Mi magyarok a közelmúltban tapasztaltuk meg éppen a kommunizmus kísérletezése során, hogy milyen súlyos károkat okoz, amikor az ország gazdálkodására természetellenes módszert erőltetnek. Amikor húsz évvel ezelőtt abbamaradt a marx-lenini kísérletezés, adódott kiváló alkalom létrehozni az országnak, majd a nemzetnek méretére és szükségletére alkalmas gazdasági szerkezetet, áru, szolgáltatás, pénzellátás terén. Magyarországon nem ezt az utat választották. Mentségül szolgálhat, hogy az akkori egyetlen alternatíva, a nyugati kapitalizmus azonnal megjelent és berendezkedett. A nemzeti érdekű gazdálkodás nem volt benne a közgodolkodásban, és főleg a változás-lebonyolítás műhelyébe csak olyanok kerülhettek, akik már a gazdasági élet működésében résztvettek, illetve politikai helyzetüket kihasználva, abba bekerülhettek. Mindamellett túl hosszú időbe telt a bajok kollektív felismerése.

A szovjet típusú pártállamban a pénznek nem sok szerepe volt, az állami vállalatok lényegében bartellgazdálkodást folytattak, a forint nem szerepelt gazdaságélénkítő hiteleszközként. A változás percében az országnak, a lakosságnak, a vállalkozásoknak pénzre volt szüksége, hogy meginduljon a kapitalista gazdálkodás útján, ami az egyetlen út a szocializmus önfelszámolása után. Tehát pénz nem volt, az új állam, a polgári köztársaság csak adósságot örökölt. Egyetlen út maradt, további kölcsönökkel beindítani a gazdasági életet, hogy majd az ország szorgalma kitermelje a felvett pénz visszafizetését, és mellette saját pénzt gyarapíthat.
A magyar gazdaság bajban van. Tudjuk, hogy honnan ered a baj, ismerjük azokat az okokat is, amik miatt nem tudott talpra állni. Könyörtelen nemzetközi pénzügyi monster fonta rá a hálót. Az államot fonta be, az állam gazdasági mozgásterét korlátozza, és bénítja önjárását. Magyarország nincs egyedül ezzel a helyzetével. Minden állam, ahol fejlett bankrendszer működik, és gazdaságát hitelfelvétellel működteti, államháztartásának ilyen és hasonló problémáival küzd.
Valamikor az állam verte magának a pénzt, ami ellentételezte a valóságos vagyonát. Mára a pénz államok feletti önvilágából igényelhető működési lehetőségként van jelen, mint termelési tényező, elszámolási kötelezettséggel. Csak általa kapcsolódhatsz be a ma már nemzetek feletti gazdálkodás folyamatába. A tőle függetlenné válás kísérlete életveszélyes. Ezáltal az állam a nagy rendszernek olyan része lett, amely az adott országról, mint termelési egység jószágigazgatásáról elszámolási kötelezettséggel tartozik. Az egységesülő gazdálkodás, hitel- és áruforgalom határokat nem ismerő szétáramlása elmossa az állam szuverenitásának nagy részét.
A világ gazdasági fejlettségi listáját vezető húsz állam vezetői G20 jelkép alatt ezúttal Torontóban konferenciáztak, keresték a kiutat a válságból, ami mindannyiukat és azonkívül számos országot érint. A csúcstalálkozó foglalkozott az állami költségvetési megszorítások alkalmazásával, és kerestek olyan megoldást, hogy az államháztartási konszolidációval egyúttal megmaradjanak a gazdasági növekedés feltételei.

Amennyire távolról érzékelni lehet a helyzetet, az egyes országok államháztartása vívja egyenlőtlen harcát az országa gazdasági életében domináló nemzetközi tőke ellenében. Nem az állam írja elő a gazdaságát ellátó hitelintézetek működési feltételeit, hanem a nemzetközi hitelintézet-hálózat osztályozza, minősíti és utasítja az állam kormányát, és kényszeríti fenyegetéssel engedelmességre. A gazdasági élet hajtóműve a hitel, és a két világháborúban kivérzett európai országok külső hitelforrásokkal tudtak csak lábraállni, de csak úgy, hogy soha nem tudták magukat függetleníteni, mert adósságuk állandóan növekedett - a beépített szivattyúk elszívták a gyarapodás nedveit. A szovjet világhatalmi kísérleti táborból kiszabadult országok már fülig eladósodottan léptek be a nemzetközi pénzuralom igazgatása alá.
És most ugorjunk át két évtizedet.

A Magyar Nemzet 2010. július 5-i számában olvassuk:
"Különféle elszámolási módszerekkel akár százmilliárdokat is kivihetnek adózatlanul az országból az idehaza működő multik. A jelenségre a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete hívta fel a figyelmet, rögzítve, hogy a nemzetközi nagyvállalatok a hazánkban megtermelt jövedelmük jelentős részét év közben úgy utalják át külföldi anyacégüknek, hogy itthon egyetlen fillér adót sem fizetnek az összegek után. Herich György egyesületi elnök lapunknak példaként a bankokat említette. A hazai pénzintézetek többsége valamelyik külföldi lánc leányvállalataként működik Magyarországon. "A bankok főként kamatot vagy más szolgáltatást elszámolva tudják elkerülni a hazai adófizetést" - fogalmazott a szakmai szervezet vezetője. Herich György nem zárja ki: "egy magyar adóhivatali ellenőrzés során kiderülhetne, hogy a hazánkban működő külföldi tulajdonú bankcsoportok az eddig kimutatottnál jóval nagyobb nyereségre tesznek szert." Ez valósult meg húsz nehéz év elteltével."
A nemzeti kormánynak jutott a feladat, eltakarítani ezt a gazdasági és erkölcsi csődtömeget.

"Sem az IMF, sem az EU nem a főnökeim" - jelentette ki magabiztosan a választás másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, és megjegyezte, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és Brüsszellel folytatandó tárgyalásoknak nem az a céljuk, hogy "diktátumokat hallgassunk meg, hanem az a dolgunk, hogy legyen egy olyan tervünk, amihez meg tudjuk nyerni szövetségesnek ezeket a szervezeteket". Orbán azokra a felvetésekre reagált ilyen határozottan, amelyek azt firtatták, mit fognak kezdeni az előző kormány által az IMF-fel és az EU-val a válság mélypontján kötött hitelmegállapodásokkal. Alig több mint egy hónappal később azonban mégis az derült ki, hogy a magyar kormány kénytelen meghajolni a nemzetközi akarat előtt.

Korábban úgy szólt a fideszi jövőbetekintés, hogy a Bajnai-kormány által meghatározott célszámot nem lehet tartani, és év végére akár 7 százalékos is lehet a hiány. A Fidesz arra hivatkozott, hogy ez a Bajnaiék által készített büdzsé szerintük hibás tervezése miatt lesz így, de közben jelzéseket adtak arra is, hogy a magasabb hiányt eredményező lazább költségvetés révén lesz forrásuk arra, hogy elindítsák a gazdaság felpörgetéséhez szükségesnek tartott adócsökkentéseket.
Június elején viszont bejelentette a miniszterelnökségi államtitkár, hogy tartani kívánják az előző kormány által kitűzött 3,8 százalékos hiánycélt. Ez már azt követően hangzott el, hogy Orbán Viktor találkozott Brüsszelben az Európai Bizottság elnökével, Jose Manuel Barrosoval, aki azután a közös sajtótájékoztatón mondta, hogy az EU nem fogja engedni, hogy Magyarországon lazuljon a költségvetési politika. A Bruxinfo hírügynökség tudósítása szerint a bizottsági elnök többször is jelezte, hogy az engedékenységnek nincs helye, és kijelentette: "A fiskális konszolidáció esetleges feladása katasztrófa lenne".
Kiderült tehát, hogy nincs mód a kampányban hangoztatott gazdaságélénkítési tervekhez szükséges nagyobb mozgásteret biztosító lazább költségvetési politikára. Tehát nincs más út, mint a szigorú, megszorító gazdaságpolitika, ahogy azt a nemzetközi pénzvilág végrehajtó szervei diktálják. Ez arra utal, hogy elszállt az a pénzügyi alap, amire az Orbán-kormány a gazdasági felemelkedést tervezte.

Az amire most az Orbán-kormány vállalkozott, elkeseredett küzdelem olyan gazdaságpolitika létrehozására, amely alkalmas lehet visszatartani a gazdaságban megtermelt értékekből az elhordástól, amennyit csak lehet. Mindeddig ugyanis az országra rátelepedett pénzintézetek és gazdasági vállalatok, a liberálbolsevista komprádor kormányok hozzájárulásával elhordták a termelt értékek nagy részét. Ez érkezett el arra a pontra, amikor az idei választásokon a magyar nép eljutott a helyzet felismeréséig, és kiszavazta a hazárulókat. Ebben a gödörben a nemzeti kormánynak teljesítenie kell.
Folyamatba került azonnal a korrupció legpofátlanabb részének felszámolása. Mint ahogy jelezte a Heti Válasz rovatírója: "A fennmaradás követelése az, hogy a politikai bűnözőket és a gazdasági cápákat ki kell vonni a politikai és gazdasági életből, és új szerződést kell kötni a társadalommal. Csak bátor politikai stílus vezetheti sikerre Orbán második kormányát, amely nem riad vissza a nagy léptékű, de megfontolt változtatásoktól, képzelőerővel és a meggyőződés képességével végzi dolgát." Már elkezdődött az állami igazgatás személyi állományának megújítása. Ez szükséges, de nem elég. A bolsevizmusban szocializálódott liberális elit internacionalista felfogásával, született génjeiben is nemzetközi, tehát magyarellenes. Ez az elit vezényelte a rendszerváltoztatást, és tette olyanná, ami a tönk szélére jutatta az országot. Ez az elit uralja a gazdasági élet egy részét, a hírközlő ipar nagy részét, meghatározó az egyetemi és tudomány világában, művészetben, irodalomban.

Róna Péter hazaköltözött neves közgazdász részére egy újságíró feltette a kérdést: "Hogyan lehet eltávolítani a hatalomból a félművelt, nem innovatív, velejéig korrupt, szervilis vezető garnitúrát?" Azt felelte: "Kézenfekvő tény, hogy világszinten az olyan jellegű válságokat, amit most Magyarország átél, jellegzetesen széleskörű elitváltás követ. Ilyen szempontból mi kilógunk a sorból. Ha egy elit odavezet egy országot, ahová mi kerültünk, akkor annak mennie kell".
Ez a vélemény múlt év októberében hangzott el. Azóta a tisztogatás elkezdődött és csak remélni lehet, hogy mélyreható lesz. Ezt követeli a Nyilatkozat is, amelyben kimondatott, hogy:

"A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét."

» vissza a HUNSOR honlapjára