 |
|
Egy divatos politikai megbélyegzés
írta Csapó Endre
a HUNSOR munkatársa, a Magyar Élet főszerkesztője
2012. május 29., Magyar Élet, HUNSOR.se
Nem újkeletű, de most nagy igény van rá – a politikai lejárató iparban szükséges lett egy olyan kifejezés használatba tétele, ami alkalmas a közutálatra kiszemelt olyan politika és politikusok megbélyegzésére, akik nem minôsíthetôk kiközösítendô bűnözôként, de mint maradi, ostoba, faragatlan, műveletlen és hasonló lealacsonyító kifejezéssel illethetôket hiteltelenné lehessen lenni a nagyközönség elôtt. A populizmusról van szó, és a populistákról.
Populáció vagyis népesség az alapszó, a populizmus ebbôl eredôen néppárti. A populista szó jobbára megbélyegzô szóként használatos. A XIX. századi magyar „népfi” afféle okoskodó, a tudatlan népbôl éppen kiemelkedett kivagyiságra utal. Kivétel is van, például Amerikában: The Progressive Populist – a newspaper that believes people are more important than corporations – reports from the heartland of America on issues of interest to workers, small-business owners and family farmers and ranchers. It serves as „The People’s Voice in a Corporate World”. Ennek már erôs politikai töltete van, de ezúttal pozitív, csakúgy mint Ronald Reagen, vagy Bill Clinton neve mellett is ilyen értelemben bukkan fel a jelzô.
A politikai populizmuson belül Margaret Canovan (Right Wings Populism is America) könyvében négy altípust különített el. 1. A tekintélyelvű nemzeti populista diktatúrát; ezt testesítette meg a Peron nevéhez fűzôdô argentin politikai berendezkedés. 2. A népszavazásra épülô populista demokráciát; ilyen a svájci berendezkedés. 3. A nacionalista–rasszista, reakciós populizmust; képviselôje a hatvanas években az amerikai George Wallace. 4. A politikus személyiségéhez kapcsolódó populizmust; ez átmetszi a hagyományos politikai választóvonalakat; voltaképpen a népre hivatkozó politikai stílust vagy retorikát jelenti. Szerinte: „Minden diktatórikus populizmusra jellemzô, hogy egy karizmatikus mozgalmi vezér a társadalom alsó, fôleg városokban élô szegény rétegeinek képviselôjeként lép fel.”
Az amerikai magyar John Lukács körültekintôbben határozza meg a populizmust: „Kétségtelen, hogy a populista politikai mozgalmak többsége veszélyes. De akad olyan is, amely a demokrácia megerôsítését célozza, nem is vezet el a többség zsarnokságához. A demokratikus populisták általában nem az alkotmányos szabadságjogokkal szemben lépnek fel, és nem forradalmi követeléseket fogalmaznak meg. Nem átfogó társadalmi, hanem csak politikai reformokat akarnak, azokat is leginkább demokratikus eszközökkel. A demokratikus populizmus a republikánus törekvéseket is szolgálhatja. Mint ahogy szolgálja is, pédául Svájcban, ahol minden fontosabb kérdésben népszavazás dönt, de a többség zsarnoksága mégsem fenyeget.”
Várady Tibor megjegyzi (Magyar Szemle): „Az utóbbi években a közbeszédben a »populizmus« kifejezés valamennyire eltávolodott a politikai tudományokban körvonalazódó jelentésterületrôl, felerôsödött a negatív kiegészítô jelentés és a velejáró leleplezést célzó elkötelezettség... Nehézségek vannak az egyre szélesedô jelentésterülettel is. Ha minden ígéret, ami széles néprétegeknek tetszik, populizmus, akkor mi nem az, akkor mi az összehasonlítási alap? Megmarad a »populizmus« szó mögött bármilyen sajátos jelentéstartalom, ha minden ígérgetést és demagógiát ezzel jelölünk? Esetleg úgy pontosíthatnánk a jelentésterületet, hogy nem minden politikus populista, aki tömegeknek tetszô ígéreteket tesz, hanem csak az, aki felelôsség nélkül tesz tömegeknek tetszô ígéreteket. Ki számít tehát ma populistának? Aki demagóg? Aki nacionalista? Aki a mai gazdasági helyzetben rövid távon javulást ígér? Aki csökkentené a menedzserfizetéseket? Aki munkahelyteremtést ígér? ... Ugyanakkor, pontosan azért, mert megrögzôdött, hogy ami populizmus, az csalárd és rossz, ma már zavarja az igazságérzetet, ha halljuk, hogy populistának neveznek valamit vagy valakit, aki számunkra nem ellenszenves. ... Így jutottunk oda, hogy ma teljesen képlékennyé vált a jelentéstartalom, és a szó használata ma inkább a megbélyegzés igyekezetét láttatja, mint a megbélyegzendô problémát.”
Magyarországot és a magyar kormányt – továbbá fôként Orbán Viktort – naponta támadják nyugatról és országon belültôl. A támadások heve és gyakorisága arra utal, hogy a támadók türelmetlenek és ellenségesek, egyik-másik utal arra is, hogy a magyar miniszterelnök távozását, eltávolítását akarják elérni.
„A Fidesz által meghirdetett konszolidáció nem más, mint egy újabb populista irányváltás, amely sikeresen fordította át az egyre nyilvánvalóbb kormányzati kudarcot a külvilág és a »ballibek« elleni gyűlöletbe.” Így szól a Heti Világgazdaság internet kiadványának április 29-i közzétételében M. Kovács Tibor nevű munkatárs. Azt mondja, hogy ez sokba kerül az országnak: „Az ár, amelyet ezért Magyarországnak fizetni kell, hatalmas. A populizmus olyan mélyre ássa a politikai oldalak között az árkot, mintha több országban élnénk. A versenyellenesség, az állam gazdasági szerepének növelése, az oligarchia erôsödése, a képességek és vállalkozások politikai alapú diszkriminációja, gyengíti a reálgazdaságot, a verseny-képességet és a teljesítményt.” Azt sugallja, hogy a populizmus a vérében van magyaroknak: „Igaz ugyan, hogy az EU-n belül nem teljesedhet ki a populista rendszer, és ez védi némileg a gazdaságot is. Ám valódi változást még az sem hozna, ha Orbán Viktor valamiért hirtelen megbukna. Hívei akkor sem politikáját, hanem a nyugati összeesküvôket okolnák. Egy kormányváltással, de még egy rendszerváltással sem tűnne el ez a kultúra, így garantált, hogy az országot egy fordulat esetén se lehessen normálisan kormányozni. A polgári és populista kultúra állandó harca miatt a vergôdés az ilyen országok lényegévé válik.”
A populizmus-szakértô csalódott lehet, hogy Orbán Viktor még nem bukott meg, pedig nagyon remélte, hogy nyugatról leváltják. Múlt év december 20-án M. Kovács, írásának már a címében is ebben reménykedett:
„Megbuktatja-e Orbánt az IMF–EU páros?”
„Olyan mértékben csökkent az országgal szembeni és az országon belüli bizalom, hogy az okozott kárt még a fegyelmezett költségvetési politika sem képes ellensúlyozni. A teljes »cselekvôképesség« megvalósítása, a társadalom és gazdaság »forradalmi« átalakítása, a vélt magyar érdekek harcos védelme rengeteget ártott. A jogbizonytalanság, a multikkal szembeni diszkriminatív intézkedések, a különadók irreális mértéke, az államosítások, a kiszámíthatatlanság és a rögtönzések, a kapkodás, az állandó erôfitogtatás elriasztotta a külföldi befektetôket, megijesztette a magyar vállalkozásokat, leállította a működô tôke beáramlást, a hitelezést, és így durván a régió átlaga alá rántotta a gazdasági növekedést.”
A külföldi befektetôket valójában egy másik politikai lépés ijesztette el: az amerikai hitelminôsítôk rossz osztályzata. De olvassuk csak tovább:
„Az IMF delegáció nem kérheti az Orbán kormánytól, amit szokott, hanem a politika alapjait érintô kérésekkel kell elôállnia. Hogy ezt a lehetôséget komolyan kell venni, arra a delegáció hazarendelése világított rá. Úgy néz ki, az EU és az USA elszánta magát, hogy az IMF-en keresztül politikai nyomást gyakoroljon Magyarországra. Ezt a tárgyalódelegáció hazarendelését követô nyilatkozatok egyértelművé teszik.”
Világosan látszik, hogy a Magyarországot ért pénzügyi támadásnak nem gazdasági háttere van, hanem politi-kai, ezért az ellene indított támadások is politikai téren folynak.
Thomas Melia, akinek papíron semmi köze az IMF-hez, sôt a gazdaságpolitikához sem (az EU-hoz meg pláne nem), egyértelműen fogalmaz a Heti Világgazdaságnak adott interjúban a Magyar Nemzeti Bank-törvénytervezet kapcsán: „Ez a terv sajnálatosan csak gyarapítja azon kormányzati intézkedések sorát, amelyek miatt már korábban kifejeztük aggodalmunkat. Meglátásunk szerint egymást követôen több olyan jogszabályt léptettek életbe az ön országában, amelyekkel gyakorlatilag mintegy eliminálni akarják a kormányzati hatalommal szembeni fékeket és ellensúlyokat. Az utóbbi idôk sarkalatos törvényei nemcsak bennünket, hanem a legfôbb európai szövetségeseinket is riadóztatták.”
Amerika és szövetségesei azért riadóztak, hogy mert a polgári kormány egyedül kormányoz, kihagyják galádul a liberalista ellenzéket a döntéshozatalokból. Baloldali kormányzás idején nincs riadózás.
„Az, hogy egy magasrangú amerikai kormánytisztviselô így nyilatkozik a delegáció hazautazásának kérdésében, világossá teszi, hogy az USA magányos harca véget ért, ezentúl az EU-val egyeztetett álláspontjával állunk szemben. Az elmúlt napokban a nyugati sajtóban több mértékadó vélemény is megjelent, amelyik éppen ezt sürgette. Így Charles Gati, és fôleg Krugman Nobel-díjas közgazdász, vagy ezzel egy idôben a Die Zeit, amelyik terjedelmes írásban javasolta a most megvalósulni látszó taktikát Magyarországgal kapcsolatban. Vagyis, minden politikai intézkedést gazdaságiként kell kezelni, mert az EU-nak ezen a területen vannak a legnagyobb jogi lehetôségei. Még a médiatörvény kapcsán is azt ajánlják, hogy azt a nyugati médiavállalkozások befektetéseinek korlátozása miatt kell támadni, mert így van lehetôség a megváltoztatására.”
Thomas Melia az erô talajáról fogalmaz: „Elég erôs az Európai Unió bírósága ahhoz, hogy a szabadpiacot és az alapjogokat biztosítsa.”
Az hogy Magyarországot eladósították még a Kádár-korszakban, és hogy végbevitték a rendszerváltoztatást és a privatizációnak nevezett országvagyon széthordást, a műveletnek csak egyik fele. A másik művelet – és itt nemcsak Magyarországról van szó, hanem egész Európáról (mint korábban Dél-Amerikáról) – az eladósítással és az állami vagyonok széthordásával kiszolgáltatott állapotba szorított országok, népek teljes gazdasági és politikai irányítás alá vetése. A maga részérôl Magyarország ebbôl igyekszik kiszabadulni. Emiatt van a felháborodás, ez idézi elô a folyamatos támadást.
Olli Rehn (az Európa Tanács alelnöke) a Népszabadság információi szerint legutóbb azt találta mondani, hogy hazánknak orvosolnia kell az Egyesült Államok, az Európai Bizottság és az Európai Parlament által is jelzett szélesebb demokratikus aggodalmakat, és hogy a „politikai kultúra javítását is elvárják” tôlünk.
Az a politikai kultúra, amihez két évvel ezelôtt a magyar választók kétharmados felhatalmazást adtak a nemzeti érdekeket felvállaló Fidesz és kereszténydemokrata politikai mozgalomnak, nem hirtelen ötlete, nem is kisiklása a „szélesebb demokráciának”, hanem húszéves politikai tapasztalat érlelménye. Ma még csak kormányprogram, de tudható, hogy ez a nemzeti megmaradás megtalált útja, amelyrôl nem szabad letérni. Ennek a meggyôzôdésnek a birtokában azt kell megvizsgálni, hogy oly heves és dühödt ellenzôi honn és külhonn hova tévelyegnek az általuk hirdetett szabadság és demokrácia valóságos talajáról. Miért mondják, hogy nekünk kell helyreigazítani politikai kultúránkat, amikor lenyúzott bôrünkön érezzük az önvédelem követendô törvényeit.
A nyugati országok polgárai nem nélkülöznek, nem is érdekli ôket a politika, nem látják, hogy nem értük, hanem ellenük dolgozik az a politika, amit tengeren túlról dirigálnak ismeretlen hatalmasságok. Az európai baloldalt elvitte az internacionalizmus vonata ismeretlen állomásokra. Errôl tanúskodik Alain de Benoist francia filozófus a Heti Válasznak adott interjújában az alábbi mondatokkal:
„A baloldal és a szélsôbaloldal elfelejtette történelmi gyökereit, küldetését, és így Európa minden országában tökéletesen elszakadt a néptôl, a nép valódi problémáitól. A szociáldemokraták teljesen elárulták baloldaliságukat, és gyakorlatilag a globális kapitalizmus hívei lettek maguk is. A szélsôbaloldal pedig megelégedik azzal, hogy a társadalom periférikus csoportjaival, a bevándorlókkal, az illegális menekültekkel, a homoszexuálisokkal, a drogosokkal foglalkozzanak, pedig ezen témák és kisebbségek irányába a nép többsége eleve érdektelen vagy ellenséges. A baloldal még mindig nem látja be, hogy a túlzott bevándorlás okozta társadalmi problémák elsô számú vesztese maga a munkásosztály. A munkásosztály észrevette tehát, hogy a szélsôbaloldal valójában a bevándorlókkal egy új proletariátust akar képezni, s azzal cserélné le a nemzeti munkásosztályokat. A szélsôbaloldal tehát már nem az alsóbb osztályok érdekeit képviseli, hanem a bevándorlókét és az egyéb marginális csoportokét. Éppen ezért a baloldal és a szélsôbaloldal számos egykori szavazója a Nemzeti Frontot választja, mert Marine Le Pen pártja lett a valódi munkáspárt. A munkásság 35 százaléka ôrá szavazott, a baloldal jelöltjei jóval elmaradnak ettôl az aránytól.”
Arra a kérdésre, hogy követi-e a magyar fejleményeket, így válaszolt: „ Igen, nagyon nagy érdeklôdéssel figyelem Magyarország vitáját az európai intézményekkel. Nem tudom, Orbán úrnak megvannak-e az eszközei, hogy harcában kitartson, de már az nagy szó, hogy egyáltalán a célt megfogalmazta. Látom azt is, amint Európa keresztény gyökereit próbálja védelmezni.”
Emlékezzünk, a nevezetes januári Európai Parlamenti gyűlésen Orbán Viktor idézte Robert Schuman francia kereszténydemokrata politikust, aki szerint „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Majd intette támadóit – Európát a kultúrája teszi európaivá. A vitában sokszor nem konkrét tényeket, hanem dühöt és alaptalan vádakat kapott, ezek pedig nem méltóak Európához, mert a pártpolitikai düh vezérli ezeket. „Magyarország a szabadságharcosok földje volt, és az is marad. Kérem jöjjenek Magyarországra, ismerjék meg a magyar népet!”
Guy Verhofstadt, az Európai Liberálisok frakcióvezetôje Orbán egy korábbi kijelentésére reagálva azt mondta, nem hiszi, hogy liberálisnak lenni betegség. „Maga is az volt, mielôtt még nacionalista lett volna.”
Megint értelmezéstani zavar van. Liberálisnak lenni erény, ellenben a politikai liberalista egy türelmetlen és szélsôséges nemzetközi ideológia híve. A nacionalista szó alkalmazást kap egyaránt a soviniszta és a nemzeti kifejezésre. Számunkra most fontosabb kérdés, hogy milyen változáson ment át az Európai Unió az alapító atyák idejétôl mostanáig, miként távolodott el attól a képtôl és a hangoztatott elvektôl, amit felmutatott a közelmúltig, aminek alapján nyolc évvel ezelôtt Magyarország népe megszavazta a tagságot egy szebb jövô reményében. Egy hvg.hu írásból (Martin József: Hogyan lett Európa az Orbán-kormány fô mumusa?) megismerjük, hogy a baloldaliak miként értelmezik a nagy alapítók uniós elgondolásait:
„Robert Schuman egykori francia kormányfô és külügyminiszter úgy látta, hogy a nemzetek közötti szolidaritás, a nacionalizmusok régesrégi alapzatára egy új emeletet kell felhúzni: a nemzetekfelettiség nemzeti alapokon nyugszik majd. Nincs szó tehát a dicsô múlt semmiféle megtagadásáról, sokkal inkább a nemzetek életerejének új kibontakoztatásáról, éppen annak révén, hogy azt a nemzetek feletti közösség szolgálatába állítják. Vagyis Robert Schuman, »ez a szerény, tartózkodó és jóságos ember, akit az Istenbe vetett mélységes hite inspirált« (utóbb, 1986-ban, a francia nemzetgyűlés elôtt Mitterrand szocialista államfô jellemezte így születésének századik évfordulóján az integráció alapítóját) a nemzeti jelleget és a nemzetekfelettiséget összekapcsolta, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Ennek alapján húzták föl az újkori integráció elsô, »kettôs« szerkezetű építményét, az Európai Szén- és Acél-közösséget, a Montánuniót, melyben helye volt a nemzeti gondolatnak – ezt a tagállamok képviselték –, és a szupranacionalizmusnak ismert hat ország szénbányászatának és acélgyártásának egyesítését, a közös érdekek képviseletének tekintetében, a Fôhatóságra bízták. Ebbôl a nem is olyan kicsi magból – az ötvenes évek legelején, az energiavilágnak ezek voltak a meghatározó ágazatai – csírázott ki a Közös Piac, illetve a mai Európai Unió szervezeti rendszere, meghagyva és megerôsítve a nemzeti és szupranacionális jelleg egyidejű, egymással párhuzamos létezését. Az integrációs rendszer e kettôssége, ennek dinamikája, az ebbôl fakadó viták, olykor súlyos, sôt »történelmi« konfliktusok hullámzása végigvonul az integráció több mint hat évtizedes történetén.”...
„A mélyen hívô Schuman nagyot nézne, ha ilyen interpretációra bukkanna, hiszen már idézett munkájában úgy vélekedett: »A demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása révén kivívja az emberi személyiség méltóságát. Soha Krisztus elôtt nem fogalmazódtak meg hasonló gondolatok.« Európa egyik legnagyobb nemzetének a fiaként azt is megragadta az integ-rációban, ami a legkisebbeket mindenkor vonzotta a múltban Luxemburgtól Litvániáig, és vonzani fogja a jövôben is, lásd a belépni szándékozó balkáni államokat: a nemzetek feletti szervezetek – ahogyan Schuman írta – tágabb cselekvési teret nyitnak a nemzeti jelleg számára, anélkül, hogy azt korlátoznák vagy magukba olvasztanák. Ez természetesen ránk is vonatkozik, ezért van jó helyen, sôt a lehetséges legjobb helyen – társadalmunk népszavazással is megerôsített döntése értelmében – Magyarország. Orbánnak abban igaza van, hogy otthon érezhetjük magunkat, s abban is, hogy az »unió sosincs kész, folyamatosan alakul«. Schuman ezt is megjósolta, tudta, hogy nem konfliktusok nélkül és nem egy csapásra valósul meg Európa, amelynek »lelke az egymástól eltérô minôségek és törekvések sokféleségébôl formálódik«. Ha ebbôl indulunk ki – és mi másból lehetne –, akkor nem érdemes, sôt nem szabad a nemzeti jelleget kijátszani az ördögtôl valónak feltüntetett szupranacionalizmussal szemben.”
Itt csúsztat a HVG-cikk szerzôje Martin József. Mindaz amit elmond, Orbánt és a magyar álláspontot igazolja, de alig észrevehetôen belelopja a szuprenacionalista szót, mintha azt az alapítók alkalmazták volna. Nem azzal van baj, hogy Európa nemzetei, államai összefogásához kell egy ernyôszervezet, ebben mindenki egyetért. Ha ezt nevezzük szupranacionalizmusnak, akkor minden rendben van, de ha az unió egy politikai szélsôség filozófiáját követi, ami elveti a nemzetet, mint a társadalom természetes rendjét, és elveti a nemzet állama létjogosultságát és szabad részekkénti megjelenítését egy homogén blokkban, akkor az ilyen unió megtagadja alapítóinak szándékát, és becsapta a tagságra felhívott és önként belépett népeket és államokat.
Nem politikailag – ideológiák egyikébe kényszerítve – kell homogénná tenni Európát, hanem a tagállamokat gazdaságilag egymást kiegészítô és összegezô termelési és értékesítési rendszerbe szervezni, hogy a nemzetek, államok együttesen boldoguljanak és gyarapodjanak.
A hvg.hu cikkében nem az idézett Robert Schuman használta a szupranacionális kifejezést, hanem a cikk szerzôje így: „...megerôsítve a nemzeti és szupranacionális jelleg egyidejű, egymással párhuzamos létezését...”
Megint egy szóértelmezési probléma: mi az értelme, tartalma ennek a szónak, mit mond vele nekünk a szerzô? Aki ugyancsak ismeri a Magyarország elleni uniós és általános baloldali politikai támadásokat. Azt akarja velünk magyarokkal elhitetni, hogy az alapító atyák akarata szerint jött létre a mai Európai Unió, hogy az olyan mint amit az alapítók akkor akartak.
Hét évvel ezelôtt Lóránt Károly foglalkozott ennek a rusnya szónak az értelmével. (Magyar Nemzet 2005. május 28.):
„Brüsszel fôterén van egy kicsi, ám drága étterem, amelynek titkolt nevezetessége, hogy annak idején Marx Károly itt írta a Kommunista kiáltványt. Most, Brüsszelbôl kiindulva megint kísértet járja be Európát, ezúttal nem a kommunizmus, a nemzetköziség, hanem a szupranacionalizmus, a nemzetek felettiség kísértete. A szupranacionalizmus hívei legalább olyan megszállottak, mint Marx követôi voltak. Margot Wallström, az Európai Bizottság kommunikációért felelôs biztosa például épp a minap jelentette ki, hogy aki a szupranacionalizmust megvalósító európai alkotmány ellen szavaz, az tulajdonképpen fasiszta. ... Wallströmnek a magyar politikai gyakorlatból is is-merôs érvelésére Daniel Hannan brit európai parlamenti képviselô a következôket válaszolta: »A modern kor legpusztítóbb háborúit nem a nemzeti rivalizálás, hanem olyan transznacionális ideológiák okozták, mint a jakubinizmus, a fasizmus, a kommunizmus és az iszlám fundamentalizmus. A nemzetállamok sokszor éppen a totalitárius diktatúrákkal szembeni ellenállás központjai voltak, pontosan azért, mert a nemzetállam az az egység, amelyben a képviseleti kormányzás a leginkább működik. A szupranacionalizmus, amelyet Wall-ström javasol, sohasem létezett együtt a demokráciával.”
A szupranacionalizmus tehát ugyanaz mint az internacionalizmus, az pedig a kommunizmusnak és a libaralizmusnak közös programja a nemzetek és a nemzetállamok megszüntetésére. A jelek szerint az Európai Unió mai vezetôi ezt a programot erôltetik. Ezzel a programmal ütközik most Magyarország, aránytalan erôviszokokkal küzdve.
» vissza a HUNSOR honlapjára
írta Csapó Endre
a HUNSOR munkatársa, a Magyar Élet főszerkesztője
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Csapó Endre korábbi cikkei:
• Párizs balra lépett, jobbra tart
• A termôföld a nemzet erôforrása
• Uniós támadás sodrában
• A magyar felzárkózás küzdelmei
• Függetlenségért örök küzdelem
• Magyarüldözés - baloldali program
• Szent versenyszabadság
• Vörösök — régen is, most is
• Gazdasági bajokra politikai támadás
• A büntetés, mert az ország meg akart állni saját lábán
• „Óriási politikai átalakulás kezdetén”
• Az euro megmentése a tét – vagy ürügy
• „Megharcolunk minden magyarért!”
• Az elvándorlás népe
• Új magyar párt alakult Erdélyben
• Orbán háborúja az ország védelmében
• Meddig magyar a magyar, idegenben?
• Hitelfelvételek elszámoltatása
• „Magyarország nagyon súlyos veszélyhelyzetbe sodródott”
• Munkaalapú gazdaság
• Közép-Európa — nemzeti alapon...
• Rossz hírünknek mélyebb oka van
• A liberalizmus alkonya
• Lehet-e magyar nemzet a román államban?
• A harmadik nemzetrész
• A "levitézlett" emigráció
• Médiatörvény: Tisztátalan háború folyik Magyarország ellen a nagyvilágban
• Befejezhetô a rendszerváltás
• Vörös áradat
• Románia kutyaszorítóban
• Vörös áradat
• Kinek az alkotmánya?
• A vármegyék is életre kelnek
• A kommunizmus tetemrehívása
• A honfoglalás folyamatos feladat
• "Gazdasági szabadságharcot vívunk"
• Nemzetközi (beavatkozási) Valutaalap
• A média a nemzet alkotmányos intézménye lesz
• Brüsszel: "Engedékenységnek nincs helye!"
• Szemben az árral
• A jobboldal történelmi színre lép
• A váltás ne csak a kormányt érintse, takarítsák el a rontó irányzatokat is
• A kettős állampolgárság rejtelmei
• Szólunk időben
• Rosszhangzású szó a "nemzet "?
• A magyar baloldal csupa vörös ugye?
• Országbitorlók balra el!
• Korrupcionista Respublika
• Nemzeti kapitalizmust!
• A nemzeti reakció együttműködése
• Éveleji látóhatár 2010
• Húsz év után ott tartunk...
• A költségvetés is a hitelezőké
• A pályáról lelépni tilos!
• Ellenkorrupció cselgáncs
• Benes bűnbe ötvözött két népet
• Nagyhatalmak ölelésében
• Új (régi) oroszpolitika
• Globális fölmelegedés
• Beszéljük meg
• A megrontott alapot helyre kell állítani
• Az ország arculata Bajnai módra
• A nemzeti könyvkiadás hetven éve
• Jobbra húzódás ajánlatos
• Húsz év értékelése
• A száműzetés egyelőre fokozódik
• "Előre tör a jobboldal!"
• Trianon oldása az unióban
• A rendszerváltozás európai ügy
• EP választás június 7
• Bajnai kicsomagolt
• A globalizmus csapdájában
• A baloldal alkonya
• Veszi a kalapját, és marad
• A kapitalizmus megtérítése
• A válság oka a túltermelés
• A kaptár élősködői
• Szélsôségek alkonya
• Az élősködő állam élősködői
• "Eredj, ha tudsz"
• Csapataink harcban állnak…
• A forradalom ma már közpréda
• Magyar Atlantisz
• A bankokrácia csődje
• Milyen legyen az Amerika-barátság?
• Gyurcsány utolsó mutatványa
• Olympia - új nagyhatalom jelentkezik
• Az új osztály lapos ügyei
• Pártunk és kormányunk - Meddig?
• Tisztuló médiavilág
• Európa Afganisztánja
• Az ismeretlen emigráció
• Ős-szlovák ábrándok alkonya
• Mérföldköveink
• Délvidék újabb veszélyei
• A demokrácia próbaköve
• Új korszak a kisebbségi kérdésben
• A schengeni övezet
• Ország és emigráció
• Erdély: Remény és végzet
• Szovjetvederbôl globálcsöbörbe
• A Kárpát-medence új esélyei
• Lopják a forradalmat is
• Ötvenhat nem alku tárgya
• Ötvenhat a felelôsség hínárjában
• Takarodik vagy eltakarítják?
• Aradtól Pozsonyig
• Fundamentalizmus-alapozta politika
• Lássuk hát a medvét!
• Világra szóló hisztériakeltés
• A magyar prizma
• Get away – Jön Big Brother
• Számlakommandó a neve...
• A baloldal hagyományosan társadalomellenes
• "Erôs Európa, erôs közösségek"
• Minden baj gyökere...
• A vörös múlt szeplôtelenítése
• Sikos talaj az olajos
• Európa második élete
• Újra felfedezett Trianon
• Félrajoszlop balra!
• Trianon – eszmetörténeti gyalázat
• A föld is eladó
• A baloldal belbajai
• Ibolyántúli üzenet
• Délvidék újabb kálvária-állomásai
• Felvidék utat mutat
• Gázvezeték-kötelék
• Nemzeti ünnep és a hatalom
• Székely, küzdj és bízva bízzál!
• Reformdemagógia
• Politikai dráma — fôszerepben Gyurcsány Ferenc
• Politikai koncert: vezényel Orbán Viktor
• Ügyeletes ármány — a populista
• A Gorka-jelenség
• A Globálbolsevik Kiáltvány
• Éveleji látóhatár
• "Rendôrállamban élünk..."
• Forradalom, érdekek hálójában
• Ünnep után még zavarosabb a kép
• A bajok gyökere
• Ünnep és igazság kisajátítása
• Proliberal diktatúra
• Kinek és miért veszélyes a jobboldal?
• Újabb darab tört le Trianonból
• Az állam társadalom iránti hűsége
• A szoborpark fölkerekedett
• Budapest a "bűnös város"
• Tájkép csata elôtt
• Jön-e a kor embere?
• Európa elözönlése
• Autonómia elodázhatatlan
• Iráni urán, dúsít vagy búsít
• Választások éve
• Újévi gondolatok
• Nemzet az Alkotmányban
• Globália über alles
• Szobor és politika
• Délvidék emlékeztet
• Szomszédsági szédelgés
• Kéttornyú politika
• A forradalmat is elprivatizálták
• A hatalom kvantumelmélete
• Októberi gondolatok
• Köztársaság-vita a parlamentben
• Magyarverés Szerbiában
• Állampolgárság nemzetpolgárság
• A természet néha visszaüt
• Három hónap Magyarországon
• Lendületben az ország sorvad a nemzet!
• Európa-majális
• A győzelem ünnepe
• Magyar Fórum Lakitelek
• A Társaság elnöke
• A lengyel pápa hagyatéka
• Hatalombitorlók hitelesítése
• Hatalom és nemzet
• A mezőgazdák ügye nemzeti létkérdés
• Politikai nemzetegységet!
• Jön a balkanyar!
• A vajdasági vizsgálat kétes kimenetele
• Új román kormány Lesz-e autonómia?
• Pozsonyi füge az EU-nak
• Orbánvadászat balról-jobbról
• Éveleji Látóhatár
• Ki vétett? Mi ellen?
• Ukrajna széteshetne
• Csak hangulat minden
• Pártalkotta miniszterelnök
• A Magyar Demokrata Fórum alkonya
• Kormánydöntő SZDSZ
• Szakadozó déli partok
• Válaszúton az MSZP
• Állam és korrupció
• Ünnepelni már tudunk
• Fel a Felvidékre!
• Örömóda, új zászló, új hódolat
• A választás tétje
• Megyünk vagy visznek
• "Egy nap süt ránk"
• "Vannak jó terroristák is"
• Magyarság és Európa
• Medgyessy medgy-e?
• Mozog a föld népe
• A Felvidék sem rózsakert
• Fortyog a szerb katlan
• Pártok világa
• A nemzet mégis élni akar
• Autonómia és demokrácia
• Lesz-e nagymosás?
• A mai helyzet a Szent Korona szemléletében
• Magyar tájékoztatás
• Van-e forradalmi feszültség?
• Az ország - úgy általában
• Egy nemzet sok államban - kettős állampolgárság
• Alakuló világrend
• Bálványos - magyarok Mekkája
• Autonómia az idő kapujában
• Az ébredés napja
• Forr a politikai fazék
• Megmaradásunk
• Denaturált státustörvény
• A magyar nép nagykövete
• Trianon - a jelenvaló
• Nyugaton a helyzet változatlan
• Székelyföldi fejlesztési régió
• A rendszerváltozás álságai
• Az állandóság elemei a változásban
• Az unióban is helyt kell állni
• "Tagok legyünk, vagy szabadok?"
• Más lesz a világ ezután...
• Európa merre van?
• Nemzet és baloldal
• Gazdaság és politika
• Új időket jelző tüntetések
• Nemzeti ellenzék
• Globália háborúja
• Éveleji látóhatár
• A csatlakozás aggodalmai
• Amerika háborúja
• Az Újvilág világbirodalma
• Magyar Állandó Értekezlet 2002 novemberében
• Politikai táj tizenöt év múltán
• Médiavadászat
• Délvidéki Parnasszus
• A Föld a gazdagoké
• A bölcsesség tizennégy pillére
• A medve ébresztése
• Államok alkonya
• Mit hoz a változás? - írta Csapó Endre
• A környezet természetrajza
• Jugoszlávia nincs többé
• Háborúnak lenni kell
• A NATO mint politikai haderő
• Bankár és szocialista
• Egy könyv, amely iránytű lehetne
• EU bővítés: Előnytelen kilátások
• Ahol templomok rogynak térdre...
• Erdély - az európaiság határa
• Éveleji Látóhatár
• Újévi gondolatok
• Nemzet és emigráció
• Egy csendes győzelem
• Egy csendes háború
• A fejlődés árnyai
• A kedvezménytörvény életbe lép
• Negyvenöt év után
• Győzni csak együtt lehet
• Lépfene és új világrend
• Emigráció a hazáért
• A medve előjött
• A huszadik század még velünk van
• "Ma is van jövőnk!"
• A baloldal félelmei
• Öntik már a sódert
• Színjáték Genovában
• Magyar bemutató napok a NSW-i Parlamentben
• Tíz szakdolgozat a Szent Koronáról
• Épül a magyar jövő
• "A haza nem eladó"
• Szlovákia lecsúszott a Balkánra
• A délvidékiek autonómiájának esélyei
• Jól vizsgázott az Országgyűlés
• Tanácskozás után
• Európa közepe Budapest
• Népszavazás - kétes cselfogás
• Lesze-e valaha Magyarok Világszövetsége?
• "Lefejezik"-e a Kisgazdapártot?
• A nemzetegyesítés további feladatai
• A nemzetegyesítés első törvénye
• Ahány ház, annyi egyház
• Délvidéki remények és aggodalmak
• Dabas beindította a választási kampányt
• Sajtóelvtársi összefogás
• A zámolyi romák cigányútra mentek
• Szétverni a szobrot is - ha magyar
• Trianon burjánzó ártalmai
• Tologatják már a villamost
• A kirándulás végetért...
• Gátak és rögeszmés gátépítők
• Nyugatról másszínű a táj
• Nemzetállam helyébe nemzetországot!
• Perpatvar a kisgazdapártban
• Éveleji látóhatár
• A Világszövetség sarokba állítása
• "Kis ország is mondhat érdekeset"
• Győzött a Balkán Romániában
• Szlovák demokrácia benesi árnyakkal
• Pro Transilvania - Önálló Erdély
• Cser Ferenc interjú: Gyökerek - írta Csapó Endre
• Honnan ered a felemás világ?
• Elnökválasztás - a döntetlen eldöntése
• Pozsonyban is szakad a cérna
• Veszélyes lakoma Bukarestben
• MVSZ rendkívüli küldöttgyűlés lesz dec. 1-én
• A választások előszele
• Ünneplések nyomában
• Középeurópa-politika kellene
• Fogy a magyar! kit érdekel?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
HUNSOR - All Rights Reserved -
., A.D.
|
|
