A szavazó egy papírlapot kap, választási lehetősége korlátozott; négyévenként egy hozzászólással mindössze annyi, ahány párt engedélyt kapott választási megméretkezésre. A választó csak a kész kínálatban érvényesítheti a tömegakarat valahány milliomodját. Tehát a nép nem megalkotója élete formáinak, hanem az elébe tárt kínálatból hatalomra lépett irányzat kormányzásának áldásait vagy következményeit élvezi vagy szenvedi. Gondoljunk a XX. század szédületes sebességű fejlődésére egyrészt, és a háborúiban elpusztult 100 milliós nagyságrendű áldozatokra másrészt.

Igenám, de akkor hol születnek a politikai irányzatok, kik azok, akik abban a különleges helyzetben vannak, hogy az emberi társadalmaknak (országok, földrészek lakosainak) életük menetét meghatározzák? Az irányító elveknek, elméleteknek megfogalmazói azok a szellemi életre befolyásos személyek, akik a fennálló politikai-gazdasági rend szolgálatában olyan rendszerbe tudják foglalni az emberi életet szabályozó normákat, amik megfelelő hatalmi keretben törvényes renddé válhatnak. Ezek divatossá válnak, általában évszázadra uralkodó ideológiává. Most a parlamenti demokrácia van soron, amely egyrészt nem tűr meg mást, másrészt ennek keretében (nevében) termelődik jó kormányzat is, meg gonosz is.

Az archaikus, az ókori és a középkori tradicionális társadalmakban az élet rendjeként élelmet adó természet, és a természet áldásaihoz fűződő hit megfogalmazói adtak inspirációt a gondolkodásra, és alkottak szabályokat az életvitelhez. Ennek rendjén folyt a gazdálkodás is, mindaddig, amíg meg nem fogalmazódott a gazdálkodási folyamatokban rejlő, azokat kialakító, önmagát szabályozó rend irányíthatósága. Attól kezdve a gazdálkodás nem követő, hanem irányított lett. Belépett az emberi társadalomra kiható tényezők sorába. Ez merőben új lehetőséget adott a termelő eszközöket birtoklók kezébe.

A gyakorlatias gondolkodású angol empirizmus által előkészített, és a francia felvilágosodás idején, elsősorban az enciklopédisták tanításaiban jelentkező materializmus felfogása szerint, az ember és a világ lényege annak anyagiságában rejlik, csak anyagi lét és történés lehetséges. A tudomány kilépett a kolostorok elmélkedő, csendes világából, oda szegődött el, ahol új erők léptek fel a gazdálkodás értéktermelő képességének gyors fejlődése nyomán.
Attól kezdve hogy (a nyugati államokban a XVI., nálunk a XIX. században) a gazdálkodás túl lépett az államhatárokon, és a szabadon közlekedő pénzgazdálkodás irányítása alá került, a gazdaság kiszabadult a korábban érvényes feudális-szakrális gondolkodási keretből, önálló életet kezdett, és napjainkra a közlekedés révén "összeszűkült" világ felett is a kizárólagosság állapotára tör. Ennek a felállásnak első lépésétől kezdve minden világrajött politikai filozófiának és gyakorlati izmusnak a megfogalmazói csakis ennek a monetáris törekvésnek a szolgálatában érvényesülhettek, illetve mai napig is érvényesülhetnek. A XIX. század a politikai mozgalmak százada volt, a XX. már a politikai monopóliumra törekvés háborúinak a százada volt. Előbbiben még volt mozgási lehetőség politikai téren, utóbbiban a totális győzelem totális egypártrendszereket alkotott, amelyek közül az győzött, amit ma demokrácia néven emlegetnek.

Van annak egy eléggé szűk kánon-rendje, amit ha nem követ egy jelentkező új irányzat, rögtön beindul a kirekesztő gépezet, és megkapja a gyalázatjelzőket: fasiszta, antiszemita, antiakármi. Ez ma már kijárna a XIX. századi magyar liberalizmusnak is, amire oly gyakran hivatkoznak, méltatlanul, a liberalizmusra áttért bolsevisták. "A liberális politikai forradalom térhódítását nem tudták megakadályozni a nagytőkések. Kénytelenek voltak belenyugodni abba, hogy a teljhatalmú királyoktól a parlamentáris demokrácia vegye át a politikai hatalom gyakorlását. De ez a változás az ő számukra csak azt jelentette, hogy ezentúl a királyi környezet helyett a politikai pártok vezérkarát kell lefizetni, hogy az ő oldalukra álljon." (Dr. Kray István, Rendszerváltás bekötött szemmel c. könyvéből.)
Talán nincs is olyan irányzat, amely teljesen független tudna maradni a pénzhatalmi megkörnyékezéstől és gyámságtól. Nemcsak a liberalizmusra volt gondja a nemzetközi nagytőkének, de már kezdettől a kommunisztikus ideológiákra is, azoknak a politikai tudományok világába való beemelésére is. Minden gondolat, minden ideológia viták és küzdelmek hevében növekszik, izmosodik - ezért a pénzhatalom létrehozta sok esetben az ellenzéket is, hadd surlódjanak, az adja a reális küzdelem hatását. A győzelmet a támogatás mértéke dönti el. A baloldali mozgalmak bőséges anyagi támogatással egyetemi tananyaggá, folyóiratok, tudományos értekezések állandó témájává lettek, és főleg minden országban politikai szervezeteket hoztak létre a nemzetköziség érdekében a nemzeti szemléletű osztályok és irányzatok ellen. Visszatekintve közel két évszázadra, tisztán látható, hogy a "tőkedöntő" kommunizmus soha le nem tért a nemzetköziség útjáról, ami egyértelműen nemzetellenesség volt, és tőkeellenessége kizárólag a nemzeti tőkések kifosztására, a nemzetek felső és középosztályának kiirtására irányult. A mai liberalista-bolsevista ötvözet Magyarországon pontosan ezen fáradozik.

Mint minden nyomulásnak, a nemzetközi nagytőke nyomulásának is voltak és vannak ellenzői. Nem igaz, hogy az ördög műve volt az első világháború utáni ellenfilozófia ideológia-termékeinek fellépése, és az sem véletlen, hogy ez a reakció szűkebb gazdasági tájakra alapozott, szemben a már nagyon is nemzetközi pénzgazdálkodás nemzetköziségével. A nemzetközi nyomulással szembeszegülő szemléletben fölértékelődött az ország, mint gazdasági régió, amit fejleszteni kell, amit meg kell védeni. Az országot, a rajta élő népet illetve nemzetet. Ez a védekezési mechanizmus állami feladattá emelte az ellenállás eszmei változatait, a patriotizmust, illetve az azzal nem egészen azonos nacionalizmust. Ezek politikai üldözése ad éltető elemet a baloldali fanatizmusnak.
Míg az első világháborút az angolszász féltékenység váltotta ki a kontinens (főleg Németország illetve Közép-Európa) felemelkedése ellen, a második már Európa világrendezői szerepének letörését célozta meg.
"Amikor a világhatalom az Egyesült Államok kezébe került, már régen nagyarányú volt a tőkekoncentráció Észak-Amerikában. Az igazi hatalmat már nem egy független politikai hatalom gyakorolta, hanem a pénzvilág uralkodott, ami a hatalmi kulcspozíciókat és a politikai pártokat befolyása alatt tartotta, úgy mint Nyugat-Európában." (Kray István, idézett mű.)

Nagyon találóan Globália néven is említik a mai világhatalmat. Ebben a világpolitikai képben mutatkozik meg a magyar választópolgárok döntésének a jelentősége. A magyar politikai aréna két ideológia közötti választás lehetőségére egyszerűsödött: nemzetközire és nemzetire.
Ma már általános tényként ismeretes, hogy a rendszerváltozásnak nevezett események során ha sok minden meg is változott, a hatalomgyakorlás esetében lényegi változás nem történt. Ennek a mulasztásnak a helyreállítására most mutatkozik lehetőség a Fidesz kétharmados győzelmével - ha ezt a rendkívüli eredményt ki tudja használni. A választási vereség nagyobb mértékben a szavazók büntetése a kiszavazott pártnak címezve, mintsem előlegezett bizalom a győztesnek. Itt azonban többről van szó, mint arról, hogy az MSZP-SZDSZ nem adott eleget a népnek, lássuk tehát a mási tényezőt.

Kétharmados kiszavazásban kell lennie valamiféle többletnek. Bizalomvesztésnél is többnek. Az SZDSZ már összeomlott, amikor az MSZP megméretésre került. Mégsem egyedül bukott a szocialista nevet viselő párt, mert lelepleződött, hitelét vesztette egy évszázados eszmeiség: a baloldaliság. Elsőként, remélhetőleg nem egyedüliként Magyarországon bukott meg ilyen látványosan a politikai-hatalmi nemzetköziség. Addig aggatták a populizmus jelzőt a Fideszre, amíg ráébredtek a kádári hívek is, hogy az mégiscsak jobb lehet, mint az SZDSZ-liberalizmus, amit kedves pártjuk odaadással szolgált.
"Kedves Pártfőnökség és többiek, akik az elmúlt 4 + 4 + 4 évben vezettétek a szocialista pártot! Valószínűleg tudjátok, még ha nehéz is feldolgozni, hogy csúfosan megvert minket a nép. Kiebrudaltak minket nemcsak a kormányzás közeléből, de még egyharmadnyi ellenzékiséget sem adtak nekünk. Ami eddig sem nagyon ment, annak most vége!" Ezt a "kebel-bensőséges" fejbekólintást egy nagyon baloldali elvtárs tette közzé a Népszavában, úgy hívják, hogy Szanyi Tibor. Nem akárki, mint írja:

"A baloldali gondolkodás egyik legfontosabb nemzetközi műhelye, a Policy Network egyik vezetőjeként is próbálkoztam Nektek tükröt tartani, hogy máshol miként alakulnak a progresszív politikák, nem sok sikerrel. Azt is eltűritek, hogy a profik által kidolgozott alapokon a populizmus virágozzék, mert momentán a pozícióitok átmentésén fáradoztok. Ti, akiket szinte semmilyen elvi körülmény, hanem jobbára csak a közös mutyi élményanyaga tart össze. Ez az a rés, amelyen keresztül betolakodhatott a sorainkba a korrupció is. Most sem az új politikai kereteink kidolgozásán, az alternatíva-állításon, hanem főként a parlamenti tisztségek felosztásán fáradoztok."

Szanyi az MSZP-vezetőséget kritizáló kijelentéseivel szerzett annyi népszerűséget, amivel egyéni listán, az országban egyetlenként, kis többséggel legyőzte a Fidesz jelöltjét a budapesti 19. választókörzetben. Ő az, aki nyilvános internetes naplójában gyalázatos alaknak nevezte Sólyom Lászlót, mert a köztársasági elnök véleményt formált "aktuálpolitikai ügyekben", és hogy azt a látszatot keltette: "valamiféle jogfolytonosság lenne a mostani 8 éves MSZP-s kormányzás, illetve a kommunista diktatúrák között". Nicsak, milyen kényes. Ennek a szókimondásáról híres finom demokratának a nevéhez kötődik egy korábbi kijelentés is. Amikor Orbán Viktor felesége, Anikó megszülte ötödik gyermekét, azt írta: - Ellett a miniszterelnökné. Most ismét képviselő lett, igencsak megfogyatkozott elvtársi körben, akikről megállapította, hogy nem baloldaliak. Szanyi jól látja, amikor kimondja, hogy a magyarországi baloldal hitvány, mert elfordult a néptől, és a nagytőke szolgálatába állt. De téved amikor rájuk olvassa, hogy emiatt nem baloldaliak. Már hogyne lennének baloldaliak, hiszen a nemzetközi nagytőkét szolgálják a nemzet érdekei ellenében. Ezt a szemléletet kell a nemzeti kormánynak eltakarítania.

» vissza a HUNSOR honlapjára