Az új országgyűlés megalakulását (május 14) követően május 22-én nyújtotta be Orbán Viktor a kormányprogramot, amelynek címe a Nemzeti Együttműködés Programja. Ezt két oldal terjedelemben ismertettük a Magyar Élet múltheti számában. Rövidesen egész sor új törvényt hoztak, köztük a legfontosabbat; május 26-án fogadta el az Országgyűlés a kettős állampolgáságról szóló törvényt. Meglepő egységben, mindössze három ellenszavazattal. (Az egyik Gyurcsány volt.) Ennek a törvénynek példa nélküli jó fogadtatása volt országon kívül és belül. A közvéleménykutatók a Fidesz népszerűségét minden eddiginél magasabbra mérték. Szinte hihetetlen, hogy ebben a kérdésben mekkorát változott az ország hangulata. A hat évvel ezelőtt megtartott népszavazáson kevés többséggel elvetette az ország népe a kettős állampolgárságról szóló javaslatot. Kellett hosszú hat év ahhoz, hogy a nemzetellenes hangulatot a népakarat elsöpörje - a nemzetellenes kormánnyal együtt.

Egyedül Szlovákiában borult ki a bili. Zavarja folyamatos és szívós törekvésüket, magyarjaik asszimilálását. Féltik a déli területeket. Most azzal vágnak vissza, hogy aki elfogadja a magyar állampolgárságot, attól elveszik a szlovákot. Rajta hát, de egyszerre az egészet. Azután már csak a közigazgatást kell hozzáigazítani az állampolgársági hovatartozáshoz, hogy helyreálljon a rend. Egyébként is nyugtalankodhatnak, mert az 1945-től Magyarországon fennállott szlavofil és trianonista bolsevista irányzat, a szlovák nacionalisták pártfogója, végleg kiesett a hatalomból. A Nemzeti Együttműködés Programja erről szól, és abban a nemzeti érdekek szolgálata hangsúlyos fogalmazást kapott. Ha tetszik, ha nem, ez most már így lesz a külpolitikában is.

Szlovákia átvette, felduzzasztotta a csehszlovák magyarellenes nacionalizmust, 17 éves állami fennállásának gyermetegségével elképzelt homogén nemzetállam építését szorgalmazó időszerűtlen elgondolásaival igyekszik ellenkezni a fejlődő idővel. Márpedig ennek a játéknak vége van, mert ma már van olyan kormányzat Magyarországon, amely nemcsak megfogalmazta, de valóra is váltja a nemzeti együttműködést. Kinyilvánította, hogy nincs különbség magyar és magyar között. A Felvidék magyarsága Pozsony részére államalapon belpolitikai kérdés, Magyarország számára nemzetalapon ugyancsak belpolitikai kérdés. Ez így egyensúlyos. És így, ebben a kérdésben is, van értelme annak a kijelentésnek, hogy az elmúlt hetek változásai forradalmiak voltak.

Orbán Viktor szavai szerint "kétharmados, alkotmányos forradalom történt. 1848 és 1956 polgári identitású forradalmak voltak, amelyek békésen zajlottak le, és csak azért váltak véressé, mert a status quóban érdekelt "labancok" külföldi csapatokkal leverték azokat." Most nincsenek ellenséges nagyhatalmak ugrásra készen eltaposni a magyarok tavaszi forradalmát, így most végre sikerülhet. De volt-e elég ok forrongani? Volt bizony, sok is. A húszéves mulasztások folyamán kitakarítatlan bolsevista geng visszaélt a történelmi hagyományú magyar türelemmel, amely arról szól, hogy a magyar soha nem indított véres forradalmat, de megfeledkeztek arról, hogy a türelem elfogytával rendszerint összeáll a tábor. Ha nem is forradalmi cselekményekre, de forrongó lelkületre hevült politikai táborok, radikális mozgalmak alakultak a türelememésztő kormányzásokkal szemben.
Ha most a Fidesz nem állt volna az elégedetlenség élére békés megoldásra alkalmas teljes hivatali felkészültségével, félelmetes fejlemények keltek volna életre, amikkel szemben, ebben a jelenlegi szemléletű világban, a baloldali kormány erőszakszervei nemzetközi legalitással léptek volna fel, vérszomjas, 2006-ban begyakorlatozott alakulataikkal. Fogadjuk el tehát a Fidesz megfogalmazását, ők csinálták a forradalmat. Mi ennek áraként elvárjuk, hogy megtegye mindazt, ami elvárható egy történelmi léptékű, történelmi emlékű békés magyar forradalomtól.

Kétharmados forradalomnak nevezte tehát Orbán Viktor a szavazók döntését és annak eredményét, ami alkotmányos keretek között ment végbe. Helyénvalóan hangsúlyozta, hogy nem csak a nyolc éves kormányzással szemben léptek fel a választók tavasszal, hanem ez egy rendszerellenes akaratnyilvánítás is volt. Mint mondta: "Az eddigi status quo alapja a társadalmi szerződés hiánya volt, ehelyett az elitpaktumok sorozata jellemezte a rendszerváltás óta eltelt időszakot. A társadalmi szerződés alapján kialakuló új rendszer neve: a Nemzeti Együttműködés Rendszere."

A nemzet terének nevezte a Kossuth teret Schmitt Pál házelnök, amikor köszöntötte - a kormány megalakulását követően - a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlésének résztvevőit az Országház előtt. Így fogalmazott: "Mától véglegesen visszafoglaltuk a Kossuth teret, újra eljött az idő, amikor újra kezünkbe vehetjük az ország és a nemzet sorsát. Nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához." A Parlament előtti teret megtöltötték az ország különböző részeiről érkezett szimpatizánsok, akik nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtatnak, illetve településneveiket tartalmazó transzparenseket emelnek magasra.

A Fidesz még a parlament megalakulása előtt 18 törvényjavaslatot és négy határozati javaslatot nyújtott be az Országházban, amelyek mind törvénnyé váltak. A Somogy megyei Kötcse községben már hetedszer rendezték meg a nemzeti keresztény-konzervatív értelmiség találkozóját. Sok értékes előadás és felszólalás során Tellér Gyula szociológus előadásában az 1990-es rendszerváltás utáni húsz év folyamatait elemezte. Kijelentette: az akkor létrejött alkotmányos keretek között kialakult egy várakozásainknak ellentmondó rendszer. 1990-ben az első polgári kormány csak a kormányzati hatalmat szerezte meg, minden más hatalom, így a sajtó, az igazgatás, az önkormányzatok, a kommunista rendszer vezetőinek kezében maradtak. A következő években a két oldal élet-halál harca, ígéretlicitje alakította a politikát. Mindezt mi is sajnálattal tapasztalhattuk, itt fészkel az a média-közöny is, ami húsz éve megnyilvánul a világban szétszórtan élő több százezres létszámú magyar nemzetrész iránt. Nem ismételheti meg az Orbán-kormány ezt a hibát, hogy a kommunisták kezében hagyja a nemzeti tájékoztatás lehetőségeit. A tájékoztatás fontos nemzeti érdek. Mint ahogy nem mindegy, hogy mit fogyasztunk testünk épségben tartása érdekében, ugyanúgy nem mindegy, hogy mivel táplálják lelkünket, tudatunkat a hírközlők, a tankönyvek, az ismerettárak, a színházak, mozik, televíziós állomások. Nem elég védekezésnek a kommunisták kiszorítása a politikából, ki kell iktatni őket minden olyan területről, ahol ártani tudnak a nemzet testi és lelki egészségének, életének. Félreértés ne essék, nem a sajtószabadság, a szólásszabadság, a kulturális szabadság korlátozását javasoljuk, de tenni kell valamit annak érdekében, hogy a külföldi tőkés társaságok által felvásárolt tájékoztató vállalatok idegen érdekű, idegen lelkületű szellemi termékei ne nyomják el, ne szoríthassák hátérbe a hazai kulturát ápoló tájékoztató intézményeket, vállalkozásokat. Mint ahogy a szabad közlekedés terén is vannak szabályok, amik biztosítják mindenki számára az egyenlő esélyt.

A kötcsei találkozón szó esett a kialakítandó polgári társadalom kulturális alapjairól, azok mikéntjéről. Átfogó rendezést érzékeltetett Orbán Viktor, amikor arról szólt, hogy "a modern jobboldal számára szükséges, de már nem elegendő a régi, hagyományos magyar nemzeti keresztény kultúra, ami 1945 előttről származik, és túl nagy ívet fog át. Itt már egy egyszerű restauráció nem segít, hiszen egész nemzedékek maradtak ki ebből a kultúrából. A régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség!" Erről feltehetően sokan fogják faggatni a miniszterelnököt részletek megismerése érdekében. Politikusi fogásként is emlegetik majd, és az is szóba jön, hogy egykor ezt nem mondta volna, vagy nem így viszonyult hozzá. Lépjünk túl ezeken a variációkon, nézzük a lényeget. Végre ismét itt van egy magyar kormányfő, aki egy jobbára nemzeti érzésű és keresztény erkölcsiségű országban támpontként jelöli a magyar nemzeti keresztény kultúrát. Azzal most ne foglalkozzunk, hogy vannak akiket e három szó egyike másika nyugtalanít, az legyen az ők problémája, a lényeg az, hogy lezárult végre egy olyan korszak, amikor ennek a három szónak említése is, meg a hozájuk fűződő érzelmeknek a megvallása is hátrányos volt, vagy éppen üldözött.

Igenis volt a közelmúltban magyargyűlölet, nemzetellenesség és keresztényüldözés. Magyarságukért, nemzeti érzésükért, kereszténységükért ezrek és ezrek szenvedtek és haltak vértanúhalált. Ennek mindnek helye van a nemzeti tudatban, csakúgy mint Trianonnak. Erre való emlékeztetésnek az eszközeit (szobrok, emléktáblák, megemlékező rendezvények, ismertetők) létre kell hozni, és egyúttal el kell távolítani a kommunista időben példaképpé avatott hazaárulók emléktárgyait. Ennek is nagy jelentősége van az egészséges nemzeti tudat visszaálltásában. Beleillik mindez a miniszterelnök Kossuth téren kifejezett gondolatainak a tartalmába: "Nemcsak a nemzeti együttműködés rendszerének megvédésén kell még dolgozniuk, de azon is, hogy aki egymásra uszította az embereket, aki visszaélve a hatalommal kárt okozott az országnak, az kapja meg méltó büntetését. Az elmúlt húsz év tanulsága az volt, hogy rendszert váltani nem lehet, a rossz rendszert meg kell dönteni, és helyette újat alapítani. A gránitalap építőkövei a munka, a család, az otthon, az egészség és a rend. Mindezt pedig a tisztelet kultúrájára épülő nemzeti együttműködés rendszere fogja össze. Most arra van szükség, hogy minél több magyar hajtsa végre magában azt a gyökeres változást, amellyel végérvényesen a becsület, a szorgalom mellé állhat."

» vissza a HUNSOR honlapjára