemzetegyesítésről van szó, ami most - nagyon reméljük, hogy egészen komolyan - kormányprogram. A sokat hivatkozott alkotmányi 6.§(3) bekezdés - ami állami feladattá teszi a határokon kívül élő magyarokért érzett felelősséget és az anyaországgal való kapcsolat előmozdítását - csak áttételesen értelmezhető a Kárpát-medencén kívüli magyarságra (világmagyarság, diaszpóra, emigráció, nyugati magyarság), pedig jelentőségében nem kisebb, mint a Medencén belüli idegen fennhatóság alá került nemzetrészé. Onnét a köztársasági ország bevándorlókat kap, de ma már többet bocsát ismét nyugatra, főleg a felkészült fiatalok növelik a távoli nemzetrész számát, és ha nem lesz gyökeres változás, velünk együtt ők is a nagy nemzeti veszteségszámlára kerülnek.

» vissza a HUNSOR honlapjára